Tatárlakai lelet

A tatárlakai lelet három darab, jelekkel díszített agyagtáblácska, amelyek 1961-ben kerültek elő Erdélyben, Alsótatárlaka (Tărtăria) faluban (Alsócsóra község, Fehér megye). A leletet a Nicolae Vlassa által vezetett román régészcsoport fedezte fel.

A tatárlakai három agyagtábla

A leletek egyesek szerint a fellelt legkorábbi írásjeleket tartalmazzák, mivel radiokarbon vizsgálatok szerint (amit a környező leleteken végeztek) i. e. 5500 körül keletkezhettek, így kb. ezer évvel előzik meg a legkorábbi ismert sumer agyagtáblák írásait. Éppen ez cáfolja a kapcsolatát a sumer írással, amelyik az uruki archaikus szövegek keletkezésének korában, azaz 2000 évvel később még piktografikusak, kevésbé elvontak, ugyanakkor a későbbi sumer ékírás elvitathatatlan előzményei. A tatárlakai lelet 2000 évvel korábban nem lehet az előzménye az ismert sumer írásnak. Ugyanakkor a táblák datálása a környező kultúrrétegek szerves maradványainak elemzésén alapul, miközben a leletek egy beásott gödörből kerültek elő, vagyis az azonos szinten lévő kultúrréteg kora nem adja meg a táblák korát, azok bármikor utána keletkezhettek.

Története

A három agyagtábla 3-4 méter mélységből került elő, a település legalsó, Tordosnak megfelelő, legkorábbi rétegéből. A gödör finom hamuval volt tele. A benne talált egyéb leletek (26 agyagból és 2 kyklosi alabástromból készült, embert ábrázoló szobrocska és egy Spondylusból készült kagylókarperec) és más maradványok arra utalnak, hogy kultikus, ún. áldozati gödörről van szó. A leletek körül egy 35-40 éves ember elégetett, szétszórt és részben szándékosan összetört csontjai hevertek.

A táblácskák mellett talált kerámialeletek a kelet-magyarországi vonaldíszes kerámia fejlett, középső szakaszából, az ún. tiszadobi csoportból származnak. Keletkezésük ideje ezek alapján a középső neolitikum, az i. e. 5. évezredben Erdélyben virágzó vinča–tordosi kultúra ideje. Ezen leletek kora segített az egész kultúra fennállásának meghatározásában.

A leletek jelenleg a kolozsvári Történelmi Múzeumban találhatók.

Leírása

Egy téglalap (méretei: 6,2 × 3 × 0,9 cm) és egy kör (átmérője 6 cm, vastagsága 2,1 cm) alakú táblát vonalak tagolnak és írásjelek találhatók rajtuk (ez a két tábla át van lyukasztva), az ugyancsak téglalap alakú harmadik táblán (méretei: 5,2 × 3,5 × 1,6 cm) állat- és növényábrázolás látható.

A táblák anyaga homokos agyag, rosszul vannak kiégve, vöröses színűek. Súlyuk becslés szerint egyenként 5-10 dkg körüli.

A jelek értelmezése

Már a 19. században is kerültek elő olyan leletek Tordoson, amelyekről feltételeztek valamilyen kapcsolatot a régi mezopotámiai írásbeliséggel. Ezek feltárója és gyűjtője, Torma Zsófia 1879-ben utalt a tordosi jelek és az asszír-babilóni írásbeliség kapcsolatának lehetőségére. A táblákon lévő piktográfok mezopotámiai jellegét már felfedezőjük, N. Vlassa is észrevette, akit a jelek Uruk és Dzsemdet-Naszr piktografikus írásaira emlékeztettek.

A tatárlaki táblák jelei bekarcolással készültek. Ez a körülmény némi támpontot ad az írás Mezopotámiából való elterjedésének vagy átvételének idejére vonatkozóan. A tatárlaki táblákon szereplő írás fejlődési fokát tekintve hozzávetőleg megfelelhet a legrégebbi uruki táblákénak (Uruk IV, i. e. 3500), de ha a kettőt közös forrásra akarjuk visszavezetni, akkor még korábbi időpontról lehet szó. Borisz Perlov megjegyzi, hogy az i. e. 4. évezred végén a sumer írás váratlanul és teljesen kész formában jelenik meg. 1975-ben viszont még nem ismerték az uruki archaikus szövegeket, így Perlov állítása nem releváns.

