Óriásfarkas

fosszilis emlősfaj

Az óriásfarkas (Aenocyon dirus korábban Canis dirus) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó fosszilis faj, amely Észak-Amerikában élt a késő pleisztocéntól a kora holocénig, azaz 125 000-9500 évvel ezelőtt. Az utolsó jégkorszak végével tűnt el. Ismert förtelmes kutya néven is.

Infobox info icon.svg
Óriásfarkas
Evolúciós időszak: Késő pleisztocén - kora holocén, 0,125–0,0095 Ma
Felül a rekonstrukció, alatta a csontváz
Felül a rekonstrukció, alatta a csontváz
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Család: Kutyafélék (Canidae)
Alcsalád: Valódi kutyaformák (Caninae)
Nemzetség: Kutyák (Canini)
Alnemzetség: Canina
Nem: Aenocyon
Merriam, 1918[1]
Faj: A. dirus
Tudományos név
Aenocyon dirus
Leidy, 1858[2]
Szinonimák
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Óriásfarkas témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Óriásfarkas témájú kategóriát.

Felfedezése, besorolásaSzerkesztés

Az első maradványait Francis Lick találta meg az Ohio folyó partján 1854-ben, az Egyesült Államok Indiana államának területén. Új fajként Joseph Leidy írta le 1855-ben, aki a Canis primaevus nevet adta neki. Később észrevették, hogy ez a név már foglalt, ezért 1858-ban a Canis dirus nevet kapta. A legtöbb jó megtartású fosszíliája azóta a kaliforniai La Brea kátránytavából került elő.

2021-ben 5 darab, 50-13 ezer éves csontokból szerzett genetikai anyag vizsgálatából kiderült, hogy valójában a morfológiai hasonlóság ellenére szürke farkassal (Canis lupus) nem állt közeli rokonságban, hiszen a két faj evolúciója 5 millió évvel ezelőtt vált szét. Így a Canis genusból áthelyezték az Aenocyon genusba, ahol monotipikus faj.[9]

TestfelépítéseSzerkesztés

Az óriásfarkas volt a Földön valaha élt egyik legnagyobb ismert kutyaféle. Neve kissé megtévesztő: nem volt sokkal nagyobb a ma élő rokonainál. A mai szürke farkashoz hasonló testfelépítésű és kinézetű ragadozó volt, ám annál robusztusabb testfelépítésű. Testtömege 50–110 kg között lehetett, hossza pedig átlagosan 1,5 méter volt:[10][11] vagyis a mai szürke farkas a 23–86 kg-os tömegével és 1,0–1,6 méteres hosszával megközelítette az óriásfarkas méreteit, de annak maximális méreteit nem éri el.

Találóbb név az óriásfarkasnál az angol „rémfarkas” (dire wolf), mivel erőteljes állkapcsával, hatalmas agyarszerű fogaival és ezáltal eléggé deformálódott fejformájával meglehetősen rémisztő látványt nyújthatott. Az agya a testméretéhez, és a mai kutyafélékhez képest is meglepően kicsi volt.

ÉletmódjaSzerkesztés

Viselkedéséről, életmódjáról nagyon keveset tudni. Feltételezhető, hogy a mai farkasokhoz hasonlóan falkákban élt és vadászott a pleisztocén kori Észak-Amerika nyílt térségeinek nagy testű növényevő emlőseire. Ez utóbbi miatt – a leletek tanúsága szerint – gyakoriak voltak közöttük a tompa tárgyaktól – feltehetően patáktól – származó különböző csonttörések, melyek közül azonban több a gyógyulás jeleit mutatja: tehát szívós állatok lehettek, és talán a falka is gondoskodott a sérült tagjairól. A sérüléseik a falkán belüli és az azon kívüli fajtársak közötti rivalizálásokból is származhattak.

Az óriásfarkas rövidebb lábai, a nagy és a fosszíliák tanúsága alapján erősen igénybe vett fogak alapján elképzelhető, hogy a hiénához hasonló életmódot folytatott: elhullott, vagy elejtett prédaállatának nagy részét felfalta, csontjait is elropogtatva.

KihalásaSzerkesztés

Kihalása minden bizonnyal összefüggött Észak-Amerika nagy testű növényevőinek eltűnésével, amely nem sokkal a mai indiánok őseinek Amerikába érkezését követően következett be (erről bővebben: pleisztocén megafauna). Az új, zömmel kisebb testű és fürgébb növényevőkből álló faunában feltehetően kompetíció (fajok közötti verseny) alakult ki közte és a hasonló testfelépítésű szürke farkas között ugyanazon táplálékforrásokért és – mint kihalása mutatja – ebben a versenyben alulmaradt a szürke farkassal szemben. Az Egyesült Államok Arkansas államában 4000 éves maradványait is megtalálták.

JegyzetekSzerkesztés

  1. (1918) „Note on the systematic position of the wolves of the Canis dirus group”. Bulletin of the Department of Geology of the University of California 10, 533. o.  
  2. a b (1858) „Notice of remains of extinct vertebrata, from the Valley of the Niobrara River, collected during the Exploring Expedition of 1857, in Nebraska, under the command of Lieut. G. K. Warren, U. S. Top. Eng., by Dr. F. V. Hayden, Geologist to the Expedition, Proceedings”. Proceedings of the Academy of Natural Sciences of Philadelphia 10, 21. o.  
  3. (1854) „Notice of some fossil bones discovered by Mr. Francis A. Lincke, in the banks of the Ohio River, Indiana”. Proceedings of the Academy of Natural Sciences of Philadelphia (7), 200. o.  
  4. (1869) „The extinct mammalian fauna of Dakota and Nebraska, including an account of some allied forms from other localities, together with a synopsis of the mammalian remains of North America”. Journal of the Academy of Natural Sciences of Philadelphia 7, 368. o.  
  5. (1876) „Description of some remains of an extinct species of wolf and an extinct species of deer from the lead region of the upper Mississippi”. American Journal of Science s3-11 (61), 47–51. o. DOI:10.2475/ajs.s3-11.61.47.  
  6. AMEGHINO, F. 1902. Notas sobre algunos mamíferos fósiles nuevos ó poco conocidos del valle de Tarija. Anales del Museo Nacional de Buenos Aires, 3º serie, 1:225-261
  7. (1916) „Human remains and associated fossils from the Pleistocene of Florida”. Annual Report of the Florida Geological Survey 8, 152. o.  
  8. (1930) „Alaska's frozen fauna”. Natural History (magazine) (30), 71–80. o.  
  9. https://ng.24.hu/tudomany/2021/01/15/elzartsaga-okozhatta-a-jegkori-oriasfarkas-vesztet/
  10. Wolves, Coyotes, and Dogs (Genus Canis). Museum.state.il.us. (Hozzáférés: 2011. október 23.)
  11. Sorkin, B. (2008). „A biomechanical constraint on body mass in terrestrial mammalian predators”. Lethaia 41 (4), 333–347. o. DOI:10.1111/j.1502-3931.2007.00091.x.  

ForrásokSzerkesztés