Szerkesztő:Hoffer anett/Vezetők

'''Vezetők'''


Az ókori típusú birodalmak fő sajátossága a nagymértékű központosítás volt. Az állam élén egyszemélyű vezető, a király állt, aki nemcsak a katonai, gazdasági és politikai hatalom birtokosa volt, hanem vallási vezető is, sőt sok helyen őt magát is istennek tekintették. Ezt a minden szintre kiterjedő hatalmi formát despotizmusnak nevezzük, képviselőjét pedig despotának. A despotizmus egyeduralmi forma az ókori civilizációk társadalmi-gazdasági rendszeréből és világképéből következett. A despotizmus egyeduralmi forma másik meghatározó eleme a mitikus világkép volt. A korabeli emberek számára a földi világ csupán az égi, isteni világ tökéletlen leképeződése volt. A despota személye azért volt számukra különösen fontos , mert ő volt a közvetítő a földi és az égi világ között. Azért ő az állam vezetője mert az istenek őt küldték, s neki kell megvalósítani az égi rendet itt az emberek közt. A király a megtestesítője minden sikernek. A belőle áradó varázs biztosítja a föld termékenységét, a nyájak szaporulatát, a gazdag gyermekáldást. Ha a király elvesztette mágikus erejét, nemcsak a hatalmáról de életéről is le kellett mondania. Ez az alapja a királyság kezdetleges államszervezetében az általános „szakrális királygyilkosság” intézményének.


Mezopotámia


Mezopotámia első név szerint ismert lakói a sumerek voltak. A különböző városállamoknak (Úr, Uruk, Larsza, Nippur, Lagas) saját isteneik, saját uralkodójuk volt. Ennek a korszaknak a legendás városépítő királya Gilgames, aki a világirodalom első eposzának hőse. A sumer államalakulat bukása után ismét városokra, helyi királyságokra bomlott Sumer és Akkád területe. A legjelentősebb kis város Babilon lett. Babilon városállam birodalommá fejlődése Hammurapi hosszú uralma alatt (Kr.e. 1792-1750 ) teljesedett ki. Hammurapi olyan vezető volt aki egy időre egész Mezopotámia felett kivívta az uralmat. Az állandó háborúskodások során rendkívül ügyes taktikával váltogatta szövetségeseit. A vezető hatalom uralkodójára széleskörű igazgatási feladatok hárultak. Már nem a templom, hanem a „palota” , azaz a királyi uradalom volt a legfontosabb gazdasági egység. Hammurapi szinte valamennyi alattvaló ügyeit is nagy buzgalommal és körültekintéssel irányította. Döntött gazdasági, tulajdonjogi és bűnügyi kérdésekben. E tevékenységével függ össze nagy alkotása, amely napjainkban is híressé teszi nevét: az ún. Hammurapi-kódex. A több mint két méter magas sztélére vésett, 280 paragrafust tartalmazó törvény-gyűjtemény a mezopotámiai jog és az óbabiloni irodalom legjelentősebb műve. „Amikor az istenek Babilon felséges nevét kiejtették, s a világtájak fölött elterebélyesítették, benne örökös királyságot. . . állítottak fel számára, ugyanakkor Hammurapit, a felséges fejedelmet, az istenfélőt, engemet is abból a célból, hogy az igazság az országban felragyogtassék, a gonosz s elvetemült kiirtassék, és hogy a hatalmas a gyengét meg ne károsíthassa. . .” Az igazságos király Az uralkodás természetéből szükségszerűen következett, hogy a király volt az igazság forrása. A király természetesen nem foglalkozhatott minden esettel személyesen. Minthogy a helyi intézmények általában életerősek voltak, a legtöbb peres ügyet a falu vagy a városrész elöljárója és vénei intézték el. A polgár még az asszír birodalom idején is részt vehetett a gyűlésen, és közvetlenül a királyhoz fellebbezhetett, s ezt a jogát tiszteletben tartották. Babilóniában és Assziriában a királyságot még erős szálak fűzték ahhoz a nomád múlthoz, amikor a sejk a törzs minden tagja számára elérhető volt, s elvárták tőle hogy pártatlan döntő bíró legyen. Hammurapi kijelenti, azért kapta a királyságot, „hogy az igazság beragyogja az országot, a gonosz és elvetemült kipusztuljon és hogy a hatalmas sanyargathassa a gyöngét”