A jelek pontos meghatározását és mezopotámiai összefüggéseik tisztázását Adam Falkenstein (1906–1966) német assziriológus végezte el.

Az egyes piktogramok jelentésének meghatározása eléggé biztosnak vehető. Az átírás természetesen semmit nem mond a táblák szövegének nyelvéről vagy az egyes írásjelek hangértékéről.

A téglalap alakú tábla

„Fogadalmi ajándékul adott az Úrnak (vagy Enlilnek) 5 kenő edényt, 10 kur(?) árpát, 10 lovat Unu városa.”^[forrás?]

A kör alakú tábla

„Liszt 60 + 10 kur(?) Palil istennek, 20 kur(?) a főpap-királynak, búza 60 + 60 + 2 kur(?) Usmû (istennek), Šamaš (istennek).”^[forrás?]

Harmatta János előbb idézett megfejtésében gondot okoz, hogy egy sumernak tartott szövegben jóval későbbi akkád (asszír-babiloni) istenségnevek bukkannak fel (Palilé. Usmué, Samasé), s ez anakronizmus. Záhonyi András erre már korábban is rámutatott (Záhonyi A: Ősi titkok nyomában. MBE, 2005, 128. o.; Záhonyi A.: A tatárlakai csillagóra. Fríg K., 2011, 42-43. o.).

Komoly problémát jelent az a beidegződés, hogy a szakirodalmi hivatkozásokban a sumer kor városneveit közismertebb akkád (asszír-babiloni) neveiken említik (pl. UD.KIB.NUN^ki-t Szippar, UNUG^ki-t Uruk néven). Ez így egyrészt pontatlan, másrészt félrevezető, hiszen azt a benyomást kelti, hogy egy későbbi korról van szó. Az akkád városnevek rendre félrevezetik a nem hozzáértő sumerkutatókat.

Záhonyi elképzelése szerint a korongon a Földről egyszerre látható fél csillagos ég csillagképei láthatóak, a téglalap alakú táblán a csillagos ég másik felének csillagászati alakzatai ismerhetők fel. Benne átfogó szakirodalmi összefoglalást és értékelést is találunk, melynek újdonsága a leleteket sajátjuknak tekintő szerb és román kutatók munkájának, értelmezéseinek bemutatása. A csillagászati jellegű értelmezés szerint a korongon csillagtérképként látható főbb csillagképek – Kos, Hidra, Nyilas – sumer neveit olvassa ki a korong jeleiből. Módszerét a téglalap alakú tábla esetében is alkalmazta.

A rajzos tábla

A szöveget nem tartalmazó táblát a Dzsemdet Naszr-korabeli sumer pecséthengerekkel összehasonlítva a tábla közepén egy „életfa” áll, mellette jobbról és balról kőszáli- vagy vadkecske látható.

A táblák keletkezése

A táblák valószínűleg csak utólag és másodlagosan, máglyán égtek ki. Mezopotámiában is csak az amulettként használt (egyúttal átfúrt) táblákat égették ki. A táblák formája olyan, mint az általános mezopotámiai korai forma. Méretük, vastagságuk, továbbá mezőkre osztásuk is megfelel azokénak.

Az a legvalószínűbb, hogy a táblácskákat a sumer írást némileg ismerő kereskedő készítette. A másik lehetőség, hogy egy délkelet-európai (esetleg éppen erdélyi) bennszülött - elkerülve Kis-Ázsiába vagy a Közel-Keletre - valahol megismerkedett a korai sumer piktográfiával, és visszatérve ő készítette a táblákat.

Ha feltételezzük, hogy a rituálisan elégetett ember azonos a táblácskák készítőjével vagy viselőjével, akkor ez a személy Larsza városával állhatott kapcsolatban. Az egyik jel ugyanis UD.UNUG.KI = Larsza. A város Dél-Mezopotámiában, az Eufrátesz partján, Uruk közelében volt.

