Észak-aleppói offenzíva (2016. február)

Ez a szócikk az arab neveket a Magyar Helyesírás Szabályai 221. pontja által a tudományos ismeretterjesztés számára megengedett nemzetközi átírást használja. Amennyiben létezik közismert magyar név, akkor a szócikkben az szerepel.

Észak-aleppói offenzíva (2016. február)
Aleppói csata, Szíriai polgárháború
Szíriai katonák Nubl és Zahra ostromának áttörése után
Szíriai katonák Nubl és Zahra ostromának áttörése után
Dátum2016. február 1-16.
HelyszínSzíria, Aleppó kormányzóság északi része
EredményAz SAA és az SDF elsöprő győzelme[1]
  • A szíriai hadsereg és szövetségesei áttörik Nubl és Al-Zahraa ostromát
  • A Törökországból induló utánpótlási útvonalat elvágták[2][3]
  • A Szíriai Hadsereg elfoglalta Mayert és kilenc falut, így már csak 25 km választotta el őket a szír-török határtól.[4]
  • A kurd vezetésű SDF elfoglalta Tell Rifaatot, 13 falvat és a Menádz Katonai Repülőteret
Harcoló felek
Szíriai Arab köztársaság
  • Szíriai Arab Hadsereg
  • Szíria Légiereje
  • Nemzetvédelmi Erők
  •  Irán

    Hezbollah
    Al-Quds Dandár[7]


    Szíriai Demokratikus Erők[8]


    Légicsapások:
     Oroszország

    al-Nuszra Front
  • Muntasar Billah Dandár[14][15]
  • Szíriai Forradalmi Parancsnoki Bizottság

    Sham Légió[16]
    Fastaqim Kama Umirt[14]
     Törökország (az SDF határon átnyúló bombázása és a felkelők támogatása)[17]

    Támogatók:[18][19]
     Szaúd-Arábia
     Katar
    Parancsnokok
    Kászem Szolejmáni vezérezredes[20][21]
    (A Jeruzsálemi Erők vezetője)

    Mohsen Ghajarian dandártábornok [22]
    Szíria Ali Abdullah Ayyoub altábornagy
    Szíria Hafez Ahmed Al-Abood vezérezredes [23][24]
    Szíria Nawaf Hamad Al-Khatib ezredes [23]
    Haydar Fariz [23]


    Abdo Ibrahim
    (Afrin kanton védelmi minisztere)[25]
    Sewsen Bîrhat (Az YPJ aleppói parancsnoka)[26]


    Oroszország Alexander Dvornikov[27]
    Hashem al-Sheikh
    (A felkelők közös aleppói parancsnoka)[14][28]
    Nimr al-Shukri 
    (az Ahrar ash-Sham aleppói parancsnoka)[29]
    Abu Ahmed al Abdullah 
    (az al-Nuszra Front Tell Rifaat-i parancsnoka)[30]
    Abu Mustapha al-Saleh (az al-Jabha al Shamiya parancsnoka)[31]
    Zekeriya Karsli (a Levantei Front Turkomán parancsnoka)[17][31]
    Haderők
    Szír Hadsereg:
    • 4. Fegyveres Osztag[6]
    • Köztársasági Gárda[8]
    Iszlám Front:
  • Jaysh al-Islam[8]
  • Ahrar ash-Sham[7]
  • Szabad Szíriai Hadsereg

    • 101. Gyalogos Osztag[14]
    • 16. Osztag[14]
    • Első Század[14]
    • A Zawiya-hegy Sólyomjainak Dandárja[14]
    • Sultan Murad Osztag[14]
    Török Szárazföldi Erők
    Veszteségek
    SAA & szövetségesei:
    143 halott[33] (48 iraki, az IRGC 14 és a Hezbollah 3 tagja)[34][35]
    SDF:
    18 halott[36][37][38][39]
    A harcoló SAA & szövetségesei:
    309–335 halott[33][40][41][42]
    Harcoló SDF:
    88 halott[36][38][39][43][44]
    119–168 polgári halott[33][45][46][47]
    (egy libanoni újságíró)[48]
    50.000 polgári lakos elmenekült[49]

    A 2016. februári észak-aleppói offenzíva a Szíriai Hadsereg és szövetségeseinek támadó hadművelet volt Aleppótól északnyugatra 2016. februárban. Ezalatt sikeresen áttörték Nubl és al-Zahraa hároméves ostromát, és így sikerrel blokkolták a felkelők Törökországból induló utánpótlási útvonalait.[6]

    Előkészületek szerkesztés

    2016. január legvégén olyan hírek kezdtek el terjedni, hogy Damaszkusz környékéről erősítést küldenek az Aleppó környékén állomásozó csapatokhoz, mellyel egy új offenzívát készítenek elő. Több mint 3000 mozgósított katonáról írtak, de pontos állomáshelyük titokban maradt.[50]

    Offenzíva szerkesztés

    Nubl és al-Zahraa ostromának felszámolása szerkesztés

     
    Kormánypárti katonák Nubl és al-Zahraa bekerített területeknél az ostromgyűrű áttörése után.

