Szegő Miklós

(1919-2012) vegyészmérnök

Szegő Miklós (Budapest, 1919. március 2.2012) Kossuth-díjas magyar vegyészmérnök.

Életpályája szerkesztés

Vegyészmérnök, a Tejipari Központi Laboratórium osztályvezetője, 1919. március 2-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után 1944-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát a budapesti Műegyetemen. Ugyanebben az évben a Fővárosi Tejüzemnél helyezkedett el. 1948-tól az Országos Tejértékesítő Vállalatnál dolgozott, laboratóriumi mérnökként. 1949-ben a Nagybudapesti Tejértékesítő Nemzeti Vállalat laboratóriumának helyettes vezetője, majd az 1950-es évek közepén a Tejipari Központi Laboratórium osztályvezető mérnöke lett.

Kutatási eredményei szerkesztés

  • Kidolgozta a kazein-termelés gyártástechnológiáját.
  • 1949 óta foglalkozott az élelmiszeripari higiénia emelését célzó tisztító- és fertőtlenítőszerekkel. Egyebek mellett sikerült előállítania az első hazai negyedrendű ammónium vegyületet, az alkil-piridinium-bromidot is. Kidolgozta az eredetileg a tejszállító kannák fertőtlenítésére szolgáló vegyszer előállításának technológiáját, és az Albertfalvai Vegyigyárban közreműködött az üzemesítésben. 1953 óta a kvaterner ammóniumsók közül az ipari fertőtlenítőszert Nitrogenol, a gyógyszert 1954 óta Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár gyártotta, Sterogenol néven.

Díjai, elismerései szerkesztés

  • Szocialista Munkáért Érdemérem (1953)
  • Kossuth-díj III. fokozata (1955)

Források szerkesztés

Élelmezési ipar, 1955 (5. évfolyam, 4. szám, 98. old.)

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

További információk szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés