Wikipédia

Táncrend (film)

francia film, 1937, Julien Duvivier

A Táncrend (eredeti cím: Un carnet de bal) 1937-ben bemutatott fekete-fehér francia filmdráma Julien Duvivier rendezésében. A közel hetven filmet készített francia rendező egyik legismertebb filmje.

Táncrend
(Un carnet de bal)
1937-es francia film
RendezőJulien Duvivier
ProducerJean-Pierre Frogerais
Műfajfilmdráma
ForgatókönyvíróJulien Duvivier
Henri Jeanson
Yves Mirande és mások
FőszerepbenMarie Bell
Pierre Blanchar
Louis Jouvet
ZeneMaurice Jaubert
OperatőrPhilippe Agostini
Michel Kelber
Pierre Levent
VágóAndré Versein
DíszlettervezőJean Douarinou
Gyártás
GyártóProductions Sigma
Ország Franciaország
Nyelvfrancia
Forgatási helyszínComói-tó
Játékidő144 perc
Forgalmazás
ForgalmazóFranciaország Les Films Vog
BemutatóFranciaország 1937. szeptember 9.
Magyarország 1988. december 18. (MTV1)
Eredeti magyar adóMTV1
MTV2
Duna TV
További információk
Sablon • Wikidata • Segítség

Történet szerkesztés

Férje halála után a még fiatal Christine-t elfogja az érzés, hogy boldogtalan házasságával elvesztegette az éveket. Felidézi első báljának emlékképeit, előkerül húsz évvel korábbi táncrendje. Elhatározza, hogy végiglátogatja egykori udvarlóit, akiknek nevét megőrizte a táncrend. A film nagy része a velük való találkozásokat mutatja be.

  • Akit elsőként fölkeresne, már réges-régen meghalt: Christine miatti szerelmi bánatában öngyilkos lett. Most csak őrült anyja fogadja Christine-t.
  • Pierre Verdier (Jo) ügyvéd volt, de három évre lecsukták. Most kétes hírű lokált vezet, ahol a bankár ügyfelet éppen kifosztják. Christine-t először „ügyfél”-nek nézi, majd szabadkozva magyarázkodik; közben megérkezik a rendőrség, és a nő szem láttára elvezetik.
  • Alain Regnault-ból pap lett (Dominique atya), aki épp gyerekeket tanít énekelni. A régi bál idején tehetséges zenész volt; zongorahangversenyén az akkor tizenhat éves Christine-nek játszott, aki nem is figyelt rá. A csalódott férfi otthagyta a zenei pályát, az egyházhoz menekült és a papi hivatást választotta.
  • Eric Irvin hegyi mentőként dolgozik. A nők miatt „menekült” fel ide, és most mindene, szerelme a hegybe. Ő mondja el, hogy régen Christine mindenki számára elérhetetlen volt; most azonban nyitott, közvetlen. Talán újra is kezdhetnék a kapcsolatot, ám hirtelen lavinaomlás kezdődik a hegyen, és Eric mentésre indul.
  • A kisvárosban esküvő van, amikor a fiatal özvegy François Patusset polgármesterhez érkezik. Ez a korlátolt ember valaha híres államférfi akart lenni, de csak a fúvószenekar elnöke lett. A szolgálóját vette feleségül, fogadott fiával állandó konfliktusa van.
  • Thierry Raynal lezüllött orvos, pedig egykor még Dél-Amerikában is gyógyított. Most magzatelhajtással foglalkozik. Fiókjából műszereket húz elő, mert kliensnek nézi az asszonyt. Egy házsártos idős színésznővel él, aki az ablak mögötti daruk zajával együtt őrületbe kergeti. A férfi támaszt keresne Christine-ben, majd annak távozása után lelövi idős szeretőjét.
  • Fabien női fodrász komikus alak. Most is ugyanazokkal a kártyatrükkökkel szórakoztatja környezetét, mint régen. Sok gyereke van, kisszerű polgári életet él. Bálba viszi Christine-t – mintha ugyanaz a régi bálterem volna, de kopott, szegényes –, és ott rámutat egy úrra: a helybeli fűszeres. Itt ő az elit. Az asszony elbúcsúzik, csalódottan indul haza.

Otthon Christine ugyanolyan üres, kiúttalan, mint kezdetben volt. Szomorúan látja, hogy a fiatalkori álmokból, ígéretekből semmi nem valósult meg. A zongorista (zongoratanára?) azonban felkutatja annak az egykori udvarlónak a címét is, akinek a neve nem szerepel a régi táncrendben: itt lakik a tó túlsó partján, már tizenöt éve, és Christine nem is tudott róla! „A sors akarta így” – gondolja. Odaát csak a férfi fiát találja elhagyottan a kertben: másnap el kell költöznie, apja meghalt. Az asszony értelmet talál életének: magához veszi a fiút és nemsokára együtt indul vele annak első báljára.

Jellemzése szerkesztés

A film nagy része rövid történetek lazán összefűzött sorából áll. Az egyes epizódok önmagukban álló kerek egészek, kis melodrámák vagy szatirikus életképek. Az egyetlen összetartó kapocs köztük az asszony alakja, aki a történet során csak keveset változik. Külső szemlélője vagy inkább hallgatója a történeteknek, szerepe mindenképpen passzív. A kudarcos alakokból, „drámai” élethelyzetekből (öngyilkosság, rablás és letartóztatás, lavina, nevetséges esküvő, az orvos őrülete és gyilkossága) egyetlen keserű, pesszimista összbenyomás alakul ki, amit valamennyire felold a véletlen: Christine megtalált életcélja. A történetből áradó csalódott, lemondó hang jellemző Duvivier-nek és néhány más francia alkotónak erre az időszakára.

A Táncrendet Georges Sadoul „keretes történet”-nek nevezi (a magyar fordításban). Ezt az epizodikus szerkesztést emeli ki egy későbbi filmtörténet is: „ebben kísérletezett Duvivier első ízben az epizódfilm formájával. A film epizódjainak színvonala rendkívül egyenetlen, több közülük bosszantóan szentimentális, pesszimizmusa pedig ismételten esztétikai pózzá merevedik.”[1] Később éppen ezt az epizódformát alkalmazta a rendező 1940-ben kezdődött hollywoodi korszakában.

A film átütő korabeli sikeréhez jelentősen hozzájárult a rangos szereplőgárda: Françoise Rosay, Pierre Blanchar, Raimu, Louis Jouvet, Fernandel teljesítménye.

Díjak szerkesztés

Az 1937. évi Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb külföldi filmnek járó díjat (Mussolini serleg) kapta.

Főbb szereplők szerkesztés

További magyar hangok: Horkai János, Pádua Ildikó, Ronyecz Mária, Szabó Ottó, Varga T. József

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Ulrich Gregor, Enno Patalas i. m. 179. o.

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Táncrend_(film)&oldid=26457496”