1916. február 29-ei ütközet

Az 1916. február 29-ei ütközet az első világháború egy kisebb tengeri összecsapása volt, melyben brit hadihajók megsemmisítették az Atlanti-óceánra kijutni igyekvő német Greif segédcirkálót. A britek már előre értesültek a Greif kifutásáról, így felkészülten várták az érkezését. Az összecsapást brit részről jórészt az Alcantara segédcirkáló vívta meg, mely szintén elsüllyedt.

1916. február 29-ei ütközet
Az Alcantara és a Greif harca
Az Alcantara és a Greif harca

Konfliktus Első világháború
Időpont 1916. február 29.
Helyszín Norvég-tenger, Shetland-szigetektől északkeletre
Eredmény Brit győzelem
Szemben álló felek
Flag of the United Kingdom (3-5).svg Egyesült Királyság
Naval Ensign of the United Kingdom.svg Royal Navy
Flag of Germany (1867–1919).svg Német Birodalom
War Ensign of Germany 1903-1918.svg Kaiserliche Marine
Parancsnokok
Naval Ensign of the United Kingdom.svg Thomas WardleWar Ensign of Germany 1903-1918.svg Rudolf Tietze†
Szemben álló erők
1 könnyűcirkáló
2 segédcirkáló
1 romboló
1 segédcirkáló


Veszteségek
Elsüllyedt:
1 segédcirkáló
Élőerőben:
72 halott

Elsüllyedt:
1 segédcirkáló
Élőerőben:
187 halott
125 fogságba esett

ElőzményekSzerkesztés

A Greif segédcirkáló és a német tervekSzerkesztés

1916 februárjában a német hadvezetés az északi-tengeri blokádon át kereskedelmi háború folytatására szándékozta küldeni a Greif segédcirkálót Rudolf Tietze fregattkapitány parancsnoksága alatt. A segédcirkálót a Guben teherhajó felfegyverzésével alakították ki. Tüzérségéhez négy 15 cm-es és egy 10,5 cm-es löveg tartozott. Ezeken kívül rendelkezett még két 50 cm űrméretű torpedóvető csővel. A Greifon összesen 307 fő teljesített szolgálatot, köztük 10 tiszt. A legénységéből 130 fő érkezett az aktív állományból, 167 fő pedig tartalékos volt. Utasításai értelmében Izlandot megkerülve a Dánia-szoroson át ki kellett hajózzon az Atlanti-óceánra, ahol támadnia kellett az antant hajóforgalmát (kereskedelmi háborút kellett folytatnia).[m 1] Az Északi-tengeren a norvég partoktól 70 tmf távolságra vezetett az útja. Ezen a részen az U 70 tengeralattjárónak kellett végeznie felderítést számára Stavangerig, előtte 40 tmf távolságra haladva.[1] Amennyiben a Greif nem tudott volna visszatérni Németországba, úgy Német Kelet-Afrikába kellett elhajóznia.[2][3]

Az AlcantaraSzerkesztés

A Greif későbbi ellenfelét, az Alcantarát 1915 áprilisában rekvirálta a brit admiralitás három másik A-szériásnak nevezett (A-series) utasszállító hajóval (Avon, Arlanza, Andes) együtt, hogy segédcirkálónak (Armed Merchant Cruiser) alakítsák át őket.[4] Az Alcantara hat 152 mm-es ágyút, egy légvédelmi ágyút és mélységi bombákat kapott fegyverzetül.[5] Április 17-én Liverpool kikötőjében állították szolgálatba és a 10. cirkálóraj kötelékébe került[6] – hasonlóan az Arlanzához és az Andes-hez –, mely egység az Északi-tenger blokádját fenntartó erők közé tartozott (Northern Patrol). A cirkálóraj az Északi-tenger, a Norvég-tenger és a Jeges-tenger nagyjából 200 000 négyzetmérföld nagyságú területén cirkált, hogy megakadályozza a német hajók kijutását az Atlanti-óceánra vagy az onnan való visszaérkezésüket.[4]

