Vajzai halomsírok
A vajzai halomsírok (albán tumat e Vajzës) bronz- és vaskori halomsírok Albánia délnyugati részén, Vlora városától délkeleti irányban, légvonalban 20, közúton 32 kilométerre, a Shushica völgyétől keletre, a Griba-hegység északnyugati előterében. Vajza falut átszeli az SH76-os jelű főút.
| Vajzai halomsírok | |
| Ország |  Albánia |
| Település | Vajza (Kota, Selenica község, Vlora megye) |
| Elhelyezkedése | |
 Vajzai halomsírok
Pozíció Albánia térképén
| |
 é. sz. 40° 21′ 36″, k. h. 19° 41′ 10″Koordináták: é. sz. 40° 21′ 36″, k. h. 19° 41′ 10″ | |
Régészeti leírása szerkesztés
A Vajza határában lévő halomsíroknál a második világháború után, Frano Prendi irányításával indultak meg az ásatások, az első eredményeket 1957-ben publikálták.[1]
A sírmellékletek anyaga alapján a vajzai halomsírokat különösen hosszan használta temetkezési helyként a környék korabeli népe. A nagy számban előkerült minószi típusú edények, tőrök és dárdahegyek alapján az első temetéseket a bronzkor középső szakaszára, az i. e. 19–17. századra keltezték a kutatók.[2] Szintén figyelemre méltó, egyben a dél-itáliai kulturális kapcsolatokról vall az a rövid, 38 centiméteres pengehosszúságú trianguláris bronztőr, amelyet a vélhetően az i. e. 18–15. század között élt helyi bronzműves mester geometrikus szalagmintázattal díszített.[3] Az i. e. 14–13. századi késő bronzkori rétegekből a mükénéi civilizációval való élénk kapcsolatokat bizonyító fegyveranyag került elő: mükénéi típusú bronzkardok, görbe pengéjű bronzkések, levél alakú dárdahegyek bukkantak felszínre az ásatások során.[4] A fazekasművességet ugyanebben a korszakban, valamint a vaskor korai szakaszában az égei hatásoktól mentes, helyi edénytípusok jellemezték, amelyek analógiái a mai Albánia területének más régészeti helyszíneiről is leírták. Így például a szegényesen díszített vajzai szürkekerámia párhuzamai, vagy a félkör alakú, széles szájú ivóedények Bajkaj és Vodhina halomsírjaiból is ismertek.[5] A vajzai halomsírokba másfél évezreden át temette halottait a korabeli népesség, a legutolsó temetésekre a késő vaskorban, az i. e. 5. század környékén került sor, amikor már a történeti források is az illír szállásterületek déli peremvidékeként tartották számon a mai Vajza környékét.[6]
A 20. század második felének albán régészei ez utóbbi körülményt, azaz hogy Vajza környékét a bronzkoron át a vaskorig kontinuus, az i. e. 5. századi illírek tárgyi kultúrájával rokonítható népességelem lakta, annak igazolásaként értelmezték, hogy már az i. e. 2. évezred során kialakult a régióban később illírek néven ismert etnokulturális csoport (protoillírek).[7]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Ceka 2013 :19.; Korkuti 2013 :86. (14. sz. jegyzet).
- ↑ Ceka 2013 :49.; Korkuti 2013 :86.
- ↑ Ceka 2013 :49., 55.; Korkuti 2013 :170–171., 203.
- ↑ Ceka 2013 :49.; Korkuti 2013 :86–87., 91., 202.
- ↑ Korkuti 2013 :88., 136–137.
- ↑ Gilkes 2013 :14.; Korkuti 2013 :531–534.
- ↑ Pollo & Puto 1981 :3.; Korkuti 2013 :16., 90.
Források szerkesztés
- ↑ Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467
- ↑ Gilkes 2013: Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698
- ↑ Korkuti 2013: Muzafer Korkuti: Albania: Archaeological studies on the prehistory of Albania. Tirana: Academy of Sciences of Albania. 2013. ISBN 9789995610517
- ↑ Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X