Szerkesztő:Chery/A nehezebb napokra

Azokon a nehezebb napokon, amikor az ember, akkor nem is. Pedig néha, elmerengve ő is tudja, hogy de. De mikor kellene, nem gondol rá. Nem jut eszébe, vagy csak lekicsinyli. Nem érzi, mennyire fontos. Mert az, fontos.

Wikipédiázni jó, és jó is kell, hogy legyen, különben nem csinálnánk. Ezzel persze vitatkozhatnánk: konzervatívabb álláspontok szerint káros, mint a keménydrogok általában. De most tegyük fel, hogy jó. Nem azért áldozunk rá perceket, órákat az időnkből, mert rosszul érezzük magunkat tőle, vagy legalábbis nem azért, mert ezt várjuk tőle, és logikusnak tűnő feltételezés, hogy hozzánk hasonlóan mások is rejtett boldogsággal ejtik meg kisebb-nagyobb szerkesztéseiket nap mint nap.

Feltehetjük azt is – már csak a jóindulat vélelmében is –, hogy az emberek szeretnek jót tenni egymással, illetve nem szeretnek fájdalmat okozni a másiknak. Kevés olyan szadistával gyötör minket a sors, aki a fejét időnként elborító ködfelhő nélkül is rosszat akar a másiknak. Akkor te miért akarnál rosszat bárkinek?

Ha felidegesítenek szerkesztés

Amikor valaki felidegesít, gondolj arra, hogy az a jámbor lélek csak jót tenni jött ide. Lehet, hogy még nem ismeri a játékszabályokat, esetlenül fogalmaz vagy gyengén formázza a szövegeit, de ha durva hangon lecseszed, csak megbántod, ráadásul magadat is idegesíted vele. A Wikipédia egy malom, a durva gabonát finom lisztté őrli, végeredményben pedig a malomkő sem duzzog, hogy héja van a búzának.

Ha elfáradtál, inkább állj meg egy kicsit és fújd ki magad. Lehet, hogy nem is olyan fontos, ami az adott pillanatban mégis szúrja a szemedet? Lehet, hogy megcsinálják majd mások helyetted.

Addig igyál egy pohár teát.

A tea szerkesztés

 
  1. Forralj fel egy kis vizet.
  2. Közben adagolj poharanként egy teáskanál teát a szűrőbe.
  3. Ha fekete tea van a filteredben, az a forráspont közeli vizet szereti. Ha zöld teád van, várj, amíg a víz lehűl egy kicsit. A zöld tea fajtájától függően 70–80 °C között ideális a hőmérséklete, efölött a tealevelek megégnek és a főzet keserűvé válik.

Szintén a levelek fajtájától függően a tea 2–5 perc után fogyasztható.

Elkerülni a csapdát szerkesztés

Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy miért vagyunk itt. A cél nem az, hogy felbosszantsuk magunkat (és másokat), elmerülve a Wikipédiában mégis a részletek rabjává válhatunk. Apróságokon fennakadva felidegesítjük magunkat, összeveszünk másokkal, amit ők sem viselnek mindig méltóságteljes nyugalommal, a folytatás pedig a személyeskedési spirál. Ha ahelyett, hogy örömünket lelnénk a Wiki jobbításában, azon kapjuk magunkat, hogy mérgelődünk és személyeskedéseket vágunk egymáshoz, érdemes kettőt hátralépni és meginni egy teát.

Ha egy konfliktus álláspontunk védelmére kényszerít bennünket, rögeszménkké válhat az ügy, és olyan dolgokat tehetünk meg érte, amiket egyébként nem tennénk. Érdemes távlatból is vetni egy pillantást rá. Tényleg olyan rossz, amit a másik mond? Tényleg megéri miatta csatába szállni vele? Tényleg számít ennyit ez az egész a végső célt tekintve?

Közel sem biztos. És ha szerencsénk van, még meg is nyugszunk egy kicsit.