A Greif bevetéseSzerkesztés

Az Elbán Hamburgnál horgonyzó Greif február 27-én 16:30-kor vonta fel a horgonyt és indult el északi irányba az aknamezők között a Horns Rev felé. Az U 70-nel nem tudott kapcsolatba lépni a szeles, hóviharos rossz időjárás miatt, de ezen körülmények miatt a tengeralattjáró nem is tudta volna elvégezni a rábízott felderítést. Az U 70 február 27-én Lindesnestől nyugatra észlelt egy brit tengeralattjárót, ami ellen az időjárás miatt nem tudott támadást intézni, de rádión jelentést tett róla.[1] A német feltételezések szerint ez a tengeralattjáró az ugyanitt 24 órával később elhaladó német segédcirkálóra várakozhatott, mivel a hajóorvos jelentése szerint az összecsapásban később életét vesztő rádiós tiszttel beszélgetve utóbbi megjegyezte, hogy elfogtak egy brit tengeralattjáró által küldött üzenetet, melyben ez állt: „gyanús, látszólag felfegyverzett gőzhajó északnak haladóban észlelve”.[7]

A Greif éjjel 01:00 körül hagyta el a Horns Rev világítótornyát és továbbhaladva az előre kijelölt vonalon a norvég partoktól tartotta a 70 tmf távolságot. Február 28-ról 29-re való éjjel 23:00 és 01:00 között a Greifról a 60. szélességi fok mentén fényjelzéseket észleltek, melyeket brit cirkálóktól származóknak véltek és félóránként megismétlődtek. Ekkor hagyhatta maga mögött a brit blokád első vonalát. Az éjszaka folyamán az időjárás megenyhült és a korábban mindössze 2 tmf látótávolság jelentősen növekedett.[7]

Brit reakció a Greif kifutásáraSzerkesztés

Február 28-án délben a brit admiralitás figyelmeztette John Jellicoe tengernagyot, a brit haditengerészet főerőit tömörítő és Scapa Flow-ban állomásozó Grand Fleet parancsnokát, hogy egy német hajó elhagyta az Elbát és az U 70 tengeralattjáró 40 tmf távolságra előtte haladva biztosítja egészen az északi szélesség 59° 20'-ig.[8]

Jellicoe két cirkáló és négy romboló kifutását rendelte el az Északi-tengerre a délebbre lévő Rosyth-ból azzal a feladattal, hogy tartóztassák fel a német hajót amennyiben az nyugat felé térne ki, Scapa Flow-ból pedig a Comus, a Calliope és a Blanche könnyűcirkálókat egy-egy romboló kíséretében küldte ki a norvég partokhoz, hogy az északi irányt zárják le a segédcirkáló előtt.[m 2][9]

A brit leírások szerint röviddel éjfél után a rádiófelderítőik azonosítottak egy német hajót Egersund előtt Norvégia délnyugati partjainál. A Scapa Flow-ból kifutó cirkálókat ennek megfelelően egy Egersund központú ívszelet átkutatására küldték. A 10. cirkálórajhoz tartozó Columbella és a Patia segédcirkálók Shetland északi végétől kiindulva az attól északkeletre lévő vizeket kellett átkutassák.[9]

Az Andes segédcirkáló ekkor már itt tartózkodott, hogy felváltsa a Liverpoolba szénvételezésre induló Alcantarát.[9] Wardle kapitány az Alcantarával Shetlandtól keletre 60 tmf távolságra tervezett találkozni a felváltására érkező – és titkos iratokat átadni szándékozó[10]Andes-zel és már közel volt a találkozási ponthoz, mikor maradásra felszólító rádióüzenet érkezett, melyben tudatták, hogy egy álcázott német segédcirkáló felbukkanása várható déli irányból.[9][11]

Német észrevételek a brit leírással kapcsolatban
A brit állításokat, miszerint február 29-én röviddel 00:00 után mérték be rádiójelek alapján a Greifot közvetlenül Egersundnál, a német történetírás több okból kifolyólag is kétkedve fogadta. A segédcirkálók parancsnokainak, így Tietze fregattkapitánynak is a figyelmét nyomatékosan felhívták arra, hogy nem szabad rádiójelzéseket leadniuk. Ennek megfelelően a Greif egyáltalán nem adott le rádiójelzést és egyetlen német rádióállomás sem vételezett tőle származó jeleket. Az állítás azért sem felelhet meg a valóságnak, mert az adott időben a Greif brit segédcirkálók egymás közötti fényjelzéseit észlelte azon a helyen, ahol a britek őt bemérni vélték, így rádiójelek leadásával azonnal elárulta volna magát.[12] Ráadásul a Greif az adott időben nem Egersundnál, hanem innen 120 tmf-del északnyugatabbra volt.[m 3]

