Tudnivalók

A szócikkek szakaszai (fejezetei) a szöveg tagolására és a navigáció megkönnyítésére szolgálnak. Segítségükkel kiemelhető a szöveg logikai struktúrája, elkülöníthetőek az önmagukban is értelmes részek, és elkerülhetőek a gyakori szerkesztési ütközések is.

Szakasz készítése és számozása szerkesztés

Az új szakasz kezdetét két-két egyenlőségjellel lehet jelezni:

== Szakasz címe ==

Ennek a kódnak a sor elején kell lennie, és az egyenlőségjeleken kívül nem lehet semmi, különben a szoftver nem ismeri fel.

Egy szakaszon belül alszakaszok hozhatóak létre az egyenlőségjelek számának növelésével:

== Fejezet ==
=== Alfejezet ===
==== Alfejezet alfejezete ====

Összesen öt mélységi szint használható (ezek megfelelnek a HTML <h2>...<h6> címeinek). A szakaszoknak érdemes különböző címeket adni, ugyanis azonos című szakaszok esetén a következő problémák léphetnek fel:

  • a [[szócikk#szakasz]] formával az első előfordulásra hivatkozhatsz, a többit már számozni kell (lásd még: #Hivatkozás szakaszra);
  • a szerkesztési összefoglalóban nem lesz egyértelmű, hogy melyik szakaszt szerkesztetted;
  • szerkesztés után némely böngésző nem a megfelelő szakaszra fog ugrani, mely zavaró lehet.

Az egy-egy egyenlőségjellel létrehozható szakaszcím (ami az oldal címével azonosan fog kinézni) használata csak kivételes esetekben engedélyezett, mint például több szócikk-kezdeményt tartalmazó szerkesztői allapokon. Ha egy szócikkben találkozol vele, cseréld két-két egyenlőségjelesre.

A beállítások között bekapcsolható a szakaszok automatikus sorszámozása a cikkben, ahogy az a tartalomjegyzékben is látható.

Előfordul, hogy egy oldal egy-egy szakasza egy másik lapról, általában az előbbi allapjáról van beillesztve. Ilyenkor a szakasz tartalma, és a szakaszcímet jelző sor a másik lapon található, s a főlapon csak egy sablonokhoz hasonló hivatkozás ({{Wikipédia:Lap/allap}}) van elhelyezve a szakasz lapjára (például a jószócikk-jelöléseknél). Ennek előnye, hogy a szakasznak független laptörténete van, és önállóan figyelhető. Ezt csak a kezdőlapon, Wikipédia- és portálnévtérben, egyes vitalapoknál és néhány kivételes estben alkalmazzuk, de szócikkekben sosem. Az ilyen szakaszok számozása automatikusan beépül a lap többi szakaszának számozásába.

A MediaWiki szoftverben a címsorok wikikódját a /(^={1,6}.*?={1,6}\s*?$)/m reguláris kifejezés határozza meg (az m a többsoros módot jelenti).

Tartalomjegyzék szerkesztés

Ha egy lapon legalább négy fejezet szerepel, az első szakaszcím előtt automatikusan megjelenik egy tartalomjegyzék. (A beállításoknál ez letiltható.) A tartalomjegyzék megjelenése az alábbi speciális utasításokkal befolyásolható (előttük és utánuk két-két aláhúzásjel van):

Utasítás Eredmény
__NOTOC__
__NINCSTJ__
__NINCSTARTALOMJEGYZÉK__
Nincs tartalomjegyzék. Szócikkekben csak az ábécé szerint rendezett listáknál használható (lásd még: Wikipédia:Sablonok/Egyéb). Lehetőleg a vele egyenértékű, de könnyebben érthető {{nincs tartalomjegyzék}}(?) sablont használd.
__FORCETOC__
__LEGYENTJ__
__LEGYENTARTALOMJEGYZÉK__
Négynél kevesebb szakasz esetén is van tartalomjegyzék. Szócikkekben akkor használható, ha kevés a szakasz, de azok hosszúak (ám ilyenkor érdemes megfontolni azok alszakaszokra bontását).
__TOC__
__TJ__
__TARTALOMJEGYZEK__
A tartalomjegyzék az utasítás helyén jön létre (ha többször is szerepel, akkor az első helyén; akkor is ha kevesebb, mint négy szakasz van). Szócikkekben csak kivételes esetekben használjuk. A MediaWiki korábbi verzióiban lehetőség volt több tartalomjegyzék elhelyezésére is.

