Tojás (biológia)

embrió kezdeti fejlődésének helye

A tojás (elavult nevén mony;[1] latinul ovum) egyetlen petesejtből és az azt körülvevő tartalék tápanyagokból és védőrétegekből áll. A petesejt, illetve megtermékenyülés után a zigóta a tojás „sárgája”, ezt a tápanyag raktárként működő tojásfehérje veszi körül. A tojást különféle burkolatok védelmezik.

Ékszerteknős tojása
Strucc, tyúk és fürj tojásai
A madártojás részei 1 mészhéj, 2 külső héjhártya, 3 belső héjhártya, 4 és 13 jégzsinór, 5 külső híg fehérje, 6 középső sűrű fehérje, 7 háromrétegű szikhártya, 9 csírakorong, 10 sárga szik, 11 fehér szik, 14 légkamra.

Gerincesek szerkesztés

A legtöbb hüllő, minden madár, és néhány emlős tojással szaporodik. A tojás egy nagy, sok tartalék tápanyagot tartalmazó petesejt vagy zigóta (tehát megtermékenyített petesejt), amit számos védőréteg burkol körül. Gerinceseknél a tojást főként mészből felépülő burkolat veszi körül, ennek köznyelvi neve a tojáshéj.

A tojásban a pete tulajdonképpen csak a sárgájának felel meg. Ezt veszi körül a szikhártya, azt a tartalék tápanyagokból álló fehérje, majd azt pedig a héj rétegei. A költéshez a tojásnak egy meghatározott hőmérséklet-intervallumra van szüksége az embrió táplálásához és védelméhez. Amikor az embrió megfelelően kifejlődött, kitör a tojásból, azaz „kikel”. Egyes fajok fiókáinak specializálódott tojásfoga van, amivel képesek feltörni a tojás héját.

A tojás sok ragadozó állat kedvelt zsákmánya is.

Tojással szaporodó gerincesek:

Gerinctelenek szerkesztés

A magyar zoológiai szaknyelv új vonása, hogy a rovarok és más gerinctelenek petéit több szakember tojásnak nevezi. E szóhasználat a korábbinál jobban megkülönbözteti a petesejtet (mely szerintük a „pete”) a nőstény által letojt tojástól, mely megtermékenyített petesejtet (zigótát), szikanyagokat, és ellenálló külső héjat is tartalmaz.

A köznyelv ismeri a „hangyatojás” kifejezést is. Ez azonban valójában báb és nem tojás.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Rácz, J. (2000). „Agármony és bakszakáll”. Magyar Nyelvőr 124 (1).  

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Egg (biology) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A Wikimédia Commons tartalmaz Tojás (biológia) témájú médiaállományokat.