Zsáka

Zsáka (románul: Jaca) nagyközség Hajdú-Bihar vármegyében, a Berettyóújfalui járásban.

Zsáka
A Rhédey-kastély
Zsáka címere
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Észak-Alföld
Vármegye	Hajdú-Bihar
Járás	Berettyóújfalui
Jogállás	nagyközség
Polgármester	Kovács Kálmán (független)
Irányítószám	4142
Körzethívószám	54
Népesség
Teljes népesség	1401 fő (2023. jan. 1.)
Népsűrűség	19,8 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	78,79 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 08′, k. h. 21° 26′47.133333333333, 21.433333333333
Zsáka Pozíció Hajdú-Bihar vármegye térképén
Zsáka weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsáka témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Fekvése

A település Hajdú-Bihar vármegye déli, bihari részén, Berettyóújfalu város vonzáskörében, a Debrecent Szegeddel összekötő 47-es főút mellett, a megyeszékhelytől 51 kilométerre, Berettyóújfalutól 16 kilométerre délnyugatra, Békéscsabától 80 kilométerre északkelet irányában fekszik. Földrajzi szempontból a Bihari-sík északnyugati peremén fekvő település. Belterülete 288, külterülete 7593 hektár.

Szomszédai: észak felől Bakonszeg, északkelet felől Berettyóújfalu (Berettyószentmárton), kelet felől Furta, délkelet felől Magyarhomorog, dél felől Komádi, délnyugat felől Darvas, északnyugat felől pedig Nagyrábé. A fentiek mellett Zsáka közigazgatási területébe teljesen enklávé jelleggel beékelődik Vekerd, a lakott terület központjáról mintegy 3-4 kilométerre délnyugatra.

Megközelítése

A település területén kelet-nyugati irányban végighalad a Debrecen-Békéscsaba-Szeged közti 47-es főút, így ez a legfontosabb közúti megközelítési útvonala az említett városok mindegyike felől. Furtával összeköti a 4253-as út is, Bakonszegtől pedig a 4224-es út húzódik idáig. Vekerdre a 42 115-ös út vezet a településről. Közigazgatási területének délkeleti részét érinti még a 4219-es út is.

Története

Nevét először a 13. század elején íródott Váradi regestrum említi.

Az 1514-es Dózsa György vezette parasztfelkelést követően megerősítették az Izsákai család itteni udvarházát, így indultak azok a munkák, amelyek eredményeképp 1540-re elkészült a zsákai vár. Jól védhető, vizek övezte helyen fekszik. Bocskai István erdélyi hadjárata előtt idehozatta kincseit. A vár ellenállt a „Szejdi-dúlásnak” is, a 17. század végén azonban már rossz állapotú volt. Thököly Imre kétszer is itt szállt meg 1693-ban. Zsáka a 17. századtól megszakításokkal a Rhédey család birtoka volt.

A település a sárréti – bihari falvak jellegzetességeit, arculatát őrzi. Ez a tájegység az Alföld legjellegzetesebb, süllyedékes területe. A Berettyó- és Körös-vidék a pleisztocén és az óhelocén korban a Tiszántúl nagy víz- és üledékgyűjtője, erózió bázisa volt. A jégkorszak végén a Szamos, a Kraszna és a Tisza folyt ezen a területen – tehát nem a Berettyó töltötte fel. A feltöltődés után nagy mocsárvilág alakult ki. A végeláthatatlan mocsárvilágból kiemelkedő hátak (árvíz-mentes térszint kiemelkedések) lehetőségeket kínáltak a megtelepedéshez. A meglévő és mára már elpusztult települések is a volt folyókanyarokhoz, semlyékhez és porongokhoz kapcsolódtak.

A község határában és a környékén elpusztult települések nagyon régóta lakottak voltak. Egyes régi, megült helyekről és a község belterületéről még ma is kerülnek elő agancsból készült szerszámok, balták, csiszolatlan és csiszolt kőszerszámok, marokkövek, korongozás előtti agyagedény-töredékek, kultikus agyagszobrok, agyag istenek. Ezek mind bizonyítják az őskori ember jelenlétét e vidéken.

Zsáka a népvándorlás korában is lakott település volt Csekehida, Orod, Tancskereki és Kordasziget között. A honfoglalás idején lakói szlávok voltak. A korai tárgyi emlékek mellett erről tanúskodik a Váradi regestrum is, amely 1214-ben említi Yzsowlaka írásmóddal (Izsólaka). A váradi káptalan egy 1322-ben kelt oklevele, mint egyházas községről Izsólaka név alatt emlékezik. Az Árpád-kori Izsólaka helynév az 1330-as években rövidült le Izsákára.