A {{TOClimit}} sablonnal állítható a tartalomjegyzék mélysége, míg a {{TOCright}} jobbra helyezi azt. A kettő együtt nem használható, illetve az utóbbi szócikkekben nem ajánlott. A tartalomjegyzék pozícionálásának egy másik módja:

{| style="float:right;"
| __TOC__
|}

A tartalomjegyzék mélységének globális korlátozása is megoldható a LocalSettings.php-ban ($wgMaxTocLevel).

Hivatkozás szakaszra szerkesztés

Az egyes szakaszokhoz automatikusan létrejön egy-egy HTML-címke (ún. horgony), azaz lehetséges olyan belső hivatkozást készíteni, ami hatására a böngésző a megfelelő szakasz elejére ugrik. Ezeket a horgonyokat használja a MediaWiki szoftver a tartalomjegyzék elkészítésénél, és ezek segítségével tudunk egyes szakaszokra hivatkozást készíteni. Tehát a == Hivatkozás szakaszra == wikikifejezés a következő HTML-kifejezésekkel egyenlő:

<h2>
<span id="Hivatkoz.C3.A1s_szakaszra"></span>
<span class="mw-headline" id="Hivatkozás_szakaszra">Hivatkozás szakaszra</span>
</h2>

Ehhez a hivatkozást [[Oldal neve#Szakasz címe]] alakban kell megadni (az oldalnévvel ellentétben a szakaszcím az első helyen is megkülönbözteti a kis- és nagybetűt). Az aktuális oldalon lévő szakaszra lehet [[#Szakasz címe]] alakban is hivatkozni. A belső hivatkozásoknál szokásos formázások (szöveg, interwiki) ilyenkor is használhatók. (Például a [[#Hivatkozás szakaszra|hivatkozás]] kód eredménye: hivatkozás.) Ha szükséges, [[#top]] alakban lehet az oldal tetejére ugró hivatkozást készíteni.

Egy szakasz külső hivatkozásként linkelésekor figyelembe kell venni, hogy a tényleges fragment id eltérhet a szakasz nevétől: a lapcímekhez hasonlóan a szóközök helyett alávonás karakterek vannak.

A szerkesztési összefoglaló elejére vagy végére írt /* Szakasz neve */ szöveg automatikusan átalakul a szakaszra való hivatkozássá. A szakaszhivatkozás átirányításokon keresztül is működik. Több azonos nevű szakasz esetén a további szakaszok címkéjének végén egy aláhúzás és a sorszámuk fog szerepelni; ha például három „Szakasz” nevű szakasz van, a címkéik a következők lesznek: Szakasz, Szakasz_2 és Szakasz_3 (azonban a szerkesztési összefoglalókban mindig az első előfordulásra fog mutatni a link).

A szakaszhivatkozás hátránya, hogy – szemben egy lap átnevezésével – a szakasz átnevezésekor a korábbi címkének semmi nyoma nem marad, az arra mutató hivatkozások a lap elejére visznek. Amennyiben olyan szakaszcím nélkül szeretnél hivatkozási pontot, horgonyt létrehozni, a <span id="horgony_neve"></span> kifejezéssel teheted meg, bár ez valószínűleg néhány régebbi böngészőben nem fog működni. Az a szakasz, melynek a címe egy szóköz, a tartalomjegyzékben működésképtelen hivatkozást kap.

Érdemes megjegyezni, hogy szakaszokra történő hivatkozáskor a belső wikilinkeket nem kell figyelembe venni a szakaszcímben (például a == A [[Wikipédia:Szakasz|szakaszok]] szerepe a [[szócikk]]ekben == szakaszra így kellene hivatkozni: [[#A szakaszok szerepe a szócikkekben]]. A szakaszhivatkozásokban nem működik a [[#Hivatkozás szakaszokra|]] trükk. Ez a következőt eredményezi: [[#Hivatkozás szakaszokra|]].

Átirányítás fejezetre szerkesztés

Az átirányításokban is lehet szakaszra hivatkozni. Az ilyen átirányításokkal érdemes óvatosan bánni, mert könnyen összezavarhatják az olvasót (különösen, ha a szakasz neve időközben megváltozott). Az átirányítás célpontjánál ugyanúgy a szócikk címe alatt jelenik meg az átirányító oldal neve, mint a többi átirányításnál, ám mivel a böngésző automatikusan a keresett szakaszra ugrik, az olvasó nem láthatja egyből ezt. Továbbá a szócikkekben az átirányító oldalra mutató linkek kéken jelennek meg, ezzel azt a látszatot keltve, hogy a szóban forgó témáról már van szócikk. Itt is problémát jelenthet a szakaszcím megváltozása. Amennyiben mindenképpen fontos az állandó hivatkozás, megoldás (a horgony elhelyezése mellett) az lehet, hogy a szakaszt külön allapon, vagy sablonban helyezzük el, melyet aztán beillesztünk az anyalapba. Így a Mi hivatkozik erre funkció is elérhető lesz. Ez a módszer erősen ellenjavallott a fő névtérben.

