Wikipédia

Robert Capa

magyar származású amerikai fotográfus

Robert Capa (eredeti nevén Friedmann Endre) (Budapest, 1913. október 22.[3] – Indokína, Thái Bình, 1954. május 25.) magyar–amerikai fotográfus-fotóriporter.

Robert Capa
Robert Capa Eyemo filmfelvevővel (fotó: Gerda Taro, 1937)
Robert Capa Eyemo filmfelvevővel
(fotó: Gerda Taro, 1937)
SzületettFriedmann Endre
1913. október 22.
Budapest
Elhunyt1954. május 25. (40 évesen)
Indokína, Thái Bình
MűvészneveRobert Capa
ÁlneveRobert Capa
Állampolgársága
Nemzetiségemagyar
ÉlettársaGerda Taro[2]
SzüleiJúlia
Dezsö Friedmann
Foglalkozásafotóriporter
KitüntetéseiBalázs Béla-díj (1976)
Halál okarobbanás
SírhelyeAmawalk Hill Cemetery
A Wikimédia Commons tartalmaz Robert Capa témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A 20. század egyik legjelentősebb fotósa volt, elsősorban dokumentaristaként, haditudósítóként tartják számon. Rövid élete során öt csatatéren is fényképezett (a spanyol polgárháborúban, a második kínai–japán háborúban, a második világháború európai hadszínterein, az arab–izraeli konfliktusban és az indokínai háborúban). A második világháború folyamán Londonban, Észak-Afrikában, Olaszországban, a normandiai partraszállásnál, az Omaha Beachen és Párizs felszabadításakor is ott volt, és dokumentálta a háború eseményeit.

„ Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel. ”
– Robert Capa

Élete szerkesztés

Friedman Endre néven született Budapesten, alsó-középosztálybeli zsidó családban, apja Friedman Dávid szabómester, anyja Berkovits Henrietta Juliánna volt.[3] Egy bátyja (László) és egy öccse (Kornél) volt, aki később szintén fényképész lett, és Cornell Capa néven futott be szép karriert.

A budapesti Madách Gimnáziumban végezte középfokú tanulmányait. Az 1920-as évek végén csatlakozott a Kassák-féle Munka körhöz. 1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe költözött, ahol a Német Politikai Főiskolán egy ideig újságírást tanult, de onnan származása miatt 1933-ban távozni kényszerült. Egy rövid időre visszatért Budapestre, de hamarosan Párizsba emigrált.

Még Berlinben sajátította el a fényképezés és az ügynökségi munka alapjait, itt kötötte később is fontos szakmai kapcsolatait, melyekre Párizsban is építhetett. 1934-ben kapta első megbízását a VU-től. 1936-ban felvette a Robert Capa nevet. Valószínűleg Gerda Taróval együtt találhatták ki, de a névválasztásáról nincsenek egyértelmű információk. Besnyő Éva visszaemlékezése szerint gyerekkorában ő és testvérei cápának becézték, mások szerint az volt a fontos, hogy a szó hasonlított az akkoriban népszerű amerikai filmrendező, Frank Capra nevére. Capa fennmaradt, 1947-es interjúja szerint több nyelven is kiejthető, „amerikai hangzású” nevet keresett. Ettől remélt több megbízást újságíróként vagy fotósként.

A várakozása sikerrel járt, de nem csak az új név miatt. Capa haditudósítóként vett részt a spanyol polgárháborúban, a japán–kínai háborúban, a második világháború észak-afrikai és olaszországi hadjárataiban, a franciaországi (normandiai) invázióban, az izraeli harcokban, de sokat fényképezett békeidőben is. Capáról tudni szokás, hogy habzsolta az életet. Egyik szerelme Ingrid Bergman volt, akivel 1945-ben ismerkedett meg Párizsban,[4] s követte Hollywoodba, ahol standfotósként dolgozott. Bergman Életem című, angolul 1980-ban megjelent visszaemlékezésében írt először csaknem két évig tartó viszonyukról.

