A Vivo cantando (magyarul: Az éneklésnek élek) című dal volt az 1969-es Eurovíziós Dalfesztivál négy győztes dalának egyike, melyet a spanyol Salomé adott elő spanyol nyelven.

Vivo cantando
Adatok
Év1969-es Eurovíziós Dalfesztivál
OrszágSpanyolország Spanyolország
Előadó(k)Salomé
Nyelvspanyol
DalszerzőMaria José de Cerato
SzövegíróAniano Alcalde
KarmesterAugusto Algueró
Dalszövegdiggiloo.net
Eredmények
Döntő1. hely, 18 pont
Kronológia
Előző◄ La, La, La (1968)
KövetkezőGwendolyne (1970)►

Az Eurovíziós Dalfesztivál szerkesztés

A dal a február 22-én tartott spanyol nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát.[1]

A március 29-én rendezett döntőben a fellépési sorrendben harmadikként adták elő, a luxemburgi Romuald Figuier Catherine című dala után, és a monacói Jean Jacques Maman, Maman című dala előtt. A szavazás során tizennyolc pontot szerzett, mely három másik dallal holtversenyben az első helyet érte a tizenhat fős mezőnyben. Ez volt Spanyolország második győzelme.

A másik három győztes a brit Lulu Boom Bang-a-Bang című dala, a holland Lenny Kuhr De troubadour című dala és a francia Frida Boccara Un jour, un enfant című dala volt.

A következő spanyol induló Julio Iglesias Gwendolyne című dala volt az 1970-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

A következő győztes az ír Dana All Kinds of Everything című dala volt.

Kapott pontok szerkesztés

Zsűrik
 
YUG
 
LUX
 
ESP
 
MON
 
IRE
 
ITA
 
GBR
 
NED
 
SWE
 
BEL
 
SUI
 
NOR
 
GER
 
FRA
 
POR
 
FIN
Kapott pontok 1 2   3 1 0 0 0 0 3 0 1 3 2 2 0
A tábla a fellépés sorrendjében van rendezve

Slágerlistás helyezések szerkesztés

Slágerlisták (1969) Lh.*
Spanyolország[2] 1

*Lh. = Legjobb helyezés.

További információk szerkesztés

Források szerkesztés

  1. 1969-es spanyol nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 27.)
  2. Billboard Magazine Archive, 1969. 05. 17.