Vita:Bély Mihály

Ez a szócikk témája miatt a Sportműhely érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! Besorolatlan Ezt a szócikket még nem sorolták be a kidolgozottsági skálán. Nem értékelt Ezt a szócikket még nem értékelték a műhely fontossági skáláján. Értékelő szerkesztő: ismeretlen

Sport témájú szócikkek

Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

Apa-fiú keveredése

Kedves Szerkesztő!

Úgy gondolom, hogy nem ez a Bély Mihály, hanem fia - kinek szintén Mihály a neve - nyerte 1918-ban a magasugró bajnokságot. Az 1963-ban született Mihály akkor már 55 éves (!) volt, korosztályában a 170 cm-es eredmény most, száz évvel később is szép teljesítmény lenne [1].

A Sporthírlap 1919. évi 4. száma (január 27) száma így számol be az atlétikai bajnokságról: "Magasugrásban mint az előző­ évben az idén is igen gyengén állottunk Legjobb Szeniorjaink nem produkáltak többet mint legjobb ifjúsági magasugr­ónk. Legjobb eredményt 170 cm­ es ugrásával Béy Mihály BBTE érte el a baj­nokságban. Mellette még Zsolt Géza FTC ug­rott­ 170 cm-t. Tehát ez az idén a leg­jobb­­eredmény 3 centiméterrel gyengébb volt Schnei­­­ler Béla MTK tavalyi legjobb eredményénél 173 cm. Tavaly óta Bély semmit sem javult Zsolt sem tudja 18-19 éves korában mutatott formáját el­érni " stb.

1898.02.11-én született Béli Mihály 34 éves tornatanár és Novák Margit Teréz, 24 éves, fia Béli Mihály József Mária, rkat, I.ker Attila u. 52, halálesete a VI.ker, 991/1927 fsz.a. [2]

A halotti bejegyzése szerint 1927. július 10-én tüdővészben halt meg Béli Mihály József Mária orvostanhallgató, VII.ker. Rottenbiller u. 10 szám alatti lakos, néhai Béli Mihály és Novák Margit Terézia fia. [3]

@Szeim00 Szeim00 ^vita 2023. március 7., 14:13 (CET)

Úgy tűnik, ezt ki kellene venni. -- Ulrich von Lichtenstein ^vita 2023. június 3., 07:12 (CEST)

Korrigáltam. -- Ulrich von Lichtenstein ^vita 2023. június 3., 07:26 (CEST)

A kezdetek

1892. december 4. „Demény Károly meg én, vállunkra vettük síeinket és egy hosszú turistabotot és vízivárosi lakásunkból a Vérmezőre mentünk. Amerre léceinkkel haladtunk, gyermekek és felnőttek megálltak s bámész, kíváncsi szemmel néztek bennünket. Nem tudták megérteni, hogy úriemberek hová viszik azokat a léceket? Néhány fiú nyomon követett, azok valami új dolgot sejtettek. Egyik hölgy-ismerősünk velünk tartott — de sí nélkül — ő csak kíváncsi volt látni az első síelést. Kevés elméleti ismerettel, de annál több sportbuzgalommal és tornászügyességgel megkezdtük az új sportot. A Vérmezőre érkezve, fölcsatoltuk síeinket s aztán széllel, meg szél ellen próbálgattuk a járást, illetőleg a csúszkálást. A puha, mély hóban a járás nem nyújtott sportélvezetet. A nézők is megunták az állapotot, otthagytak bennünket. Mi pedig a Városmajoron át, a Kis-Svábhegyre mentünk, tudva, hogy a fogaskerekű vasút mentén síelésre alkalmas dombos terepet találunk.”

„Demény Károly elsőnek indult. A turistabotot két kézzel vegyes fogással; baloldalt a hóba könnyedén tartva, csoszogó lépésekkel óvatosan ment előre s egyszerre siklásnak eredt. A siklás pillanatában nem várt sebességgel száguldott a völgy felé, hóporfelhőt hagyva maga után, amelyben alakja nem volt látható s néhány másodperc múlva a hegy lábánál volt, ahol alakja ismét előtűnt, mert megállt. Miska! Gyere le! Nagyszerű! — mondja ő. Azonban öt lesiklani látni, felülről nézve, szinte rémes látvány volt. Most rajtam a sor. Szerencse le! — gondoltam magamban. Elindultam. Egykettőre lent voltam a hegy lábánál, szinte délcegen a léceken állva. No hát ez a sebesség kimondhatatlan érzést váltott ki belőlünk. Hát bizony ez a lejtő meredek volt. S mi a lejtő esése irányában »hajrá!« jöttünk le, nem is sejtvén, hogy ezeken a hosszú léceken olyan borzalmas sebességgel lehet siklani. A lesiklás közben a legnagyobb gondot okozta az állóhelyzetben való maradás, az egyensúlyozás. Rögtön rájutottunk arra, hogy itt az egyensúlyozásnak nagy szerepe van. Gyerünk föl még egyszer, volt mindkettőnk kívánsága. Bár sötétedett, mégis fölmentünk a hegytetőre; s most ugyanazon a nyomon, amelyen először siklottunk le, de már több bizalommal s némi tapasztalattal indultunk lefelé. A második lesiklás is fényesen sikerült. Este a tornaegyletben elbeszéltük élményeinket s beszámolónkat azzal fejeztük be, hogy másnap délután ismét a Kis-Svábhegyre megyünk.”

