Zentagunaras
Zentagunaras (szerbül Ново Орахово / Novo Orahovo, ruszinul Новe Орахово) falu a Szerbiában, a Vajdaságban, az Észak-bácskai körzetben, Topolya községben.
| Zentagunaras (Novo Orahovo) | |||
.jpg) | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Szerbia | ||
| Körzet | Észak-bácskai | ||
| Rang | falu | ||
| Irányítószám | 24351 | ||
| Körzethívószám | 024 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 2029 fő (2002) | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tszf. magasság | 106 m | ||
| Terület | 65,3 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 45° 50′ 56″, k. h. 19° 46′ 02″Koordináták: é. sz. 45° 50′ 56″, k. h. 19° 46′ 02″ | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Zentagunaras témájú médiaállományokat. | |||
Neve szerkesztés
Kezdetben a falu elnevezése Gunaras vagy Zentagunaras, amíg 1947 tavaszán a falu neve Orahovóra változik, de mivel Bosznia területén már létezett Orahovo nevű település, így ezt az elnevezést Novo Orahovo-ra módosították. Szerbül előfordul a Gunaroš elnevezés is.
Fekvése szerkesztés
Zentagunaras Közép-Bácskában, Topolya község keleti részén a Topolya–Zenta regionális út mellett fekszik, 10 km távolságra az Újvidék–Szabadka autóúttól.
Földrajzi elhelyezkedése igen kedvező, mivel könnyen megközelíthető. A környékbeli városokkal és falvakkal kiaszfaltozott úthálózat köti össze a települést. A legfontosabb út amely keresztülhalad a településen a Topolyát és Zentát összekötő regionális út.
Története szerkesztés
A falu eddig ismert történelme a zentai levéltárban fellelhető történelmi dokumentumok alapján vált ismertté. Az 1975-ös évben végeztek nagyobb arányú kutató és mentő ásatásokat ezen a területen, és egy 4. századi szarmata település nyomaira bukkantak. Ugyancsak a kutatások alapján megállapítható, hogy a nagy népvándorlás idejéről egy alaposabb kutatással és ásatással más itt élt népek nyomait lehetne feltárni. Találtak itt olyan sírokat is, amelyek a magyarság betelepedési korszakából származnak. Ezek a leletek a 10. századból származnak.
Írásos történelmi emlékek vannak arról, hogy a 13. században egy pusztai település alakult ki, egy pusztatemplom körül. A település akkori neve Likasegyháza volt. Ez valószínűleg csak a 16. század első feléig létezett, ugyanis az 1526-ban bekövetkezett és végzetes mohácsi csata után ezek a területek mind elnéptelenedtek.
A török pusztítás után nyomtalanul eltűnt mind a település, mind a lakossága, amelynek az életben maradt része valószínűleg a megkíméltebb mezővárosok irányába húzódtak, vagy felhasználva a pusztai lehetőségeket egy ideig még bujdosik. Ezt bizonyítják török kori összeírások, amelyekben sehol sem találhatunk erre a területre vonatkozó összeírásokkal, és ismerve a török harácslisták pontosságát, bizonyos, hogy adózó ház ezen a területen a 16. század második felében már nem volt.
A 16. századtól a 18. század második feléig üres pusztává válik a terület, ahol ember csak mint állattenyésztő fordul meg, rövidebb-hosszabb időre. A vándor-állattenyésztők nem telepednek le, mert így mentesülnek a zaklatásoktól, és az adózás különböző formáitól. A zentai csata utáni időszakban, a török hadak visszavonulásával, a Vajdaság mai területének felszabadításával fejlődésnek indultak egyes környező települések, megindult az újabbkori migráció. Jobb viszonyokat remélve jobbágyok telepednek le önként vagy telepítik őket erőszakkal Közép-Bácska területére. Ennek eredménye az is, hogy a puszta lassan kezdett benépesedni, és a 19. században már faluszerű település alakul ki a mai falu területén.
Az ezt megelőző időszakban csak a tanyacsoportok körül foglalkoztak földműveléssel, míg az állattenyésztés továbbra is a fő foglalkozás maradt. Ebből a korszakból származnak azok az út elnevezések, melyek az állattenyésztésre utalnak.
A 19. század második felében a bevándorlás tovább növekedett és egyre több lett a megművelt földterületek nagysága; ebben az időszakban a földművelés vált a fő foglalkozássá. A 19. század végén és a 20. század elején létrejöttek a nagybirtokok is, míg a helyi lakosság felszabadulva a jobbágysors alól zsellérré vált. Ezek a viszonyok egészen második világháború végéig, a szocialista rendszer kialakulásáig megmaradnak és ekkor a zsellérek földtulajdonosokká váltak.
Demográfiai változások szerkesztés
| 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2002 | 2011 |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 3119 | 2859 | 2970 | 2673 | 2307 | 2263 | 2029[1] | 1768 |
Etnikai összetétel szerkesztés
| Nemzetiség | Szám | % |
| Magyarok | 1737 | 85,60 |
| Ruszinok | 181 | 8,92 |
| Szerbek | 59 | 2,90 |
| Jugoszlávok | 14 | 0,68 |
| Horvátok | 7 | 0,34 |
| Montenegróiak | 4 | 0,19 |
| Muzulmánok | 1 | 0,04 |
| Bunjevácok | 1 | 0,04 |
| Egyéb/Ismeretlen[2] |
Források szerkesztés
- ↑ Stanovništvo, uporedni pregled broja stanovnika 1948, 1953, 1961, 1971, 1981, 1991, 2002, podaci po naseljima. (szerbül) Beograd: Republički zavod za statistiku. 2004. ISBN 86-84433-14-9 Knjiga 9
- ↑ Stanovništvo, nacionalna ili etnička pripadnost, podaci po naseljima 1. kötet. (szerbül) Belgrád: Republički zavod za statistiku. 2003. ISBN 86-84433-00-9
Külső hivatkozások szerkesztés
- Zentagunaras
- Zentagunaras történelme Archiválva 2009. június 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Vajdaság Portál
