Vrbanja hídi csata

a Boszniai Szerb Köztársaság hadserege és az UNPROFOR erői közötti összecsapás a szarajevói Vrbanja hídnál 1995-ben

A Vrbanja hídi csata egy fegyveres összecsapás volt, amelyre 1995. május 27-én került sor az ENSZ francia békefenntartói és a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság (VRS) katonái között. A harcok a boszniai háború idején a Miljacka-folyón átívelő Vrbanja hídnál zajlottak Szarajevóban, Bosznia-Hercegovinában. A VRS a híd mindkét végén elfoglalta az ENSZ Védelmi Erőinek (UNPROFOR) megfigyelőállásait, túszul ejtve 12 francia békefenntartót. Közülük tízet elvittek, kettőt pedig emberi pajzsként a hídnál tartottak.

Vrbanja hídi csata
Az UNPROFOR francia VAB páncélozott csapatszállítói Szarajevó ostroma alatt
Az UNPROFOR francia VAB páncélozott csapatszállítói Szarajevó ostroma alatt

KonfliktusBoszniai háború
Időpont1995. május 27.
HelyszínVrbanja híd, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina
EredményAz ENSZ francia békefenntartói visszafoglalták megfigyelőhelyüket
Szemben álló felek
UNPROFOR Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság
Parancsnokok
Erik Sandahl
François Lecointre
nem ismert
Szemben álló erők
100 katona
6 db ERC 90 Sagaie páncélozott harcjármű
néhány VAB páncélozott szállító jármű
14 katona
1 db elfoglalt páncélozott szállító jármű
Veszteségek
2 halott
17 sebesült
12 túsz
4 halott
néhány sebesült
4 fogságba esett
Térkép
Vrbanja hídi csata (Bosznia-Hercegovina)
Vrbanja hídi csata
Vrbanja hídi csata
Pozíció Bosznia-Hercegovina térképén
é. sz. 43° 51′ 12″, k. h. 18° 24′ 23″Koordináták: é. sz. 43° 51′ 12″, k. h. 18° 24′ 23″

A François Lecointre százados vezette 30 fős francia békefenntartó szakasz 70 francia gyalogos támogatásával és páncélozott járművek közvetlen tüzével visszafoglalta a hidat. A francia támadás során a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság hadseregének (ARBiH) egységei saját kezdeményezésükre tüzet nyitottak a VRS által megszállva tartott megfigyelőállásokra, véletlenül megsebesítve egy francia túszt. A csata során két francia katona életét vesztette, 17-en pedig megsebesültek. A VRS áldozatai közül négyen meghaltak, többen megsebesültek, négyet pedig elfogtak. A csata után csökkent annak a valószínűsége, hogy VRS-erők a városban telepített francia ENSZ-békefenntartókkal szembeszállnak. 2017-ben Lecointre századost, aki közben a francia hadsereg tábornoka lett, kinevezték a Francia Fegyveres Erők vezérkari főnökévé.

Előzmények szerkesztés

A Vrbanja híd 1992 és 1996 között Szarajevó ostroma idején a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadserege (Armija Republike Bosne i Hercegovine, ARBiH) és a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság Hadserege (Vojska Republike Srpske, VRS) közötti a senki földjén állt. Magas épületekkel volt körülvéve, ami a boszniai háború kezdetétől a mesterlövészek célpontjává tette.[1][2] 1992. április 5-én a felfegyverzett boszniai szerb rendőrség tüntetőket lőtt le a hídon. Ennek következtében két nő (Suada Dilberović és Olga Sučić) halt meg, akiket sokan a háború első áldozatainak tartanak.[3]

1995 márciusában, miközben a NATO új stratégiát tervezett az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) bosznia-hercegovinai békefenntartó műveleteinek támogatására, az Egyesült Államok korábbi elnöke, Jimmy Carter által az ARBiH és a VRS között közvetített tűzszünetet lejárt és a harcok folytatódtak. Ahogy a küzdelem fokozatosan kiszélesedett, az ARBiH nagyszabású offenzívát indított Szarajevó környékén. Válaszul a VRS nehézfegyvereket foglalt le egy ENSZ által őrzött raktárból, és megkezdte a város körüli célpontok lövését,[4] ami arra késztette a békefenntartó erők parancsnokát, Rupert Smith brit altábornagyot, hogy a VRS elleni NATO légicsapásokat kérjen. A NATO válaszul 1995. május 25-én és 26-án a boszniai szerb fővárosban, Palében bombázott egy VRS lőszerraktárat.[5][6] A küldetést az Egyesült Államok Légierejének F–16-osai és a Spanyol Légierő EF-18A Hornetjei, lézervezérelt bombákkal felfegyverkezve hajtották végre.[7] A VRS ezután az Egyesült Nemzetek Védelmi Erőinek (UNPROFOR) 377 katonáját túszként fogta el, és emberi pajzsként használta őket a NATO számos lehetséges légicsapási célpontjához Bosznia-Hercegovinában. Ez arra kényszerítette a NATO-t, hogy fejezze be a VRS elleni légi hadműveleteket.[8] A boszniai szerbek által ejtett ENSZ-túszok közül 92 francia volt.[9]

