A 12 108-as számú közút egy körülbelül tizenegy és fél kilométer hosszú, öt számjegyű országos közút Pest megye északi részén, a Börzsönyben.

12 108-as közút
Úttípus összekötő út
Hossza11,5 km
Ország  Magyarország
Tartományok Pest megye
Az út eleje Szob 12 (Hu) Otszogletu zold tabla.svg
Az út vége Kóspallag 12 106

NyomvonalaSzerkesztés

A 12-es főút Szob központjában egy szétágazásban ér véget: balra, északnyugat felé az 1201-es út, észak felé a 12 108-as út indul. Első 5 kilométerén párhuzamosan halad a Kisirtáspuszta és Nagybörzsöny felé vezető Szob–Nagybörzsöny erdei vasút nyomvonalával. 3. kilométerénél elér egy nagy kiterjedésű andezitbányát, csaknem másfél kilométeren át ez utóbbi mellett halad, majd eléri Márianosztra lakott területét. Ott a vasút nyomvonala északnak kanyarodik, az út pedig keleti irányba fordul. A település belterületén ágazik ki belőle a 12 109-es út, ami csak a falu történelmi központjáig vezet, kevesebb, mint 1 kilométer hosszban; Márianosztra keleti végénél, a 6. kilométere után pedig a Zebegénytől induló 12 107-es út torkollik bele, 7 kilométer megtétele után. A 12 106-os útba torkollva ér véget, Kóspallag előtt, 11,5 kilométer után.

ForrásokSzerkesztés

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. április 8.

JegyzetekSzerkesztés