    2016. február 1-én a Nemzetvédelmi Erők (NDF) 4. Műszaki Osztaga, a Hezbollah, a Kata'ib Hezbollah és az iráni támogatású iraki félkatonai szervezet, a Harakat Hezbollah al-Nujaba megtámadták a felkelők állásait Duwayr al-Zeytoun és Bashkoy városai körül.[6]

    Duwayr Al-Zeitoun biztosítása után az SAA és szövetségesei észak felé fordultak, és két óra alatt kiűzték a felkelőket Tal-Jibbin városából.[51][52] A felkelői seregeket a Hezbollah vezetésével ezután az al-Mallah farmoknál állították meg, ahol sikeresen védekeztek.[53]

    Erre a hadműveletre hivatkozva a 2016-os genfi béketárgyalásokon az ellenzék 2016. február 1-én bejelentette, hogy kilépnek a tárgyalásokról, és emiatt a megbeszéléseket fel is függesztették.[54][55] A felkelők parancsnokai azt mondták, remélik, a béketárgyalások összeomlása „meggyőzi az olyan külföldi támogatóikat, mint Törökország és Szaúd-Arábia, hogy itt az ideje annak, hogy több és jobb minőségű fegyvert küldjenek, többek között légvédelmi rakétákat.” Az egyik vezető azt mondta, „valami újra” számít, „Isten tudja, mi lesz”, miután abbamaradtak a genfi béketárgyalások.[2]

    Február 2-ra a kormány seregei előre törtek Tal Jibbintől északra, és megerősítették Hardatin védelmét. Ezután a hadsereg tovább haladt, és rövid időre elfoglalta Ratyant, de onnét a felkelők egy ellentámadással még aznap kiszorították őket.[56] Később ismét megpróbáltak behatolni Ratyanba, ekkor a város 75%-a került a kormány ellenőrzése alá. Amellett hogy a kormány keletről területeket szerzett meg, a Nubl-Zahra területen bennragadt harcosok nyugatról próbáltak meg kitörni és kisebb területnyereséget elérni.[57]

    Február 3-án a kormány egy bekerítő hadművelet után megtámadta Muarrassat al-Khan falut. Ennek eleste szárazföldi összeköttetést nyitott Nubl és al-Zahraa felé, ahol az ostromot még aznap felszámolták.[58][59] A helybéliek ünnepeken mondtak köszönetet Aszadnak, Iránnak és a Hezbollahnak, melyet az utóbbi televíziója, az al-Manar közvetített is.[2] A hadműveletben a felkelők 11 parancsnokát ölték meg.[60]

    Kurd vezetésű támadások és a ratjáni csata szerkesztés

    Február 4-én a kurd YPG szintén támadást indított a felkelők ellen Észak-Aleppóban, és Nubltől északra elfoglalta Ziyara és Khreiybeh területét. Ugyanakkor a kormány Mayer és Kafr Naya városait szállta meg.[61][62][63]

    Február 5-én a hadsereg elfoglalta Ratjánt, miközben a felkelők egy északi ellentámadást követően visszafoglalták Kafr Naya városát.[64] Miután több mint tíz harcosukat megölték és több tucatnyian rajtuk kívül is megsebesültek, a felkelőkhöz tartozó Levantei Front evakuálta ratjáni központját.[65] Aznap még az NDF, a Hezbollah és a 4. Műszaki Osztag az iraki félkatonai seregekkel kitörtek a nemrég elfoglalt Mayer falai közül, és kiűzték a felkelőket a közeli Abu Farid és Al-Babeli farmokról.[66][67] Egy másik ellentámadásban a felkelők Ratján nyugati részét visszafoglalták.[68][69] Estére a hadsereg olyan állásokat foglalt el, ahonnét rá lehetett látni Bayanounra, ahol tovább folytak a faluban a harcok.[70] A területről több ezer ember özönlött a török határ irányába.[71]

    Másnap a kormányerők Ratján teljes területét elfoglalták, és a szappangyár védelmének megerősítése után megszerezték a Bashkoy-Ratján útvonalat is.[70][72][73] Előző nap a faluért folytatott harcban a két oldalon 140-160 ember halt meg, közülük 100 felkelő, 60 pedig a kormány katonája volt.[74] A kormány veszteségei között ott volt Hafez Ahmed Al-Abood tábornok és a Hezbollah parancsnoka, Haydar Fariz.[23] A felkelők oldalán legalább egy gyermekkatona is meghalt. Ez annak tudható be, hogy az emberhiány miatt egyre több gyermeket küldenek a harcterekre.[75] Meghalt Ali Yousef Dasho háborús tudósító, miközben a kormány oldaláról a ratjáni csatáról tudósított.[48]

    Február 6-án az YPG és a Forradalmárok Hadserege elfoglalt két falut, egy dombot és az al-Faisal malom területét.[12] Az egyik falu, Al-Alqamiyeh, az ellenzéki Menádz Légibázis közelében volt.[76][77] Még délebbre az YPG csapatai elfoglalták az öblöt és a Talat Al-Firan dombot,[78] ahonnét rá lehetett látni Tannurah városára.[79] Menádz városát orosz légitámadások érték, de előtte állítólag a kurdok figyelmeztették a felkelőket, hogy ha el akarják kerülni a csapásokat, adják át a várost.[80] Az YPG ezen kívül elérte Deir Jamal város déli bejáratát is.[81][82]

    Február 7-nek kezdetén a kormány 7 kilométerre volt a felkelők kezén lévő Tell Rifaat városától.[83] Ezután tovább haladtak, elfoglalták Kiffin falut, és így már csak 5 km-re voltak Tell Rifaat szélétől.[84] Ezután két különböző irányból is megtámadták Kafr Naya területét.[32] Egyidejűleg az YPG három falut szerzett meg aznap.[84] Ezek között volt Ajar és annak dombja,[85][86] Maraanaz[61][87] és Deir Jamal.[61][87][88] A kurd seregek ezen kívül teljesen elfoglalták a Deir Jamaltól délre futó utat, így a kormány már nem juthatott ezen keresztül Tell Rifaatba.[89] A hadsereg és a kurdok a hírek szerint közös ellenőrző pontot építettek Kiffin közelében, hogy így akadályozzák meg a lehetséges vitákat.[8] A következő éjszaka az oroszok végig heves bombazáport zúdítottak Menagh területére.[90]

