Škoda 15Tr

Felújított 15Tr Szegeden
Felújított Škoda 15Tr, Ústí nad Labem

A Škoda 15Tr egy csehszlovák (később cseh) gyártmányú magas padlós csuklós trolibusz, melyet 1988 és 2004 között gyártottak, prototípusai a '80-as évek közepén készültek, 1995 óta a digitális kijelzőkkel ellátott, modernizált 15TrM-et gyártják a Skoda ostrovi üzemében. A helyi közlekedési társaságok által korszerűsített, eredetileg 15Tr-nek gyártott trolibuszok típusjelzése 15TrR. Magyarországon a Szegedi Közlekedési Társaságnál teljesít szolgálatot 25 darab.

FelépítésSzerkesztés

A 15Tr felépítése nem sokban tér el a szóló 14Tr-től. Ez volt az első csehszlovák gyártmányú csuklós trolibusz (a szintén csuklósnak tervezett 10Tr sosem készült el, a Škoda-Sanos S200Tr pedig csehszlovák-jugoszláv együttműködés eredménye volt). A trolibusz négyajtós, háromtengelyes jármű, ahol a középső és hátsó tengely van hajtással ellátva. A menet és fékvezérlés elektronikus kivitelű.

A jármű kocsiszekrénye két, hangtompító burkolattal ellátott csuklóművel összekötött részből áll. A hajtómű és a segédüzemi berendezések mindkét kocsirészre fel vannak szerelve.

A jármű belső világítása gázkisüléses lámpákkal van ellátva. A járművezető fizikai igénybevételét jelentősen csökkenti a hidraulikus kormányszervó berendezés. A fokozat nélküli elektronikus hajtásvezérléssel ellátott soros motorok sima indítást tesznek lehetővé állandó gyorsulás mellett, a motor fordulatszáma által meghatározott sebességig. A sebesség további növelése két lépésben történik, mezőgyengítéses gyorsítással, amíg a jármű eléri a legnagyobb sebességét. Egy elektrodinamikus fékrendszer a sima, fokozat nélküli fékezést biztosítja, megállítása a pneumatikus fékrendszer segítségével történik.

Az első szériák még osztott első szélvédőkkel érkeztek, a későbbieknek már egyben van az egész. Eredetileg minden 15Tr piros-krémszínű festést kapott, mert minden csehszlovák közlekedési társaság ezt használta. Škoda 15Tr trolik először a České BudějoviceTemelin útvonalon álltak forgalomba.

Technikai adatokSzerkesztés

  • Hossz: 17,36 m
  • Szélesség: 2,5 m
  • Magasság: 3,41 m
  • Jármű tömege üresen: 15,8 tonna
  • Férőhelyek száma: 150
    • Ülőhelyek száma: 45
    • Állóhelyek száma: 100
  • Motorok teljesítménye: 2 × 100 - 2 × 120 kW
  • Legnagyobb sebesség: 65 km/h

PrototípusSzerkesztés

A 15Tr első két prototípusát 1983-ban készítették, ezeknek részben eltérőek voltak az elektromos berendezései, mint a végleges változatoknak. A gyártói tesztek után az első proto 1984-ben és 85-ben 500-as pályaszámmal tesztüzemben állt Pilsen városában. 1987 és 88 közt még két prototípust gyártottak le, ezek már utasokat is szállítottak a tesztmeneteik alatt.

Modernizáció és újjáépítésSzerkesztés

Sok 15Tr-t újítanak fel, ezek digitális kijelzőket, teljesen átépített, modernizált belsőteret, új áramszedőket kapnak, ezeket a 15TrR típusjelzéssel látják el.

ÜzemeltetőkSzerkesztés

1983 és 2004 közt körülbelül 600 darab készült el ezekből a trolikból.
A táblázat csak a gyártótól újonnan vásárolt trolikat tartalmazza, a különböző városok jelenlegi troliparkja ettől eltérhet.