Az ütközetSzerkesztés

ÉszlelésekSzerkesztés

 
A Greif még két kéménnyel

Február 29-én 05:00-kor az északnyugatnak tartó Greif egy elsötétítve közlekedő brit segédcirkálót észlelt 4000 méteres távolságban, mire kitérő manővert hajtott végre és ködbe burkolta magát. 09:00-kor egy újabb brit segédcirkálót – az Andes-t – észleltek maguk előtt jobbra.[7] A Greif az eddigi északnyugati menetirányát északkeletire változtatta, amivel azt a látszatot akarta kelteni, mintha Trondheim felé tartana és felvonta a norvég zászlót. A britek is észrevették a németeket és azokéval párhuzamos irányra álltak nagy távolságot tartva.

A Greifról hamarosan feltűnt egy újabb brit segédcirkáló, mely tőlük jobbra, az övükével párhuzamos, de ellentétes irányban haladt nagy sebességgel. Ez az Alcantara volt, mely észak-északkeleti irányban haladt a járőrözési vonala mentén és 08:45-kor (, parancsnoka, Wardle kapitány jelentése szerint 08:55-kor) észlelt a bal oldalán füstöt (a Greifét) és ezzel csaknem egyidőben kapta meg az Andes rádiójelzését, melyben egy északkeleti irányba tartó és 15 csomóval haladó ellenséges hajóra hívta fel a figyelmet ("Enemy in sight north-east 15 knots").[m 4] Wardle északi irányra állt az Alcantarával és teljes sebességgel az észlelt hajó felé közeledett. Az Alcantaráról ekkor még csak a Greif kéményfüstjét látták, az Andes-ét nem.[m 5] A két brit hajó között 09:10-kor jött létre a vizuális kapcsolat.

Közelebb érve Wardle látta, hogy az észlelt teherhajó egy kéménnyel rendelkezik és norvég zászló alatt hajózik. Az Andes egy korábbi üzenetében azt közölte, hogy a keresett hajó két kéménnyel rendelkezik, ezért Wardle számára kétséges volt, hogy ez lehet-e a keresett jármű. Mielőtt csatlakozott volna az üldözéshez, Wardle ellenőrizni akarta még és 5000 m távolságra érve tőle 09:15-kor két lövést adott le vaktölténnyel a megállításához, majd harckészültséget rendelt el. 09:20-kor Wardle üzenetet kapott az Andes-től, hogy az ellenség a menetirányát délkeletire módosította. Az Andes is erre az irányra állt, így közeledett a másik két hajóhoz. Ez tovább növelte a kétségeket Wardle-ben afelől, hogy a megállított norvég felségjelű a keresett jármű, mivel a rádiójelzések alapján ez nem lehetett az Andes által üldözött hajó. Az Alcantara őrszemei ekkor már le tudták olvasni a nevét (Rena) és a hajó autentikusnak is tűnt.[13]

A németek megállításukkor mind a két brit hajót látták, ám – tévesen – úgy vélték, azok még mindig nem látják egymást. A németek ebből úgy ítélték meg, hogy már nem menekülhetnek ebből a helyzetből, az Alcantaráról ugyanis feltételezték, azt szándékosan a visszavonulási útjuk elvágására küldték. Az Alcantara kérdésére, hogy mely hajó és hova tart, azt a választ adta, hogy egy norvég hajó és a La Platáról futott ki és Trondheimbe igyekszik. Az Alcantara számára a teherhajó megjelenése nem tűnt gyanúsnak, de az általa megadott azonosítószámot nem találták az Északi-tengeren áthaladásra engedélyeztetett hajók listáján, ezért Wardle továbbra is végre kívánta hajtani az ellenőrzését és nagy ívet leírva a tatja mögé helyezkedett, amivel átmenetileg a torpedóvető csövek holtterébe került. A Greif fedélzetén csak néhány ember mutatkozott ekkor, hogy ne keltsenek gyanút. Az Alcantara egy csónakot készített fel, hogy az idegen hajó ellenőrzését elvégezze, a Greifon pedig egy gyors tűzcsapást és torpedótámadást terveztek végrehajtani ellene, mivel az Andes is egyre közelebb ért hozzá.

