Smile (David Gilmour-dal)

David Gilmour-kislemez

A Smile egy kislemez David Gilmour harmadik szólóalbumáról, az On an Islandről. A Smile című számot a közönség először 2001-ben és 2002-ben hallhatta, de a David Gilmour in Concert DVD-n is megjelent, ahol azt mondta:

David Gilmour
Smile
Kislemez a(z) On an Island albumról
Megjelent2006. június 13.
FormátumCD, kislemez
StílusBlues-rock, progresszív rock
Nyelvangol
Hossz10:36
KiadóEMI
SzerzőDavid Gilmour, Polly Samson
ProducerDavid Gilmour, Phil Manzanera, Chris Thomas
David Gilmour-kronológia
On an Island
(2006)
Smile
(2006)
Arnold Layne
(2006)
SablonWikidataSegítség
Most egy új szám következik, ha valaki fel szeretné venni, akkor az most tegye.

A dal az On an Island albumra íródott az Astoria nevű lakóhajón, s David felesége, Polly Samson énekel rajta, Willie Wilson dobol, David pedig gitározik.

A kislemez második dala, az Island Jam elérhető volt Gilmour honlapján, míg meg nem jelentették ezt a kislemezt. A dal Gilmour pajtájában íródott és koncerteken is eljátszották, bár nem túl gyakran. A felvételen Gilmour gitáron, Guy Pratt basszusgitáron, Jed Lynch dobon és Paul Wickens pedig Hammond orgonán játszik.

Számok szerkesztés

  1. Smile – 4:03 (Gilmour/Samson)
  2. Island Jam – 6:33 (Gilmour)

Külső hivatkozások szerkesztés