  CsehországSzerkesztés

Üzemeltető város Típus Beszerzés éve Darab Pályaszám Megjegyzés
Brno 15Tr 19901991 8 darab 3501 – 3508  
České Budějovice   19912004 52 darab    
  15Tr 19911992 42 darab 01 – 42  
  15TrM 1995 10 darab 48 – 57  
Hradec Králové   19892001 16 darab    
  15Tr 19891994 11 darab 71 – 81  
  15TrM 19952001 5 darab 82 – 86  
ChomutovJirkov 15Tr 1995 25 darab 001 – 025  
Ostrava 15Tr 19901994 10 darab 3504 – 3513  
Plzeň   19881996 19 darab    
  15Tr 19881993 6 darab 414, 461 – 465  
  15TrM 19951996 13 darab 466 – 478  
A Škoda gyárban maradt 15Tr 1983 2 darab  
Teplice 15Tr 1990 8 darab 201 – 210 (202-203 Szeged (Szkt) )  
Ústí nad Labem   19892003 66 darab    
  15Tr 19891994 55 darab 501 – 555  
  15TrM 19952003 11 darab 556 – 566  
ZlínOtrokovice   19902001 36 darab    
  15Tr 19901992 12 darab 82 – 85,

337 – 343

a 82-es pályaszámot kétszer osztották ki
  15TrM 19952001 24 darab 344 – 367  

  IránSzerkesztés

Üzemeltető város Típus Beszerzés éve Darab Pályaszám Megjegyzés
Teherán 15Tr 1992 65 darab 794 – 828,

921 – 950

 

  LettországSzerkesztés

Üzemeltető város Típus Beszerzés éve Darab Pályaszám Megjegyzés
Riga   19892000 35 darab    
  15Tr 19891991 25 darab 1-1 – 1-18,

2-300 – 2-306

 
  15TrM 19982000 10 darab 2-500 – 2-509  

  MagyarországSzerkesztés

Üzemeltető város Típus Beszerzés éve Darab Pályaszám Megjegyzés
Szeged 15Tr 1992 11 darab T-600–T-610 SZKT

  SzlovákiaSzerkesztés

Üzemeltető város Típus Beszerzés éve Darab Pályaszám Megjegyzés
Besztercebánya   19891999 29 darab    
  15Tr 19891990 27 darab 1501 – 1527  
  15TrM 19981999 2 darab 1528, 1529  
Pozsony   19902003 39 darab    
  15Tr 19901992 16 darab 6521,

6601 – 6616

6607-es nincs
  15TrM 19982003 23 darab 6617 – 6638 6617-es pályaszámot kétszer osztották ki
Kassa   19931999 20 darab    
  15Tr 1993 15 darab 1001 – 1015  
  15TrM 1999 5 darab 1016 – 1020  
Eperjes   19891999 32 darab    
  15Tr 19891994 27 darab 82 – 86, 92 – 113  
  15TrM 19951999 5 darab 114 – 118  
Zsolna   19952002 28 darab    
  15Tr 19951996 14 darab 201 – 210,

226 – 229

 
  15TrM 19982002 14 darab 230 – 243  

  Amerikai Egyesült ÁllamokSzerkesztés

Üzemeltető város Típus Beszerzés éve Darab Pályaszám Megjegyzés
San Francisco 15TrSF 20022003 33 darab 7101 – 7133  

  UkrajnaSzerkesztés

Üzemeltető város Típus Beszerzés éve Darab Pályaszám Megjegyzés
Kijev 15Tr 19901995 46 darab 450 – 495  
SzimferopolAluštaJalta 15Tr 1990 6 darab 4000 – 4005  

Magyarországi használataSzerkesztés

Škoda trolibuszok Magyarországon kizárólag Szegeden, a Szegedi Közlekedési Kft. állományában közlekednek, ebből kifolyólag 15Tr típusúak is csak itt fordulnak elő.

Jelenleg (2019-ben) az önkormányzati cég állományában 25 darab Škoda 15Tr típusú trolibusz szerepel. (Mindegyik zöld-fehér-fekete-fehér-világoszöld-sötétzöld festésű, kivéve: T-612–T-614: ezekből hiányzik a fekete, helyette zöld van; T-617: ebből hiányzik a felső zöld.) A főbb adatokat, arculatukat és az esetleges megjegyzéseket a következő táblázat sorolja föl:

