Szentkláray Jenő

Szentkláray Jenő (Aracs, 1843. január 21. – Temesvár, 1925. október 12.) római katolikus pap, teológiai és filozófiai doktor, régész, irodalom- és műtörténész, az MTA kültagja.

Szentkláray Jenő
Született	1843. január 21. Aracs
Elhunyt	1925. október 12. (82 évesen) Temesvár
Foglalkozása	régész, irodalomtörténész, műtörténész
Az Arany János Társaság elnöke
Hivatali idő 1903 – 1908
Előd	nem volt
Utód	Szabolcska Mihály
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja

Középiskoláit Nagybecskereken és Szegeden végezte. 1860-tól a temesvári katolikus papnevelő intézetben folytatott teológiai tanulmányokat. 1866-ban a budapesti egyetemen teológiai, 1875-ben bölcsészdoktori címet is szerzett. 1866-ban szentelték pappá, a következő évben magyarosította nevét. Előbb Stájerlak-Aninán volt káplán, majd 1868-tól Nagykikindán az elemi iskola igazgatója és a reáliskola magyar nyelv- és irodalom, 1869-től Temesváron a főgimnáziumban a bölcselet és a latin nyelv tanára, a város magyarosodó művelődési életének tevékeny résztvevője.

1871-ben Ormós Zsigmond főispánnal együtt megalapítója és első titkára a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulatnak, 1871–74 között Ortvay Tivadarral szerkesztője a Csanád megye hajdana és jelene címmel kiadott történeti adattár-sorozatnak. 1872-ben a törökbecseiek, ahol gyermekéveit töltötte, meghívták a plébánia élére. Ebben az időben munkatársa, majd 1879–80-ban főszerkesztője a nagybecskereki Torontál c. lapnak, amelybe a délvidéki magyarosító kormánypolitikát támogató cikkek sorát írta. 1883-tól a budapesti egyetemen a Magyarország legújabb kori története tárgykör magántanára. 1893-ban csanádi székeskáptalani kanonoknak, 1917-ben a csanádi szé­keskáptalan nagyprépostjának nevezték ki.

Tudományos munkássága

Kezdetben a szépirodalom vonzotta, majd bölcseleti tanulmányt írt a tér és idő filozófiájáról, de igazi munkaterévé a történettudomány és a műtörténet vált. Főképp a történelmi Magyarország déli vármegyéinek múltját tárta fel: levéltári kutatásokat végzett a budapesti, a bécsi és a karlócai állami és egyházi levéltárakban, régészeti ásatásokat vezetett, s egymás után jelentette meg forrásértékű munkáit. A pozitivista történelemszemlélet alapján állva műveiben tekintélyes mennyiségű dokumentumanyagot vonultatott fel, így nélkülözhetetlen forrásmunkák a Bánság és a Bácska múltját kutatók számára. Tanulmányait a Magyar Történelmi Tár, Századok, Archeológiai Értesítő, a Dél­magyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum-társulat Értesítője, a Szépirodalmi és Szépműtani Közlemények, a Katholikus szemle közölte, kisebb cikkei a Budapesti Hírlap, Délmagyarországi Közlöny, Temesvári Hírlap hasábjain is megjelentek.

Az MTA (1882) és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulat (1883), a szerb Királyi Tudós Társaság kültagja (1885), az újvidéki Matica Srpska tagja (1910). 1903-ban egyik alapítója és 1909-ig elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt a temesvári Arany János Társaságnak, szerkesztője időszaki kiadványsorozatának, a Szépirodalmi és Szépműtani Közleményeknek, valamint Sza­bolcska Mihállyal karöltve az Arany János Társaság Könyvei c. sorozatnak. Tagja volt a Szent István Akadémiának, 1916-tól díszpolgára szülőfalujának, Aracsnak.

Az első világháború után a Temesváron indult Egyházi Szemle munkatársa; tervet dolgozott ki a Bánság műkincseinek összegyűjtésére és megőrzésére; megírta II. Lipót magyar király leányának, Mária Annának az életét.

Művei

• Észrevételek Temesvár physionomiájának magyarításához történelmi és régészeti alapon (Temesvár, 1872);
• Emlékkönyv (Budapest, 1873);
• A tér és idő phylosophiája (Budapest, 1875);
• Torontáli őstelepek a Tisza mentén (Temesvár, 1877);
• Nagy-Becskerek tereinek és utcáinak magyarosítása. Vonások a vidék és a város történetéből (Nagy­becskerek 1879);
• Száz év Dél­magyarország újabb történetéből, 1779-től napjainkig (Temesvár, 1882);
• A dunai hajóhadak története (Budapest, 1885);
• Gróf Niczky Kristóf életrajza (Pozsony, 1885);
• A becskereki vár (Pozsony, 1886);
• Magyarország története (Pozsony, 1889–92);
• Úti képek a művelt nyugatról (Pozsony, 1890);
• Oláhok költöztetése Dél-Magyarországon a múlt században (Pozsony, 1891);
• A társadalom nemzeti feladatai Délmagyarorszá­gon (Temesvár, 1897);
• Nagy nők a történelemben (Temesvár, 1897);
• A csanádi egyházmegyei plébániák története. I. (Temesvár, 1898);
• Krassó vármegye őshajdana (Temesvár, 1900);
• Brocky Károly festőművész élete (Temesvár, 1907);
• A szerb monostoregyházak történeti emlékei Dél-Magyarországon (Budapest, 1908);
• Merczy kormányzata a Temesi Bánságban (Budapest, 1909);
• Humborg festőművész élete és művei (Budapest, 1909);
• Temes vármegye története – Temesvár története (Budapest, 1911. Magyarország vármegyéi és városai);
• Debreczeni Bárány Ágoston élete és munkái (Budapest, 1914);
• Újabb részletek a dél­magyarországi török hódoltság történetéből (Budapest, 1917);
• Ortvay Tivadar emlékezete (Budapest, 1922).

Fordításában jelent meg J. Balmes Levelek egy kétkedőhöz c. munkája (Szeged, 1863) és Cicero beszéde Manlius törvényjavaslata mellett (Temesvár, 1870).

Források

• Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010.  

További információk

• Szentkláray Jenő beszéde a nagyszentmiklósi Révay-ünnepélyen. Délmagyarországi Közlöny 1893. augusztus 29.
• A Bánság művészi kincsei. Szentkláray Jenő nagyszabású terve. Temesvári Hírlap, 1924. október 14.
• Draskóczy Ilma: Szentkláray Jenő. Temesvári Hírlap, 1925. január 23.
• Szentkláray Jenő temetése. Temesvári Hírlap, 1925. október 15.
• Osztie Andor: Szentkláray Jenő. Temesvár történettudósának emlékére. Temesvári Hírlap, 1925. október 18.
• Karácsonyi János: Szentkláray Jenő emlékezete. Budapest, 1926.