A Sykes–Picot-egyezmény vagy Sykes–Picot–Szazanov-egyezmény[1] egy titkos szerződés volt Franciaország és Nagy-Britannia között 1916-ban, melyben – az Orosz Birodalom egyetértésével – felosztották egymást között az összeomlás szélén álló Oszmán Birodalom egy részét.

Az egyezmény alapján készült térkép

Ez alapján az angolok kapták volna a mai Jordánia és Dél-Irak, valamint Haifa területét (a GázaKirkuk-vonal alatt), a franciáké lett volna Anatólia délkeleti része (Kilikia, Kurdisztán), Észak-Irak, Szíria és Libanon. Palesztina közös felügyelet alá került volna.[1] Egyes területek sorsáról Oroszországgal való egyeztetés után döntöttek volna.[2][3]

Az 1917-es oroszországi forradalmak után a szovjetek visszaléptek a követeléseiktől és 1917. november 23-án közzétették az egyezmény szövegét az Izvesztyija és a Pravda újságokban, aminek következményeképp az arabok hite megingott a szövetségesek céljait illetően.[4]

Anglia és Franciaország azonban később a Népszövetség segítségével bizonyos módosításokkal ugyan, de érvényt szerzett az egyezményben foglaltaknak, így az a 21. század elején is fennálló határok alapja lett.[5] A szíriai polgárháború nyomán megerősödött iszlamista szervezetek, különösen az úgynevezett ISIS kalifátus egyik célja ennek a status quónak a teljes érvénytelenítése.[6]

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Fromkin, David. The Promised Land, A Peace to End All Peace (angol nyelven). London: Phoenix, 286-288. o. (2000). ISBN 1-84212-043-3 
  2. The Sykes-Picot Agreement (angol nyelven). BBC, 2001. november 29. (Hozzáférés: 2008. július 5.)
  3. Balogh, András: Francia–angol osztozkodás (magyar nyelven). A békekonferencia és az arab világ. Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. (Hozzáférés: 2008. július 5.)
  4. International Boundary Study. Jordan-Syria Boundary. (angol nyelven) pp. 9. The Geographer. Office Research in Economics and Science. Department of State, United States of America., 1969 [2009. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 5.)
  5. Diplex 774. oldal
  6. A paktum vége. NOL, 2014. július 3. (Hozzáférés: 2014. július 3.)

Források szerkesztés

  • Diplex: szerk.: Hajdu Gyula: Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest: Akadémiai (1967) 

További információk szerkesztés