Államszocializmus

államelméleti fogalom

Az államszocializmus államelméleti kategóriája két különböző, de összetartozó fogalmat takar: az egyik a Ferdinand Lassalle 19. századi szocialista gondolkodó elképzelése a szocialista állam megvalósításáról, a másik pedig az 1917 illetve 1945 után létrejött, magukat szocialistának nevező országok állami berendezkedése, amit politikai szocializmusnak is neveznek.

Meghatározása

szerkesztés

Az államszocializmus meghatározása különböző megfogalmazásainak közös lényege a köztulajdon dominanciája és a politika döntő integráló szerepe (szemben a tőkés társadalomban a magántulajdon és a piac által betöltött szereppel). A termelőeszközök túlnyomórészt állami, de részben szövetkezeti köztulajdonban vannak, a magántulajdon szerepe, ha egyáltalán létezik, csekély.[1]

Az államszocializmus úgynevezett tervező társadalom, amelyben a fogyasztás és felhalmozás, illetve a közfogyasztás és magánfogyasztás arányairól makrotársadalmi, országos szinten hoznak döntéseket a politikai hatalom birtokosai.[1]

Az államszocialista kísérleteknek több különböző típusa jött létre térben és időben 1917 és 1991 között.

1920-as évek

szerkesztés

Az 1917-es oroszországi forradalmat és a polgárháborút követően a Szovjetunióban nagyszabású társadalmi kísérletekre került sor az állam és a jog elhalásának perspektívájával, a Jevgenyij Bronyiszlavovics Pasukanisz által képviselt forradalmi természetjoggal, eredeti életmód- és együttélési kísérletekkel. A belső politikai körülmények gyors váltakozása (hadikommunizmus, majd az NEP) és a nemzetközi elszigeteltség miatt ez a társadalmi alakzat az értékei ellenére sem szilárdulhatott meg.[2]

Az 1930-as évektől az 1960-as évekig

szerkesztés

A Szovjetunióban a harmincas évek derekára megszilárdult a sztálini modell, aminek lényege a centralizált bürokratikus állam mindenható szerepe volt, szemben az állam elhalásának korábbi eszméivel. Az államigazgatás és a gazdasági szervezés egyaránt közvetlenül a párt irányítása alá került.[2]

Lenin 1920-ban még azt valószínűsítette, hogy ha a forradalom Oroszország után egy fejlett országban is győz, akkor Oroszország mintaországból újra viszonylag elmaradott országgá válik majd. A második világháború után, amikor Németország keleti felében, Csehszlovákiában, Magyarországon szocialista átalakulásra került sor, Lenin várakozásaival ellentétben a fejlettebb területeken is erőszakkal bevezették a sztálini modellt. Ezzel kizárták az eredeti marxista módszer fontos eszközeit, a konkrét helyzet konkrét elemzését, az egyenlőtlen fejlődés elméletének módszertani érvényesítését.[3]

Románia még az 1980-as években is a sztálini modellt követte, Észak-Korea pedig még a 2020-as években is ezt teszi. E modell jellegzetességei a vezérelvű hatalomgyakorlás, a tömeges elnyomás, a tudatosan zárt társadalmi szerkezet. Ez a modell így kívánja védeni magát a gazdaságilag sikeresebb tőkés államok fellazító tevékenységétől, a nyílt társadalomtól.[3]

Reformfolyamatok a hatvanas évektől

szerkesztés

Az államszocialista országok egy részében – de nem mindegyikben – a hatvanas években reformfolyamatok indultak meg, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy létező rendszer nem képes elérni céljait, a tőkés gazdasági eredmények utolérését, meghaladását. Az egyik módszer legfontosabb példája az NDK volt, ahol a fejlődő számítástechnika eredményeinek gazdaságszervezési alkalmazásával kívánták növelni a tervutasításos gazdasági irányítás hatékonyságát, megvalósítani a „kibernetikus szocializmust”. Ennek a módszernek az elemeit vette át Csehszlovákia és részben a Szovjetunió is.[3]

Az államszocialista országok utolsó típusa az árugazdasági viszonyokat az (állami és szövetkezeti) köztulajdon dominanciájával és a makrogazdasági irányítással kombináló jugoszláv, magyar (1968-tól) és kínai (az 1990-es évektől), majd vietnami reformfolyamat volt, illetve létezik továbbra is.[4]

Államszocializmus és államkapitalizmus

szerkesztés

Számos társadalomtudós, főleg Nyugaton, a Szovjetunióban és azt követően az egykori szocialista világban kialakult társadalmi-gazdasági rendszereket államkapitalizmusnak(wd) nevezi.[5][6][7][8][9][10] A baloldali gondolkodók nagy része azonban ezt cáfolja, mivel az államkapitalizmus, azaz az állam túlnyomó gazdasági szerepe egyes tőkés országokban eredetileg a magántulajdonra épül, és a magántulajdon kisebb értékben fenn is marad ezekben az országokban. Fennmarad az átjárás az állami és a magántulajdon között is, azaz az állami tulajdon egyes elemei magánosíthatóak, míg a szocialista országokban a termelőerők magántulajdonát megszüntették, és az állami tulajdon működtetése nem a proftmaximalizálás jegyében folyt, hanem össztársadalmi szempontok figyelembe vételével.[11]

  1. a b Szigeti 15. o.
  2. a b Szigeti 16. o.
  3. a b c Szigeti 17. o.
  4. Szigeti 18. o.
  5. Howard, M. C.; King, J. E. (2001). "'State Capitalism' in the Soviet Union" Archiválva 2019. július 28-i dátummal a Wayback Machine-ben. History of Economics Review. 34 (1): 110–126. doi:10.1080/10370196.2001.11733360. Retrieved 26 June 2020 via – History of Economic Thought Society of Australia.
  6. Epstein, Gady. „The Winners And Losers In Chinese Capitalism”, Forbes , 2010. augusztus 31. (Hozzáférés: 2020. június 26.) 
  7. The rise of state capitalism”, The Economist , 2012. január 21. (Hozzáférés: 2020. június 26.) 
  8. Ferguson, Niall. „We're All State Capitalists Now”, Foreign Policy , 2012. február 9. (Hozzáférés: 2015. október 28.) 
  9. China's Economic Empire”, The New York Times , 2013. június 1. (Hozzáférés: 2020. június 26.) 
  10. Wolff, Richard D.: Socialism Means Abolishing the Distinction Between Bosses and Employees. Truthout, 2015. június 27. [2018. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 28.)
  11. Krausz
  • Krausz: Krausz Tamás: A szocializmusvita jelenlegi állásáról. In Krausz Tamás (szerk) – Szigeti Péter (szerk): Államszocializmus: Értelmezések – viták – tanulságok. Budapest: L'Harmattan–Eszmélet Alapítvány. 2007. 123–144. o. = eszmélet könyvtár, ISBN 978 963 9683 81 5  
  • Szigeti: Szigeti Péter: Államszocialista kísérletek – történelmi tanulságok. In Krausz Tamás (szerk) – Szigeti Péter (szerk): Államszocializmus: Értelmezések – viták – tanulságok. Budapest: L'Harmattan–Eszmélet Alapítvány. 2007. 13–52. o. = eszmélet könyvtár, ISBN 978 963 9683 81 5