Egyiptom


A fáraó elnevezés az egyiptomi „nagy ház” jelentésű szóból származik és eredetileg a királyi palota neve volt. A fáraó, mint az istenek képviselője, aki azonban feladatait a halandók világában végzi, számos tisztséget töltött be: ő volt a hadsereg főparancsnoka, az államigazgatás feje és a legfőbb bíró. A legrégebbi időkben ezeket a feladatokat valószínűleg személyesen látta el, de amikor az ország szervezete egyre bonyolultabbá vált, teendői egy részét tisztségviselőire ruházta át. Az V. dinasztia korában a királyt Ré isten valóságos fiának tekintették, és halálakor Ozirisszá vált. A közép birodalom korában a királyok már nem álltak oly távol a néptől a királyi hatalom összeomlása az Óbirodalom végén nagy változást hozott a király személyének megítélésében. A fáraókat ekkor inkább a nép oltalmazóinak és megmentőinek tekintették. Az Újbirodalom korára a királyokat katonáknak kiáltották ki, akik létrehozták és fenntartották a hatalmas birodalmat. A korai időszakban az államszervezet irányítását is a fáraó végezte. Kiséretével rendszeresen járta az országot, ellenőrizte a közmunkát, adót szedett, bíráskodott. Az Óbirodalom idején fokozatosan kiépült a bürokratikus államszervezet, ami lehetővé tette, hogy a fáraó átadja a közvetlen államszervezési feladatokat az ún. vezérnek. A fáraói udvar az egész ország tekintette egy gazdasági rendszernek, ezen belül kerületeket szerveztek, amelyeknek az élén a fáraó nevében eljáró kormányzók álltak. A fáraó vallási teendői közé tartozott az állam főistenének kijáró szertartások naponkénti bemutatása. Már uralkodása elején hozzákezdett sírja felépítésének előkészületeihez és rendszeres ellenőrző látogatásokat tett az építkezés színhelyén. Halála után múmiáját elhelyezték síremlékében. Rendszerint főfelesége született legidősebb fia követte a trónon. Rövid idő elteltével sor került a koronázásra, amit az országban mindenütt mulatságokkal és ünnepségekkel üdvözöltek. Homlokára illesztették a kettős koronát – Alsó – Egyiptom vörös és Felső –Egyiptom fehér koronáját - , amely Egyiptom egyesítését jelképezte. Feladatai haláláig változatlanul megmaradtak, az isten fia soha nem mondhatott le vagy vonulhatott nyugalomba. A király trónra lépését mindig örömmel fogadták. A fáraók viselete azonos az általános viselettel csak sokkal gazdagabb kivitelben. Legfőbb szimbólumuk az élet és halál urát jelképező kígyó volt. Az ókori Egyiptomban kezdetben a fáraó rokonai és a törzsi arisztokrácia alkotta az előkelők rétegét. Az adminisztráció csúcsán a vezírnek nevezett főtisztviselő állt. A vezír hatáskörébe tartoztak a gazdasági életet irányító intézmények, hivatalok, kincstár, raktárak. Ő irányította az építkezéseket, és ő volt mint a legfőbb bíró, az igazságszolgáltatás feje is.


A zsidók világa


Az ószövetség Izrael népének ókori történetét írja le. Ez a történet a Kr.e. III. évezred végén kezdődik. A bibliai pátriárkák története a középső bronzkorba illeszthető be. A bibliai elbeszélések szerint a pátriárkák és törzsek békésen érkeztek keletről egy olyan időszakban, amikor a városok újjáépülőben voltak, és szabadon lehetett közlekedni Palesztina és Egyiptom között. Ábrahám, akit Isten hívott el, hogy egy nagy nép ősatyja legyen, a dél-mezopotámiai Úr városából származik. De Isten utasítása szerint Kánaánba költözött.