IV. Béla király idejéből már kun eredetűnek említik. A település és környéke a Zoard nemzetség-ből való Wécs unokáinak ősi birtoka. 1350-ben mint a Zoard nemzetségbeli Zoard fia, Domokos birtokaként említik, akinek családja Csekehida és Orod falvakkal együtt birtokolja. A birtokváltozás eredményeként 1486-ra már a Bessenyei család részbirtokossá vált Zsákán, és az Izsákai családdal birtokolta azt még 1479-ben is. 1552-ben a település nevét Isaka alakban írták, ekkor Isakai Osvald birtoka volt. A falunévről magát elnevező Izsákai család udvarházából épült ki a zsákai vár.

Zsáka vára a 16. és 17. században fontos szerepet játszott a térség védelmében, és különösen fontos szerepet töltött be Gyula várának védelme során. Bocskai István az erdélyi hadjárat előtt Nagykereki várából idehozta családi kincseit. Biztonságosabbnak tartotta, mint saját kereki várát. 1615-ben Zsáka és vára Kende Krisztináé, majd 1616-ban Giczi Györgyé lett, aki „Zsáka várát és városát” Furtával és Bakonszeggel együtt átengedte Bethlen Gábor Erdély fejedelmének. 1617-ben a vár a faluval együtt Rhédey Ferenc tulajdonába került. Pusztulása II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjáratát követően, Erdély bukásakor következett be, 1677-ben már várromként említik.

A Bihar vármegyéhez tartozó, 1773-ban falunak, 1877-től községnek minősülő település 1882-ben nagyközség, a polgári anyakönyvezés bevezetése után 1895-től anyakönyvi székhely lett. 1950-től az új tanácsi rendszerre való áttérés nyomán Hajdú-Bihar megye részeként önálló tanácsú község lett. 1971-től Zsáka nagyközségi tanács székhely települése, társközségei Darvas, Furta és Vekerd községek. 1990-től önálló jogállású nagyközség, körjegyzőségi székhelytelepülése Vekerd községnek. A kiemelt I. fokú építési hatósági feladatokat látja el 2003-tól – Furta, Zsáka és Vekerd települések közigazgatási területén.

Közélete

Időszak	Tanácselnök
1950–1951	Goron Gyula
1951–1954	Szilágyi István	megbízott tanácselnök
1954–1957	Hercegh Imre
1957–1957	Gaál Imre
1957–1965	Sárvári Imre
1965–1985	Brumár János
1985–1990	Horgosi László	Zsáka nagyközség: Furta, Darvas, Vekerd közös tanácsának elnöke

Polgármesterei

Időszak	Polgármester	Párt
1990–1994	Gulyás András	független
1994–1998		független
1998–2002		független
2002–2006		független
2006–2010		független
2010–2014	Kovács Kálmán	független
2014–2019		független
2019-től		független

Népesség

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2023 között

Lakosok száma	1590	1581	1554	1484	1412	1401
	2013	2014	2015	2021	2022	2023

Adatok: Wikidata

2001-ben a település lakosságának 99%-a magyar, 1%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 78,4%-a magyarnak, 5,9% cigánynak, 1,5% románnak mondta magát (21,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 4,9%, református 37,3%, görögkatolikus 0,7%, felekezeten kívüli 24% (29% nem válaszolt).

2022-ben a lakosság 87,6%-a vallotta magát magyarnak, 3,8% cigánynak, 0,7% románnak, 0,1-0,1% horvátnak, bolgárnak, görögnek és ukránnak, 0,8% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 30,4% volt református, 3,5% római katolikus, 1,8% ortodox, 1,4% görög katolikus, 0,7% egyéb keresztény, 0,5% egyéb katolikus, 0,1% evangélikus, 0,1% izraelita, 28,5% felekezeten kívüli (32,9% nem válaszolt).

Nevezetességek

• A Rhédey-kastély, melyet 1858-ban gróf Rhédey Gábor építtetett és birtokolt családjával és leszármazottaival 1945-ig. A kastély 1984-ig iskolaként, 1989-ig napközis otthonként funkcionált, ma a könyvtárnak ad helyet.
• Itt látható Madarász Gyula festőművész állandó kiállítása.
• A református templom késői barokk stílusban épült a 18. század végén.
• Az ortodox templom, mely ugyancsak a 18. század végén épült neobarokk stílusban.
• 1906-ban épült a falu központjában álló községháza.
• Az épület előtti parkban 1926-ban az első világháború halottainak emlékére szobrot emeltek.
• A régi iskola épületéből felújított 42 férőhelyes Vendégház-Erdei iskola, mely félpanziós ellátást biztosít az idelátogatók számára.

Híres szülöttek

• Barcsay Károly (Zsáka, 1894. június 8. – Budapest, 1970. október 22.) ügyvéd, vármegyei főügyész, az utolsó bihari főispán.
• Mundruczó György (Zsáka, 1942. szeptember 10. – Budapest, 1997. augusztus 29.) magyar statisztikus, egyetemi tanár, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen.

Természeti adottságok

A község határának jelentős része az elmúlt évek során létrejött Bihari-sík Tájvédelmi Körzet részét képezi. A szabályozási munkálatokat megelőző évszázadokban az embercsoportok számára a folyóhátak kínálták a megtelepedés lehetőségét. A települések mindig az árvízmentes térszínek ártérre néző peremeire települtek, a falvak így védve voltak a rendszeres áradásoktól, ugyanakkor elérhető közelségben voltak a földrajzi adottságokból adódóan kis méretű szántóföldekhez és a gazdasági szempontból legjelentősebb legelőkhöz és pákász helyekhez.

