Tebori
A tebori (手彫り, tebori) nem más, mint a hagyományos japán tetoválás művészete. A szó jelentése magában foglalja, hogy kézzel vésett, hagyományos japán tetoválásról van szó.
A japán tetoválás azon technikája, ahol a tetoválók kizárólag a kezüket és általában egy pálcát használnak, ami készülhet fából vagy fémből, amihez egy összeillesztett tű köteget kapcsolnak. Ezt a pálcát a tűben végződő felével lefelé nézve tetováló tintába mártják, majd toló mozdulatokkal a bőrbe juttatják a festéket, ezzel motívumokat kreálva. Az idegen szemek számára a japán kultúra általában a modern nézőpontok, kortárs értékek és hagyományos kulturális jegyek keveredése. Ez különösképpen igaz a japán tetováló kultúrára.
A tetováló művészet ezen formája az elmúlt évtizedek során háttérbe szorult a géppel készült tetoválásokhoz képest a világ minden táján. Napjainkban azonban, ahogy a japán tetováló stílus egyre nagyobb hírnévnek örvend, szép lassan a tebori tetováló kultúra is új erőre kap. Ez a japán kultúrában is nagyobb teret enged a tetoválóknak és azoknak, akiknek már van tetoválásuk vagy szeretnének maguknak.
Történelme szerkesztés
Az Edo-korig (Kr.u 1600–Kr.u 1868) a tetoválások szerepe ingadozott a Japán kultúrában. A tetoválásokat büntetésként használták még ebben a korban is, de megjelentek ugyanakkor olyan dekorációs célból készült tetoválások is, amik szerelmi szimbólumok voltak (egy-egy minta csak akkor rajzolódott ki teljesen, ha a szerelemes pár kézen fogva állt egymás mellett), valamint ebben a korszakban kezdett el teret hódítani a japán tetováló stílus azon formája, amit ma is ismerünk. Először fafaragó művészek kezdtek el tetoválni. Sok olyan eszközt használtak a tetováláshoz amit a fafaragáshoz, például vésőket és a legfontosabbat, a különleges Nara tintát, ami a közismert módon a bőr alatt kékeszöld árnyalatot vesz fel.
Tanulási folyamat szerkesztés
Tebori tetoválóművésszé az válhat aki egy gyakornoki időszakon átmegy akárcsak egy géppel dolgozó tetováló. Egy gyakornokság időszaka különböző hosszúságú lehet. Manapság egyre rövidebb ez az időszak, ami általában 1 év. A tanulni vágyó gyakornok első dolga, hogy találjon egy mestert aki megtanítja a technika hagyományos használatára. Ez mar önmagában is nehéz feladatnak számít ugyanis ezek a hagyományos technikával dolgozó mesterek gyakran nagyon nagy titokban dolgoznak és csak szájhagyomány útján terjed pontos hollétük. A hagyományos tetoválók hosszú éveken keresztül vannak mesterük mellett, akár azután is, miután hivatalosan is tetoválni kezdenek. Esetenként az is előfordul, hogy a mesterük házában laknak gyakornokságuk alatt, takarítják a stúdiót, megfigyelik mesterüket munka közben, saját bőrükön gyakorolnak, elkészítik azokat az eszközöket amiket mesterük és ők használnak, tintát kevernek, és fájdalmat nem ismerve, másolva mestereik mintáit gyakorolják a helyes vonalvezetést, árnyékolást és a részletek kidolgozását, még mielőtt más embert tetoválnának. Olyan finom és bonyolult technikákat kell elsajátítaniuk, mint például az egyedi árnyékolás és a finom vonalak meghúzása (cukibori), hogy a jövőbeli vendégeik kívánságait el tudják készíteni. Gyakornokságuk végén olyan nevet kapnak, amelyet mesterük talál ki, legtöbbször a név része a “hori” (jelentése: gravírozni) és egy szótag a mester saját nevéből vagy más meghatározó szóból. Néhány esetben az is előfordul, hogy az új tetováló teljes egészében átveszi mestere nevét és ezzel a II., III., stb lesz belőle.
Tetováló tű készítése szerkesztés
Hagyományosan a tebori tetoválásokat egy vékony bambusz pálcával készítették, ezt úgy nevezték hogy "nomi." Az elrendezett tűket ehhez a vékony bambusz pálcához illesztették és az egészet selyemmel tekerték körbe, ezzel biztosítva hogy a tűk a helyükön
maradnak. A legtöbb tű amit egy-egy nomi elbírt maximum 20 volt. Ezeket egymás mellé, egy vonalba sorakoztatva helyeztek el, majd ezzel a színeket bevitték a bőrbe. A tűket egy fa (ma már műanyag) formába helyezik a kívánt alakzatban ami általában egy vonal vagy
egy kör alak. A ma használt tebori eszközök többsége fém a higiénia fenntartásának érdekében. A tűket a fa nomihoz illesztik speciális ragasztószalaggal, így a hagyományos selyem szál ma már nem használatos. A tű fejeket ma már csak egyszer használják fel,
azonban vannak olyan művészek akik többször is használnak egy-egy tűköteget, ezt forrázással és fertőtlenítőkkel sterilizálják két tetoválás között. Ahogyan a gépi tetoválásoknál is, ma már előírás a fertőtlenítés, amely nem csak a tűkre hanem a tetoválandó bőrfelületre
is kiterjed. További elővigyázatosság még a kesztyűk használata, amely elszigeteli a tetoválót a tetoválttól, valamint attól, hogy a tetováló érintkezzen a tűvel, ami nagyon magas fertőzés veszélyt jelentene.
Közismert, hagyományos tetováló ábrák szerkesztés
- Mitológiai lények és szörnyek: sárkány, kirin, baku, foo kutyák, onik
- Állatok: madarak, koi, tigrisek, kígyók, nyulak
- Virágok : bazsarózsa, cseresznyefa virág, lótusz, krizantém
- Egyéb növények: bambusz, juhar levél
- Hagyományos népmesei karakterek
- Történelmi alakok : gésák, szamurájok
- Buddhák és buddhista szimbólumok mint a Fudo Mjó és Kannon
- Hátterek: felhők, hullámok, szélhullámok
Kapcsolódó szócikkek szerkesztés
További információk szerkesztés
- https://sticknpoke.com/stick-and-poke-needle (A tetoválótűk készítésének módja. Angol nyelven)
- https://mymodernmet.com/japanese-tattoo-history/ (A tebori és japán tetoválás művészete. Angol nyelven)
- https://www.tattoodo.com/a/2017/07/the-art-of-tebori-creating-traditional-japanese-tattoos-the-old-way/ Archiválva 2019. május 16-i dátummal a Wayback Machine-ben (A tetoválások készítésének technikája. Angol nyelven)
