Főmenü megnyitása

Őrség

tájegység Nyugat-Magyarországon

Az Őrség zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található történeti és néprajzi tájegység. Nevét onnan kapta, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére (ŐNP, 2011). A vidéket gyakran összetévesztik a Vendvidékkel, az ottani szlovén településeket „őrségi szlovén falvakként” emlegetve, valójában azonban ezek mind néprajzilag, mind etnikailag nagyon különbözőek.

Őrség
Pityerzser35.JPG
Ország Magyarország
Szlovénia
Elhelyezkedése
Őrség (Magyarország)
Őrség
Őrség
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 52′, k. h. 16° 22′Koordináták: é. sz. 46° 52′, k. h. 16° 22′
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Őrség témájú médiaállományokat.
A pityerszeri skanzen egyik lakóépülete, 12934. számú műemlék

Tartalomjegyzék

Földrajzi helyzeteSzerkesztés

Természeti kincsekben, a történelmi múltat idéző értékekben, kulturális és szakrális látnivalókban gazdag tájegysége hazánknak. Vas megye délnyugati szegletében találjuk meg e tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek, akik a magaslatokról figyelni tudták a határvonalat, akik munkájuk fejében különböző kiváltságokat kaptak, közvetlenül a király fennhatósága alá tartoztak. Innen a táj neve: Őrség.

 
Az Őrség átnézeti rajza

DomborzataSzerkesztés

A földrajzi, illetve növényföldrajzi Őrség határai nem azonosak a történelmi-néprajzi tájegység határával.

Erre a területre a hosszú, széles, lapos, alacsony, É–D-i tengelyű dombhátak jellemzőek, közöttük bővizű patakokkal, amelyek a tájegység északi részén a Rábába, déli részén a Zalába ömlenek. Az egyetlen viszonylag nagy, összefüggő kiemelt terület a Nádasd-Szőcei-fennsík. A terület dél és nyugat (az Alpok felé is emelkedik egy kissé; legalacsonyabb pontja Pankasz közelében, a Zala völgyében 194 m.

Földtan, talajtanSzerkesztés

A dombok anyagát az Alpokban eredő, kisebb-nagyobb vízfolyások rakták le a földtörténet neogén időszakában. A dombhátakat az úgynevezett Rábán túli kavicstakaró védte meg a lepusztulástól, ám ahol az eróziónak sikerült a kavicsleplet átvágni, a völgyek mélyen bevágódtak az alatta rétegződő finomszemű ártéri üledékekbe.

A völgytalpakon holocén öntéstalajok alakultak ki; a dombokon a rosszul művelhető pszeudoglejes barna erdőtalaj az uralkodó.

ÉghajlataSzerkesztés

Jellemzőbb rá az enyhébb nyár. Csapadékos, viszonylag hűvös, dealpin jellegű. Az Alpokhoz közeledve nő a páratartalom és csökken a középhőmérséklet, válik egyenletesebbé a csapadék eloszlása, ritkulnak a késő tavaszi és kora őszi fagyos napok. Az évi középhőmérséklet 9–10°C; a hőingás kicsi, a napsütéses órák száma ugyancsak viszonylag kicsi. Az évi csapadékmennyiség 800–850 mm, és ennek nagyobbik része a vegetációs időszakban hullik le, gyakran heves zivatarokból. Emiatt a dombok lábánál a vízzáró agyagrétegek tetején sok forrás bukkan elő; a lapos völgytalpakon pedig gyakoriak a pangó vizek.

NövényzeteSzerkesztés

Az Őrség és a Rába-völgy a nyugat-dunántúli flóravidék Castriferreicum flórajárásába tartozik. Nyugaton a kelet-alpi flóravidék stájer flórajárásával, keleten a Praenoricum flóravidék göcseji flórajárásával határos. A terület növényföldrajzi beosztása alapvetően Pócs Tamás munkásságának eredménye; a további kutatók közül kiemelendő Gáyer Gyula, Jávorka Sándor, Zsohár Gyula és Horvát Adolf Olivér.

A patakok mentén égerligetek, szórványosan égerlápok fordulnak elő, helyet adva a struccpáfránynak, a európai zergeboglárnak, különféle mohafajoknak, a kereklevelű harmatfűnek, a tőzegepernek, a vidrafűnek és még számos védett növénynek.

A láprétek növényei:

A 19/20. század fordulóján az Őrség uralkodó erdőtársulása a bükkös volt.

