Topolyai SC

labdarúgó-egyesület
(Topolyai Sport Club szócikkből átirányítva)

A Topolyai Sport Club vagy TSC (szerbül: ФК ТСЦ) vajdasági labdarúgó-egyesület Topolyán. Jelenleg a szerb labdarúgó-bajnokság első osztályában szerepel.

FK TSC
Csapatadatok
Teljes csapatnévTopolyai Sport Club
ФК ТСЦ
BecenévTSC
SzékhelyTopolya, Szerbia
Alapítva1913
Klubszínekkék-fehér
StadionTSC Aréna
VezetőedzőSzerbia Zarko Lazetic
Elnökmagyarszerb Zsemberi János
BajnokságSuper Liga
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
FK TSC honlapja

A csapat története szerkesztés

A településen az első labdarúgóklubot 1912-ben alapították, amely a működését 1913-tól kezdte meg TSC (Topolyai Sport Club) néven. Az alapítók egyike volt többek között Beer Károly, akinek a nevéhez fűződik a topolyai labdarúgás alapjának letétele. Ő volt az, aki az "első labdát" a városba hozta, illetve a kezdeti években pénzelte az egyesületet. 1920-ig az egyesület Magyarország alsóbb osztályaiban versenyzett, majd miután Bácska átkerült a Szerb Horvát Szlovén Királyságba, 1941-ig a délszlávok államának bajnokságában szerepelt. Ebben az időben az államvezetés JAK (Jugoslovenski Atletski Klub) névre keresztelte át. A jelenlegi stadiont 1930-ban kezdték el építeni, majd később néhányszor még felújították. A második világháborúban Bácska visszakerült Magyarországhoz, így a Magyar Nemzeti Bajnokság déli területi alsóbb osztályaiban indult, és egy hetedik helyezést is elért az adott NB II csoportjában.

A második világháború után megint Jugoszláviában szerepelt, ezúttal Egység (szerbül: Eđšeg) néven, majd 1951-ben újra névmódosításra került a sor, és a város nevét vette fel a csapat. Az elkövetkező évek során a klub főleg a harmadosztályban és a negyedosztályban szerepelt. 1974-ben FK AIK-ra módosult a csapat neve. Ebben az időben sikerült elérni a klub történetének legnagyobb sikereit, a hetvenes évek végén zsinórban háromszor dobogós helyezést ért el a harmadosztályban, 1980-ban a csapat feljutott a Jugoszláv Második Labdarúgó Ligába, amelyben 1985-ig négy szezont, majd kiesése után a harmadosztályt újra megnyerve még egy idényt töltött. Ezek után kétszer második helyezett lett a harmadosztályban, hajszálnyira lemaradva az újbóli feljutástól. Ebben az időben a csapat olyan együttesekkel játszott, amelyek később a szerb, a horvát, a bosnyák és a szlovén első osztály meghatározó csapatai lettek, mint például a Spartak Szabadka, OFK Beograd, Radnički Niš, NK Zagreb, NK Osijek, Velež Mostar, Obilić Beograd. Ebben az időszakban a csapatot helyi, topolyaiak és az elsőosztályú csapatokat megjárt nevesebb játékosok alkották. Kiemelkedő alakja volt a csapatnak az akkori csapatkapitány Ország Miklós, aki megfordult a FK Crvena Zvezdában is. Meg kell említeni az 1951-es és az 1991/92-es országos kupaszezont is, melyekben a legjobb 16 közé jutott jutott, előbbiben az akkori első osztályú szabadkai Spartakot ejtette ki idegenben, utóbbiban többek között az akkori szintén első osztályú FK Napredak Kruševac csapatát.

2003-ban a pénzügyi nehézségek miatt az csapat csaknem megszűnt, a felnőtt csapat két évig nem indult a bajnokságban, csak az ifjúsági csapat versengett. 2005-ben fuzionált az FK Bajsával, és felvette a város nevét, FK Topolya (szerbül FK Bačka Topola) néven szerepelt sikeresen a negyedosztályban. Azt 2007-ben megnyerte, de a harmadosztályú indulási joggal akkor még nem élt, és később, 2011-ben harcolta ki, de két idény után onnan kiesett. 2013 őszen, megalakulásának centenáriumában felvette az eredeti nevet, a Topolyai Sport Clubot. A csapatot többnyire környékbeliek alkotják, fiatalok és tapasztalt, egykori élvonalbeli játékosok.

