Vasiľ Biľak

Vasiľ Biľak [ejtsd: biljak] (Bátorhegy, 1917. augusztus 11. – Pozsony, 2014. február 6.) kárpátukrán származású csehszlovák kommunista politikus.

Vasiľ Biľak
Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára
Hivatali idő 1968. november – 1988. december
Született	1917. augusztus 11. Bátorhegy, Osztrák–Magyar Monarchia
Elhunyt	2014. február 6. (96 évesen) Pozsony, Szlovákia
Párt	Csehszlovákia Kommunista Pártja
Házastársa	Anna Biľaková (†1996)
Gyermekei	Naděžda Ševcová, Dmitrij Biľak
Foglalkozás	politikus (eredetileg szabó)
Iskolái	CSKP Politikai Főiskola
Vallás	ateizmus
Díjak	Lenin-rend Klement Gottwald Érdemrend Győzelmes Február Érdemrend
A Wikimédia Commons tartalmaz Vasiľ Biľak témájú médiaállományokat.

Élete, politikai pályája

Vasiľ Biľak a Sáros vármegyei Bátorhegyen született, egyes források szerint Vasil Gyula néven, szegény rutén családba. Heten voltak testvérek, de rajta kívül csak egy bátyja érte meg a felnőttkort. Szüleit korán elvesztette. Az elemi iskola után kitanulta a szabómesterséget, és sokáig ebben a szakmában dolgozott, 1936-tól Pozsonyban. Ekkor mint szakszervezeti aktivista bekapcsolódott a munkásmozgalomba, majd 1945-ben tagja lett Csehszlovákia Kommunista Pártjának (CSKP). A pártfőiskola elvégzése (1953) után gyors politikai karriert csinált: 1954-ben beválasztják a legfelső vezetésbe, 1955–68, majd 1969–71 között Szlovákia Kommunista Pártja (SZLKP) Központi Bizottságának tagja, 1963–68 között titkára, 1968 januártól augusztusig főtitkára, áprilistól a CSKP KB elnökségének tagja, majd novemberétől titkára, egészen 1988 decemberéig; ebben a minőségében a párt ideológiai, belpolitikai és külügyi irányvonalának abszolút meghatározója. 1960 és 1989 között előbb a Nemzetgyűlés, majd a Szövetségi Gyűlés elnökségi tagja volt.

A CSKP vezérkarában Biľak és négy elvtársa (Alois Indra, Antonín Kapek, Drahomír Kolder, Oldřich Švestka) volt az az öt keményvonalas, neosztálinista főfunkcionárius, akik 1968-ban már jó előre megszövegezték, majd aláírva elküldték Moszkvába azt a „behívót”, amelyre válaszul a Varsói Szerződés csapatai lerohanták Csehszlovákiát és véget vetettek a prágai tavasznak. Később erről így nyilatkozott: „Nagy hiba volt, hogy Dubček környezetét, az ellenforradalmi erőket nem sikerült időben elszigetelnünk, és emiatt nemzetközi segítségre szorultunk a szocializmus vívmányainak védelmében.” A hetvenes évek folyamán a Brezsnyev bizalmát és támogatását élvező Biľak – Gustáv Husák pártfőtitkár régi elvbarátja, harcostársa, jobbkeze és főideológusa – kulcsszerepet játszott a normalizációnak nevezett belpolitikai visszarendeződésében: a Dubček-féle reformok eltörlésében, a párton belüli tisztogatásokban, politikai perek konstruálásában, az ellenzék megfélemlítésében. Nem csoda, hogy a rezsim leggyűlöltebb figurája lett, akit a csehek még Husáknál is jobban utáltak.

Biľak 1989 decemberében, a bársonyos forradalom idején lemondott elnökségi posztjáról a Szövetségi Gyűlésben, majd parlamenti mandátumáról is, végül kizárták a pártból. 1991-ben vizsgálat, 2005-ben eljárás indult ellene az intervenciós levél megszövegezése és aláírása miatt. A procedúra 2011-ben ítélet nélkül zárult, a hivatalos indokolás szerint egyrészt azért, mert az események csehországi, kulcsfontosságú tanúit már nem lehetett kihallgatni, másrészt mert a perdöntő bizonyíték, a Biľakék által fogalmazott és szignált levél eredetijének kiadását Moszkva megtagadta (csak egy Jelcin által 1992-ben megküldött, kétes hitelű másolat állt rendelkezésre, amit a bíróság nem fogadott el bizonyító erejűnek).

Biľak a hatvanas évektől 1989-ig Prágában élt, egy luxus-ikervillában, ahol Jan Fojtík, a KB prominens tagja, pártlapok szerkesztője, a CSKP Politikai Főiskolájának rektora volt a szomszédja. Bukása után Pozsonyba költözött, annak is a legelőkelőbb negyedében lévő Pálffy-villába, amelyet potom áron kapott meg az államtól. 2014 telén itt érte a halál, 96 évesen.

Emlékezete

Halála első évfordulóján, 2015 februárjában Bátorhegy (Krajná Bystrá) elöljárósága emlékművet állított és posztumusz díszpolgári címet adományozott Biľaknak, a falu szülöttének. Az esemény Szlovákia-szerte értetlenséget és felháborodást váltott ki. A szobrot két kassai még aznap éjjel leöntötte vörös festékkel, és ráírta, hogy: SVIŇA (disznó). Hamarosan vizsgálat indult, egyrészt a rongálás ügyében, másrészt annak kiderítésére, miért és hogyan kaphatott Biľak emlékművet – amit azóta többször megrongáltak, összetörtek, egyszer el is loptak. A bátorhegyiek mindenesetre védik az alkotást, elítélik a rongálókat és ápolják Biľak emlékét, amiben hallgatólagosan a járási és kerületi központ (Felsővízköz ill. Eperjes) helyhatósága is támogatja őket, mivel megítélésük – és az emléktábla felirata – szerint Kelet-Szlovákia 1950–1988 közötti fejlődése Biľaknak köszönhető.

Művei

• Pravda zůstala pravdou. Projevy a články, říjen 1967–prosinec 1970. Svoboda, Prága, 1971. (szlovákul: Pravda zostala pravdou. Prejavy a články, október 1967–december 1970; magyarul: Az igazság fényében. Beszédek és cikkek, 1967 október–1970 december. Pravda, Pozsony, 1971)
• Az európai kommunista és munkáspártok párizsi találkozója. Kossuth, Bp., 1980 (társszerzőként)
• Vybrané projevy a stati I., II. 1953–1971, 1971–1980. Svoboda, Prága, 1980. (szlovákul: Vybrané prejavy a state. Pravda, Pozsony, 1982; magyarul: Vasil Biľak válogatott beszédei és nyilatkozatai 1971–1980. Pravda, Pozsony, 1984)
• Paměti Vasila Biľaka I–II. Agentura Cesty, Prága, 1991
• Až po mé smrti. BVD, Prága, 2014 (emlékirat)