A lomberdők és fenyvesek, a kaszálók és a láprétek, a patakvölgyek és a vizes élőhelyek gazdag állatvilágnak adnak otthont.

ÁllatvilágaSzerkesztés

Az Őrség a közép-dunai faunakerület kisalföldi faunajárásához tartozik.

A Rábában, a Zalában és a mellékpatakokban mintegy 30 halfaj él. A sebes pisztráng, a sujtásos küsz (Alburnus bipunctatus), és egyedülálló ritkaságként a dunai ingola. Egyes patakok tiszta vizében elterjedt a folyami rák. A területen igen sok a kétéltű. Él itt:

Az ugyancsak védett hüllők közül megtalálható:

A rovarok közül a szitakötők nemzetközi védelem alatt állnak.

Az énekes madarak közül figyelmet érdemel a sárgafejű és a tüzesfejű királyka, a keresztcsőrű, a süvöltő, a csíz és az erdei szürkebegy. A ragadozó madarak közül a darázsölyv a legjelentősebb. A templomtornyokban fészkel a fokozottan védett gyöngybagoly. A kisemlősök közül gyakori a csalitjáró pocok és a pirókegér. Az alkonyi órákban találkozhatunk menyéttel, hermelinnel nyesttel, nyuszttal és keleti sünnel is.

A vidék egyetlen, fokozottan védett emlőse a vidra (Lutra lutra). Él itt néhány borz (Meles meles) is. A vaddisznó, az őz, a szarvas és a róka általánosan elterjedt.

TörténeteSzerkesztés

 
Kiégetetlen agyagok a fazekas kemencében

Története azzal kezdődik, hogy a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen ered a táj neve: Őrség. Az Árpádok korában az ismétlődő német betörések miatt a nyugati határvidéken különösen fontos volt a határőrizet. A határvédelem részeként a lakott központi területet széles biztonsági zóna övezte, amit gyepű előtti térségnek neveztek. A legkülső gyepűvonal Muraszombat (ma: Szlovénia) és Regede (ma:Bad Radkersburg (Ausztria) között húzódott. Az őrzők feladata volt a határőrizet mellett a vasérclelőhelyek és a só őrzése, a ló- és marhakereskedelem biztosítása, és a határmenti eseményekről is értesíteniük kellett a királyt (Szinetár et al.).

A szelíden hullámzó dombvidéken jellegzetes településszerkezet alakult ki. A néhány házból álló dombtetői településrészek a „szerek” , amelyek laza együttese alkotta az egyes településeket. Az itt élő emberek évszázadok alatt alakították ki, a táj mozaikos képét, apró parcellás gazdálkodásukkal., a tájba simuló épületeikkel. Megőrizve a természetet és fenntartva annak változatosságát. Hagyományos építőanyaguk a fa. A boronaházas építésű házak a 19. században váltották fel az oszlopokon nyugvó, kiugró tornáccal ellátott úgynevezett kódisállásos házak. A legszebbek Szalafőn és Pankaszon láthatók.

1286-ban IV. László nemesi kiváltságokat adott az őröknek nemzetségi és adományozó levéllel. A 18 őrségi falu vezetője volt a közigazgatásért és igazságszolgáltatásért felelős őrnagy, aki ezeket a teendőit a 12 esküdt segítségével a határőrszervezet felbomlása után is ellátta.

Az Őrség stratégiai szerepe jelentősen csökkent az Árpád-kor végén, a határvárak kiépítésével. 1392-ben a király gyakorlatilag elvette határőrök különleges szabadságjogait, és 1393-ban az Őrséget királyi adományként, örök birtoklásra a Sárai családnak adta. 1461-ben az Újlaki, 1524-ben pedig a Batthyány család tulajdonába került a terület és a szabadságjogokat már nem vették figyelembe. Bár e jogokat „papíron” I. Ferdinánd, majd I. Lipót is megerősítette (Szinetár et al.), a földbirtokosok katonai szolgáltatásra, adóra és robotra kötelezték az itt élőket. A 16. és 17. századokban a hazai adókon kívül a töröknek is robottal tartozott. A korábbi szabadabb státusz maradékaként, külön őrnagy állhatott a németújvári uradalom szervezetében, aki bírói és adóbeszedési jogokkal bírt.

A protestantizmus a 16. századtól terjedt. E kor jellegzetes emlékei a haranglábak; közülük a legrégebbi a pankaszi, amit 1755-ben építettek. A harangot védő sisakot zsindellyel fedték, a szoknyát pedig zsúppal.