A GreifAlcantara tűzpárbajSzerkesztés

 
Az Alcantara

A Greif mögött elhaladó Alcantara átkerült a német segédcirkáló bal oldalára és lassan olyan pozícióba került, hogy a németek számára a torpedókilövés feléje kedvezőnek tűnt. Wardle előzőleg rádión értesítette az Andes-t a teherhajó megállításáról és folyamatban lévő ellenőrzéséről, mire annak parancsnoka, Young kapitány 09:35-kor közölte vele, hogy ez a gyanús hajó ("This is the suspicious ship").[m 6] Az Alcantarán tovább folytatták az előkészületeket az átszálláshoz és 09:40-kor épp leengedték volna a csónakot, mikor a megállított hajón a norvég zászlót gyorsan bevonták, de közben a zászlórúd eltörött, mivel a közvetlen mellé telepített ködképző berendezés szétmarta.[m 7] Ugyanebben a pillanatban – a német leírás szerint 09:28-kor, azaz 12 perccel korábban – a főárbócra felvonták a német hadilobogót és 1100 m távolságból a (hátsó) tatágyúja tüzet nyitott, majd az oldaláról is aláhullottak a többi ágyút takaró elemek és teljes gőzzel megindult előre. Az első lövéseivel – a saját német megfigyelések szerint a második sortüzével – eltalálta az átszálláshoz előkészített csónakot a benne ülőkkel és megrongálta az Alcantara hidraulikus kormányszerkezetét.[14] Az Alcantara a vízvonalán elszenvedett találatok miatt hamar jobb oldalára kezdett dőlni.[15]

Mivel az Alcantara hamar viszonozta a tüzet, még az előtt találatokat ért el a Greifon, mielőtt arról a torpedót kilőtték volna. A torpedó azonban az Alcantara előtt haladt el, mivel annak sebességét túlbecsülték. Az valójában a csónak leengedéséhez leállította a gépeit, így folyamatosan lassult. A harc kezdetekor mindkét hajó teljes gőzzel fokozta a sebességét[m 8] és számos találatot ért el a másikon a kis távolságnak köszönhetően. A Greifot főként magasan érték a találatok és a felépítményeit lényegében szétlőtték. Az első brit találat egy a rádiószobát ért telitalálat volt. ezzel egyidőben szerzett súlyos fejsérülést Weddige főhadnagy, a tüzértiszt. Gärtner főkormányos [Obersteuermann] mindkét lábán megsérült, az első tiszt, Rebesky sorhajóhadnagy röviddel a tűzharc kezdete után vesztette életét. A híd hátulsó fele levegőbe repült, a középső részén tűz ütött ki, de eloltani nem lehetett, mivel minden vízvezeték megrongálódott. Az elülső és hátulsó lövegek emiatt különállóan folytatták a tüzelést. Később a 4. löveget telitalálat érte, a kezelői mind elestek. A hátsó lőszerraktárt is találat érte, az itt tartózkodók harcképtelenné váltak és tűz keletkezett. A hajó közepén tomboló tűz miatt nem volt kapcsolat a híd és a tatrész között, így lőszert sem lehetett hátrajuttatni és így a 3. löveg is harcképtelenné vált. (A 3. és 4. löveg a taton egymás mögött kapott helyet.) A kormánylapát hajtóművét telitalálat érte, ami miatt a hajó kormányozhatatlanná vált. A gőzvezetékeket ért találat miatt két kazán is használhatatlanná vált. A bal oldali torpedóvető egy második torpedót is kilőtt, de ez sem talált célt, vélhetőleg azért, mert a heves ellenséges tűz a felső fedélzeten olyan pusztító volt, hogy a torpedót „túlbuzgóságból” túl korán lőtték ki.

Ekkorra már a hajó egész középső része és a híd is lángokban állt, utóbbi félig össze is omlott, így Tietze fregattkapitánynak a fedélzet előtte lévő részéről kellett irányítania. Még mielőtt a kormánylapátot mozgató gép tönkrement volna, éles balra kanyarodást rendelt el, hogy a jobb oldali torpedóvető csövet is be lehessen vetni.[15] Közben a távolság a két hajó között 1100 méterről 2800 méterre nőtt. Az ebből a távolságból kilőtt harmadik, immár a jobb oldali csőből kilőtt torpedó az Alcantara közepét találta el, mire erősen megdőlt a jobb oldalára és felhagyott a tüzeléssel. A torpedó a félig üres szénraktárak magasságában robbant és ezek elnyelték a robbanás erejét, ezért a hajó csak viszonylag lassan kezdett el süllyedni. A torpedótalálattal egy időben a német hajó torpedótermét találat érte, sok embert megölve és megsebesítve. A menthetetlen Alcantarán Wardle kapitány a hajó elhagyására adott parancsot és az ezt követően nem sokkal, 11:02-kor oldalára dőlve 69 fővel a fedélzetén elsüllyedt. Ezt látva a német parancsnok és legénysége háromszoros hurrá-kiáltással éltette a császárt.[m 9]

