Rakolczai László

magyar katonatiszt

Rakolczai László (1937. március 26-ig Fucsek) dr. (Jászalsószentgyörgy, 1901. december 21.Buenos Aires, 1960. április 18.) magyar katonatiszt, katonai attasé.

Rakolczai László
Született1901. december 21.
Jászalsószentgyörgy
Elhunyt1960. április 18. (58 évesen)
Buenos Aires
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségekatonai attasé (1942–1943, Magyarország római nagykövetsége)
Iskolái
SablonWikidataSegítség

Élete és pályafutása szerkesztés

Apja R. Fucsek Gyula, állami elemi iskolai tanító volt, anyja neve Lenkei Oktávia. Középiskolai tanulmányait a császári és királyi Mária Terézia Katonai Akadémián végezte, 1918-ban érettségizett Bécsújhelyen. Tanulmányait a budapesti Ludovika Akadémián folytatta.

Munkája mellett egyetemi tanulmányokat is folytatott, 1931-ben okleveles közgazda lett, 1933. március 1-én pedig doktori címet kapott. 1941 körül a Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, a Korszerű honvédelem kérdése címmel tartott honvédelmi előadásokat. A Francia-magyar, magyar-francia katonai szótár szerkesztője volt.

A katonai ranglétrát végig járva 1940-ben a honvéd vezérkari főnök szárnysegéde lett, majd 1941 novemberétől katonai attasé lett Helsinki, 1942 októberétől Rómában, 1943 decemberétől pedig Bernben.

Berni tevékenysége során Vörös János vezérkari főnök utasítására üzeneteket közvetített az angol-amerikai hadviselő fél és a magyar vezetők között.[1]

A nyilaspuccs után leváltották, de nem tért haza, ezért távollétében „hűtlenség” címén lefokozták. 1946. augusztus 1-jével saját kérésére szolgálaton kívüli viszonyba helyezték.

Könyve szerkesztés

  • Dr. Bán Mihály - Dr. Rakolczai László: Korszerű honvédelem. Budapest, 1942.

Kitüntetései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Forrás szerkesztés

  • Szakály: Szakály Sándor: A 2. vkf. osztály: Tanulmányok a magyar katonai hírszerzés és elhárítás témaköréből 1918–1945. 2. javított és kiegészített kiadás. Budapest: Magyar Napló; (hely nélkül): Veritas. 2015. 230–231. o. ISBN 978-615-5465-61-1