Wikipédia

Rét nyelv

A rét nyelvet az i. sz. 3. századig beszélték az Alpok vidékén, főleg a mai Olaszország északkeleti részén (a mai Dél-Tirollal bezárólag) illetve a mai Ausztria területén (Tirolban és Vorarlbergben), Svájc keleti részén, Liechtensteinben és Bajorország déli részein. Sok de sajnos mindig csak rövid felirat maradt fenn különféle használati tárgyakon, többféle ábécét használva, amelyek azonban mind az ősi itáliai írásokhoz(wd) sorolhatóak.

A nyelvészek és az etruszkológusok körében a 21. századra kialakult konszenzus szerint a rét nyelv pre-indoeurópai nyelv,[1][2][3] és az etruszk nyelv, valamint a Limnosz szigetén talált feliratok nyelvének rokona.[4][5][6][7][8][9][10]

Alternatív elméletek a nyelvről szerkesztés

Négy egymástól erősen eltérő alternatív elmélet is létezik.

  • Nem sorolható egyetlen nyelvcsaládba sem (a baszk nyelvhez hasonlóan).
  • Idősebb Plinius, Pompeius Trogus és Titus Livius úgy vélekedtek, hogy a rétek a kelták terjeszkedése elől a hegyekbe visszahúzódó etruszkok voltak. Livius (Ab urbe condita V 33) ráadásul még az etruszkok nyelvének – bár tökéletlen – hangzását is felfedezni vélte a rét nyelvben. Theodor Mommsen[11] szerint mindkét nyelv nagyon keményen és durván hangozhatott, mert mindkettőben hiányoztak a b, d és g[12] mássalhangzók.
  • Néhány elmélet úgy tartja, hogy a kelta nyelvek közé sorolandó.
  • Linus Brunner[13] a múlt század 80-as éveiben állt elő azzal a hipotézissel, hogy a rét nyelvet a sémi-hámi csoportba kell sorolni, ezt azonban a nyelvészek túlnyomó többsége elutasítja.

Személynevek szerkesztés

A rét nevek egy személynévből és egy családnévből álltak, ez utóbbit férfiaknál -nu képzővel látták el, nőknél pedig -na képzővel.

férfinevek: Klevie Valθiki-nu, Knuse Susi-nu, Lasθe Φutiχi-nu, Piθamne Hela-nu, Piθie Meti-nu

női nevek: [Φ]rima Piθam-n[a]

mindkét nemnél használatos: Φrima Remi-χ Vispeχa-nu „Phrima (női) és (-χ) Remi (férfi) Vispekhanu“

Rétoromán szerkesztés

Sem a romans nyelv, sem a ladin nyelv – amelyeket a friulival együtt a rétorománhoz számolnak, nem a rét nyelvből származnak, hanem a környék romanizált lakosságának vulgáris latin anyanyelvéből. Emellett persze nem lehet kizárni, hogy a lakosság rómaiak előtti kultúrája és nyelve (keleten és délkeleten rét, nyugaton és délnyugaton esetleg kelta-ligur és/vagy leponti) valamilyen formában a római időszakban is fennmaradt hosszabb-rövidebb ideig és így a rétorománok nemzeti öntudatának alapját képezik.

Hivatkozások szerkesztés

  1. ↑ Massimo Pallottino, La langue étrusque Problèmes et perspectives, 1978.
  2. ↑ Mauro Cristofani, Introduction to the study of the Etruscan, Leo S. Olschki, 1991.
  3. ↑ Romolo A. Staccioli, The "mystery" of the Etruscan language, Newton & Compton publishers, Rome, 1977.
  4. ↑ Schumacher, Stefan (1994) Studi Etruschi in Neufunde ‘raetischer’ Inschriften Vol. 59 pp. 307–320 (German)
  5. ↑ Schumacher, Stefan (1994) Neue ‘raetische’ Inschriften aus dem Vinschgau in Der Schlern Vol. 68 pp. 295-298 (German)
  6. ↑ Schumacher, Stefan (1999) Die Raetischen Inschriften: Gegenwärtiger Forschungsstand, spezifische Probleme und Zukunfstaussichten in I Reti / Die Räter, Atti del simposio 23–25 settembre 1993, Castello di Stenico, Trento, Archeologia delle Alpi, a cura di G. Ciurletti – F. Marzatico Archaoalp pp. 334–369 (German)
  7. ↑ Schumacher, Stefan (2004) Die Raetischen Inschriften. Geschichte und heutiger Stand der Forschung Archaeolingua. Innsbrucker Beiträge zur Kulturwissenschaft. (German)
  8. ↑ Norbert Oettinger, Seevölker und Etrusker, 2010.
  9. ↑ de Simone Carlo (2009) La nuova iscrizione tirsenica di Efestia in Aglaia Archontidou, Carlo de Simone, Emanuele Greco (Eds.), Gli scavi di Efestia e la nuova iscrizione ‘tirsenica’, Tripodes 11, 2009, pp. 3–58. (Italian)
  10. ↑ Carlo de Simone, Simona Marchesini (Eds), La lamina di Demlfeld [= Mediterranea. Quaderni annuali dell'Istituto di Studi sulle Civiltà italiche e del Mediterraneo antico del Consiglio Nazionale delle Ricerche. Supplemento 8], Pisa – Roma: 2013. (Italian)
  11. ↑ S. 118 und 120f. von: Theodor Mommsen: Römische Geschichte. Erster Band, Erstes Buch, Neuntes Kapitel. Die Etrusker. Berlin, 1923.
  12. ↑ Ernst Risch: Die Räter als sprachliches Problem, S. 677: Abb. 1 összehasonlítja az alpok térségének szóba jövő ábécéit és betűit. Vesd össze lemni nyelv.
  13. ↑ Schumacher (2004), S. 94f.

Források szerkesztés

  • Morandi, Alessandro. (1999). Il cippo di Castelciès nell’epigrafia retica (Studia archaeologica, 103). Rome: Bretschneider
  • Prosdocimi, Aldo L. (2003-4). 'Sulla formazione dell'alfabeto runico. Promessa di novità documentali forse decisive'. Archivio per l'Alto Adige ISBN 979-8427-44-0
  • A. Mancini: Iscrizionie retiche. In: Studi Etruschi. Firenze 43.1975, S. 249–306. ISSN 0391-7762
  • Stefan Schumacher: Die rätischen Inschriften. Geschichte und heutiger Stand der Forschung. 2. Aufl. Innsbrucker Beiträge zur Kulturwissenschaft Bd 79. Sonderheft. Institut für Sprachwissenschaft der Universität Innsbruck, Innsbruck 2004. ISBN 3-85124-155-X
  • Stefan Schumacher: Sprachliche Gemeinsamkeiten zwischen Rätisch und Etruskisch. In: Der Schlern. Bd. 72, Heft 2, S. 90–114 (Bozen 1998).
  • Linus Brunner, Alfred Toth: Die rätische Sprache – enträtselt. Sprache und Sprachgeschichte der Räter. St. Gallen, 1987 (Digitalisat einer engl. Ausgabe des Buches) – a szaksajtó által elvetetett „Sémi-elmélethez“.
  • Helmut Rix: Rätisch und Etruskisch. In: Innsbrucker Beiträge zur Sprachwissenschaft. Bd. 68: Vorträge und kleinere Schriften. Institut für Sprachwissenschaft der Universität Innsbruck, Innsbruck 1998. ISBN 3-85124-670-5
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Rét_nyelv&oldid=27022056”