Őszi vérfű
Az őszi vérfű vagy orvosi vérfű (Vérharmatfű, vérszopóka — Sanguisorba officinalis) a rózsafélék (Rosaceae) családjának vérfű (Sanguisorba) nemzetségébe tartozó növényfaj. Magyar (vérfű) és tudományos (officinalis) nevét egyaránt azért kapta, mert a hajtásaiból főzött teát már az ókor óta vérzések ellen használták.
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Sanguisorba officinalis L. | ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Őszi vérfű témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Őszi vérfű témájú médiaállományokat és Őszi vérfű témájú kategóriát. |
Származása, elterjedése szerkesztés
Holarktikus fajként Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is honos.[1]
A Magyar-középhegységben és a Nyugat-Dunántúlon elég gyakori; találkozhatunk vele még a Mecsekalján. A Duna–Tisza-közén ritkább, a Tiszántúlról — a Nyírség kivételével — hiányzik. Alföldi lelőhelyei például a Dorozsma-Majsai-homokhát semlyékeiben túlélt, kiszáradó kékperjés láprétek, amelyeken több veszélyeztetett növényritkasággal él együtt. Ritka, érzékeny és védendő növénytársulások kísérőfaja.
Megjelenése, felépítése szerkesztés
Lágy szárú, évelő növény, 30–100 cm magas, de karcsú hajtásai tápanyagban bővelkedő talajon akár 1 m fölé is megnőhetnek.
Tőlevélrózsában álló, páratlanul szárnyas összetett leveleinek fonáka kékeszöld. A hosszú nyelű és tojásdad alakú, csupasz levélkék válla szíves, éle csipkés a 7–15 levélszárny mindkét oldalán legalább 12 foggal. A fonákuk világoszöld.
A hajtások csúcsán növő és többnyire kétivarú, 2–4 cm hosszú, karmazsinvörös virágok csészéje négy cimpájú, 4 porzóval és 1 bibével, sziromlevelük pedig nincs. a virágból a porzók kilógnak. A virágok tömött, hosszúkás-tojásdad fejecskeszerű füzérvirágzattá állnak össze.
Négyélű kaszattermésében (áltermésében) egyetlen aszmag fejlődik.
Életmódja, élőhelye szerkesztés
Láprétekre, láposodó kaszálórétekre jellemző. Szinte egész Európában, de Észak-Ázsiában és Észak-Amerika északi részén is megtalálható. Állandóan nedves talajt igényel; a nagy nitrogéntartalmú talajokról más növények többnyire kiszorítják. A talaj pH-jára nem érzékeny. A talaj degradálódását közepesen tűri.
Júliustól szeptemberig nyílik; virágait a szél porozza be.
A vérfű hangyaboglárka (Phengaris teleius) és a nemes aranybagoly (Diachrysia zosimi) kizárólagos tápnövénye.
Ökológiai jelentősége szerkesztés
A Kárpát-medencében a védett vérfű hangyaboglárka (Phengaris teleius) és az ugyancsak védett nemes aranybagoly (Diachrysia zosimi) kizárólagos tápnövénye.
Hatóanyagai szerkesztés
Cseranyagokat (ellagitanninok), triterpén-glikozidokat (pl. szangviszorbin), flavonoidokat tartalmaz.
Felhasználása szerkesztés
A népi gyógyászatban vérzéscsillapításra, hasmenés ellen, erős menstruációs panaszokra alkalmazták. A homeopátia görcsoldásra, a menopauza alatti köztes vérzések és hasmenéses megbetegedések ellen alkalmazza.
A zsenge levelek fűszerként is használhatók, bár erre a kis vérfű levele alkalmasabb.
Virágzó hajtását július–augusztusban gyűjtik (hasonló célokra gyökerét is hasznosítják). Klinikai kísérletek szerint alkoholos vagy vizes kivonata kiváló mikrobaölő. „A megállapított antimikrobiális hatás, különösen a bőr- és nyálkahártya-gyulladást okozó mikroorganizmusok szaporodásának gátlása, teljes mértékben indokolja a S. officinalis használatát a hagyományos gyógyászatban.”[2]
Hasonló, vele összetéveszthető fajok szerkesztés
- kis vérfű (Sanguisorba minor)
- lágytövisű vérfű (Sanguisorba muricata)
Ezek gyógyhatása hasonló, de gyengébb. A kis vérfű fűszernek is használatos, és ízletesebb az ilyen minőségében kevésbé megfelelő őszi vérfűnél.
Kapcsolódó cikkek szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
Források szerkesztés
- Schauer-Caspari: Kirándulók növényhatározója M-érték Kiadó, Budapest ISBN 978-963-9693-23-4
- Ingrid Schönfelder – Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó. 2001. ISBN 963 684 124 1
- Simon Tibor: A magyarországi edényes flóra határozója, Budapest 1992, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 2000 ISBN 963-19-5309-2
- Teplánszki Dóra, Korompai Tamás: A vérfű-hangyaboglárka, Maculinea Teleius (Lepidoptera: Lycaenidae) mátrai állományának vizsgálata és a megmentésére irányuló kísérlet. ACTA Universitatis, Sectio Biologiae, Tom. XLVI. pp. 13–28
- Gyógynövényhatározó.hu: Vérfű, őszi