A Vinča-kultúra által benépesített közép-erdélyi területen arany- és rézlelőhelyek voltak. Ugyanakkor közismert a babiloni, korai városi társadalmak óriási igénye az arany és réz iránt. Mezopotámiai kereskedők már az i.e. 3. évezredben a távoli Afganisztán és India területeire utaztak az ékszerekhez szükséges ritka kövekért, másfelé pedig aranyért és rézért. A Vinča-kultúrának az i.e. 3. (más kutatók szerint az i. e. 5.) évezred elején már létező kis-ázsiai kapcsolatai elősegíthették, hogy a (valószínűleg Nyugat-Kis-Ázsiába is eljutó) sumer kereskedők tudomást szereztek a Kárpát-medence réz- és aranylelőhelyeiről.

Kapcsolódó szócikkek

• Vinča–tordosi kultúra

Források

• Erdélyi István: Sumér rokonság?, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989, ISBN 963 05 5389 9
• Friedrich Klára: Tatárlaka titka.
  • Illusztrált dolgozat: 1-8. rész [1] , [2] , [3] , [4] , [5] , [6] , [7] , [8] )
  • Képek nélküli dolgozat [9].
• Szakács Gábor: Tatárlaka titka [10]
• Záhonyi András:
  • A tatárlaki korong 7000 éves? [11]; Záhonyi András megj.: az elcsúszott ábrák zavart okoznak a szöveg olvasása során, ezért helyette "A tatárlakai csillagóra" és a "Tatárlaka és Tordos üzenete" c. könyvben leírtakat ajánljuk.
  • Rovásjeleink és a mezopotámiai jelkészlet [12] Továbbfejlesztését lásd Záhonyi A.: XY a betű neve. Imagent, Budapest, 2008, 6-7;
  • Ősi titkok nyomában. MBE, 2005;
  • A tatárlakai csillagóra. Fríg, 2011.
• Komoróczy Géza 1976: Sumer és magyar? 108-111.
• Makkay, J. 1969 The Late Neolithic Tordos Group of Signs. Alba Regia 10, 9-50
• Makkay, J. 1984 Early Stamp Seals in South-East Europe. Budapest
• Makkay, J. 1990 A tartariai leletek. Budapest
• Maxim, Z. 1997 Neo-eneoliticul din Transilvania. Bibliotheca Musei Napocensis 19. Cluj-Napoca
• Milojcic, Vl. 1963 Die Tontafeln von Tartaria (Siebenbürgen), und die Absolute Chronologie des mitteeeuropäoschen Neolithikums.Germania 43, 266-268
• Falkenstein, Adam 1965 Zu den Tafeln aus Tartaria. In: Germania. Anzeiger der Römisch-Germanischen Kommission des Deutschen Archäologischen Instituts, Jg. 43, 269–273.
• Vlassa, N. 1962 --- (Studia UBB 2), 23-30.
• Vlassa, N. 1962 --- (Dacia 7), 485-494;
• Vlassa, N. 1965 --- (Atti UISPP, Roma 1965), 267-269
• Vlassa, N. 1976 Contributii la Problema racordarii Neoliticul Transilvaniei, p. 28-43, fig. 7-8
• Vlassa, N. 1976 Neoliticul Transilvaniei. Studii, articole, note. Bibliotheca Musei Napocensis 3. Cluj-Napoca
• Winn, M. M. 1973 The Signs of the Vinca culture: An Internal Analysis. Their Role, Chronology and Independence from Mesopotamia. Ann Arbor
• Winn, M. M. 1981 Pre-writing in Southeastern Europe: The Sign System of the Vinca Culture ca 4,000 BC. Calgary
• Tatárlaka és Tordos üzenete, Fríg K., 2018 – szerzői: Mandics Gy., Záhonyi A.
• Friedrich Klára: Tatárlaka titka (Dobogó tört. folyóirat: /2004/9.-2005/6., Kőbe vésték-fába rótták, Szakács Gábor kiadása, 2005.)

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Tatárlakai lelet témájú médiaállományokat.

• Marco Merlini: Milady Tărtăria and the riddle of dating Tărtăria tablets
• Írástudomány (írástörténeti linkgyűjtemény) http://www.linksite.hu/lapok/irastudomany/index.php
• Grandpierre Attila beszél a leletről (DunaTV)