Renin
A renin vagy angiotenzinogenáz egy hormonhatású fehérjevágó enzim, amely a renin-angiotenzin-aldosztereon rendszer részeként a vértérfogatot és ezen keresztül a vérnyomást szabályozza. A renin a vese juxtraglomeruláris sejtjeiben keletkezik. Feladata, hogy a máj által termelt angiotenzinogént elhasítva angiotenzin I-et készítsen.
A renint 1898-ban fedezte fel a svéd Robert Tigerstedt és tanítványa Per Bergman.
Szerkezete szerkesztés
A renin prekurzora egy 406 aminosavból álló polipeptid, amelynek elejéről egy 20, végéről egy 46 aminosavas szakasz levágása után keletkezik az érett renin, amely 340 aminosavból áll, molekulasúlya pedig 37 kDa.[1]
Termelése szerkesztés
A renint a vese afferens ereinek juxtaglomeruláris sejtjei termelik a következő stimulusok hatására:
- az arteriális vérnyomás csökkenése. A változást közvetlenül az érfalsejtek baroreceptorai érzékelik. A másik két hatás is a vérnyomás csökkenésére reagál, de közvetettebb úton
- a disztális tubulus nátriumtartalmának csökkenése (ezt a macula densa sejtjei érzékelik)
- szimpatikus idegrendszeri aktiválás, ami a β1 adrenerg receptorokon keresztül szintén a vérnyomást befolyásolja
A renin-angiotenzin rendszer szerkesztés
A renin fő funkciója, hogy közvetetten növelje a vérnyomást. A véráramba kerülve elvágja a máj által termelt angiotenzinogént és angiotenzin I jön létre. Ez a tüdő endotéliumában található angiotenzin-konvertáló enzim hatására továbbalakul angiotenzin II-vé, amely a vérnyomást leghatékonyabban szabályozó peptidhormon.[3][4] A simaizmokra ható angiotenzin II valamennyi véredényt képes összehúzni. A kisebb keresztmetszet miatt a vér ellenállása a szív mozgató hatásával szemben nő, mire a szív megnöveli összehúzódásai erejét és végeredményül a vérnyomás emelkedik. Az angiotenzin II hatására a mellékveséből aldoszteron szabadul fel, amely aztán a vese disztális tubulusaiban megnöveli a nátrium felszívódását, amit az ozmotikus nyomás fenntartása érdekében víz követ: így megnő a vér térfogata és a vérnyomás is. A renin-angiotenzin rendszer a központi idegrendszerre is hat: a szomjúságérzet szabályozásával növeli vagy csökkenti a vízfelvételt. Ezenkívül elősegíti az agyalapi mirigy vazopresszin-kibocsátását és így befolyásolja vízháztartást és a vértérfogat adott szinten tartását.
Egy felnőtt ember vérplazmájában a normális reninkoncentráció 1,98-24,6 nanogramm/liter között van.[5]
A renint sokáig receptor nélküli hormonhatású enzimnek tekintették, de aztán felfedezték, hogy az erek epitéliumainak, illetve a vese sejtjeinek külső membránján található egy reninreceptor. A renin-receptor komplex négyszeres hatékonysággal alakítja át az angiotenzinogént angiotenzin I-é.[6]
Kóroki szerepe szerkesztés
A renin-angitenzin rendszer túlműködése magas vérnyomáshoz vezet, amit renininhibitor gyógyszerekkel jól lehet kezelni.[7][8] A vérplazma reninaktivitását (PRA) szerológiai módszerekkel mérik.
A másik (és gyakrabban alkalmazott) lehetőség, hogy a magas vérnyomást az angiotenzin-konvertáló enzim vagy az angiotenzin II-receptor blokkolásával csökkentik. Előbbire a ramipril vagy perindopril, utóbbira a lozartán, irbezartán vagy kandezartán alkalmas. Ezeket a gyógyszerek általában szívroham utáni terápia részei is.
Egyes vesetumorok, amelyek érintik a juxtaglomeruláris sejteket (reninóma), Wilms-tumor, vesesejt-karcinóma) a renin túltermelésével és a vérnyomás megnövekedésével járnak.[9]
A renin génje, a REN az 1. kromoszómán található, 12 ezer bázispár hosszú és 8 intront tartalmaz.[10] A gén legalább egy mutációja dominánsan öröklődő vesebetegséghez vezet, amely 40-70 éves korban a vese funkcióinak elvesztésével jár és egyelőre csak dialízissel vagy szervtranszplantációval kezelhető. A mutáció a vesebetegek kevesebb mint 1%-ában mutatható ki.[11]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ (1983. december 1.) „Cloning and sequence analysis of cDNA for human renin precursor”. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America 80 (24), 7405–9. o. DOI:10.1073/pnas.80.24.7405. PMID 6324167.
- ↑ Integration of Salt and Water Balance; The Adrenal Gland, Medical physiology: a cellular and molecular approach. St. Louis, MO: Elsevier Saunders, 866–867, 1059. o. (2005). ISBN 1-4160-2328-3
- ↑ (2004. szeptember 1.) „Decreased susceptibility to renovascular hypertension in mice lacking the prostaglandin I2 receptor IP”. The Journal of Clinical Investigation 114 (6), 805–12. o. DOI:10.1172/JCI21382. PMID 15372104.
- ↑ Brenner & Rector's The Kidney, 7th ed., Saunders, 2004, pp. 2118-2119 Full Text with MDConsult subscription Archiválva 2016. március 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Hamilton Regional Laboratory Medicine Program - Laboratory Reference Centre Manual.
- ↑ (2002. június 1.) „Pivotal role of the renin/prorenin receptor in angiotensin II production and cellular responses to renin”. The Journal of Clinical Investigation 109 (11), 1417–27. o. DOI:10.1172/JCI14276. PMID 12045255.
- ↑ Presentation on Direct Renin Inhibitors as Antihypertensive Drugs. [2010. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 8.)
- ↑ (2009. szeptember 1.) „Direct inhibition of renin: a physiological approach to treat hypertension and cardiovascular disease”. Future Cardiology 5 (5), 453–65. o. DOI:10.2217/fca.09.31. PMID 19715410.
- ↑ (2011. február 1.) „Juxtaglomerular cell tumor of the kidney: case report and differential diagnosis with emphasis on pathologic and cytopathologic features”. International Journal of Surgical Pathology 19 (1), 93–8. o. DOI:10.1177/1066896908329413. PMID 19098017.
- ↑ (1984. augusztus 1.) „Human renin gene: structure and sequence analysis”. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America 81 (16), 5026–30. o. DOI:10.1073/pnas.81.16.5026. PMID 6089171.
- ↑ (2009) „Dominant renin gene mutations associated with early-onset hyperuricemia, anemia, and chronic kidney failure”. Am. J. Hum. Genet. 85 (2), 204–13. o. DOI:10.1016/j.ajhg.2009.07.010. PMID 19664745.
Források szerkesztés
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Renin című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