Az itt élő emberek megélhetése a 19. században végrehajtott vízrendezési munkálatokig a halászattól és az állattartástól függött a legnagyobb mértékben. Az újonnan kialakított folyam-, csatornarendszerek és a mocsárlecsapolások gyökeresen megváltoztatták a felszín vízrajzának viszonyait, s a vízivilág véglegesen felszámolódott.

A nagyarányú munkálatok következtében megnövekedett termőterület fedezte a növekvő népesség gabonaigényét, a megtermelt felesleget távoli piacon lehetett értékesíteni. A megindult gazdasági szerkezetváltás társadalmi változásokat indukált.

A pozitívumok mellett az évtizedek alatt egy sor negatív következményt is okoztak az árvíz-mentesítési és lecsapolási munkálatok. A kiépített csatornahálózat nem mindig képes elvezetni a felhalmozódó belvizet, és megfelelő öntözővízzel pótolni az aszálykor jelentkező csapadékhiányt. A mezőgazdaságra legsúlyosabb hatással a talajvíz viszonyok megváltozása és annak eredményeként kialakuló szikesedés volt.

Az előbb említett okok miatt a mezőgazdaság termelési biztonsága ingadozó színvonalú, melyben jelentős szerepet játszanak a glejes altalajú, magas sótartalmú réti talajok. A néhai lápterületekhez kötődő savanyú talajok vízgazdálkodása rendkívül kedvezőtlen, csak igen szűk nedvességhatárok között művelhetők eredményesen, mert hamar kiszáradnak, felrepedeznek, ugyanakkor hajlamosak vízállások képződésére is. A réti talajok mellett nagy területeket borítanak az oszlopos, szolonyec típusú szikesek, s ezek meszes, szódás változatai. A talajvíz-pangás a terület elgátolt süllyedék jellegéből következik, a talajvíz sókoncentrációja nem ritkán eléri 500 mg/l értéket és a nátrium magas részaránya is gyakori. A talajvíz keménysége és szulfáttartalma itt a legnagyobb az Alföldön.

„A Sárrét maga volt a mese, hajdanában. Sok százezer holdnyi lápmező. Állandó víz alatt, úttalan megközelíthetetlen táj. Ma már csak nyolcvanéves öregjeink emlékeznek erre a különös ókori világra. Az ő ifjú koruk még ott telt el a nád, a sás és a vízi moszatok világában.” (Gácser J. 1985).

A folyamszabályozások és mocsárlecsapolások következményeként a korábbi vízvilág teljesen eltűnt, a legszembeötlőbb változást a madárvilág szenvedte el.

A 19. század közepén még a Kis-Sárrét vízimadarairól, vízivadászatoknak oly kifogyhatatlanságáról, beszéltek az emberek. Azóta gyökeres változáson ment át a vízimadár-paradicsom. A nagyméretű pusztulásnak két oka van. Az első az évszázadokon keresztül tartó üldözés, amelyet a madarak húsukra, dísztollaikra vadászó emberektől szenvedtek el. Épp a Sárrét volt hazánk egyik legjobb madártollgyűjtő helye. A 19. században még kócsag- és darutollakat gyűjtöttek be nagy számban, mivel kalapdíszként igen elterjedt volt használatuk. A döntő csapás a vízvilág életében mégis a lecsapolás volt, ezzel ugyanis csaknem teljesen eltűnt a madárvilág élőhelye.

A szikes területeken szinte kivétel nélkül a legelőnek használt szikes puszta a meghatározó, kedvezőbb talajoknál kizárólagos a szántóföldi művelés. Ezeken a területeken a kultúrsztyepp a meghatározó tájvonás. Az ártól mentesített holtmedrekkel tagolt magas talajvizű alacsony ártereken réti és réti öntés talajok az elterjedtek, rajtuk a szántóföldi művelés a legjellemzőbb. A mélyebb laposokat rétek jellemzik, hordalékkúpokon a közepes talajvízállásnak köszönhetően réti csernozjom és mélyben sós réti csernozjom talajokkal találkozhatunk, melyeken ugyancsak a szántóföld a legfontosabb tájképi elem.

Források

• Borovszky S.: Bihar vármegye
• Gácser J. 1985

További információk

• Zsáka az utazom.com honlapján
• Zsáka falukönyve; szerk. Jordán Sándor; Pelikán, Bp., 1996
• Dankó Imre: Zsáka; szerk. Selmeczi László; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2002 (Száz magyar falu könyvesháza)
• Jordán Sándor: Juhászati hagyományok Zsákán; B. Tónus Bt., Berettyóújfalu–Bp., 2006 (Bihari füzetek)
• Dudás József: Zsáka öröksége...; magánkiadás, Zsáka, 2019