Szilágyi Dezső (bábművész)

(1922–2010) magyar bábművész, író, színházigazgató

Szilágyi Dezső (Gyula, 1922. augusztus 22.Budapest, 2010. március 8.) Kossuth-díjas magyar bábművész, szakíró.

Szilágyi Dezső
Született1922. augusztus 22.
Gyula
Elhunyt2010. március 8. (87 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásabábművész, író
KitüntetéseiKossuth-díj (1980)
SírhelyeFarkasréti temető (17/1-1-242)[1]
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Szilágyi János és Tóth Erzsébet házasságából született Gyulán. Felsőfokú tanulmányokat a budapesti egyetem Bölcsészettudományi Karán folytatott (1940-41), majd Eötvös kollégistaként 1942–48 között a Jogtudományi Karon jogi diplomát szerzett.

1947–48-ban a Tolna Megyei Kis Újságot szerkesztette, 1952–1958 között a Népművelési Intézetben volt szerkesztő és lektor. 1958–1992-ig az Állami Bábszínház művészeti igazgatójaként működött, nevéhez kötődik a bábszínház fénykora, számos jeles bábművész dolgozott az intézményben, köztük Ország Lili festő, grafikus, bábtervező és díszlettervező, Román Kati bábművész, Szakály Márta színpadi és bábszínésznő, Gyurkó Henrik bábművész igazgatóhelyettese is volt (1988–1992) Szilágyi Dezsőnek.

Szilágyi Dezső nemzetközi hírű bábesztétikai szakíróként működött, több nyelven (angol, német) publikált. Az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette=Nemzetközi Bábművész Szövetség) elnökségi tagja, magyarországi központjának elnöke volt.

Családja szerkesztés

Nős volt, házasságából egy gyermek született: Katalin.

Adaptációi szerkesztés

Gyermekdarabok mellett számos felnőtteknek készült alkotásnak is elkészítette bábszínházi adaptációját.

Kötetei (válogatás) szerkesztés

  • Bábjáték az iskolában (1954)
  • A bábjátszás Magyarországon (szerk., 1955)
  • A bábjáték műfaji sajátosságai (1960)
  • Zene és bábszínpad (társszerzővel, 1971)
  • A mai magyar bábszínház (társszerzővel, 1977)
  • A bábuk különös világa : kiállítás a Vigadó Galériában, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának kiállító termében az Állami Bábszínház előadásainak bábuiból és díszleteiből : 1983, augusztus 11 - szeptember 4 / [rend. Koós Iván] ; [a katalógust szerk. Selmeczi Elek] ; (bev. Szilágyi Dezső, 1983)
  • [Puppet art at the turn of millenium] / edited by Dezső Szilágyi ; published by the Hungarian Centre of UNIMA, 1996.
  • A bábjátszás Magyarországon : Szakmai konferencia és kiállítás a Magyar Millennium alkalmából : Budapest, 2000. március 18. [kiad. az UNIMA Magyar Központja] (szerk., 2000)

Díjai, elismerései szerkesztés

Források szerkesztés

  • Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4  
  • Ki kicsoda 2000 : magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20 000 kortársunk életrajza, főszerk. Hermann Péter, I–II, Budapest, Greger-Biográf, 1999. Szilágyi Dezső bábművész lásd II. köt. 1560. p. ISSN 1215-7066

Külső hivatkozások szerkesztés