Ulema

iszlám vallástudós

Az ulema vagy uléma arab eredetű kifejezés (eredetileg علماء, tudományosan ʿulamā’, magyaros átiratban ulamá), amely az iszlám vallástudósainak (عالم – ʿālim – álim), azaz a vallástudomány (علم – ʿilm – ilm) művelőinek kollektív megnevezése, szó szerinti jelentése „vallástudósok”. Az ulema alapvető funkciója a saría – az iszlámon alapuló jog – ismeretében, annak alapján történő ítélkezés illetve a vallástudományok művelése és tanítása. Hiba lenne klérusnak nevezni, mivel nem képez elkülönült egyházi rendet.

Az ulema magába foglalja a klasszikus muszlim dialektikus teológia (kalám) művelőit (mutakallimok) és a misztika, a szúfizmus tudós követőit, a Korán-magyarázatok (tafszírok) szerzőit (mufasszirok), a jogtudománnyal (fikh) foglalkozó tudósokat (fakíh, tbsz. fukahá), a jogforrásként szolgáló hagyományok (hadíszok, tbsz. ahádísz) gyűjtőit (muhaddiszok), illetve a saría alapján bármilyen ügyben ítélkező kádikat és a fatva, azaz formális jogi vélemény kiadására jogosult muftikat. Tágabb értelmezésben a nem túlzottan képzett, helyi szintű vallási vezetők, azaz mollák, imavezetők (imámok) és pénteki szónokok, azaz hatíbok is ide érhetőek, de általában a magas képzettségű réteget szokás az ulemával azonosítani.

Az ulamá kezdettől, de főleg a vallástudományok 9-10. századi stabilizálódását követően a muszlim társadalom legbefolyásosabb alakjaivá váltak, akiket a központi hatalom többnyire hiába próbált meg befolyása alá vonni, és befolyását is megőrizte a 20. századig.

Források szerkesztés

  • William Montgomery Watt: Az iszlám rövid története. Budapest, Akkord, 2000. ISBN 9637803173
  • Claude Cahen: Az iszlám. Budapest, Gondolat, 1989. ISBN 9632822463
  • Goldziher Ignác: Az arab irodalom rövid története. Budapest, Kőrösi Csoma Társaság, 2005. ISBN 9638378212