    A menádzi Katonai Repülőtér elfoglalása szerkesztés

    Február 8-án még mindig nem adták át a Menádzi katonai repteret a kurdoknak, mivel két ellenzéki csoport között ellentét alakult ki.[87] Eközben a reptértől délre az YPG elfoglalta Kafr Antun területét.[85] Mindezalatt a hadsereg Nubltől és al-Zahraatól délre Tannurah irányába indított egy támadás, melynek a végén a városokra rálátást biztosító dombokért folytak a harcok.[91] Ezt a kísérletet visszaverték.[92] Nimr Shukri, az Ahrar ash-Sham aleppói parancsnoka a nap folyamán meghalt.[29][93]

    Február 9-én az DSF (az YPG és a Jaysh al-Thuwar csapataiból összeállt) Szíriai Demokratikus Erők a menádzi légibázistól északnyugatra elfoglalták Al-Mashtalt.[94] Még délebbre úgy látták, hogy egy 100 járműből álló felkelői erősítés érkezett Idlibből Aleppóba, mely személyzeten kívül lőszereket is szállított.[95] Későbbi hírek szerint a hadsereg szétlőtt egy 20 járműből álló felkelői konvojt az Aleppót Latakiával összekötő M4-es autópályán.[96]

    Február 10-én tovább folytak Menádz környékén és a repülőtéren a harcok,[35] annak ellenére, hogy előző éjszaka olyan hírek érkeztek, hogy a falut és a mellette fekvő létesítményt az SDF elfoglalta.[97][98] Tannurah környékén is több összecsapásra került sor.[35] Este az SDF elfoglalta Menádzt és a mellette fekvő katonai repteret.[11][99] Ezelőtt azonban a repülőteret legalább 30 orosz légitámadás érte.[31] Egy háromnapos csata után a Hadsereg, az SDF és a Hezbollah egységei áttörték Kafr Naya körül a felkelők állásait, és elfoglalták a falut.[100][101]

    Az SDF északról, a Hadsereg nyugatról nyomul, eközben a törökök is bombáztak szerkesztés

    Február 11-én délután felé az YPG több jelentés szerint is elérte Azaz nyugati külvárosait, a harcok gócpontja pedig az állami kórház és a várostól 2 km-re álló Al Shat ellenőrző pont.[102][103] A kurdok azonban tagadták, hogy támadást indítottak volna Azaz ellen.[104] Másnap délelőtt a kormány átvette az ellenőrzést a Tannurah mellett álló Duhrat Al-Qur’ah és Duhrat Al-Qundilah hegye fölött.[105] Ezt a héten a második itteni támadás során sikerült megszerezniük.[106][107] Ezután a Tannourah Kőbányákat támadták meg,[108] estére pedig Tannourah északi része került támadások középpontjába.[109] Így három és fél év után ismét a Simeon-hegy lábánál állt a hadsereg.[108] Az YPG előretört Kafr Antoan környékén[110] és állítólag elfoglalták Azaz közelében az Al Shat ellenőrző pontot.[111]

    Február 14-én a hadsereg teljes egészében biztosította Tannourah városát,[112] tovább haladt Anadan irányába,[113] miközben Tell Rifaatot-20-40 légi találat érte.[114] Északon az SDF frissen elfoglalt területeit – Menádzst és a mellette fekvő repteret – a törökök vették tűz alá,[115] amit három órán keresztül folyamatosan lőttek.[116] Ezelőtt az YPG 5000 méterre megközelítette Azaz városát.[117] Sok Twitter-bejegyzés szerint ez segítette a felkelők ellentámadását, melyet azonban végül visszavertek.[118] Egy török katonai tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy a tűz válasz volt az YPG török katonai kirendeltségek elleni támadására,[116] míg Ahmet Davutoglu török miniszterelnök azt követelte, hogy a kurdok vonuljanak ki a frissen elfoglalt körzetekből.[119] Az SDF kijelentette, hogy ők nem vonulnak ki,[120] és a török ágyúzás ellenére kétfrontos támadást indítottak Tell Rifaat ellen.[121] Elfoglalták a Tell Rifaat és Azaz városokat összekötő út mellett fekvő Ayn Daqnah falut,[122][123] és tovább haladtak Tell Rifaat nyugati külvárosáig.[124]

    Február 14-én a törökök második napja ágyúzták a kurd seregeket,[17] miközben a kormányerők megpróbáltak előrenyomulni Tannurahból Anadan felé.[125][126] A nap folyamán 350 felkelő harcos lépte át a szír-török határt, hogy erősítse a Tell Rifaatnál állomásozókat. Az Atamah katonai határátkelőt használták, korábban pedig a török hatóságok jóváhagyásával Idlibből mentek át török területre.[127] Késő este az SDF seregei behatoltak Tell Rifaat északi és nyugati külvárosaiba, és elérték a vasútállomást, ahol harcok törtek ki,[128] melyek a kormányerők győzelmével zárultak.[129] Így reggelre a város nagy része (71%-a) az ő ellenőrzésük alatt volt.[123][130] Azért sikerült viszonylag egyszerűen előre törnie az SDF-nek, és ezáltal behatolni Tell Rifatba, mivel a felkelők a város nyugati részén nem építettek védelmi vonalat.[131] Az SDF miután elvágta Kashir és Azaz között az utat, elfoglalta az előbbi várost is.[128][132] Az Azazban lakók ezután egy azonnali felkelői támadás lehetősége miatt féltek.[133] Az SDF is megpróbált előre jutni a Kaljibrin területeken, és egyre inkább megközelíteni az ISIL által ellenőrzött régiókat.[130]

