Sveti Andrija (Svetac)
Sveti Andrija (ča nyelvjárásban „Štondrija”) település Horvátországban, Split-Dalmácia megyében, Svetac szigetén. Közigazgatásilag Komižához tartozik.
| Sveti Andrija | |
 | |
| Svetac szigetének látképe | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Split-Dalmácia |
| Község | Komiža |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 21485 |
| Körzethívószám | (+385) 021 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 2 fő (2021. aug. 31.)[1] |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 282 m |
| Terület | 4,19 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 43° 01′ 38″, k. h. 15° 44′ 59″Koordináták: é. sz. 43° 01′ 38″, k. h. 15° 44′ 59″ | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fekvése szerkesztés
Splittől légvonalban 77 km-re délnyugatra, Komiža városától légvonalban 27 km-re nyugatra, Svetac szigetének délkeleti, Slatina nevű öblében fekszik. A sziget Sveti Andrijaként ugyancsak ismert. A délkelet-északnyugati irányban elnyúló sziget egy tengeralatti hátság kiemelkedő része. Partjai meredeken állnak ki a vízből, egyetlen hozzáférhető öble a Slatina, ahol a település házai állnak. A sziget legmagasabb pontja a 316 méteres Kosa.
Története szerkesztés
Svetac szigete már az ókorban is lakott volt, ezt bizonyítják a Povlova bukánál előkerült leletek, valamint a sziget keleti magaslatán található illír várrom. A hagyomány úgy tartja, hogy amikor a híres illír királyné, Teuta trónjáról lemondott, ide, Svetac szigetére menekült és itt építette fel várát.[2] Ókori történetéről nem sokat tudunk, valószínűleg a görögök és a rómaiak is ismerték, de számottevő települést nem hoztak itt létre. A római korban csak egy sajátságosan kialakított horgonyzóhely volt itt, mely arra enged következtetni, hogy volt némi lakossága. A 6. században a Bizánci Birodalom fennhatósága alá tartozott. I. Justinianus bizánci császár ide is erődöt építtetett. Amíg a szárazföldi területek a 6. és 7. században az avar és szláv hódítók uralma alá kerültek, a szigetek, így Svcetac is a menekültek révén tovább őrizték a római kultúrát. 850. körül épült fel itt a bencések temploma és kolostora, melynek romjai még ma is látszanak. A romok között megtalálható az egykori ciszterna, a szerzetesi cellák alapfalai, valamint egy kézi munkával kialakított teraszos terület, ahol még mindig találhatók gabonahajtások.[2] A kolostort 13. század második felében az atyáknak a megújuló kalóztámadások miatt el kellett hagyniuk és a komižai Szent Miklós kolostorba települtek át. A sziget a Velencei Köztársaság uralma alá tartozott. Lakossága szőlőtermesztéssel és a halászattal foglalkozott. Az utolsó évszázadokban a sziget a Zanchi család birtoka volt.
A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1805-ben a sziget az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de 1811-ben a tengeri fölényben levő angolok elvették a franciáktól. Napóleon végső veresége után újra az osztrákoké lett. A településnek 1880-ban 17, 1910-ben 34 lakosa volt. 1918-ban elfoglalták az olasz csapatok, az olasz uralom 1921-ig tartott. Ezután az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. Bár a sziget eléggé izoláltan fekszik az Adriai-tengerben a második világháború idején mégis hullottak rá bombák. Az olasz kapituláció után 1943-ban két olasz hajó tartott a déli horvát partoktól Bari kikötője felé. A hajók a partizánok támadásától tartva igyekeztek távol haladni a szárazföldi területektől, majd úgy döntöttek, hogy kikötnek a szigeten, mely távol feküdt a háborús eseményektől és bőven volt ivóvíz is rajta. Itt várták, hogy a szövetségesek elfoglalják Barit, de egy német felderítő repülőgép észrevette őket. A gép rögtön riadóztatta a német bombázókat, melyek megtámadták a hajókat. A hajókban nem esett kár, de egy bomba lerombolta a sziget egyik házát. Az olaszok szerencséjére ezután már nem támadták őket és két hét múlva befutottak Bari kikötőjébe. A sziget háború után a szocialista Jugoszláviához került. Ezután azonban nagy kivándorlási hullám indult meg Észak-Amerika és Ausztrália felé, a lakosság száma töredékére esett vissza. 1991-től a független Horvátország része. 1993-ban újra megalakult az önálló Komiža község, melynek Sveti Andrija is a része lett. 2011-ben a szigetnek már nem volt állandó lakossága.
Népesség szerkesztés
| Lakosság változása[3][4] | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 0 | 0 | 17 | 18 | 30 | 34 | 34 | 58 | 56 | 64 | 48 | 10 | 1 | 2 | 1 | 0 |
(1857-ben és 1869-ben lakosságát Komižához számították, 2011-ben pedig nem volt állandó lakossága.)
Nevezetességei szerkesztés
- A sziget legrégibb romja a 221 méter magas keleti hegycsúcson található illír várrom, melyet Teuta várának neveznek.
- A bencés kolostora romjai között megtalálható az egykori ciszterna és az egykori szerzetesi cellák alapfalai.
Gazdaság szerkesztés
A sziget lakói hagyományosan szőlőtermesztésből és halászatból, valamint fakitermelésből és értékesítésből éltek. Az egykor erdős szigeten ma már nincsenek erdők. Az itt kitermelt fát főként hajóépítéshez használták fel.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
- ↑ a b David Felando: Komiža története Archiválva 2016. április 29-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
- ↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
- ↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
Források szerkesztés
- Komiža város hivatalos oldala (horvátul)
- Komiža város turisztikai irodájának honlapja (horvátul)
- David Felando: Komiža története (angolul)