1954-ben a Life Indokínába küldte, hogy tudósítson a francia gyarmati harcokról. Május 25-én délután ott esett el.

A haditudósító szerkesztés

1936–37-ben Gerda Taróval tudósítottak a spanyol polgárháborúból, a francia, baloldali Regards című hetilap, majd a Ce Soir megbízásából. A Spanyolországban készült felvételei, köztük például A milicista halála című képe meghozták számára a világsikert. A képet első alkalommal 1936. szeptember 23-án a francia VU magazin közölte,[5] majd több más fotója kíséretében a LIFE is megjelentette, de több korabeli, nemzetközi propagandakiadványban is megjelent. A kép befogadásának története érdekes, de elkészítésének körülményei máig nem tisztázottak. (A hetvenes évektől több szerző azt próbálta bizonyítani, hogy a kép nem dokumentum, hanem egy megrendezett, beállított felvétel.)[6]

Capa 1938-ban a második kínai–japán háború dokumentálása végett Kínába, 1940-ben Mexikóba utazott.

A sors furcsa fintora, hogy „a világ leghíresebb háborús fotósa” egészen 1943-ig nem kapott megbízást, hogy a világháborúról tudósítson (a Blitzkrieg idején Londonban volt, de nem mint tudósító), ettől kezdve azonban szinte végig az első vonalakból küldte képeit a LIFE magazinnak. Előbb Észak-Afrikában, majd Szicíliában kísérte az amerikai katonákat. 1944. június 6-án hajnalban ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. 6 tekercs filmet (106 kockát) használt fel, majd délután 2-kor, amikor már biztosnak látszott a hídfőállás, az első kórházhajóval visszatért Portsmouthba. A filmtekercseket bevitte a LIFE londoni irodájába, majd lefeküdt aludni.

A laborban az egyik asszisztens állítólag annyira kíváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, 8 teljes kép és további 3 kocka bizonyos részeinek kivételével teljesen megsemmisültek a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fényképek, a megmaradtak is elmosódtak. Mindazonáltal a LIFE június 19-én leközölt 10 képet „slightly out of focus” („enyhén életlen”) magyarázkodó képaláírással. Ez annyira felbosszantotta Capát, hogy később ezt a címet adta eredetileg forgatókönyvnek szánt háborús emlékiratainak is. (Ez a kötet 2006 októberében jelent meg magyarul Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúból címmel a Park Könyvkiadó gondozásában.) Ezek a fotók – mint egyedüli hiteles vizuális dokumentumok – inspirálták később Steven Spielberget a Ryan közlegény megmentése c. film nyitó képsorainak megalkotásakor.

1947-ben megalakította a Magnum Photos fotóügynökséget, amelynek elnöke is lett, alapító kollégái barátja Henri Cartier-Bresson, David Seymour, George Rodger és William Vandivert.

1948-ban Budapesten fényképezett, a háborús pusztítás nyomait, az újjáépítés kezdetét és a kommunista hatalomátvétel hatásait rögzítette. Budapesti beszélgetés című cikke megjelent a Holiday Magazine (USA) 1949. novemberi számában.[7]

Halála szerkesztés

1954-ben Japánba utazott egy induló japán újság szerkesztőinek meghívására, ekkor kérte fel a LIFE magazin, hogy „ha már úgyis ott van”, tudósítson az Indokínában (Vietnámban és a környező Laoszban és Kambodzsában) akkor már nyolc éve zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Útközben a francia katonákat, leégett, kifosztott falvakat és a temetetlen halottakat fotózta. Délután 3 óra előtt 5 perccel (az alakulat parancsnokának határozott figyelmeztetése ellenére) egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet készíthessen a környékről. Taposóaknára lépett, amely felrobbanva azonnal megölte.

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” – mondta több interjúban is a sokat látott, de rövid életű riporter.

Emlékezete szerkesztés

 
Emléktáblája
Budapest-Belváros, Városház u. 10.

Hagyatékának gondozására öccse, Kornél (Cornell Capa) 1964-ben alapítványt hozott létre, ez később kiegészült más fotósok munkáival is, majd ebből jött létre 1974-ben New Yorkban az International Center of Photography, amely ma archívum, galéria és fotósiskola.

