Urbinói Venus
A firenzei Uffizi Galériában őrzött Urbinói Venus c. festményt 1538-ban festette Tiziano Vecellio az urbinói herceg számára Velencében.
| Urbinói Venus (Venere di Urbino) | |
 | |
| Művész | Tiziano (1538) |
| Típus | olajfestmény |
| Műfaj |
|
| Mozgalom |
|
| Magasság | 119 cm |
| Szélesség | 165 cm |
| Múzeum | Uffizi Galéria |
| Gyűjtemény | Uffizi Képtár |
| Település | Firenze |
| Katalógusszám |
|
| Anyag | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Urbinói Venus témájú médiaállományokat. | |
Alvó Venus szerkesztés
A kép nem előzmény nélkül való, mivel Tiziano mestere, Giorgione festette meg az Alvó Venust, amelyet korai halála miatt nem tudott befejezni. Velencében, Girolamo Marcello házában pihent az aktkép 1525-ig.
Szabadban, tájháttér előtt velencei fiatal mezítelen hölgy szunnyad egy drapérián egyik karjára dőlve. Alakja az antik márványszobrokról ismert kivételesen arányos formákra emlékeztet. A tájat Tiziano fejezte be, talán még a drapériát is ő festette az aktképhez. Ártatlanság és nyugalom sugárzik Giorgione Alvó Venusából.
Urbinói Venus szerkesztés
Tiziano Urbinói Venusa erőteljesebb érzékiséget, tisztaságot és várakozást sugároz. A kép dinamizmusát növeli az enteriőr; az ágy vörös bársonyával és fehér drapériájával éles kontrasztot alkot az akt meleg színe; a pompás szobában a háttérben két szolgáló készíti elő a fiatal hölgy ruháit; az ablakon át kéken, aranyosan ragyog az ég, és a lagúna színei látszanak. Giorgione Alvó Venusához közeli időben került napvilágra (1530, 1538). A műértők abban az időben Tiziano képét találták kifejezőbbnek, de azóta váltakozva részesítik előnyben Giorgionééval. Sokan sejtetik, hogy az antik kultúra hatásán túl Tiziano e képének dinamizmusa, elrendezése, koloritja a manierista stílus előfutára – mások tagadják ezt, s teljességgel az érett reneszánszhoz, a cinquecento festészetéhez kötik Tizianót.
Olympia szerkesztés
Számos későbbi nagy festőre gyakoroltak hatást Giorgione és Tiziano aktfestményei, köztük volt Velázquez, Goya és Édouard Manet. Mind közül talán legnevezetesebb Manet Olympiája,[1] Manet le is másolta pályakezdésekor Tiziano Urbinói Vénuszát, mire 1863-ban megalkotta saját először hírhedt, majd híres Olympiáját, amelynek stílusa már egyenesen az impresszionizmusba vezetett. E képen nem az érzékiség, hanem a pénzért kapható szépség és titok kap fő szerepet, ennek szimbóluma az akt bal kézfejének nyitott ujjai, amelyek a titkot igyekeznek elfedni, a háttérben levő fekete szolgáló és fekete macska is titkot sejtet, vadonatúj stílusban, az impresszionizmus stílusában.
Összefoglalás szerkesztés
Az nem lehet kétséges, hogy mindhárom Venusra hatott Itália földjén addig legszebbnek számító Medici-Venus szobor, látták ezt a kortársak és utódaik is. Előszeretettel állították ki egy teremben a XVIII. században a Medici-Venust és Tiziano Urbinói Venusát.[2] A Medici-Venus szobor európai egyeduralmát majd csak a Louvre-ban 1820-ban kiállított Milói Venus döntötte meg, de az már egy másik történet.
Az elemzett művek adatai szerkesztés
- Tiziano Vecellio: Urbinói Venus (1538) (olaj, vászon, 119 x 165 cm), Galleria degli Uffizi, Firenze
- Giorgione: Alvó Venus (1510 körül) (olaj, vászon, 108,5 x 175 cm), Zwinger, Drezda
- Édouard Manet másolata Tiziano Urbinói Venusáról (1856) (24 x 37 cm)
- Édouard Manet: Olympia (1863) (olaj, vászon, 130,5 x 190 cm), Musée d’Orsay, Párizs
- A Medici-Venus szobor (Eredetije Kr. e. 3. századból; 1,53 m magas) Galleria degli Uffizi, Firenze
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Olympiáról bővebben lásd az Édouard Manet szócikket.
- ↑ Előtérben balra az Urbinói Venus c. festmény, háttérben jobbra a Medici-Venus-szobor Johann Zoffany festményét a két műalkotás együttes kiállításáról (az Uffizi Galéria Tribuna terme, lásd még a Medici-Venus c. szócikkben.
Források szerkesztés
- Az érett reneszánsz. (Historia del Arte, tomo 6.) Budapest : Corvina, 1986. Giorgione: Alvó Vénusz lásd 114. o.; Tiziano: Urbinói Vénusz lásd 142–143. o. ISBN 963-13-2250-5
További információk szerkesztés
- Tizian Urbinói Vénuszáról, angolul
- Daniel Arasse: Festménytalányok (Typotex Kiadó, 2010, ISBN 978 963 279 110 4)
- Daniel Arasse: Festménytörténetek (Typotex Kiadó, 2011, ISBN 978 963 9664 51 7)
