Simatűjű szálkásfenyő

növényfaj

A simatűjű szálkásfenyő (szálkástobozú fenyő, Pinus longaeva) a fenyőfélék családjába tartozó, esetenként nagyon hosszú életű fafaj, amely az Egyesült Államok délnyugati, hegyvidéki területein őshonos.[1] A szálkástobozú fenyőt angol nyelvterületeken "Bristlescone pine" azaz nyugati szálkásfenyő néven szokták nevezni.[2] Egyik példánya – amelynek helyét titokban tartják, de annyit tudni róla, hogy Kalifornia állam keleti részén, a Sierra Nevadával párhuzamosan futó Fehér-hegységben (White Mountains) él – a legidősebb nem telepes élőlény a Földön: 2013-ban 5062 éves volt.[3][4]

Simatűjű szákásfenyő
Az idős szálkásfenyőn jól megfigyelhetőek a még élő és az elszáradt részek, valamint a kéreg narancsos színezete és mély barázdáltsága
Az idős szálkásfenyőn jól megfigyelhetőek a még élő és az elszáradt részek, valamint a kéreg narancsos színezete és mély barázdáltsága
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Tűnyalábos fenyő (Pinus)
Alnemzetség: Pinus subg. Ducampopinus
Faj: P. longaeva
Tudományos név
''Pinus longaeva''
D.K.Bailey
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Simatűjű szákásfenyő témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Simatűjű szákásfenyő témájú médiaállományokat és Simatűjű szákásfenyő témájú kategóriát.

Megjelenése, felépítése szerkesztés

E közepes méretű fafaj magassága 5–15 méter, miközben törzsének átmérője 2,5–3,6 méter lehet. Vékony, világos sárgás-narancssárga kérge a törzs alsó részén pikkelyesedik. Vaskos, sötétzöld, 2,5–4 cm hosszú tűlevelei ötösével állnak; külső részük kékeszöld árnyalatú. Lélegzőnyílásai fehér sávként különülnek el a levelek belső részein. E növény tűlevelei a világon a legtovább megmaradó levelek: egyesek akár 45 évig is. Az idősebb fák — különösen a magasabb hegyvidéki régiókban élők — külseje viharvert, satnya. Ezek kérge vörösesbarna, mélyen barázdált.[5][6] Ahogy a fa idősödik, egyre több részén hal el a vaszkuláris kambium. Más nagyon idős egyedeknél előfordul, hogy már csak egy nagyon vékony élő szövetréteg az, amely a kéreg alatt a tápanyagokat szállítja a fa lombkoronájába.

5–10 centiméter hosszú tobozai oválisan hengeresek, szélességük zárt állapotban három-négy centiméter. Előbb zöld, vagy lilás színűek, majd narancssárgás színűre érnek 16 hónapos korukban, majd számtalan törékeny részre hámlanak, melyek mindegyike 2–5 milliméter hosszúságú. A tobozok 4–6 cm-esre nyílnak szét, amikor megérnek, majd elkezdik hullatni a magjaikat közvetlenül a kinyílásukat követően. A magok 5 mm hosszúak és szárnyaik 12-22 milliméteres hosszúságúak, melyek többnyire a szelek segítségével jutnak el csírázási helyükre, ám más esetekben az amerikai fenyőszajkó (mogyorószajkó, Nucifraga columbiana) viszi magával.

A Pinus longaeva egyedei abban térnek el a Pinus aristata egyedeitől, hogy leveleiken két gyantacsatorna található, melyek folytonosak és megszakítás nélküliek, tehát hiányoznak róluk a Pinus aristatára jellemző fehér gyantapettyek.

A P. longaeva és a Pinus balfouriana egyedei abban különböznek, hogy a P. longaeva tobozszálkái 2 milliméternél hosszabbak és a tobozok alapja jóval kerekebb. A zöld tűlevelek a megtekeredett ágakon olyan látszatot nyújtanak, mint az üvegmosó kefe.

A „szálkásfenyő” nevet azért kapta, mert sötétlila nőivarú tobozain görbe tüskék nőnek.[7]

Elterjedése szerkesztés

Egyedei Nevadában, Utahban és Kalifornia keleti részein őshonosak. Kaliforniában korlátozott számban fordul elő a Fehér-hegységben, az Inyo-hegységben, és a Panamint-hegységben, Mono és Inyo megyékben. Nevadában a Las Vegas melletti Spring-hegységtől kezdődően, északi irányban a Ruby-hegységig, valamint Utahban a Wasatch-hegységben fordul elő.[7][8]

A szálkásfenyők védettek az Államok kormányzatai által birtokolt földterületeken, például a kaliforniai Fehér-hegységben kialakított Ancient Bristlecone Pine Forestben, az Inyo National Forestben, illetve a Great Basin Nemzeti Parkban. Ezeken a helyeken tilos őket kivágni, illetve gyűjteni.

A legidősebb példányok szerkesztés

A kaliforniai Ancient Bristlecone Pine Forestben, Bishop város közelében élő egyik példány beceneve Matuzsálem-fa; ez 2013-ban 4845 éves volt.[9] Életkorát egy, az erdészetben használatos kormeghatározó eszközzel, a növekménymérővel határozzák meg. Pontos helyét nem árulják el, mert a korábbi rekordert, a Prométheusz-fát 1964-ben kivágták.

Fordítás szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Pinus longaeva című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Moore, Gerry; Kershner, Bruce; Craig Tufts; Daniel Mathews; Gil Nelson; Spellenberg, Richard; Thieret, John W.; Terry Purinton; Block, Andrew. National Wildlife Federation Field Guide to Trees of North America. New York: Sterling, 82. o. (2008). ISBN 1-4027-3875-7 
  2. Howard, JL: Pinus longaeva. Fire Effects Information System. USDA, 2004. (Hozzáférés: 2012. december 23.)
  3. OldList database of ancient trees (angol nyelven) (HTM). rmtrr.org (a Rocky Mountain Tree-Ring Research honlapja), 2013. 1. (Hozzáférés: 2014. augusztus 19.)
  4. Christopher J. Earle: Pinus longaeva D.K.Bailey 1970 (angol nyelven) (PHP). conifers.org (The Gymnosperm Database), 2014. március 29. (Hozzáférés: 2014. augusztus 19.)
  5. 'Pinus longaeva', 2008. március 1. [2012. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 30.)
  6. The Gymnosperm Database, 2008. március 1. (Hozzáférés: 2012. december 23.)
  7. a b The Ancient Bristlecone Pine, 2003. augusztus 1. (Hozzáférés: 2012. december 23.)
  8. Global Trees Campaign, 2008. március 1. (Hozzáférés: 2012. december 23.)
  9. OldList: Database of ancient trees. rmtrr.org (a Rocky Mountain Tree-Ring Research honlapja) (angolul) (Hozzáférés: 2014. május 28.) (htm)

Források szerkesztés

10. Colin Ridsdale, John White & Carol Usher: Trees, 2005 Dorling Kindrsley Limited