Thaisz Miklós

(1980–) magyar oktatásszervező, pedagógus, politikai aktivista

Thaisz Miklós (Budapest, 1980. január 23. –) oktatási szakértő, az EMMI volt köznevelési stratégiai főosztályvezetője, az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) pedagógusszervezetek által választott tagja, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Thaisz Miklós
Született1980. január 23. (44 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaoktatási szakértő
Iskolái
SablonWikidataSegítség

Életrajza szerkesztés

2004-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán középiskolai történelem-kommunikáció szakon, 2007-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett „Európa-szakértő” diplomát, 2010-ben pedig közoktatási vezető szakvizsgát tett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

2004–2011 között a budapesti Szent Margit Gimnázium történelem-médiaismeret tanára, 2011–2016 között az Emberi Erőforrások Minisztériumában dolgozott először az oktatásért felelős államtitkári kabinet tagjaként, majd közel három évig főosztályvezetőként a köznevelési szakterületen.

Nevéhez fűződik a 2013-ban bevezetett „pedagógus életpályamodell” kidolgozásának koordinációja.

2016. szeptember 1-je óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány 5 óvodát, 5 általános iskolát és 3 középiskolát tart fent, amelyekbe döntően halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Az alapítvány missziójának tekinti a leszakadóban lévő, jelentős részben romák lakta települések felzárkóztatását. Általános iskolát tartanak fent például Tiszabőn, Tiszaburán, Gyulajon, Tarnabodon, Nyírpilisen.

2017-ben a pedagógus szakmai szervezetek megválasztották az Országos Köznevelési Tanács (OKNT) tagjává.

2020-tól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia delegáltjaként a Szakképzési Innovációs Tanács tagja.[1]

2021.március 15-én a hátrányos helyzetű településeken működő köznevelési intézmények értékalapú és innovatív fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesítette a köztársasági elnök.[2]

Jegyzetek szerkesztés

  1. SZIT tagi lista 2020. (Hozzáférés: 2020. július 31.)
  2. Magyar Közlöny (2021.03.15.). (Hozzáférés: 2021. május 11.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  1. Magyar Közlöny 2021.03.15.. (Hozzáférés: 2021. május 11.)