    Február 15-én a kormányerők kivonultak Kafr Naya területéről, annak ellenőrzését átadták az SDF tagjainak.[134][135][136] Az SDF ezen kívül elfoglalta Kafr Naseh területét, Tell Rifaatot pedig teljesen megtisztította, miközben a várostól délre fekvő Misqan és Ahras falvak a kormány kezére jutottak.[137][138][139][140] Ekkor az SDF seregei 6 km-re voltak az ISIL területétől.[123] A török miniszterelnök így fogadkozott: „Nem hagyjuk, hogy Azaz elessen.” Felszólította az YPG-t, hogy ne merjen Afrintól nyugatra vagy az Eufrátesztől keletre menni (az ISIIL területére), mert a törökök harmadik napja folytatták az ágyúzást.[47] Ezek közben Tell Rifaatban is több helyszínt lőttek.[141] Joe Biden amerikai elnökhelyettes felhívta a török miniszterelnököt, hogy ne ne eszkalálja a helyzetet, és „hagyja abba a kurdok ágyúzását”. A felhívást a törökök „meglepetten” fogadták.[142]

    Február 16-án olyan hírek érkeztek, hogy a felkelők kivonultak a frontvonalon az ISIL-lel vívott harc frontvonalán lévő Mare'ből, így az az SDF kezére jutott.[140] Ezt azonban a felkelők cáfolták.[143] Ezen kívül olyan feltételezések is voltak, hogy a hadsereg átadja Ahrast az SDF-nek, hogy így csökkentse a feszültséget, és elkerüljék a lehetséges jövőbeli összecsapásokat.[138] Később az SDF elfoglalta a Mare mellett lévő Sheikh Isa területét.[143] A török tüzérség eközben folyamatosan támadás alatt tartotta az SDF seregeit.[144]

    Következmények – az YPG előretörése Aleppóban és az SAA északnyugati betörése szerkesztés

     
    Területcserék 2016. februárban.
      a Szír Hadsereg területe
      az ellenzékiek területe (többek között Levantei al-Káidáé is.)
      kurd területek
      Iraki és Levantei Iszlám Állam
      Folyamatban lévő összecsapás vagy nem tisztázott helyzet

    Február 16-17. éjszakáján több meg nem erősített hír szólt arról, hogy az YPG elvágta a Castello utat, a felkelők utolsó aleppói utánpótlási útvonalát.[145] Másnap reggel megerősítették, hogy az YPG az északi, a kurdok kezén lévő Sheikh Maqsood kerületből támadást indítottak a felkelők állásai ellen nyugaton Bani Zaid kerületben, keleten Bustan al-Basha kerületben, délen Al-Ashrafiyah kerületben és a Castello út ellen északon.[146][147] A harcok alatt az YPG a hírek szerint az YPG megszerezte a Castello körforgalmat és az Al-Ashrafiyahban lévő Hanaan kórházat.[147] Az YPG Castello út elleni támadását visszaverték.[148] Később egy 500 fős al-Nuszra csoport lépett be a török hatóságok jóváhagyásával Azazon keresztül Idlibből Észak-Aleppóba.[16][149][150] Február 18-i hírek szerint az YPG elfoglalta Bani Zaid Fiatalok Házai területét és a Castello körforgalmat, így elvágták az utolsó lehetséges felkelői utánpótlási útvonalat is, mely a városba vezetett.[151] Másnap azonban a felkelők visszafoglalták a Fiatalok Házai területet[152] vagy annak legalább egy részét.[153]

    Február 22-23-án a jelentések szerint az SDF az orosz légi támogatás mellett Bani Zaidban elfoglalta a Salehiddeen mecsetet és Al-Ashrafiyahban a Younis Al-Saba’wi Iskolát valamint a Jama’ Al-Istaqmatot.[154] A kurd seregek ismét előrébb kerültek a Fiatalok Házai területen.[155] Ezt a részt február 25-én teljes egészében elfoglalták.[153]

    Február 26-án a szír kormány csapatai egy újabb támadást indítottak Aleppó városától északnyugatra, és a jelentések szerint a kurdok kezén lévő területen keresztül megtámadták Shaykh Aqilt és Qabtan al-Jabalt. A Szíriai Hadsereg Shaykh Aqilt, elfoglalta,de a felkelők pár óra után visszafoglalták tőlük. Az előretörési kísérlet pár órával az országos tűzszünet hatályba lépése előtt történt.[156][157] Aznap a hadsereg békés körülmények között átengedte Ahrast az SDF csapatainak.[158] A hónap végén újabb előkészületek voltak egy Aleppótól nyugatra indítandó offenzíva okán, mellyel el akarták vágni a felkelőkhöz a városba vezető utánpótlási útvonalakat.[157]

    Március elején a kormányzati és az ellenzéki források összhangban lévő állításai szerint az YPG elfoglalt egy stratégiai dombot, mely rálátást biztosít a Castello útra.[159][160] Az YPG visszautasította ezt.[161]

    Iráni és orosz támogatás szerkesztés

    Kászem Szolejmáni vezérezredes, a Jeruzsálemi Erők parancsnoka a hírek szerint ott volt a helyszínen, és onnan ellenőrizte a hadműveletet, miközben a hírek szerint az iráni csapatok oroszlánrészt vettek ki a szír hadsereg és szövetségeseik győzelméből.[21] A Forradalmi Gárda 14–24 tanácsadója halt meg.[24][162] Köztük volt Mohsen Ghajarian dandártábornok, a 21. Reza Armored Imám Neyshaburi Dandárjának a vezetője, az Irak–iráni háború veteránja.[163][164] Ő volt annak a támadásnak a tanácsadója, mely során ő és hat társa is életét vesztette.[22][165]