Szakaszokra átirányító lapokat gyakran kategorizálnak, mely dőlt betűkkel jelenik meg a kategóriában. Ez azért lehet fontos, mely egy-egy személy, vagy hely lehetséges, hogy csak egy listában szerepel kifejtve (például sorozatok szereplőinak listája, bizonyos jellegű épületek listája), azonban így önállóan is kereshetővé válik a kategóriafában.

Szakaszok szerkesztése szerkesztés

A szakaszok címe mellett automatikusan megjelenik egy-egy [szerkesztés] feliratú link; ezekre kattintva a teljes szöveg helyett csak az adott szakasz szövege jelenik meg szerkesztésre, és az előnézet is csak ezt a részt mutatja. {A beállításoknál bekapcsolható, hogy a szakaszcímre kattintásnak is ilyen hatása legyen, illetve, hogy a szerkesztőlinkek ne jelenjenek meg: beállításaim → Szerkesztés → Haladó beállítások → „[szerkesztés] linkek az egyes szakaszok szerkesztéséhez” valamint „Szakaszok szerkesztése a szakaszcímre való jobb kattintással (JavaScript-alapú)”.} Ilyenkor egy https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Wikipédia:Szakasz&action=edit&section=5 típusú oldalra kerülünk. Ez (amellett, hogy könnyebben átlátható) egyrészt segít elkerülni a szerkesztési ütközéseket, másrészt automatikusan elhelyezi a szakasz nevét és egy rá mutató hivatkozást a szerkesztési összefoglalóban. A szócikk címe melletti link a bevezetőt nyitja meg szerkesztésre.

A nagyobb szintű szakaszok szerkesztésekor az alárendelt szakaszok is megjelennek a szerkesztőablakban. Ilyenkor ez előnézetben megjelenő tartalomjegyzék a szerkesztett szakaszt egyes sorszámmal illeti, és ennek megfelelően változik a többi sorszám is (például ha a 3.2-es szakaszt szerkesztjük, a 3.2.4-es szakasz 1.4-esként fog szerepelni).

A szakaszszerkesztő linkek eltüntethetőek a __NOEDITSECTION__ utasítással, bárhol a lap szövegében. (A szakaszok szerkesztését ez ténylegesen nem akadályozza meg, a megfelelő URL segítségével – a section=x paramétert megadva, ahol x a szakasz sorszáma – bármelyik szakasz továbbra is külön szerkeszthető. A sorszám nem a tartalomjegyzék alapján értendő, hanem ténylegesen, így a 2.1-es szakasz sorszáma 3 lehet, a 3-asé pedig 4 és így tovább. A 0 a bevezetőt jelenti.)

Új szakaszt létrehozhatunk egy másik szakasz szerkesztésekor a szakaszcím a szerkesztett szakasz elé vagy utána helyezésével. Két szakasz összevonása a köztük lévő szakaszcím törlésével lehetséges. Érdemes megjegyezni, hogy ezen esetekben az automatikus szerkesztési összefoglaló megtévesztő lehet, tehát ajánlatos őket törölni vagy megváltoztatni.

Az előnézet szakaszok szerkesztésénél nem mindig a végleges kinézetet mutatja, ugyanis az előző szakaszból átnyúló képek, táblázatok stb. változtathatnak az elrendezésen.

Új szakasz létrehozása a lap alján szerkesztés

A vita-névterekben a „szerkesztés” fül mellett megjelenik egy „+” fül is, amivel új (legfelső szintű, azaz két-két egyenlőségjeles) szakasz hozható létre a lap alján. A fül más névterekben is előidézhető a __NEWSECTIONLINK__ utasítással, vagy az URL-ben a section=new paraméter használatával. Mindkét esetben egy hasonló címre jutunk: https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Wikipédia:Homokozó&action=edit&section=new. Az ilyen szerkesztőablakok fölött megjelenik egy új rubrika a „Tárgy:” felirattal, melyhez az új szakasz címét kell írni. Ellenben a szerkesztési összefoglaló automatikusan generálódik, így nincs lehetőség ennek megadására. Ezt is központilag lehet állítani (a „/* $1 */” az új szakasz címét és a rá mutató hivatkozást jelenti).

A preloadtitle=Cím paraméter segítségével automatikusan betöltendő szakaszcímet is meghatározhatunk: https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Wikipédia:Homokozó&action=edit&section=new&preloadtitle=Automatikus_cím. Ez természetesen mentés előtt szerkeszthető.