Alapadatok Arculati elemek Megjegyzés
Típus Évjárat Állományba vétel Pályaszám Ajtó-ablak Homlok- és hátfal Kapaszkodók színe Ülések típusa (esetleg székek) Üléshuzat Vezetőfülke Kijelző színe
15Tr 03/6 1993 1993. 01. 25. T-600 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (fekete elhúzhatóablak-kerettel) elöl: új

hátul: régi

világosszürke régebbi típusokból ismert sötétkék alapon színes négyzetkörvonalak új típusú zöld
1993. 04. 14. T-601 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (ezüst elhúzhatóablak-kerettel) sötétkék alapon színes téglalapok
1993. 04. 15. T-602 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (fekete elhúzhatóablak-kerettel) sötétkék alapon színes négyzetkörvonalak
T-603 újabb ajtók, ragasztott ablakok narancssárga narancssárga
1993. 04. 14. T-604 PESA-s ülésekhez hasonló zöld alapon különböző színű pontok
1993. 04. 15. T-605 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (fekete elhúzhatóablak-kerettel) világosszürke régebbi típusokból ismert sötétkék alapon színes négyzetkörvonalak zöld
1993. 04. 22. T-606 újabb ajtók, ragasztott ablakok narancssárga narancssárga
T-607 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (fekete elhúzhatóablak-kerettel) világosszürke székek ? zöld
T-608 újabb ajtók, ragasztott ablakok narancssárga PESA-s ülésekhez hasonló zöld alapon különböző színű pontok narancssárga
T-609 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (fekete elhúzhatóablak-kerettel) világosszürke régebbi típusokból ismert sötétkék alapon színes négyzetkörvonalak zöld az első felújított 15Tr
T-610 újabb ajtók, ragasztott ablakok narancssárga PESA-s ülésekhez hasonló zöld alapon különböző színű pontok narancssárga
15Tr 02/6 1988 2003. 08. 13. T-611 régebbi típusokból ismert sötétkék alapon színes négyzetkörvonalak Eredet: Hradec Králové
15Tr 07/7 1990 2004. 04. 15. T-612 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (ezüst elhúzhatóablak-kerettel, régebbi kivitel) világosszürke szürke alapon színes csíkokkal régi típusú zöld Eredet: Češké Budéjovice
2004. 04. 15. T-613 Eredet: Češké Budéjovice, selejtezve 2016. 08. 22-vel
2004. 07. 05. T-614 Eredet: Češké Budéjovice
2004. 12. 06. T-615 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (fekete elhúzhatóablak-kerettel) kék alapon kék foltok
2005. 03. 07. T-616 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (ezüst elhúzhatóablak-kerettel, régebbi kivitel) sötétkék alapon színes négyzetkörvonalak
15Tr 03/6 1991 2005. 01. 31. T-617 elöl: régi

hátul: régi

székek sötétkék alapon színes téglalapok táblás Eredet: Hradec Králové, selejtezve 2016. 08. 22-vel
15Tr 07/7 1990 2006. 03. 14. T-618 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (ezüst [valahol fekete] elhúzhatóablak-kerettel, régebbi kivitel) elöl: új

hátul: régi

székek eredeti(hez hasonló) narancssárga Eredet: Češké Budéjovice
15Tr03 1991 2012. 09. 20. T-619 újabb ajtók, ragasztott ablakok narancssárga PESA-s ülésekhez hasonló zöld alapon különböző színű pontok új típusú Eredet: Eperjes
1992 2012. 11. 29. T-620
15Tr 07/7 1990 2011. 12. 21. T-621 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (fekete elhúzhatóablak-kerettel) citromsárga régebbi típusokból ismert sötétkék alapon színes négyzetkörvonalak zöld Eredet: Češké Budéjovice
15Tr10/7 1991 T-622 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (ezüst elhúzhatóablak-kerettel, régebbi kivitel) ? eredeti(hez hasonló)
1992 T-623 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (fekete elhúzhatóablak-kerettel) PESA-s ülésekhez hasonló zöld alapon különböző színű pontok
2012. 03. 21. T-624 narancssárga
15Tr07/7 1990 2012. 10. 18. T-625 régibb ajtók, gumikeretű ablakok (ezüst elhúzhatóablak-kerettel, régebbi kivitel) citromsárga régebbi típusokból ismert sötétkék alapon színes négyzetkörvonalak Eredet: Teplice
2012. 12. 20. T-626