Úri utca (Budapest)

utca Budapest I. kerületében
(Úri utca szócikkből átirányítva)

Az Úri utca Budapest I. kerületében a Várnegyedben található, a Dísz tértől a Kapisztrán térig húzódik. Az utca középkori eredetű, de a második világháborúban súlyos károk érték. Több háza teljesen elpusztult, ezek helyére a vári környezetbe jól illeszkedő épületeket építettek.

  A Duna-part látképe, a Budai Várnegyed és az Andrássy út
világörökségi helyszín része
Úri utca
Úri utca 47.
Úri utca 47.
Közigazgatás
Ország Magyarország
Település Budapest, I. kerület
Városrész Várnegyed
Földrajzi adatok
Elhelyezkedése
Úri utca (Budapest)
Úri utca
Úri utca
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 30′ 07″, k. h. 19° 01′ 52″Koordináták: é. sz. 47° 30′ 07″, k. h. 19° 01′ 52″
A Wikimédia Commons tartalmaz Úri utca témájú médiaállományokat.

Elnevezései szerkesztés

Az utcának a középkorban több neve volt, szakaszonként más-más, a déli részének neve Szent György utca, a középső szakasza Nyírő, Kalmár, Hátsó és Német utca, míg az északi rész neve Mindszent utca volt. A török korban ismét különböző nevekkel illették: eleinte Mindszent mahalleszi volt a neve, majd a déli részét Rézművesek utcájának hívták, északi részét a Rézművesek utcájától a Toprak kuleszi mejdániig Toprak bástya utcának hívták, de ennek egy részét Kádi utcájának is nevezték. 1696-ban már Herren Gasse (Úri sikátor) volt a neve. 1848-ban egy rövid időre átkeresztelték Batthyány utcának, majd ismét Úri utca lett a neve.

Épületei szerkesztés

Az Úri utcában a Mária Magdolna-templomon kívül az alábbi épületek élveznek műemléki védettséget:

  • 6. szám: egyemeletes lakóház, ami a középkorban két ház volt. Gótikus kapualjában két ülőfülke van, a házban középkori helyiség és középkori pincék is találhatóak. Ebben a házban született Szalay László történetíró. Budapest ostroma után Tillai Ernő, ifj. Kotsis Iván és Meczner Lajos állították helyre, 1956 és 1958 között.
  • 8. szám: egyemeletes neogótikus stílusú ház, amit Hauszmann Alajos épített 1903-ban Széchenyi Gyula számára. A kapualjában ülőfülkék, a homlokzatában pedig középkori maradványok vannak. Az ennek a háznak a helyén álló épületet Hölbling János budai építőmester vette meg Rupp J. Gáspár élelmezési felügyelőtől 1724-ben.
  • 9. szám: egyemeletes saroklakóház, aminek a földszintjén középkori falmaradványok vannak, és a pincéje is középkori. 1700 táján alakították át, majd 1948-ban Meczner Lajos állította helyre. A házat összeépítették a Tárnok utca 10. számú házzal.
  • 12. szám: egyemeletes lakóház, újabb homlokzattal. A kapualjában az 1730-as évekből származó Szent Család-szobor látható.
  • 13. szám: egyemeletes középkori sarokház, aminek az egyszerű barokk homlokzatát többször átépítették. A világháborús sérülések utáni helyreállítás után több, középkorból származó részlet került elő. Ezeket megpróbálták konzerválni és mind bemutatni, emiatt a ház mai homlokzata vegyes képet mutat. A ház egész földszintje gótikus, dongaboltozatos helyiségekkel. Az Anna utca felőli rész a középkorban külön ház volt.
  • 14. szám: egyemeletes kora klasszicista stílusú lakóház, amit az 1810 körüli években építettek.
  • 16. szám: egyemeletes barokk lakóház, kapualjában és a földszintjén 1730 körüli barokk fiókos dongaboltozattal. Lépcsőházának copf stílusú vasajtója van.
  • 17. szám: egyemeletes középkori ház. Földszinti homlokzata teljesen középkori, a belső helyiségei boltozottak. Emeleti homlokzata is középkori, aminek a közepén valamikor 15-16. századi erkély lehetett. A 19. sz. háztól a Balta köz választja el, amibe két gótikus ablak és egy lőrés nyílik. A házat 1720 körül építették át barokk stílusúvá.
  • 45. szám: a Zwack-palota, korábban a Zwack család tulajdona, majd a 2000-es évek elejéig Törökország budapesti nagykövetsége működött benne, értékesítését 2016-ban is tervezték, 2,5 millió euróért.[1]
  • 62. szám alatt áll a Prímási palota.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az állam vett magának egy házat. Népszava, CXLIII. évf. 296. sz. (2016. december 17.) 2. o.

Források szerkesztés

  • Budapest lexikon II. (L–Z). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 566–574. o. ISBN 963-05-6411-4  

További információk szerkesztés