A Road nevű magyar rockzenekar 1999-ben, a Heves vármegyei Domoszló községben alakult. Tagjai: Molnár Máté basszusgitáros-énekes, Golyán B. Zsolt „Goya” gitáros, Kádár Imre gitáros. Legutóbbi dobosuk - Szabó Erik - 2021 márciusában távozott. Majd a dobfelszerelést Tóth Tamás vette át.A csapat stílusát „Rock n’ Road”-ként aposztrofálja, ez a heavy metalra jellemző torzított gitárhangzást és erős ritmusokat takar. Az együttes más zenei utak felé is nyitott: egyes dalaiban népies motívumok tűnnek fel, van akusztikus repertoárjuk, és fúvószenekarral is léptek már fel együtt. Dalszövegeik jellemző témái: szerelem, szenvedély, benzingőz és rock n' roll életérzés, pozitív szemlélettel, egyenes megfogalmazásban. A Road a hazai rockéletben az egyik legaktívabb formáció, amely lemezeladás és koncertlátogatottság tekintetében is igen sikeres. A zenekar eddig hét stúdiólemezt, két best of albumot, egy koncert cd-t, két dvd-t és egy könyvet adott ki, munkássága három arany- és két platinalemezt eredményezett. Tagjai ma is a Mátraalja vidékén élnek, de egész évben járják az ország és a határon túli magyarlakta területek színpadait.

Road
Road zenekar (Tizenhét albumborító, 2017)
Road zenekar (Tizenhét albumborító, 2017)
Információk
EredetDomoszló, Magyarország
Alapítva1999
Aktív évek1999 – napjainkig
Műfajhard rock, heavy metal
KiadóHammer Music
Tagok
Molnár Máté - ének, basszusgitár
Golyán B. Zsolt "Goya" - gitár
Kádár Imre - gitár
Tóth Tamás - dobok

A Road weboldala
SablonWikidataSegítség

Története szerkesztés

A Road későbbi tagjai – a kisnánai Golyán, a domoszlói Molnár, Kádár és Szabó – Heves megyében kezdtek együtt zenélni, eleinte Szabó Erik helyén még Kovács "Tuboly" Zoltán dobossal. A korai Road 1999-ben és 2002-ben készített egy-egy demót (saját dalokkal a Rock & Road[1] és feldolgozásokkal a The Greatest Hits[2][3]) és megnyert egy tehetségkutatót (Marshall Tehetségkutató, Jászberény), majd 2004 elején rögzítette Nem kell más című első nagylemezét, amely tavasszal, a Hammer Records kiadónál jelent meg. A lemezfelvétel után Tuboly dobos váratlanul távozott, de beajánlotta maga helyett a zenekarba Szabó Eriket. A ma ismert Road születését az együttes ehhez az időponthoz köti. Első lemezét a Road a Depresszió előzenekaraként mutatta be országszerte. Videóklip a címadó Nem kell más című szerzeményre és az albumot záró Nélküled című nótára készült.

A Parkplatz stúdióban rögzített Második harapás című második Road-lemez 2006 eleji megjelenését ismét egy Depresszióval közös országjárás követte. Sőt hamarosan a Tankcsapda előzenekaraként is bemutatkozhatott a Road. Videóklipet kapott a Ne mondd és az 1000 lépés című dal. A zenekar a Második harapás-periódus végén először indult – a vártnál sikeresebb – önálló országos turnéra.

A 2008-as Aranylemez című album már Varga Zoltán hangmérnök érdi, Bakery nevű stúdiójában készült. Videóklipes dalok: Aki szabad, Visszahárom. A zenekar öt év közös munkát követően első – születésnapi – koncert cd-jét és dvd-jét is megjelentette. A kettő együtt Heves megye Lordjai cím alatt jött ki. Akárcsak a cd-n, a dvd-n is szerepelt koncertfelvétel: a verpeléti Bor-Rock fesztivál élő anyaga. A kiadványon a kulisszák mögötti zenekari életet bemutató "Road movie", az összes addigi videóklip és néhány werkfilm kapott helyet. A Nem rólunk szól című – eredetileg lírai hangvételű – dal rockos verziójából a verpeléti koncert képanyagával külön klip készült.

A szintén a Bakery stúdióban felvett 2010-es, Emberteremtő című lemezre a dalokat nem hangszerenként külön sávokban, hanem egyszerre játszotta fel az együttes. Molnár Máté szándékosan csak a stúdióban írta meg a szövegeket. Az Emberteremtő hangulata a Road általános "életvidámsága" ellenére komor és komoly. Az album intróját és a záró, Részeg ének című nótát – Hunyadi Péter vezetésével – népzenészek (hegedű, brácsa, nagybőgő) muzsikája színesíti. A címadó dalra is készült videóklip, a Nem elég című dal klipjének főszerepében pedig Oroszlán Szonja színésznő tűnt fel. A Felpörögve című nóta videóját a 15. Monte Carlo Historique Rallye-n forgatta a zenekar. A Road ebben az időszakban úgynevezett unplugged műsorral is fellépett az MR2 Petőfi Rádió Akusztik sorozatának vendégeként.

A 2013-as Tegyük fel... album már a megjelenésekor arany-, később platinalemez minősítést kapott. A dalokat Varga Zoltán új stúdiójában, a törökbálinti SuperSize Recording-ban vették fel. Három lett videóklipes: Fojts meg a sötétben, Egyszer élünk, Világcsavargó. Az albumon a gitárosok héthúros gitárokon játszottak, az énekes-basszusgitáros öthúrosra cserélte a négyhúros basszusgitárt.