Brit erősítések beérkezéseSzerkesztés

 
A Comus könnyűcirkáló a wallsendi Swan Hunter hajógyárban

A német leírás szerint a harc ezután is folytatódott, az egyetlen még használható jobb oldali elülső ágyúval az összecsapásba becsatlakozó Andes ellen. A brit leírások szerint a harci zajra ide érkező Andes 3 tmf távolságból nyitott tüzet és az ő lövedékei találták el a Greif hídját és tették tönkre a kormányszerkezetét. A németek több elért találatot is észlelni véltek,[16] de az Andes valójában nem sérült meg. Közben 10:50-re beérkezett a Comus könnyűcirkáló és a kíséretében lévő Munster romboló is, melyek a déli vonal legészakabbra jutó egységei voltak. Ezek több téves tengeralattjáró-észlelés miatt kicsit késve kezdték meg az Alcantara túlélőinek kimentését, akik így 20 percet kellett töltsenek a vízben, majd ezután szintén becsatlakoztak a harcba.[17] Egy idő után a Greif egyetlen még használható lövegének a závárzata is akadni kezdett és nem lehetett már többet kinyitni.[16]

Mivel a Comus, a Munster és az Andes is tűz alatt tartotta, Tietze fregattkapitány parancsot adott a hajó elsüllyesztésére, majd röviddel rá a hajó elhagyására. (Ez más leírások szerint már 10:18-kor megtörtént, mielőtt a két újabb hajó beérkezett volna.) A bal oldalon két épségben maradt csónakot és több tutajt vízre tettek, de ezeken nem fért el az összes túlélő, ezért különböző úszni képes tárgyakat dobtak a vízbe, hogy legyen mibe kapaszkodniuk a vízben úszóknak. A súlyos sebesülteket igyekeztek a csónakokban elhelyezni. Tietze fregattkapitány utolsóként hagyta el a hajóját és az egyik mentőcsónak kimentette a vízből, de egy gránátszilánk a fején találta és azonnal életét veszítette.[m 10] A Comus 11:39 és 12:12 között erős tűz alatt tartotta a lassan süllyedő és legénység nélküli hajót. A németek a brit hajók közötti morzejelzésekből kiolvasták, hogy ennek oka egy észlelni vélt német tengeralattjáró volt és ezért nem siettek egyből a segítségükre. A Greif 13:00 körül süllyedt el felvont zászlókkal.[18][19]

Az Andes és a Munster 125 német tengerészt, köztük 5 tisztet, mentett ki a 7 °C hőmérsékletű vízből.[m 11] A legénység többi 187 tagja életét veszítette a harcban. Brit oldalon az elhalálozott sebesültekkel együtt 72 fő volt az elesettek száma.[m 12] A német beszámolók szerint nagyon jó ellátásban részesültek és a britek nagyon előzékenyek voltak velük. A britekkel folytatott beszélgetésekből kiderült számukra, hogy tudatában voltak az érkezésüknek és már várták a felbukkanásukat.[18] A britek számtalan apró részlettel rendelkeztek, így azt is tudták például, hogy a Greif Kielt négy napja hagyta el és ott a Lützow mellett horgonyzott, eközben a csatacirkálóról kapták az ellátmányukat.[12]

ÉrtékelésekSzerkesztés

Az összecsapásban négy brit hadihajó találkozott össze a Greiffal, a Greif és az Alcantara elsüllyedtek. Wardle-t később azért érte bírálat, mert túl közel manőverezett az ismeretlen hajóhoz még mielőtt kellően azonosította volna. A hiba Wardle hajójába és számos emberének életébe került, de ennek ellenére jelölték a Distinguished Service Order (DSO) kitüntetésre és karrierje során végül ellentengernagyi rangig vitte. A Greif utazásának gyors befejezése az Admiralstabot arra késztette, hogy felfüggessze újabb segédcirkálók bevetését és erősítette a tengeralattjáró-háború fokozásának híveit.[20]