1600 (Nagykanizsa eleste) után a térség majd' kilencven évre török uralom alá került. Visszahódítása után a Batthyány család a hadi kötelezettségek mellett teljes jobbágyszolgáltatást követelt meg az elszegényedett és megfogyatkozott lakosságtól.

A reformáció és az ellenreformáció idején a templomok többször gazdát cseréltek. Bajánsenye központjában 1819-ben épült az a templom, amelynek falán Nemesnépi Zakál György, az önálló egyházközség megteremtője, a térség első tudományos leírója emléktáblát kapott. Külön kiállítótermet kapott Pálóczi Horváth Ádám az „Őrség jótevője”. A trianoni békeszerződés az Őrséget kettévágta.

Az érintettek közül egyedül a szomoróciak mertek lázadni a diktátum ellen.

Az összetartozó néprajzi és tájtörténeti értékeit - a jelentőségét lassan elvesztő - határ mindkét oldalán egyaránt megtekinthetjük.

Az „őrségi agyag” megmunkálói az egykori fazekasok voltak. Munkáikat a magyarszombatfai Fazekasház, a veleméri Sindümúzeum és az őriszentpéteri Szikszai Edit gyűjtemény őrzi. Legnevesebb utódaik ma is Magyarszombatfa és Gödörháza környékén élnek.

Építészete, településeiSzerkesztés

 
Őrségi skanzen Pityerszeren.

A honfoglalás után Vér-Bulcsú telepített ide gyepűőrzőket és a későbbi századokban is megmaradtak a határőrvidék lakosságának kiváltságai. Az őrségi falvak füzéresen helyezkednek el. Egy-egy kisebb házcsoport lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódik következőhöz. A szeres településszerkezet jellemző; az elszigeteltség, rossz megközelíthetőség segítette a védelmet. Egy-egy szer csak néhány házból, ezek gazdasági épületeiből és udvaraiból áll, jellemzően a dombtetőkön, erdőirtásokban. Neveiket eredetileg az ott élő családokról (pl. Baksaszer, Siskaszer), földrajzi helyzetükről (Keleti szer, Felsőszer), ritkábban valamilyen egyéb jellegzetességről (Templomszer) kapták. A kisebb községek 2–4, a nagyobbak 6–8 szerből álltak.

A házak hagyományos építőanyaga a 19. század közepéig a fa maradt. A házakat egymásra fektetett gerendákból építették úgy, hogy azokat a sarkokban keresztvéges vagy fecskefarkú csapolással illesztették egymáshoz. Ezeket a boronafalú házakat kívül-belül szalmatörekes sárral tapasztották, majd meszelték, illetve alul csak bekenték agyaggal vagy kormozott mésszel. A tetőt zsúppal (rozsszalmával) fedték. A házakat kisebb-nagyobb, úgynevezett belsőségi telkek vették körül, az elszórtan álló házak közé kiterjedt gyümölcsösöket ültettek, illetve réteket kaszáltak.

A hagyományos népi faépítészet legszebb példáit a Szalafőhöz tartozó Pityerszeri Falumúzeumban mutatják be. A 19. század közepe felé kezdték el tömegesen beépíteni a helyben található, jó minőségű agyagból égetett téglákat, a tetők fedésére pedig a cserepet. A téglaházak jellemző építészeti eleme a kiugró rövid előtornác, az ún. kódisállás, ahol a vándorok, „kódisok” húzódhattak meg éjszakára vagy az eső elől.

A helyiségeket (szoba, konyha, kamra, ólak) eleinte egy vonalban helyezték el. A társasági élet központja a konyha volt – kezdetben füstöskonyha kemencével és főzőpadkával. A füst csökkentésére alakították ki a mászókéményes tűzhelykombinátokat, amiket gyakran összekapcsoltak az ennek eredményeként úgyszintén a konyhából fűtött, szobai cserépkályhákkal.

Az L alaprajzú, ún. „hajlított ház”akban a gazdasági épületszárnyat (kamra, istálló, pajta) a lakóépület végében, arra merőlegesen helyezték el. A legjellemzőbb háztípus az ún. „kerített ház”, ahol az udvart a lakó- és a gazdasági épületek U alakzata fogja közre, a negyedik oldalt pedig kerítés zárja le. Ez nem magyar sajátosság, északabbra az osztrákoknál is megtalálható.

