Wikipédia

Zsitvabesenyő

község Szlovákiában

Zsitvabesenyő (szlovákul Bešeňov) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, az Érsekújvári járásban.

Zsitvabesenyő (Bešeňov)
Közigazgatás
Ország Szlovákia
KerületNyitrai
JárásÉrsekújvári
Rangközség
Első írásos említés1075
PolgármesterGabriel Timoranský
Irányítószám941 41
Körzethívószám035
Forgalmi rendszámNZ
Népesség
Teljes népesség1621 fő (2021. jan. 1.)[1]
Népsűrűség99 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság123 m
Terület17,10 km²
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 02′ 30″, k. h. 18° 16′ 00″Koordináták: é. sz. 48° 02′ 30″, k. h. 18° 16′ 00″
Zsitvabesenyő weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Fekvése szerkesztés

Érsekújvártól 14 km-re északkeletre, a Zsitva bal partján fekszik.

Élővilága szerkesztés

Zsitvabesenyőn egy gólyafészket tartanak nyilván. 2013-ban 3 fiókát számoltak össze.[2]

Története szerkesztés

A régészeti leletek tanúsága szerint területén már az újkőkorban is éltek emberek. A vonaldíszes kerámia zselízi csoportjának települését találták itt meg. Bronzkori, hallstatt- és latén kori település és sírok is előkerültek. Az 1. és a 4. század közötti időszakban kvád település lehetett itt. A népvándorlás korában, az 5. században rövid időszakra keleti gótok telepedtek le. A népvándorlás korából hamvasztásos és csontvázas sírok, a 9. századból településmaradványok és mindkét rítusú temetkezések is előkerültek a határában. Az 1942-ben, illetve 1949-1950-ben feltárt 10-12. századi temető[3] területén 8-9. századi avar sírok is előkerültek.[4] A feltárt leletanyag[5] egy része Érsekújvár bombázása során megsemmisült.[6]

A község nevéből következtethetően királyaink határőrző besenyőket telepítettek le ezen helyen. A települést 1075-ben, I. Géza királynak a garamszentbenedeki bencés apátságot megalapító oklevelében királyi udvarnokok településeként említik először, "Villa Hudwordiensium Bissenorum" alakban. 1209-ben "Bescene", 1214-ben "Beseneu", 1262-ben "Besseneu" alakban említik a korabeli forrásokban. A garamszentbenedeki apátság birtoka. 1330-ban a birtok egy részét az apát a gímesi váruradalomnak adta bérbe. 1345-ben az Ohaji család fegyveresen támadt a monostor birtokára és a helyi jobbágyokat megverték, állataikat leölték.[7] 1395-ben az egész birtok visszakerült az apátság birtokába, majd annak megszűnésekor, 1565-ben az esztergomi káptalané lett. 1608-ban a falu a töröknek adózott. 1601-ben 17 ház állt a településen. 1720-ban 34 adózója volt. 1828-ban 143 házában 1005 lakos élt, akik főként mezőgazdaságból éltek. Fogyasztási szövetkezetét 1907-ben alapították.

Vályi András szerint "BESENYŐ. Elegyes magyar falu Bars Vármegyében, birtokosa az Esztergomi Káptalanbéli Uraság, lakosai katolikusok, határbéli földgyei, és réttyei kiváltképen jók, legelője elég, gyümöltsös kertyei, káposztássai, szőlő hegyei jók, kereskedésre módgya Matóthon, ’s Kis Tapolcsánban, és a’ Dunán; de mivel fája nints, ambár sok nádgya van, második Osztálybéli."[8]

Fényes Elek szerint "Besenyő, magyar falu, Bars vármegyében, a Zsitva mellett, Komárom vmegye szélén: 1019 kath. lak. Kath. paroch. templom. Sok fekete agyagos földekkel, tágas legelővel s rétekkel bir; de fája kevés. Marhát nevel. Gyümölcsöt és hires káposztát termeszt. F. u. az esztergomi káptalan. Ut. post. Érsekujvár."[9]