    Feltehetőleg, a szárazföldi csapatoknak az észak-aleppói felkelők elleni sorozatos sikerének egyik fő tényezője az orosz légierő által folyamatosan biztosított légi támogatás volt.[2][3]

    A kurdok szerepe szerkesztés

    Az iráni Forradalmi Gárda egyik szervezete, a Fars Hírügynökség arról számolt be, hogy a Kurd Népvédelmi Egységek a Szíriai Hadsereg segítségére voltak a Shirava körzetben fekvő Al-Ziyare és Kharebeh falvak elfoglalásakor. A Fars' jelentése szerint a megsebesült szíriai katonákat kurd területekre küldték.[166]

    Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

    Jegyzetek szerkesztés

    1. Assad has taken Russia 'hostage,' and what comes next could be 'the worst this war has seen'
    2. a b c d Backed By Russian Jets, Syrian Army Closes In On Aleppo”, Reuters, 2016. február 4. (Hozzáférés ideje: 2016. február 5.) 
    3. a b Syrian government forces in north choke opposition supply lines”, The Guardian , 2016. február 5. (Hozzáférés ideje: 2016. február 5.) 
    4. Backed by Russia, Syrian forces edge towards Turkey border. TodaysZaman, 2016. február 8. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    5. Leith Fadel: Syrian Army Captures Al-Nasiriyah in East Aleppo: 7km from Kuweires Military Airport. Al-Masdar News. [2017. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 25.)
    6. a b c d e Leith Fadel: Syrian Army, Hezbollah launch preliminary offensive in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 1. [2019. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    7. a b Leith Fadel: Syrian Army launches major military operation in the Bani Zaid Quarter of Aleppo City. Al-Masdar News, 2016. február 16. [2016. május 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    8. a b c d Chris Tomson: Kurds and Syrian Army in joint offensive to defeat rebels in northern Aleppo – Map update. Al-Masdar News, 2016. február 8. [2016. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 8.)
    9. Paul Antonopoulos: YPG take Ziyarah in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 4. [2016. április 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    10. khaled: أول مجموعة من عناصر وقادة حزب الله والحرس الثوري وقوات النظام تدخل بلدتي نبّل والزهراء والوحدات الكردية تتقدم في قريتين بعفرين. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    11. a b Jack Moore: KURDISH FEMALE FIGHTERS COMMANDEER TANKS IN BATTLE TO CAPTURE ALEPPO AIR BASE. Newsweek, 2016. február 11. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
    12. a b Warplanes carry out raid on the northern countryside of Aleppo, and YPG and al-Thowwar Army advance in the countryside of Azaz. Syrian Observatory for Human Rights, 2016. február 7. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    13. Leith Fadel: Russian Air Force Strikes ISIS in Al-Raqqa and East Aleppo: Terrorists Suffer Heavy Casualties. Al-Masdar News, 2015. október 5. [2016. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 11.)
    14. a b c d e f g h i Albin Szakola, Ullin Hope: Aleppo rebels rally around former Ahrar leader. NOW News, 2016. február 16. [2016. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 24.)
    15. Jabhat al-Nusra Video: "Declaration of Allegiance of Every Ansar al-Shari'a and al-Muntasir billah Brigade to Jabhat al-Nusra in the Capital City of Damascus". trackingterrorism.org. (Hozzáférés: 2016. február 24.)
    16. a b Hundreds of armed islamist fighters cross from Turkey into Syria, says monitor. Al-Masdar News. [2016. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    17. a b c Turkey shells Kurdish positions in Syria for 2nd day. Mail Online, 2016. február 14. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    18. Wladimir van Wilgenburg. The Rise of Jaysh al-Fateh in Northern Syria. Jamestown Foundation, 3. o. (2015. június 12.) 
    19. Gareth Porter. „Gulf allies and ‘Army of Conquest’”, Al-Ahram Weekly , 2015. május 28.. [2019. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2017. augusztus 26.) 
    20. John Davison: Thousands flee as Russian-backed offensive threatens to besiege Aleppo. Reuters UK, 2016. február 6. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    21. a b Tom Perry, Jack Stubbs and Estelle Shirbon: Russia and Turkey trade accusations over Syria. Reuters UK, 2016. február 5. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    22. a b Reports: Iranian General Killed by Jihadists in Syria. Naharnet. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    23. a b c d Regime And Hezbollah Published Pictures And Names For Their Deaths In Retyan. Qasioun News, 2016. február 6. [2016. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    24. a b Edward: The regime forces and militiamen loyal to them control Meyer town adjacent to the Nubl and al-Zahraa, and intense raids target Aleppo neighborhoods and cause casualties and injuries. Syrian Observatory For Human Rights. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    25. Sputnik: Syrian Kurds Begin Major Operation Against Jihadists in Key Town of Azaz, 2016. február 12. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    26. Aleppo: New Group of YPG/YPJ Fighters Graduated from Training Course”, YPG Rojava, 2015. április 23.. [2015. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. május 2.) 
    27. Russian General Says Military Special Forces Active in Syria. AP, 2016. március 23. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
    28. Charles Lister. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    29. a b yaman2020: استشهاد القائد العسكري لقطاع حلب في حركة فجر الشام ومسؤولين في الحركة بغارات جوية على مدينة حلب (arabic nyelven). المرصد السوري لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    30. Rojava. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    31. a b c Suleiman Al-Khalidi: Kurdish forces said to take air base near Turkish border. Reuters, 2016. február 11. (Hozzáférés: 2016. február 11.)
    32. a b Leith Fadel: Syrian Army, Hezbollah capture Kiffeen in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 8. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    33. a b c Kurds Attack Syrian Air Base Held by Insurgents. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    34. Chris Tomson: Rebels lose 20 villages in northern Aleppo in less than 14 days - Map update. Al-Masdar News, 2016. február 13. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    35. a b c 'Hundreds killed' in battle for Aleppo as air strikes pound villages. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    36. a b Kurds recapture two villages after clashes with al-Qaeda near Aleppo. ARA News. [2018. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    37. Turkey defends Syria's Islamists by combatting Kurds - ARA News. ARA News. [2017. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