A 2018–2019-es szezonban története legnagyobb sikerét érte el a a klub, miután megnyerte a Prva Liga-t és feljutott az első osztályba. A csapat történelmet írt az első osztályban is miután az első tíz mérkőzésből hetet megnyert és háromszor játszott döntetlent. Ilyen jól még nem kezdett egy csapat sem a bajnokságban 1923 óta.[1] A szezon végén a csapat kvalifikálta magát az Európa-ligába, miután a negyedik helyen zárta a 2019-2020-as bajnokságot.[2][3] Az Európa ligában a 2.fordulóig jutott ahol büntetők után kiesett a román FCSB csapatával szemben.[4] A 2020-2021-es idényben az 5. helyen végzett a csapat a szerb élvonalban.[5] A 2022-2023-as szezont a bajnokság 2. helyén zárta a csapat, ezzel pedig kivívta a következő szezonbeli Bajnokok Ligája selejtezőjében való indulás jogát.[6]

Stadion szerkesztés

A labdarúgóklub a városi parkban található stadionban játssza mérkőzéseit, amely 4.100 ember befogadására alkalmas. Az új stadiont 2021. szeptember 3-án adták át. A stadionavató mérkőzésen a hazai csapat 2:1-re legyőzte a Ferencváros csapatát.[7]

Sikerei szerkesztés

Bajnoki múlt szerkesztés

Szezon Osztály Liga Helyezés Кupa
2008/09. 4 Vajdasági Labdarúgó Liga Kelet 4.
2009/10. 4 Vajdasági Labdarúgó Liga Kelet 4.
2010/11. 4 Vajdasági Labdarúgó Liga Kelet 2. 
2011/12. 3 Szerb Liga Vajdaság 10.
2012/13. 3 Szerb Liga Vajdaság 16. 
2013/14. 4 Vajdasági Labdarúgó Liga Kelet 2.
2014/15. 4 Vajdaság északi labdarúgó ligája 1. 
2015/16. 3 Szerb Liga Vajdaság 2.
2016/17. 3 Szerb Liga Vajdaság 3.  
2017/18. 2 Prva Liga Srbije 4.
2018/19. 2 Prva Liga Srbije 1.   nyolcaddöntő
2019/20. 1 Super Liga 4. nyolcaddöntő
2020/21. 1 Super Liga 5. nyolcaddöntő
2021/22. 1 Super Liga 6. negyeddöntő

Játékoskeret szerkesztés

Utolsó módosítás: 2023. október 25.[8]

A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték(€) Szerződés lejárta
Kapusok
1 Nikola Simic   Belgrád 1996december 21. (27 éves)   FK Vojvodina 200 000 2025.06.30.
12 Veljko Ilić   Belgrád 2003július 21. (20 éves)   FK Crvena zvezda U19 1 500 000 2025.06.30.
23 Nemanja Jorgić   Újvidék 1988április 7. (36 éves)   FK Cement Beočin 50 000 2024.06.30.
Védők
4 Josip Čalušić   Split 1993október 11. (30 éves)   NK Celje 1 500 000 2024.06.30.
17 Goran Antonić   Szávaszentdemeter 1990november 3. (33 éves)   Alashkert FC 700 000 2024.06.30.
18 Nemanja Stojic   Belgrád 1998január 15. (26 éves)   FK Metalac 1 600 000 2025.06.13.
25 Mateja Djordjevic   Belgrád 2003január 17. (21 éves)   FK Voždovac 900 000 2027.06.30.
29 Milos Cvetkovic   Belgrád 1990január 6. (34 éves)   FK Mladost Lučani 750 000 2024.06.30.
30 Nemanja Petrović   Valjevo 1992április 17. (32 éves)   FK Rad 800 000 2024.06.30.
40 Dusan Cvetinovic   Szabács 1988december 24. (35 éves)   FK Radnički 1923 500 000 2024.06.30.
44 Vukasin Krstic   Újvidék 2003április 13. (21 éves)   FK Crvena zvezda U19 100 000 2024.06.30.
77 Jovan Vlalukin   Újvidék 1999május 21. (24 éves)   RFS 350 000 2025.06.30.
Középpályások
7 Milan Radin   Újvidék 1991június 25. (32 éves)   Dinamo Batumi 250 000 2024.12.31.
11 Ivan Milosavljevic   Kragujevac 2000március 19. (24 éves)   FK Voždovac 1 200 000 2025.06.30.
14 Petar Stanic   Pancsova 2001augusztus 14. (22 éves)   FK Crvena zvezda 700 000 2026.06.25.
21 Nikola Kuveljic   Belgrád 1997április 6. (27 éves)   Wisła Kraków SA 1 000 000 2026.06.30.
35 Ifet Djakovac   Sjenica 1997december 5. (26 éves)   FK Zlatibor Čajetina 2 500 000 2026.06.30.
37 Milos Vulic   Kruševac 1996augusztus 19. (27 éves)   Perugia Calcio 500 000 2025.06.30.
Támadók
8 Saša Jovanovic   Lazarevac 1991december 15. (32 éves)   FK Mladost Lučani 1 200 000 2026.06.23.
9 Uros Milovanovic   Duisburg 2000október 18. (23 éves)   Sporting de Gijón 600 000 2024.06.30.
10 Martin Mircevski   Bitola 1997február 11. (27 éves)   Akademija Pandev 1 000 000 2024.12.31.
20 Aleksa Preradov   Újvidék 2005július 15. (18 éves) Utánpótlásból került fel 25 000 2024.06.30.
27 Milos Pantovic   Újvidék 2002augusztus 24. (21 éves)   FK Voždovac 2 200 000 2026.06.25.
32 Aleksandar Cirkovic   Smederevska Palanka 2001szeptember 21. (22 éves)   PFK Krilja Szovetov Szamara 500 000 2024.06.30.
88 Sós Bence   Hódmezővásárhely 1994május 10. (29 éves)   Debreceni VSC 275 000 2025.07.04.
97 Marko Rakonjac     Bijelo Polje 2000április 25. (23 éves)   FK Lokomotyiv Moszkva 1 500 000 2024.06.30.
99 Ognjen Teofilovic   Belgrád 2006szeptember 19. (17 éves) Utánpótlásból került fel 25 000 Nem publikus
Kölcsönadott játékosok
Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönben itt Érték (€) Kölcsön lejárta
Dusan Pavlovic védő   Belgrád 2004május 19. (19 éves)   FK Zemun - 2024.06.30.
Lazar Micic támadó   Belgrád 2003február 17. (21 éves)   FK Radnički Sremska Mitrovica 250 000 2024.06.30.
Nikola Colic támadó   Belgrád 2002augusztus 17. (21 éves)   RFK Novi Sad 200 000 2023.12.31.