Bars vármegye monográfiája szerint "Besenyő, zsitvavölgyi magyar kisközség, róm. kath. vallású lakosokkal. Ősrégi besenyő-telep, mely a pápai tizedszedők lajstromában is szerepel. 1272-ben is találunk róla okleveles említést. 1395-ben Barachkai János a birtokosa, a ki a szt.-benedeki apátságnak hagyományozza. Ekkor a község neve Bessenew alakban fordul elő. 1565-ben Miksa király új donácziót ad reá az esztergomi káptalannak. A török dúlások alatt e község is sokat szenvedett, az 1657-iki összeírásban hét elpusztult telekkel szerepel. A török világ emlékét őrzi „Törökdomb” nevű dülője is. Gyács-legelő és Domány-földek nevű dülői is bizonyos jelentőséggel látszanak bírni. Birtokosa mindvégig az esztergomi káptalan volt, melynek itt ma is van birtoka. Katholikus temploma 1745-ben épült és 1809-ben átalakíttatott. E község alatt lép a Zsitva Komárom vármegyébe. Lakosainak száma 1539. Saját postája van, távirója és vasúti állomása Zsitva-Födémes. Ide tartozik Nagyvölgy puszta is."[10]

A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Verebélyi járásához tartozott. A háború után a falu híres volt lótenyésztéséről. 1938 és 1945 között újra Magyarország része volt. A második világháború utáni években a csehszlovák nemzetállam kialakítására irányuló intézkedések következtében a községből 24 családot, összesen 115 személyt Magyarországra toloncoltak, többségüket Tolna megyébe.

Termelőszövetkezetét 1950-ben alapították, főként zöldségtermesztésre szakosodott. 2006-ban elballagtak utolsó felső tagozatosai. A faluból Hegedűs Lajos nyelvjárási gyűjtésében találhatóak felvételek.

Népessége szerkesztés

1880-ban 1321 lakosából 1237 magyar és 43 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben 1423 lakosából 1365 magyar, 51 szlovák és 7 német anyanyelvű volt.

1900-ban 1539 lakosából 1414 magyar és 117 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben 1545 lakosából 1444 magyar, 100 szlovák és 1 német anyanyelvű volt. Ebből 1523 római katolikus, 21 izraelita és 1 református vallású volt.

1921-ben 1569 lakosából 1477 magyar és 88 csehszlovák volt.

1930-ban 1620 lakosából 1454 magyar, 152 csehszlovák, 4 zsidó és 10 állampolgárság nélküli volt. Ebből 1611 római katolikus és 9 izraelita vallású volt.

1941-ben 1644 lakosából 1638 magyar és 6 szlovák volt.

1970-ben 2127 lakosából 1732 magyar és 386 szlovák volt.

1980-ban 2086 lakosából 1695 magyar és 380 szlovák volt.

1991-ben 1877 lakosából 1531 magyar és 337 szlovák volt.

2001-ben 1723 lakosából 1380 magyar és 337 szlovák volt. Magyar iskolája halódik.

2011-ben 1695 lakosából 1205 magyar és 467 szlovák. Ebből 1346 magyar és 323 szlovák anyanyelvű.

2021-ben 1621 lakosából 1103 (+61), 496 (+43) szlovák, (+1) cigány, 6 (+6) egyéb és 16 ismeretlen nemzetiségű volt.[11]

Nevezetességei szerkesztés

  • Római katolikus temploma 1745-ben épült barokk stílusban, 1809-ben klasszicista stílusban építették át. 1985-ben tornyára új kereszt került.
  • Szűz Mária kápolnáját 2000-ben szentelték fel.
  • A második világháború utáni években kitelepített magyar családok tiszteletére 2013-ban emlékművet emeltek a templomkertben. Az emlékmű Smidt Róbert fafaragóművész alkotása.

