Spett Gyula

(1851–1922) magyar római katolikus nagyprépost, római katolikus kanonok

Spett Gyula (Szentannai, Debrecen, 1851. július 3.Nagyvárad, 1922. szeptember 12.) magyar római katolikus pap, nagyprépost, egyházi író.

Spett Gyula
Született1851. július 3.[1]
Debrecen
Elhunyt1922. szeptember 12. (71 évesen)[1]
Nagyvárad
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásakatolikus pap
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Spett Gyula 1851-ben született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Pázmáneumban tanult teológiát. 1873. augusztus 7-én szentelték pappá, majd káplán, 1875-ben pedig szentszéki jegyző lett. 1886 és 1900 között Gyomán volt plébános, majd Endrődön lett esperes-plébános, emellett Szmrecsányi Pál szepesi, majd nagyváradi püspök oldalkanonokja, illetve dombói apát és pápai prelátus is volt.[2]

Több egyházi, illetve vallási témájú művet fordított és rendezett sajtó alá, valamint a Katholikus Szemle munkatársa is volt, írói neve Szentannai, valamint Szentannai Spett volt. 1900-ban a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának, 1915-ben pedig a Szent István Akadémia I. osztályának tagja lett. 1922. szeptember 10-én nagyprépostnak nevezték ki, ám beiktatása előtt meghalt. Debrecenben a második római katolikus templom építésére félmillió koronát adott.[3]

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Spett Gyula, Szentannai, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC13280/14077.htm
  2. Spett Gyula, Szentannai | Magyar életrajzi lexikon | Kézikönyvtár. www.arcanum.com. (Hozzáférés: 2022. november 5.)
  3. Spett – Magyar Katolikus Lexikon. lexikon.katolikus.hu. (Hozzáférés: 2022. november 5.)

Források szerkesztés