    38. a b khaled: مفاوضات مستمرة حول مارع وقوات سوريا الديمقراطية تعلن استعدادها تسليم 28 جثة لمقاتلي الفصائل إلى ذويهم دون شروط. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    39. a b Western-backed Syrian forces make new gains in Aleppo. ARA News. [2017. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    40. Jabha al-Shamiyah rebels agree with IS to stop Syrian Arab Army's advance in Aleppo - Shanghai Daily. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    41. khaled: 12 مقاتلاً من جبهة النصرة قضوا في المعارك المتواصلة بمحيط منطقة الطامورة بريف حلب الشمالي. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    42. Backed by Russian air cover, pro-Assad troops make new gains north Aleppo. ARA News. [2017. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    43. Dr Partizan. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    44. YPG recaptures two towns in Syria's Aleppo after clashes with Islamist rebels - ARA News. ARA News. [2018. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    45. Russian Airstrikes Killed 150 Civilians in Aleppo: U.S. Ambassador. NBC News, 2016. február 5. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    46. khaled: 182 قضوا أمس بينهم 43 من قوات النظام والمسلحين الموالين لها، و61 استشهدوا جراء قصف للطائرات الروسية والسورية والقصف التركي وقصف لقوات النظام وسقوط قذائف وظروف أخرى.. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    47. a b Turkey vows harsh reaction as missiles hit Syria town - Reuters. Firstpost. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    48. a b Barry Temmo: A Lebanese resistance war reporter killed in Aleppo. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    49. Kathy Gilsinan: What the Fall of Aleppo Would Mean for the Syrian Civil War and the Future of Europe - The Atlantic. The Atlantic. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
    50. Leith Fadel: Something big is brewing in Aleppo as more government reinforcements arrive. Al-Masdar News, 2016. január 26. [2018. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    51. Leith Fadel: Nusra defenses fall apart as Hezbollah, Syrian Army capture Tal Jibbin in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 1. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    52. Syrian Army Continues Counterterrorism Operations across Country. [2016. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    53. Leith Fadel: News Alert: Syrian Army, Hezbollah enter Al-Malaah Farms in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 1. [2019. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    54. Syria conflict: Sides trade blame over talks' suspension”, BBC, 2016. február 4. (Hozzáférés ideje: 2016. február 6.) 
    55. Syrian opposition withdraws from Geneva peace talks, demands change on ground. ARA News. [2018. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    56. Leith Fadel: Hezbollah, Syrian Army capture Hardatineen in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 2. [2018. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    57. Chris Tomson: Syrian Army launches massive offensive in northern Aleppo - Map update. Al-Masdar News, 2016. február 2. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    58. Laila Bassam: Syrian army and allies breaks rebel siege of Shi'ite towns: army. Reuters, 2016. február 4. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    59. Zen Adra: Breaking News: Syrian Army breaks the siege on Nubbul and Zahraa in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 3. [2018. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    60. The 'Nimr' Tiger. Twitter
    61. a b c Syrian army advances towards Turkey as refugees flee. The Irish Times, 2016. február 8. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    62. Chris Tomson: Syrian Army captures Mayir and Kafr Naya in new northern Aleppo offensive - Map update. Al-Masdar News, 2016. február 4. [2018. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    63. Albin Szakola: Syria Kurds advance in north Aleppo following regime victory, 2016. február 4. [2018. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    64. The Statesman: Syrian army captures new rebel bastion in Aleppo. [2016. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)
    65. Syrian army, allies report new gains in Aleppo, Daraa. ARA News. [2018. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    66. Leith Fadel: Hezbollah, Syrian Army take control of Abu Farid Farms in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 5. [2017. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    67. Timeline Photos - Qasion News Agency_EN - Facebook. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    68. jack: Rebels advance in Retian. Syrian Observatory For Human Rights. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    69. khaled: رتيان 2016 هل ستكون وبالاً على النظام مثل رتيان 2015 بعد مقتل العشرات من عناصره في معارك داخلها وآلاف النازحين ممنوعون من أي شيء سوى الموت (arabic nyelven). المرصد السوري لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    70. a b Leith Fadel: Syrian Army, Hezbollah launch major operations to capture Bayyanoun and Misqan in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 5. [2017. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    71. Thousands more Syrians rush toward Turkey to flee fighting. KSL.com, 2016. február 5. [2016. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
    72. Leith Fadel: Syrian Army, Hezbollah capture Bashkoy-Rityan Road. Al-Masdar News, 2016. február 6. [2018. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    73. Qasioun News Agency - Regime forces seize over Ratyan in Aleppo northern countryside. [2016. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    74. Leith Fadel: Islamist rebels suffer over 100 casualties at Rityan in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 7. [2018. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    75. Leith Fadel: Rebels deploy child soldiers to fight in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 6. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    76. Leith Fadel: Kurdish forces enter rebel heartland in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 6. [2019. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    77. khaled: الوحدات الكردية تسيطر على بلدتين بريف حلب الشمالي وخلاف بين عائلتين يؤخر سيطرتها على مطار منغ وتأمين مأوى وممر لنحو 2500 عائلة نازحة. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    78. Leith Fadel: Kurds expand south as the Islamist defenses crumble in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 7. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    79. Hassan Ridha. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    80. Julian Röpcke (Jihadi Julian). Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    81. مزارع جتل زاراته. [2017. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    82. yaman2020: قوات النظام تتقدم في ريف حلب الشرقي والوحدات الكردية تسيطر على طريق جنوب دير جمال وعشرات العوائل تصل لمدينة عفرين (arabic nyelven). المرصد السوري لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    83. Syrian army advances towards Turkish border town