Ismert játékosok szerkesztés

A csapat történetében több nemzetközi szinten is ismert játékos megfordult, akik főleg utánpótláskorukban tartoztak a klub kötelékébe, innen indult a labdarúgó karrierjük.

A klub egykori játékosai, akik nemzeti válogatottban is bemutatkoztak:

További ismert játékosok:

Sikercsapat szerkesztés

Jugoszláv labdarúgó bajnokság – másodosztály, nyugati csoport 1980-81 szezon (mérkőzés/gól): Stanimirović 29, Agbaba 26/4, R.Bošković 26, Bošnjak 25, Brkić 25, Krivokapić 24/6, Ország (csapatkapitány) 24/2, Patarčić 23, Lukić 22/16, Perović 21, Rubin 20/2, Kovács S. 18/1, Lőrinc 16, Májer Z. 15, Verebes 15, Szalma 14, Futó 12/1 Sekulović 11/4, Savić 10/1 Bakić 6, Bilbija 4, Kazaferović 1

Jugoszláv labdarúgó bajnokság – másodosztály, nyugati csoport 1981-82 szezon (mérkőzés/gól): Ország (csapatkapitány) 28, Kovács R. 27/2, Lukić 25/11, Bošnjak 25, Savić 22/5, Krivokapić 21/5, Agbaba 20/4, Mihović 19, R.Bošković 18/1, Bakić 18, Rubin 17, Patarčić 14, Futó 14, Mitić 13/6, Banjeglav 13, Lőrinc 12/1, Dudás 11, Verebes 11, Szalma 10, Knežević 10, Kovács S.Sz. 9, Zagorčić 6/1, Smiljanić 3, Sekulović 2/1, Kovács S.I. 2, Perović 1, Rekecki 1, Koščić 1

Jugoszláv labdarúgó bajnokság – másodosztály, keleti csoport 1983-84 szezon (mérkőzés/gól): Kovács R. 32, Barjakterević 31, R.Bošković 30/4, Jablan 28/7, Bošnjak 26/3, Narandžić 25, Bakić 25, Agbaba 24/7, Ország (csapatkapitány) 24, Savić 21/5, Májer 19/1, Knežević 19/1, Mihović 18, Banjeglav 18, Patarčić 18, L.Pejović 16/6, Eper 16/3, Krivokapić 15/2, Pavićević 15, Bekvalac 11/1, Mitić 4, Kosovac 2, Dudás 1, Rekecki 1

Nemzetközi mérkőzések szerkesztés

Szezon Kupa Forduló Ellenfél Mérkőzés
2020–21 Európa-liga 1.forduló   FC Petrocub Hîncești 2-0 (i)
2.forduló   FCSB 6-6 (bün:4-5) (o)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Rekordot írt a Topolya. nso.hu. (Hozzáférés: 2019. szeptember 8.)
  2. Szerb Kupa: a TSC indulhat az Európa-liga selejtezőjében!. nso.hu. (Hozzáférés: 2020. június 11.)
  3. Kikapott a Radnicskitől, újoncként a negyedik helyen zárt a Topolya. nso.hu. (Hozzáférés: 2020. június 19.)
  4. Kiesett a csapat az EL-ből. goal.com. (Hozzáférés: 2020. szeptember 18.)
  5. Szerb Szuperliga: a Topolya legyőzte az Indjiját, megvan az ötödik hely. Nemzeti Sport Online. (Hozzáférés: 2021. május 18.)
  6. Egy magyar csapat már ott van az európai kupákban a csoportkörben (magyar nyelven). Nemzeti Sport Online. (Hozzáférés: 2023. május 28.)
  7. Győzelemmel avatták az új stadiont. nso.hu, 2021. szeptember 3.
  8. FK TSC Backa Topola - Players on loan (angol nyelven). www.transfermarkt.com. (Hozzáférés: 2022. július 15.)

Források szerkesztés