A csata lefolyása szerkesztés

A szerb támadás szerkesztés

1995. május 27-én 04:30-kor magukat francia csapatoknak kiadó VRS-katonák lövés nélkül elfoglalták az ENSZ a Vrbanja híd mindkét végén telepített megfigyelőállásait. A szerb katonák francia egyenruhát, sisakot és személyi fegyvert viseltek, és egy francia páncélozott személyszállítót (APC) vezettek – mindegyiket a városon kívül fogva tartott ENSZ-katonáktól vették el.[10][11] A szerbek lefegyverezték a hídon álló tizenkét francia békefenntartót. Tíz embert elvittek, két túsz pedig emberi pajzsként a hídnál maradt.[10] Erik Sandahl ezredes, a 3. tengerészgyalogos ezred által odavezényelt 4. francia zászlóalj (FREBAT4) parancsnoka szerint „amikor a szerbek fenyegetéssel, piszkos trükkökkel lefegyverezték katonáinkat, elkezdtek terroristaként viselkedni, [azt mondtam magamban] ezt nem támogathatod. Reagálnod kell. Eljön a pillanat, amikor meg kell állítanod. Teljesen le kell állítani. És megtettük."[2]

A francia válaszcsapás szerkesztés

Az első jel, amit a francia ENSZ-csapatok észleltek arra vonatkozóan, hogy valami nincs rendben a Vrbanja hídnál, a franciák rádiócsendje volt. 05:20 körül a századparancsnok, François Lecointre százados, aki nem tudott rádiókapcsolatot teremteni az állásokkal, a hídhoz hajtott, hogy megtudja, mi történik.[12] Egy francia egyenruhás szerb őrszem találkozott vele, aki megpróbálta fogságba ejteni. Lecointre gyorsan megfordult, és a FREBAT4 központjába, a Skenderija stadionba hajtott.[2] Amikor a híd elfoglalásának híre eljutott az újonnan megválasztott francia elnökhöz, Jacques Chirachoz, az megkerülve az ENSZ parancsnoki láncát, azonnal támadást rendelt el, hogy visszafoglalja a hidat a boszniai szerbektől.[9]

A bosznia-hercegovinai francia parancsnokság válaszul 3. tengerészgyalogos ezredből 30 főnyi FREBAT4 katonai kontingenst küldött a híd északi végének újbóli elfoglalására, további 70 francia gyalogos, hat ERC 90 Sagaie páncélozott harcjármű és több VAB APC támogatásával. A támadóerőt Lecointre vezette, aki az ENSZ-konvojok szokásos útvonalát követve közelítette meg a híd északi szélét. Tizennégy VRS-katona volt a poszton a támadás idején.[13] A francia tengerészgyalogosok feltűzött szuronyokkal[14] legázolták a VRS által megszállva tartott bunkert. A támadásban egy francia katona, Jacky Humblot közlegény hősi halált halt. A támadást a páncélozott autók 90 milliméteres közvetlen tüze, valamint nehéz géppuskatűz támogatta. A VRS aknavetőgránátokkal és légvédelmi fegyverek tüzével válaszolt. A heves csatában meghalt második francia katona is, Marcel Amaru közlegény, akit egy mesterlövész ölt meg, miközben a szarajevói zsidó temetőből fedezte társai támadását. Az összecsapásban tizenhét francia katona sebesült meg,[15][16] négy szerb VRS-katona meghalt, többen megsebesültek, négyen pedig fogságba estek.[2][11]

Az ARBiH mesterlövészei saját kezdeményezésükre csatlakoztak a harchoz, véletlenül lelőve és megsebesítve egy francia túszt. A 32 perces tűzharc végén a VRS továbbra is birtokolta a híd déli végét, míg az északi végét a franciák elfoglalták.[10] A VRS ezután halottaik és sebesülteik visszaszerzésére fegyverszünetet kötött, azzal a fenyegetéssel, hogy megöli a francia túszokat. A megsebesült francia katonát azonnal elengedték, és az ENSZ-kórházba szállították. A VRS végül feladta és elhagyta a híd déli végét is. A hídon túszként fogvatartott második francia katonának, egy tizedesnek sikerült megszöknie. Az akció során elfogott VRS-katonákat hadifogolyként kezelték, és egy UNPROFOR-létesítményben tartották fogva.[2][12][17][18]

Következmények szerkesztés

 
François_Lecointre aki a francia csapatokat vezette a csata során, 2017-ben, immár tábornokként a palaiseau-i École polytechnique rendezvényén beszél.