Jegyzetek szerkesztés

  • Nevizánszky Gábor - Prohászka Péter 2020: Honfoglalás és kora Árpád-kori soros temetők és leletek katasztere - Szlovákia. Budapest, 81-82.
  • Nils Müller-Scheeßel – Jozef Bátora – Samantha Reiter – Kai Radloff – Peter Tóth 2016: Výsledky prospekcie v povodí rieky Žitava. Študijné zvesti 60.
  • Peter Ivanič 2015: Majetky opátstva v dnešnom Hronskom Beňadiku v rokoch 1075 a 1209. Studia Historica Nitriensia 19/1.
  • Keglevich Kristóf 2012: A garamszentbenedeki apátság története az Árpád- és az Anjou-korban (1075-1403). Szeged, 180-181.
  • Miloš, M. 2007: Cudzie etniká na stredovekom Slovensku. Martin, 296.
  • Radomír Pleiner 2002: Metallographische Untersuchung des Schwertes von Bešeňov. Študijné zvesti 35, 77-82.
  • Gabriel Fusek 1994: Slovensko vo včasnoslovanskom období. Nitra, 161-163.
  • Gudmon Ilona 1982: Ľudový odev v Bešeňove. Castrum Novum 1, 76-98.
  • Nevizánsky, G. 1979: Pohrebisko z konca 9. a z 10. storočia v Bešeňove. SlA XXVII-2, 375-404.
  • Milan Hanuliak 1977: Nález laténskej keramiky v Bešeňove. AVANS 1976, 117.
  • Nevizánsky, G. 1977: Výskum pohrebiska v Bešeňove v roku 1976. AVANS 1976, 197-198.
  • Milan Hanuliak 1977: Výskum pohrebiska v Bešeňove v roku 1975. AVANS 1976, 117-119.
  • Němejcová-Pavúková, V. 1974: Beitrag zum Kennen der Postboleráz-Entwicklung der Badener Kultur. Slovenská archeológia XXII-2, 237-360.
  • Kolník, T. 1961: Pohrebisko v Bešeňove. Slovenská archeológia 9, 219-300.
  • Jozef Paulík 1960: K problematike mladšej doby bronzovej na juhozápadnom Slovensku. Archeologické rozhledy XII.
  • M. Steklá 1956: Pohřby lidu s volutovou a vypichanou keramikou. Archeologické rozhledy 8, 697-723.
  • Kraskovská, Ľ. 1950: Nové nálezy z doby slovanskej v Bešeňove na Slovensku. Arch. roz. 2, 186-188.
  • Hampel, Joseph 1876: Catalogue de l’exposition préhistorique des musées de province et des collections particuliéres de la Hongrie. Budapest, 6.
  1. ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
  2. ↑ bociany.sk No. 107. [2014. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 7.)
  3. ↑ Alojz Habovštiak 1961: Príspevok k poznaniu našej nížinnej dediny v XI.-XIII. storočí. SlA 9, 451-482; Nevizánszky Gábor 1979: Pohrebisko z konca 9. a z 10. storočia v Bešeňove. Slovenská archeológia 27, 375-404; Darina Bialeková 1989 (szerk.): Pramene k dejinám osídlenia Slovenska z konca 5. až z 13. storočia I. Nitra, 240-241.
  4. ↑ Ľudmila Kraskovská 1951: Archeologický výskum v Bešeňove (okr. Šurany) r. 1949. Sbor. MSS 43-45, 76-92; 1958: Výskum v Bešeňove roku 1950. Slovenská archeológia 6, 419-447; Szőke Béla-Nemeskéri, J. 1954: Archeologické a antropologické poznatky z výskumu v Bešeňove pri Šuranoch. Slov. Arch. 2, 105-135; Anton Točík 1983: Nové nálezy z juhozápadného Slovenska. AVANS 1982, 247-250.
  5. ↑ Štefan Janšák 1931: Staré osídlenie Slovenska. Sbor. Muzeál. slov. Spoločnosti 25, 30-31; Ambros, C. 1958: Zvieracie zvyšky z Bešeňova a Nitrianskeho Hrádku, okr. Šurany. SlA 6, 414-418; Darina Bialeková 1958: Záchranný výskum slovanských sídlisk v Nitrianskom Hrádku a Beseňove, okr. Šurany. SlA 6, 388-443; 1959: Záverečná správa z výskumov slovanských sídlisk v Nitr. Hrádku a Bešeňove. SlA 7, 439-459.
  6. ↑ Zábojník, J.: Slovensko a avarský kaganát. Bratislava 2004, 77.
  7. ↑ Keglevich 2012, 96-97.
  8. ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.  
  9. ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.  
  10. ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség Bars vármegye.
  11. ↑ ma7.sk

Külső hivatkozások szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Zsitvabesenyő&oldid=26301066”