A német meglátások szerint a segédcirkáló vesztét az ellenséges kémtevékenység és a február 28-án délben a brit tengeralattjáró általi észlelése okozta. A német történetírás azonban némiképp máshogyan rekonstruálta az eseményeket, mint a brit. A brit intézkedések alapján Raeder megemlíti, hogy a Greifot Bergen magasságában három könnyűcirkáló és három romboló, míg egy északabbra, a Shetland-szigetek magasságában húzódó második vonalon négy segédcirkáló várta. Ez alapján úgy véli, a déli vonalon a fényjelzések éjszakai észlelésekor már sikeresen átjutott. Az első vonal hajói az állítólagos bemérést követően azt a parancsot kapták, hogy egy Egersund körüli íven folytassák a keresést, ami azonban az éjszaka folyamán csak szerencsével vezethetett volna eredményre, így – feltevése szerint – a hat brit hajó legyezőszerűen szétbontakozva északi irányba indult meg a német segédcirkáló feltételezett sebességével. Ettől a britek azt várhatták, hogy reggelre tőle északra fognak helyezkedni, de valójában le voltak maradva tőle, mivel a Greif a vonal keleti szárnyát már éjfél körül maga mögött hagyta. Máskülönben a Comus és a Munster nem érhetett volna két órán belül az Andes rádiójelzését („Ellenség észlelve”) követően a tűzharc helyszínére. Emiatt Raeder véleménye szerint a brit leírás nem egyeztethető össze pontosan a valós eseményekkel.[11] Raeder szerint sajnálatos, hogy a német hadvezetés nem támogatta több tengeralattjáróval a Greif Északi-tengeren való áthaladását és ezek nem kísérték legalább a Shetland-szigetekig.

Függelék – Wardle jelentéseSzerkesztés

Az alábbi részben Wardle kapitánynak (captain), az Alcantara segédcirkáló parancsnokának az összecsapás másnapján megfogalmazott jelentését tartalmazza. A szöveg egyik érdekessége, hogy az Andes 09:00 körül rádión közölte az Alcantarával, miszerint a keresett német hajó két kéménnyel rendelkezik. Ez a részlet arról árulkodik, a briteknek tudomásuk volt arról, hogy a német segédcirkáló eredetileg – az ilyen méretű teherhajóktól szokatlan módon – több kéménnyel rendelkezett. A hátsót azonban a kifutása előtt eltávolították róla, mivel az átépítése révén szükségtelenné vált. Látszólag a briteknek erről nem volt tudomásuk, így erre az utolsó napokban kerülhetett sor.

A Wardle által említett M. N. jelzés a megállásra való felszólítás nemzetközi jele. Wardle nem említi, hogy a Greif leadta (megismételte) volna az Andes gyanús hajót említő jelzését közvetlenül a tűzharc előtt. Wardle szerint a német hajó bár bevonta a norvég lobogókat, de mást nem vont fel helyettük és ezután felségjelzések nélkül harcolt volna. Ellenben még Corbettnél is az szerepel, hogy a Greif felvont lobogókkal süllyedt el.

Wardle már az első német lövést találatként említi, mely a hajója belső kommunikációs berendezéseiben tett nagy kárt. Ezzel szemben a német visszaemlékezések szerint csak a második sortűzzel értek el először találatokat, de nem a hídon, hanem a vízvonal mentén.

A németek elsőként kilőtt torpedójáról azt állítja, a tat mögött ment el. A németek szerint viszont mindkét céltévesztő torpedó előtte haladt el – az első esetében a sebességének túlbecsülése miatt. Az elszenvedett torpedótalálatot a jelentés nem említi, de ez okozta a hajó említett gyors megdőlését.

Az angol szövegben több helyen is zárójelben szerepel az „igaz” szó (true), aminek oka a szerkesztő számára ismeretlen, ezért változatlan formában bent hagyta a fordításban. (A szöveg végén Wardle és Jellicoe tengernagy aláírása szerepelhet, de ezeket a szöveg – talán mert nem nyomtatott betűk – nem tartalmazza.)

„ 1916. március 1.

