Wolff–Parkinson–White-szindróma
A Wolff–Parkinson–White-szindróma (rövidítve: WPWS) olyan ritmuszavar, melyben az elektromos impulzusok egy járulékos ingervezetési nyalábon jutnak a pitvarból a kamrába, ami gyors szívműködési periódusokat okoz.
| Wolff–Parkinson–White-szindróma | |
 | |
| OMIM | 194200 |
| DiseasesDB | 14186 |
| MedlinePlus | 000151 |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Wolff–Parkinson–White-szindróma témájú médiaállományokat. | |
| Az itt található információk kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek orvosi szakvéleménynek, nem pótolják az orvosi kivizsgálást és kezelést. A cikk tartalmát a Wikipédia önkéntes szerkesztői alakítják ki, és bármikor módosulhat. |
A leggyakoribb a járulékos ingerületvezető nyaláb által okozott megbetegedések között. Bár ez a járulékos nyaláb az ember születésétől jelen van, ám impulzusokat csak bizonyos esetekben vezet át. Előfordul, hogy már egyéves korban jelentkeznek az első tünetek.[1]
Tünetei és kórisméje szerkesztés
A Wolff–Parkinson–White-szindróma nagyon gyors szívműködéssel járó epizódokat okozhat, hirtelen fellépő tünetekkel. Gyakran erős fizikai terhelés közben lép fel. Időtartama néhány perctől kezdve akár órákig is eltarthat (12 óránál hosszabban csak ritkán). Az utóbbi esetben a csecsemőknél szívelégtelenség alakulhat ki. Néha nehéz légzés, letargia, étvágytalanság, illetve gyors, látható mellkasi pulzáció észlelhető.
Kezelése szerkesztés
Az aritmiás epizódok gyakran megállíthatók bizonyos orvosi manőverekkel. Ennek hiányában gyógyszerek (pl. intravénás verapamil vagy adenozin adása) fékezhetik meg az aritmiát. Csecsemőknek és tízéves kor alatti gyermekeknek digoxin adható.
A járulékos vezetési nyaláb katéteres ablációval való roncsolása az esetek túlnyomó részében sikeres. (Ez főleg fiatal embereknél lehet hasznos, akiknek különben az életük végéig gyógyszert kellene szedniük.)
