Tomcsányi László (politikus)
Tomcsányi László (Felső-Reviscse, 1844. június 1. – Budapest, 1903. március 7.) ügyvéd és országgyűlési képviselő.
Tomcsányi László | |
Született | 1844. június 1.[1] Felső-Reviscse |
Elhunyt | 1903. március 7. (58 évesen)[1] Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | magyarországi parlamenti képviselő (1875–1901) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Élete szerkesztés
Apja és elődei vármegyei tisztségeket viseltek. Tanulmányait Kassán végezte és ügyvédi oklevelének megszerzése után állami szolgálatba lépett. 1875-ben a tisztavölgyi királyi biztos mellett elfoglalt állásáról lemondott és ezzel az államszolgálatból kilépett. Még ugyanazon év augusztus 5-én a szobránci választókerület országgyűlési képviselőjévé választotta meg, 1896-ban heted ízben választották meg egyhangúlag. 1875-ben az akkori jobboldali ellenzékhez csatlakozott és különösen 1876-ban élénk részt vett a költségvetési vitában, midőn mint szónok, főleg pedig mint vitázó figyelmet keltett. Munkatársa volt az akkor Kállay Béni főszerkesztősége alatt megjelent Kelet Népének is. Ezután tagja volt a közjogi alapon álló ellenzéknek, tehát a nemzeti pártnak. A ház vitáiban hosszú évekig nem vett részt, tevékenységét a bizottságokban érvényesítette. Később pártjának bizalmából a pénzügyi bizottságban foglalt helyet. A Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaságnak elnöke volt.
Cikke a Jogtudományi Közlönyben (1882. Hiányos aláírások a váltón); országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Munkája szerkesztés
- Elvbarátainkhoz. Bpest, 1878. (Berchtoldt Lászlóval).
Források szerkesztés
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tomcsányi László
- Bokor József (szerk.). Tomcsányi, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- ↑ a b László Tomcsányi, https://macse.hu/gudenus/mfat/fam.aspx?id=9457