A folyamatban lévő túszválsággal szemben Smith és más ENSZ-parancsnokok stratégiát váltottak. Az ENSZ megkezdte erőinek átcsoportosítását védhetőbb helyekre, hogy nehezebb legyen őket megtámadni és túszul ejteni.[19] 1995. június 16-án elfogadták az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 998. számú határozatát, amely Smith irányítása alatt létrehozta a brit-francia-holland ENSZ gyorsreagálású haderőt (UN RRF). A 12 500 fős létszámra felfejlesztett UN RRF egy erősen felfegyverzett alakulat volt, agresszívebb hadviselési szabályokkal, és szükség esetén, a túszejtés megakadályozása és a békemegállapodások betartatása érdekében támadó műveleteket is végeztek.[19][20] Az ország egész területén elfogott megmaradt ENSZ-túszokat két nappal később szabadon engedték,[21] csakúgy, mint a Vrbanja hídnál elfogott négy VRS-katonát.[22]

Az UN RRF júniusi és júliusi bevetése során világossá vált, hogy az ENSZ inkább a békefenntartó, mint a békefenntartó álláspont felé halad. A britek tüzérséget és légi-mobil dandárt küldtek, köztük támadóhelikoptereket, és a haderő nem festette fehérre járműveit és nem viselt kék sisakot, mint ahogy az ENSZ-missziókon megszokott volt. Augusztus 1-jén, miután az Egyesült Nemzetek Szervezete Srebrenica és Žepa biztonsági övezetei (UNSA) a VRS megszállása alá kerültek, magas rangú brit, francia és amerikai tisztek figyelmeztették a VRS parancsnokát, Ratko Mladić tábornokot, hogy az UNSA elleni további támadások esetén a NATO és az ENSZ „aránytalan” és „elsöprő” erőt alkalmaz.[23]

A csatában részt vevő legmagasabb francia tisztek szerint a Vrbanja hídnál történt akció megmutatta a VRS-nek, hogy az UNPROFOR hozzáállása megváltozott. A csatát követően csökkent annak a valószínűsége, hogy a VRS-erők a városban telepített francia ENSZ-békefenntartókkal szembeszállnak. Erik Roussel alezredes, a FREBAT4 tisztje, aki részt vett a hadműveletben, később azt mondta, hogy „az incidens óta a szerbek furcsán csendesek velünk szemben.”[2] Chirac tetteit nem támogatta minden kormánytagja, a vezérkar tagja, Jacques Lanxade admirális pedig lemondással fenyegetőzött. Lanxade-et Alain Juppé francia miniszterelnök és Charles Millon védelmi miniszter is támogatta, de Chirac felülbírálta őket.[24]

Augusztus 30-án, a NATO „Deliberate Force” (Megfontolt Erő) hadműveletének kezdetén, a VRS elleni kombinált légi és szárazföldi hadjárattal az UN RRF 600 tüzérségi lövedéket lőtt ki Szarajevó környéki VRS tüzérségi állásokra. Az UN RRF fontos szerepet játszott az ostrom befejezésében és abban, hogy a boszniai szerbeket még abban az évben tárgyalóasztalhoz kényszerítsék.[20] 1995. december 20-án a daytoni békeegyezmény sikeres tárgyalását követően az UNPROFOR-t a NATO Végrehajtó Erői (Implementation Force, IFOR) váltották fel.[25] Az akcióban elesett francia katonák emlékművét, valamint a Dilberović és Sučić emléktábláját 1996. április 5-én avatták fel.[26] Azon a napon a hidat Suada Dilberović híddá nevezték át;[27] 1999-ben mindkét nő emlékére a Suada és Olga híd (Most Suade i Olge) nevet kapta.[28] 2017-ben Lecointre-t, akit a híd szuronyos rohama tett híressé, immár hadseregtábornokként, kinevezték a francia fegyveres erők vezérkari főnöknek.[14]

A franciaországi közvélemény támogatása a misszió során valamennyivel az európai országok átlaga felett maradt, a francia lakosság többsége pedig mindvégig határozottan a katonai beavatkozás mellett állt. Ennek végül megfelelt a francia politika, amely kezdetben az erőszak alkalmazását helytelenítő álláspontból indult ki.[29]

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

Könyvek szerkesztés

Web források szerkesztés

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Vrbanja Bridge című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.