    84. a b Syria rebels squeezed on multiple fronts. Mail Online, 2016. február 8. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    85. a b Leith Fadel: Kurdish forces capture more villages near Mennagh Airbase in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 8. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    86. Edward: For the first time since the summer of 2013, the regime forces are almost 25 km away from the Syrian–Turkish border after losing Menagh military airport, and YPG advance in the northern countryside. Syrian Observatory For Human Rights. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    87. a b c Syria: Kurds occupy two villages in Aleppo province at request of Arab residents. (Hozzáférés: 2016. február 9.)
    88. Leith Fadel: Breaking: YPG takes full control of Deir Jamal in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 8. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    89. Edward: YPG control a road south of Deir Jamal and tens of families arrive to Afrin city. Syrian Observatory For Human Rights. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    90. Ivan Sidorenko. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    91. khaled: استمرار الاشتباكات في منطقة تلال الطامورة بريف حلب الشمالي وقذائف تستهدف مدينة حلب وبلدتي نبل والزهراء (arabic nyelven). المرصد السوري لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    92. yaman2020: رتل من نحو 100 آلية محملة بالعتاد والمقاتلين شوهدت متجهة من ريف إدلب الشمالي "نحو حلب" وقوات النظام تفشل في هجومها على ضهرة القرعة قرب نبل والزهراء (arabic nyelven). المرصد السوري لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    93. Ivan Sidorenko. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    94. Hassan Ridha. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    95. Edward: A convoy of about 100 vehicles loaded with ammunition and fighters were seen heading from the northern countryside of Idlib "towards Aleppo" and the regime forces fail in attacking Dahrat al-Qar’aa near Nubl and al-Zahraa. Syrian Observatory For Human Rights. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    96. Leith Fadel: Syrian Air Force destroys large rebel convoy heading to northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 9. [2018. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    97. Leith Fadel: Kurdish forces reportedly capture Mennagh Military Airport in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 10. [2019. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 10.)
    98. جيش الثوار داخل بلدة منغ
    99. yaman2020: جيش الثوار ووحدات حماية الشعب يسيطران على مطار وقرية منغ واشتباكات عنيفة داخل بلدة كفرنايا. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    100. Leith Fadel: Hezbollah, Syrian capture Kafr Naya in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 10. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    101. Julian Röpcke. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    102. Chris Tomson: Kurdish fighters surround rebel stronghold of Azaz in northern Aleppo - Map update. Al-Masdar News, 2016. február 11. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    103. [1][2][3]
    104. yaman2020: الوحدات الكردية وجيش الثوار ينفيان صحة هجومهما على اعزاز وأكثر من 45 ضربة جوية تستهدف ريف حلب الشرقي. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    105. Leith Fadel: Hezbollah, Syrian capture 2 hills in northern Aleppo as rebels continue to retreat. Al-Masdar News, 2016. február 12. [2018. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    106. khaled: قوات النظام ومسلحي نبل والزهراء والحرس الإيراني يسيطرون على تلال بريف حلب الشمالي. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    107. Syrian army advances on final supply route to Aleppo. BelfastTelegraph.co.uk. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    108. a b Leith Fadel: Breaking: Syrian Army, Hezbollah seize the Tannourah Quarries and enter Mount Simeon. Al-Masdar News, 2016. február 12. [2018. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    109. Leith Fadel: Hezbollah, Syrian Army seize most of Tannourah as rebels retreat in northwestern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 13. [2018. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    110. Edward: YPG and al-Thowwar Army control area adjacent to al-Alqamiyyeh near Menagh airbase and Cutting the palm of a man in Al-Raqqah city. Syrian Observatory For Human Rights. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    111. curdistani. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    112. Peace hopes fade as Syrian army tightens grip on Aleppo. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    113. khaled: قوات النظام تقترب من عندان وتسيطر على منطقة الطامورة الاستراتيجية بريف حلب الشمالي. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    114. ABC News: Syrian Troops Capture Village Near Northern City of Aleppo. ABC News. [2016. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    115. Reuters Editorial: Turkish forces shell Syrian air base captured by Kurds. Reuters UK, 2016. február 13. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    116. a b Turkish forces shell Kurdish camp in Syria, reportedly hit govt forces. RT International. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    117. Piri Medya: TSK obüsleri Suriye'deki PYD mevzilerini vuruyor. Yeni Şafak, 2016. február 13. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    118. [4][5]