A porták legszembetűnőbb épületei a nagy, külön álló szénatároló pajták, köztük a falazott téglapilléreken álló, deszkázott falú lábaspajták. Az önálló kamraépület neve kástu.

A magyarországi őrségi falvak a következők: Bajánsenye, Felsőjánosfa, Felsőmarác, Hegyhátszentjakab, Ispánk, Ivánc, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kisrákos, Kondorfa, Magyarszombatfa, Nagyrákos, Nemesnép, Őrimagyarósd, Őriszentpéter, Pankasz, Szaknyér, Szalafő, Szatta, Szőce, Velemér, Viszák.

Szlovéniában található őrségi magyar települések északról délre: Őrihodos, Kapornak, Domonkosfalva, Szerdahely, Pártosfalva, Kisfalu, Csekefalva és Szentlászló.

Hagyományos gazdálkodásaSzerkesztés

A gyenge földek miatt a mezőgazdaságban hagyományosan a legeltetésre alapozott szarvasmarha-tenyésztés volt a meghatározó; a szántóföldi növénytermesztés jelentősége alárendelt. Almozásra az erdei avart használták.

Jelentős szerepet kapott továbbá a szálaló művelésre alapozott erdőgazdálkodás.

A szántók termőképességét a belsőségi telkeken rendszeres trágyázással, a szerek körüli gyűrűkben égetéses-irtásos módszerrel próbálták megőrizni. Ennek első szakaszában csökkenő hozamú földeket parlagoltatták, illetve legelőnek vagy kaszálónak használták, miközben hagyták azt lassan visszaerdősülni. Tíz–tizenöt év elteltével kiirtották a friss erdőt, és a fákat a helyszínen felégették, hogy hamujukkal trágyázzák a földet.

A talaj művelésének fő eszköze a Nyugat-Dunántúlra jellemző gerendelyes eke volt, amivel (a csapadékos időjáráshoz és a kötött talajhoz alkalmazkodva) bakhátre szántottak. AZ élelmiszernövények mellett leginkább lent (Linum sp.) termeltek, és azt házilagosan dolgozták fel. Kásanövénynek hajdinát (Fagopyrum esculentum) vetettek; az olajat tök (Cucurbita sp.) magjából ütötték.

Az 1800-as évektől megnőtt az intenzíven művelt, „belső” földek aránya. Az égetéses-irtásos művelés elvesztette jelentőségét, de a beerdősült külső földeken helyenként máig látni az egykori bakhátak nyomait.

LátnivalókSzerkesztés

 
Az őriszentpéteri templom a 13. században épült

Az Őrség területén több kora középkori emlék található.

Templomok:

 
Pankaszi harangláb

Haranglábak:

Múzeumok, kiállításokSzerkesztés

  • Szikszai Edit gyűjtemény Őriszentpéteren: A régi gazdálkodás eszközeit és a mindennapi élet tárgyait mutatja be.
  • Szabadtéri néprajzi múzeum: Az Őrség egyik legfőbb látnivalója a Pityerszeri skanzen (Szalafőn), ahol legjobban tanulmányozható a településszerkezet.
Csörgőszeren (Szalafő egyik szerében) még hagyományos módszerrel sajtolják a tökmagolajat.
  • Sindümúzeum, a magyar hieroglif írás és a népi jelkincs múzeuma.

A szlovéniai oldalon:

Hagyományos őrségi rendezvényekSzerkesztés

 
Tökmagsajtolás Csörgőszeren (Szalafő)
  • Virágzás napjai
Több őrségi helyszínen zajló kulturális programsorozat a pünkösdi ünnepek környékén.
  • Őrségi vásár
Több napos népművészeti és kézművesvásár kulturális és sport eseményekkel, koncertekkel, és kiállításokkal.
  • Nemzetközi Fazekastalálkozó
Magyarszombatfán az őrségi kézművesek központjában kiállítás és vásár, a hazai és külföldi fazekasok munkáiból
Magyarszombatfai Fazekasnapok
  • Völgyhídi vásár
A magyar-szlovén vasúti völgyhídról elnevezett Nagyrákoson megrendezendő vásár. A több napos rendezvényeken kézműves és népművészeti alkotások cserélnek gazdát.
  • Hétrétország - Szerek, porták fesztiválja
Kb. augusztus 10 - 20 között rendezik. Kulturális fesztivál, valamint lehetőséget nyújt őrségi művészek, kézművesek portájának látogatására.
  • Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál

Minden év október közepén kerül megrendezésre.