Kötetei szerkesztés

  • Death in the making (A tetten ért halál); közrem. Gerda Taro, előszó, angolra ford. Jay Allen, képvál. André Kertesz; Covici-Friede, New York, 1938
  • Diana Forbes-Robertson–Róbert Cápa: The battle of Waterloo Road; Random House, New York, 1941
  • Slightly out of focus; Holt, New York, 1947
  • John Steinbeck: A Russian journal; fotó Robert Capa; The Viking Press, New York, 1948
  • Images of war; szöveg, fotó Robert Capa; Hamlyn, London, 1964
  • Robert Capa; szöveg John Hersey, John Steinbeck, Robert Capa, szerk. Anna Fárová; Grossmann, New York, 1969
  • Les grandes photos de la guerre d'Espagne; fotó photos Robert Capa, David Seymour-Chim, szöveg Georges Soria; Jannink, Paris, 1980
  • Photographs; szerk. Cornell Capa, Richard Whelan; Knopf, New York, 1985 (Borzoi book)
  • Sommertage, Friedenstage. Berlin 1945; vál. Diethart Kerbs; Nishen, Berlin, 1986 (Edition Photothek)
  • Robert Capa; bev. Jean Lacouture; Centre national de la photographie, Paris, 1988 (Photo poche)
  • Robert Capa fotók 1932–1954; bev. John Steinbeck, Cornell Capa, Josefa Stuart; Teszár József, s.l., 1989
  • Photographs; előszó Henri Cartier-Bresson, közrem. Cornell Capa, bev. Richard Whelan; Aperture, New York, 1997

Magyarul szerkesztés

  • Kissé elmosódva. Emlékeim a háborúból; előszó Cornell Capa, ford. Sárközy Elga; Park, Bp., 2006
  • Így készül a történelem; szerk. Páldi Lívia, szöveg K. Horváth Zsolt, Jalsovszky Katalin, Páldi Lívia; Magyar Nemzeti Múzeum, Bp., 2009
  • Irwin Shaw: Izraeli riportok. Robert Capa 94 fotójával; ford. Résch Éva; Park, Bp., 2009
  • John Steinbeck: Orosz napló. Robert Capa 70 fotójával; ford. Lukács Laura; Park, Bp., 2009
  • Robert Capa – a Játékos. Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. 2013. 09. 18–2014. 01. 26.; kurátor Cs. Lengyel Beatrix, Fisli Éva; MNM, Bp., 2014
  • Budapesti beszélgetés; ford. Fisli Éva; Vaszary Galéria, Balatonfüred, 2015
  • A tetten ért halál. Robert Capa, Gerda Taro és Chim fényképei; előszó Jay Allen, ford. Lukács Laura; Park, Bp., 2021

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Museum of Modern Art online collection (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 4.)
  2. ↑ L'Humanité (francia nyelven), 1999. március 27.
  3. ↑ a b Születése bejegyezve Budapest V. ker. (Lipótváros) állami születési akv. 872/1913. folyószám alatt.
  4. ↑ https://svedsegek.wordpress.com/2017/06/26/robert-capa-%E2%99%A5-ingrid-bergman/
  5. ↑ Hans-Michael Koetzle. Robert Capa – A milicista halála, Fotóikonok – Képek és történetük 2. kötet (magyar nyelven). Taschen Verlag (2003). ISBN 9783822825792 
  6. ↑ A milicista, aki talán meg se halt Index, 2016. szeptember 5.
  7. ↑ Robert Capa 1948-as budapesti képeinek a nyomában - Capa blog, 2019.10.22.

Források szerkesztés

  • Erdélyi Z. Ágnes–Hermann Irén: 33 világhírű magyar a XX. századból; Sanoma Media Budapest, Bp., 2012

További információk szerkesztés

 
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Robert Capa témában.
 
A Wikimédia Commons tartalmaz Robert Capa témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Robert_Capa&oldid=26806104”