    119. Paul Carrel, Shadia Nasralla and Tom Perry: Syrian army gains ground around Aleppo, looks to Raqqa. Reuters, 2016. február 14. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    120. Syria's Kurds 'won't retreat' despite Turkish shelling. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    121. Turkey Strikes Kurd, Regime Forces in Syria, Mulls Ground Attack. Breitbart. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    122. suliman: قوات سوريا الديمقراطية تقطع الطريق الرئيسي بين اعزاز وتل رفعت بريف حلب الشمالي وتقدم لقوات النظام بريف حلب الشرقي. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    123. a b c Reuters Editorial: Kurdish-backed forces take Syrian town near Turkish border. Reuters UK, 2016. február 15. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    124. Emmanuel. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 14.)
    125. khaled: 15 مقاتلاً من الفصائل المقاتلة والإسلامية قضوا في المعارك بمحيط تل رفعت وقصف جوي وبري مكثف على ريف حلب الشمالي. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    126. Leith Fadel: Hezbollah, Syrian Army push south towards Anadan in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 14. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    127. Edward: About 350 fighters moved from the Turkish border crossing to the countryside of Idlib to Tall Rifaat and the northern countryside of Aleppo and the Turkish shelling continue on The Syrian Democratic Forces controlled areas and the citizens are displacing. Syrian Observatory For Human Rights. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    128. a b Военный Советник. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    129. Aldin Abazović. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    130. a b suliman: قوات سوريا الديمقراطية تسيطر على أجزاء واسعة من تل رفعت بريف حلب الشمالي ومعارك متواصلة بشكل عنيف في أطرافها.. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    131. Syrian Rebellion Obs. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    132. [6][7][8][9]
    133. Jenan Moussa on Twitter. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    134. khaled: قوات سوريا الديمقراطية تسيطر على بلدة كفرنايا بريف حلب الشمالي وتقترب من مناطق سيطرة تنظيم "الدولة الإسلامية". المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    135. Turkey shells advancing Kurds in Syria for third day. Breitbart. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    136. Julian Röpcke. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    137. Syrian Democratic Forces control Tal Rifaat and Kafr Naseh, the regime forces control Ihres after controlling Masqan
    138. a b Leith Fadel: Hezbollah, Syrian Army take control of Ahras in northern Aleppo. Al-Masdar News, 2016. február 16. [2019. július 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    139. Bitter Rebels Blame Kurds for Looming Tide of Syrian Refugees. VOA. [2016. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    140. a b Nick Paton Walsh, CNN: Syria war near Aleppo: Huge impact on Sunni moderates. CNN, 2016. február 16. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    141. UN, US condemn Syria air strikes as 'almost 50 civilians' killed. Yahoo News, 2016. február 15. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    142. Turkey cries foul over US call to stop shelling Syrian Kurds. The Times of Israel. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    143. a b Edward: The Syrian Democratic Forces control Sheikh Isa village and reach the outskirts of Mare’ the almost-entirely-besieged-city in the northern countryside of Aleppo. Syrian Observatory For Human Rights. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    144. Turkey asking coalition partners for joint Syria ground operation - Business Insider. Business Insider, 2016. február 16. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    145. [10][11][12]
    146. khaled: اشتباكات في مدينة حلب بين قوات سوريا الديمقراطية والفصائل ومزيد من القذائف تستهدف أماكن في المدينة. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    147. a b Leith Fadel: Kurdish forces advance around Aleppo City. Al-Masdar News, 2016. február 17. [2019. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    148. [13][14]
    149. Syrian behind Ankara bomb attack that killed 28
    150. Edward: Hundreds of fighters enter Azaz through Turkish territory coming from the countryside of Idlib. Syrian Observatory For Human Rights. (Hozzáférés: 2016. február 18.)
    151. Leith Fadel: Kurdish forces advance inside Aleppo City. Al-Masdar News, 2016. február 18. [2017. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
    152. suliman: اشتباكات متواصلة في مدينة حلب بين الوحدات الكردية والفصائل وبين قوات النظام وتنظيم “الدولة الإسلامية” في ريف حمص الجنوبي الشرقي. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
    153. a b Leith Fadel: Kurdish forces seize the entire Youth Housing Complex in Aleppo City. Al-Masdar News, 2016. február 24. [2017. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
    154. Leith Fadel: Russian airstrikes propel the Syrian Democratic Forces to capture several sites inside Aleppo City. Al-Masdar News, 2016. február 23. [2017. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
    155. khaled: تنظيم “الدولة الإسلامية” يقتحم بلدة خناصر ويسيطر على أجزاء واسعة منها ومعارك عنيفة تشهدها المنطقة. المرصد السورى لحقوق الإنسان. (Hozzáférés: 2016. február 25.)
    156. Agathocle de Syracuse. [2017. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
    157. a b Syria regime reportedly mobilizing for west Aleppo campaign, 2016. február 29. [2016. április 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
    158. Yesterday #SAA withdrew from the... - Syria 24 English - Facebook. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
    159. ABC News: ABC News. ABC News. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
    160. Leith Fadel: Syrian Democratic Forces capture strategic hill overlooking rebel supply route in Aleppo. Al-Masdar News, 2016. március 2. [2017. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
    161. معارك عنيفة واستهدافات متبادلة في محيط الشيخ مقصود والوحدات تنفي سيطرتها على طريق الكاستيلو
    162. گزارش جنگ سوریه عراق. Twitter. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    163. شهید قاجاریان به قولش وفا کرد/راه پدرم را ادامه می دهم (persian nyelven). خبرگزاری مهر - اخبار ایران و جهان - Mehr News Agency, 2016. február 4. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    164. Farsnews. [2018. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 7.)
    165. Militants kill Iranian general in Syria: Reports
    166. فتح بزرگ سوری‌ها درنبرد نُبل و الزهرا /فتح الفتوح بعدی در راه است/ پیام قاطع مقاومت از نزدیکی مرزهای ترکیه به ژنو (perzsa nyelven). خبرگزاری فارس , 2016. február 5. [2017. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 5.)