Természeti értékeiSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

MonográfiákSzerkesztés

  • Beluszky Pál: Őrség, Vendvidék, Felső-Rába-völgy. Szentgotthárd és vidéke, Budapest-Pécs: Dialóg Campus 2005.
  • Csiszár Károly: Az Őrség (Változó Világ 26., Budapest, 2000)
  • Dömötör Sándor: Őrség, Budapest: Gondolat Kiadó, 1960.
  • Gyöngyössy Péter: "Gyántásország". Történeti adatok az őrségi erdők erdészeti és természetvédelmi értékeléséhez, Szombathely: Kerekerdő Alapítvány, 2008.
  • Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása, (Bp., 1943)
  • Moldova György: Az Őrség panasza (Magvető könyvkiadó Budapest, 1987) 478. o. ISBN 963-14-1030-7
  • Nemes-Népi Zakál György: Eőrséghnek leirása ugymint: annak természete, története, lakosai, ezeknek szokásai, nyelvszokása a' mellyeket öszve szedegetett 1818-dik esztendőben Nemes-Népi Zakál György [szerk. Stefanich Péter, kiad. Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság], 2. bőv. kiad. Szombathely: Szignatúra 2002.
  • Az Őrségi Nemzeti Park építészeti emlékei (szerk. Markovics Tibor, Márkus Rita, Szentendreyné Havas Márta), Őriszentpéter: Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága 2003.
  • Tóth János: Az Őrség népi építészete, Budapest: 1971.
  • Varga Géza: Mítoszok őre, Velemér. Barangolás az Őrség művészeti és történelmi emlékei között (Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1999., 2000.)

Kisebb tanulmányokSzerkesztés

  • Békési Sándor: A táj elmúlásai, in: Liget. Irodalmi és ökológiai folyóirat, Budapest, 1/1999, 56-63 o.
  • Békési Sándor: Zur Naturschutzproblematik der Wälder im Örség, in: Christian Holler (szerk.): Zum Stand der naturkundlichen Forschung im Südburgenland und im angrenzenden Ungarn (kiad. Internationale Clusius Forschungsgesellschaft Güssing, = Burgenländische Forschungen, 87), Eisenstadt: 2003, 62-66 o.
  • Bödei János: Adatok Zalabaksa gyűjtögető gazdálkodásához. Néprajzi Értesítő, 1943.
  • Czugh Dezső: Magyarszombatfa és környéke fazekasságáról. Néprajzi Múzeum Értesítője, 1954.
  • Markovics Tibor: Die Aufgaben des Naturschutzes im Nationalpark Örség, in: Christian Holler (szerk.): Zum Stand der naturkundlichen Forschung im Südburgenland und im angrenzenden Ungarn (kiad. Internationale Clusius Forschungsgesellschaft Güssing, = Burgenländische Forschungen, 87), Eisenstadt: 2003, 57-61 o.
  • Stahl Ferenc: Az Őrség jogállása. Vasi Szemle, 1973.
  • Varga Géza: A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor
  • Varga Géza: Őrségi jelkincs

ForrásokSzerkesztés

  • Pete György (főszerk.): Vas megye kézikönyve (Faludi Ferenc Alapítvány, Szombathely, 1989) I. és II. kötet ISBN 963-9089-17-6
  • Phare CBC 2003 Magyarország-Ausztria Program Határon átnyúló turizmusfejlesztési hálózatok (2006) 34. o.
  • Őrségi Nemzeti Park honlapja, 2011. VIII. 18-i állapot
  • Szinetár Csaba, Györke Gyula, Hella Ferenc, Kemencei Ilona, Nagy Krisztina, Sülyi Péter: Bajánsenye. A történelmi Őrségben. (Bajánsenye önkormányzata, év nélkül) 28 oldal.
  • Márkus Rita: Az őrségi és vendvidéki népi építészet. ŐNP Igazgatóság, Sarród, év nélkül.
  • Nagy Endre, 2006: Őrségi népi műemlékegyüttes a szalafői Pityerszeren. Pannon Gyöngyszemek. B.K.L. Kiadó, Szombathely, 2006. ISBN 963 7334 13 0
  • Rakonczay, 1996: Rakonczay Zoltán, Ambrus András: Szigetköztől az Őrségig: A Nyugat-Dunántúl természeti értékei, Budapest, 1996, ISBN 963-7362-12-6 fűzött

Egyéb információkSzerkesztés