Arról, hogy honnan nyerték az impulzust ennek a Közép-Európában akkor még alig ismert sportágnak a meghonosítására, Bély így mesélt:

„Ezernyolcszázkilencvenkettő októberének végén, a »Der Gute Kamerad« című ifjúsági folyóiratnak valamely korábbi évfolyamában egy különleges, nálunk akkor még nem ismert téli sportról, igen érdekes cikket olvastam. Eme ismeretterjesztő cikk írója rendkívül ügyes tollal tárgyalta az északi népek (a lappok, finnek, norvégek és a svédek) egyik nélkülözhetetlen téli közlekedési eszközének, a sínek eredetét, alakjának évszázados tapasztalatok alapján való módosítását, használatának különféle célját és módját, továbbá sportszempontból méltatásával is foglalkozott. Ez a cikk már az első olvasásra lekötötte figyelmemet. Újból elolvasva, arra a gondolatra jutottam, hogy ezt a téli sportot, amely jóravaló testmozgás lehet, meg kell próbálni. Még aznap este a budai tornaegylet, a B. B. T. E. egyik buzgó tagjával Demény Károllyal közöltem az említett ifjúsági folyóiratban fölfedezett új sportot. Demény Károly, aki nemcsak a tornának, hanem minden testedző sportnak lelkes híve volt, ugyanolyan értelemben méltányolta az új sportot, mint én. Hamarosan elhatároztuk, hogy azt a budai hegyekben megpróbáljuk. Igen ám, de ahhoz síek kellenek. Hol kapunk Budapesten síeket? Talán Kertész Tódornál vagy Huzellánál. Utána jártam e kereskedőknél, kérdezősködtem, de sajnos eredménytelenül. Ugyanis a kereskedők azt mondták, hogy: »Magyarországon síek nem kaphatók, hanem csak Krisztiániában« (Norvégia fővárosa, Oslo akkori neve); mivel azonban ez idő szerint norvég síkereskedővel üzleti összeköttetésünk nincsen, ennélfogva sok idő múlna, míg azt az árut beszerezhetnénk. Eme válasz elszomorított. Mit csináljunk? Nemsokára itt a tél, megjön a hó és nem lesz lábszánkó. Sokat tanakodtunk ketten. Végre megjött a jobb gondolat. Ugyanis Demény Károly-t, aki akkor a kereskedelmi minisztériumban titkár volt arra kértem, írjon Krisztiániába egyik postáshivatalnok társának s kérje őt, szerezzen síárjegyzéket és küldje azt Budapestre címére. Másnap levél ment Krisztiániába. Nem várt rövid időn belül megérkezett Krisztiániából a válasz, illetőleg a síárjegyzék. Azonnal megrendeltünk 6 pár telemark típusú, kőrisfa sít és pedig 2-25 m. hosszút, továbbá sícipőt és 6 pár kecskeszőr-harisnyát. A sílécekre a spanyolnádas szíj kötés nem volt ráerősítve, azt tornaegyletünk üléstermében mi ketten, lázas sietséggel és nagy örömmel szereltük. Nagy volt az örömünk azért is, mert aznap szakadatlanul havazott.” [4]

-- Ulrich von Lichtenstein ^vita 2023. június 4., 16:35 (CEST)

Bély vs Santelli

Hibásan szerepel ez a győzelem.

„Indult a millenniumi vívóversenyen is, azonban a néhány helyen olvasható állítás, miszerint ezen legyőzte az akkor feltűnt Santellit, nem valószínű, hiszen Santelli a kard versenyt megnyerte, tőrben második lett, Bély viszont mindkét számban az első fordulóban búcsúzott.” (Vívómúzeum, FB)[5] Plusz [6] -- Ulrich von Lichtenstein ^vita 2023. június 4., 19:53 (CEST)

Korrigálva. -- Ulrich von Lichtenstein ^vita 2023. június 4., 20:06 (CEST)

Bély Mária

„Emléktáblát lepleztek le a Magyar Si Szövetség és a Magyar Természetbarát Szövetség tagjai december 4-én. [...] Megjelent özv. Hirsch Lászlóné született Bély Mária, a síelés úttörőjének Bély Mihálynak a leánya, az első 1918-ban Tátraszéplakon megrendezett női síverseny győztese...” (Természetbarát Híradó, 1967/11-12, 12. o.) -- Ulrich von Lichtenstein ^vita 2023. június 6., 09:36 (CEST)