Sablonokból beillesztett szakaszok szerkesztése szerkesztés

Ha a szakaszcím egy sablonból lett beillesztve, a link a sablont fogja megnyitni szerkesztésre. Ha ez nem kívánatos, érdemes egy figyelmeztető kommentet (<!-- -->) elhelyezni a sablonban a szakaszcím alatt. Ha ilyen szakaszban helyezünk el __NOEDITSECTION__ jellegű utasítást, az ugyanúgy vonatkozik az egész oldalra, mintha nem beágyazott szakaszban helyeztük volna el.

Lábjegyzetek szerkesztése a szakaszokban szerkesztés

Szakaszok szerkesztésekor automatikusan megjelenik a szakaszban lévő lábjegyzetek előnézete, azonban csak az adott szakaszokban definiált jegyzeteknek látható a tartalma, vagyis a szócikken belül többször használt és máshol definiált lábjegyzetek helyén mindössze egy figyelmeztetés jelenik meg – csakúgy, mint az egyáltalán nem definiáltak esetében, úgyhogy vigyázni kell, nehogy nem működő forráshivatkozás kerüljön a cikkbe.

Szakaszok hossza és elnevezése szerkesztés

Az egyes szakaszok hossza számos tényezőtől függhet (téma, cikk összhossza stb.), így igen változatos lehet. Tudományos, sok adatot és nevet közlő, „nehezebb” témákat kifejtő szócikkek érdemes rövidebb szakaszokat tartalmaznia az átlagosnál; míg a „könnyebb” témákkal, például filmekkel, könnyűzenei előadókkal stb. foglalkozó szócikkek szakaszai nyugodtan lehetnek hosszabbak. Nincsenek szabályozások a szakaszok hosszúságára, a szócikkekéhez hasonlóan, azonban ideális esetben akkor érdemes új szakaszt nyitni egy témának, ha az legalább nyolcvan szóból fog állni (ámbár némely esetben a struktúra megkövetelheti az ennél rövidebb szakaszokat is), az ötszáz szót meghaladó szakaszokat pedig érdemes továbbtagolni (de előfordul, hogy a téma kohéziója ezt nem teszi lehetővé). A szakaszcímek sűrűsége pozitívan befolyásolja az információk kereshetőségét (főleg a tartalomjegyzékben, de egyes internetes keresők is használják).

Nem érdemes azonban külön szakaszt nyitni egyetlen {{bővebben}}(?) vagy {{lásd még}}(?) sablonnak. Ilyenkor ajánlott a hivatkozott cikk (avagy odavágó részének) rövid összefoglalóját, kivonatát is a szakaszba foglalni. Szintén nem érdemes magányos szakaszokat nyitni. A magányos szakaszok azok, melyek szintjén nincs több szakasz az anyaszakaszon belül:

== Anyaszakasz ==
=== Magányos szakasz ===
== Harmadik szakasz ==

A magányos szakaszokat a legtöbb esetben könnyen be lehet dolgozni az anyaszakaszba.

A Wikipédia szócikk-elnevezési szokásai lényegükben alkalmazhatóak a szakaszokra is. Röviden egyértelműeknek kell lenniük, könnyen érthetőeknek és tömöreknek. Továbbá a szakaszcímekre is érvényes a semleges nézőpont irányelve. Ezen felül némely azonos funkciójú szakasz címe ideális esetben a legtöbb szócikkben megegyezik (lásd: WP:CIKKCAKK és a műhelyek mintaszócikkeit).

Szakaszok vagy külön lapok? szerkesztés

A különálló lapok előnyei:

  • Mi hivatkozik erre? funkció minden egységhez;
  • külön laptörténetek;
  • számos sablon egy lapon csak korlátozott számban használható;
  • átnevezéskor automatikusan átirányítás keletkezik;
  • a kisebb lapokat gyorsabb betölteni, mint a hosszúkat;
  • külön kategorizálhatóak (bár ez a szakaszokra mutató átirányításokkal a másik esetben is megoldható).

A hosszabb, szakaszokat tartalmazó lapok előnyei:

  • egy hosszabb lapot gyorsabb betölteni, mint sok rövidet;
  • egy lapon (a wikikódban vagy a lapon magán) könnyebb és hatékonyabb keresni, hisz ez megtehető a böngésző keresőmotorjával, míg több lapon történő kereséshez az egész projektre kiterjedő keresést kell indítani;
  • a lapon belüli navigációt segíti a tartalomjegyzék is;
  • segíti a téma kifejtésének kohézióját, miközben továbbra is külön szerkeszthetőek az egységek.

Lásd még szerkesztés