2014-ben az együttes tízéves jubileumát ünnepelte, két rendhagyó koncertsorozattal. Tavasszal "önmaga előzenekara" volt, mivel az estek első felében egy úgynevezett Road-akusztik koncert hangzott el, amely saját, áthangszerelt dalokat tartalmazott, Cséry Zoltán zongorista játékával kiegészítve. A második felvonás a megszokott rock-programot hozta. Az őszi-téli országjárás során az elmúlt tíz évben velük turnézó együttesekkel (Rómeó Vérzik, Tankcsapda, Depresszió, Alvin és a mókusok (együttes), Kowalsky meg a Vega, Subscribe) léptek fel újra együtt. Egy speciális előadásra a Szolnoki Légierő zenekarával is összeálltak. Ugyanebben az évben együttműködött tizenkét eltérő stílust képviselő zenekar, melyek párosával készítettek formabontó dalokat. A Road a Hősök (együttes) nevű hiphop csapattal jegyezte A zene mindenkié című nótát. 2014 karácsonyán megjelent a zenekari tagok életét és a Road első tíz évét bemutató könyv – Rock & Road: Az igazán hangos könyv címmel, szerzője: dr. Szász Adrián újságíró.

A 2015-ös M.A.T.T. című album is arany- és platinalemez lett. Egy duettet (Zsák a foltját című dal) egy rajongóval, Földes Anettel együtt énekel a kiadványon Molnár Máté, a dalhoz videóklip is készült Szabó Erik dobos esküvőjén. Klipes lett a Kettő bennem az én és A jó reménység foka is. Utóbbihoz fiatal képzőművészek készítettek homok- és festékanimációs képanyagot. A 2016-os Jó reménység turné egy kétestés, dupla teltházas koncertet is hozott Budapesten, a Barba Negra Music Clubban. A címadó dal már angol verzióban is látható és hallható (M.A.T.E. címmel): egy úgynevezett slow motion jellegű – koncertjeleneteket tartalmazó – videóklip készült hozzá magyarul és angolul. Ez a Road első hivatalosan is megjelent angol nyelvű dala. A szöveg fordításában Csongor Bálint (Useme együttes) segédkezett.

2017 elején megjelent a zenekar első válogatásalbuma, a Tizenhét, amelyen 17 dal hallható: korábban nem ismert átiratok, különleges koncertfelvételek. Klip az Újra nézz rám című dalhoz készült, amely a 2004-es Nézz rám új változata. Az év első turnéja Túlzó Kámfor Tour néven futott, majd következett a Megint nyár 2017 országjárás.

2018 áprilisában adták ki az A tökéletesség hibája című stúdióalbumot, amely megjelenésekor vezette a Mahasz Top 40 lemezeladási listát.[4] A nagylemez 2018-ban több mint 4000 példányban kelt el és megkapta a platina minősítést.[5]

2021. március 13-án Erik bejelentette, hogy távozik a zenekarból.[6] A Road új dobosa Tóth Tamás lett, aki a Mytra és a Nomad együttesekből ismert.[7]

Diszkográfia szerkesztés

Albumok szerkesztés

  • Nem kell más (2004)
  • Második harapás (2006)
  • Aranylemez (2008)
  • Emberteremtő (2010)
  • Tegyük fel... (2013)
  • M. A. T. T. (2015)
  • Tizenhét (válogatás, 2017)
  • A tökéletesség hibája (2018)
  • Onnantól eddig (2019)
  • Senki Kedvéért Nem Fékezünk (2021)

DVD szerkesztés

  • Heves megye lordjai (2009)
  • Road Movie X Jubileumi DVD (2014)

Videóklipek szerkesztés

  • Nélküled (2004)
  • Nem kell más (2005)
  • Ne mondd (2006)
  • 1000 lépés (2007)
  • 1000 lépés werkfilm
  • Visszahárom (2008)
  • Visszahárom werkfilm
  • Aki szabad (2009)
  • Nem rólunk szól live (2009)
  • Nem elég (2011)
  • Emberteremtő(2011)
  • Felpörögve (2012)
  • Felpörögve / Monte-Carlo útifilm
  • Nem kell más / Acoustic 3D (2012)
  • Fojts meg a sötétben (2013)
  • Világcsavargó (2013)
  • Egyszer élünk (2014)
  • Kettő bennem az én (2015)
  • Egy család vagyunk (2015)
  • Zsák a foltját (km Földes Anett) (2015)
  • Húzom a kardot (2016)
  • Jó reménység foka (2016)
  • M.A.T.T. (2016)
  • M.A.T.E. (M.A.T.T. angol verzió) (2016)
  • Újra nézz rám (2017)
  • Sokkal jobb jónak lenni (2018)
  • Ölj meg december (2018)
  • A Bátrak Éjszakája (2018)
  • Onnantól eddig (2019)
  • Benzin legyen (2019)
  • Ahol a hegyeket látod (2020)
  • Senki Kedvéért Nem Fékezünk (2021)

Források szerkesztés

  • Szász Adrián: Rock & Road. Az igazán hangos könyv...Falusi kutyák, úri csibészek, rövid sztorik, hosszú pórázon, feketén-fehéren; Art Nouveau, Pécs, 2014. ISBN 978-615-5104-49-7

Jegyzetek szerkesztés

  1. Rock & Road demo (Metal Hammer magazin, No.122)
  2. The Greatest Hits demo (Metal Hammer magazin, No.145)
  3. The Greatest Hits demo (Rockinform, No.104)
  4. Mahasz Top 40 2018/38. hét
  5. Mahasz arany- és platinalemezek
  6. Facebook. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2021. március 19.)
  7. ROAD - Megvan az új dobos. hammerworld.hu. (Hozzáférés: 2021. május 6.)[halott link]

Külső hivatkozások szerkesztés