Várallyai György

(1900-1954) vegyészmérnök

Várallyai György (Kisgeresd, 1900. január 1.Mosonmagyaróvár, 1954. augusztus 7.) agrokémikus, vegyészmérnök.

Várallyai György
Született1900. január 1.
Kisgeresd
Elhunyt1954. augusztus 7. (54 évesen)
Mosonmagyaróvár
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
GyermekeiVárallyay György
Foglalkozásaagrokémikus,
vegyészmérnök
SírhelyeÓvári temető
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Gimnáziumi tanulmányait Sopronban végezte[forrás?], majd a Műegyetemen 1923-ban vegyészmérnöki diplomát szerzett. Dolgozott a kaposvári cukorgyár laboratóriumában, és 1928-tól az Országos Kémiai Intézetben. Vezette a soproni, majd a debreceni talajtani laboratóriumot. 1936-ban a jeles növénytermelési szakember, Dworák Lajos hívására[forrás?] Magyaróvárra jött, és az Országos Növénytermelési Kísérleti Intézetben folytatta talajtani kutatásait egészen az intézet 1948. évi átszervezéséig. Ezt követően az ugyancsak Óváron életre hívott Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben az agrokémiai osztály vezetésével bízták meg. Munkássága a talajerőpótlással kapcsolatos vizsgálatokra és a talajtérképezés problémáira terjedt ki. Több könyvével a gazdák szakszerű trágyázási ismereteit bővítette. 1954. augusztus 7-én Mosonmagyaróváron halt meg, sírja az óvári temetőben van. A városban utcát neveztek el róla.[forrás?]

Főbb művei szerkesztés

  • Talajjavítások meszezéssel. Magyaróvár, 1947
  • Több és jobb trágyát. Magyaróvár, 1948

Források szerkesztés

Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.