Uram, az a megtiszteltetés ért, hogy jelenthetem, február 29-én kedden D.E. 9 órakor hozzávetőleg a 61 – 45. É., 0.58. K. pozícióban voltam, [miután] a H. M. S. “Andes”-t a 61.50.É, 1.0.K koordinátán a velem való találkozásra utasítottam titkos papírok átadása végett.

D.E. 8.55-kor bal oldalon elől füstöt jelentettek, É.75.Ny irányban (true) és szinte ugyanekkor jelzés érkezett az “Andes”-ről azt állítva, hogy ellenséget észlelt, É.K. felé tartva, 15 csomós sebességgel, - és egy másik jelzésében – melyben azt olvastam, hogy két kéménnyel rendelkezik.

Azonnal tejes sebességre gyorsítottam és a füst felé vettem az irányt.

D.E. 9.10-kor észleltem az “Andes”-t, távolodva [hull down] É. fele (true), és É.K. felé tartva. (true)

D.E. 9.15-kor az idegen hajótól 6000 yard távolságra felvontam az M.N. jelzést és két lövést adtam le vaktölténnyel.

Az idegen hajó azonnal megállt és a „Megálltam” jelzést adta le.

Majd felvonta a M.G. VI [azonosítási] számot, ami nem szerepelt az “Összes országok hajóinak jelzései” [Signal letters of ships of all countries] nálam lévő nyomtatványában.

A legénység a harcállásánál volt és az ágyúkat az idegen hajóra irányozták.

Nagyjából ekkor, D.E. 9.20-kor, az “Ellenség D.K.-ire változtatta a menetirányt” jelzés érkezett az “Andes”-től, és láttam ahogy az “Andes” is D.K.-i irányra állt és nyilvánvalóan csökkentette a sebességét. Ezáltal közeledett felénk.

Mikor 4,000 [yardra] kerültünk az idegen hajótól, a menetirányomat balra módosítottam a távolság tartása érdekében, közben jelzéseket adtam le neki.

Ekkor láthatóvá vált, hogy norvég [nemzeti] színek voltak felvonva rajta, és norvég zászlók voltak az oldalára festve a “RENA” névvel.

Ekkor az “Andes”-nek fényjelzésekkel a “Gyanús hajót állítottam meg, az ellenség még mindig látható” jelzést adtam le. Erre nem kaptam választ.

A jelzésemre válaszul az idegen azt jelezte, hogy Rio de Janeiróból tart Trondheimbe.

Ezek a részletek, a mérete és az útiránya mind megegyeztek a Lloyd’s bizalmas hajólistájával. [Lloyd’s confidential list of ships]

Mivel nem kaptam választ az “Andes” részéről, úgy döntöttem fegyveres őrséget [armed guard] küldök át a meglehetősen normálisnak tűnő idegen hajó fedélzetére, majd továbbhaladok az “Andes” ellenséggel szembeni megsegítésére, mikor D.D.K.-i irányban füst lett észlelve. (true)

Miközben felkészítettük az őrséget, a sebességet 14 csomóra mérsékeltem és az idegen hajó tatja mögé tértünk ki.

9.35-kor az “Andes” az “Ez a gyanús hajó” (“That is the suspicious vessel”) jelzést adta le.

9.40-kor a csónak készen állt a leengedéshez és az idegen bal hátsó feléhez közelítettem, mikor észrevettem, hogy a zászlótartó rúdja leesik a tatról és az emberek egy ágyút tesznek szabaddá a tatján.

Ugyanebben a pillanatban az idegen hajó kilőtt egy lövedéket a hajóhídunkra, mely a kormányszerkezet telemotorját [telemotor steering gear], a gépterem telegráfját és az összes telefonkészüléket kiiktatta a hídon, továbbá emberekkel végzett és sebesített meg.

A zászló felfestésű elemeket leengedték az oldalairól és lobogó nélkül harcolt.

Azonnal teljes sebességgel való haladásra és a tűz megnyitására adtam parancsot. A távolság 2000 yard volt.

Egy küldönc lett hátraküldve a hátsó kormányszerkezettel való összeköttetéshez és minden további kormányzás a hátsó vezérlőből történt.

Az ellenség hirtelen megindult és jobbra kanyarodott nagy robbanóerejű gránátokat kilőve, melyek közül néhány nagyon rövid volt, de sok találat érte a hajót a középső részének vízvonalán, behatolva az 1-es számú szénraktárba, mely félig üres volt, és a gépterembe.

10.2-kor az ellenség torpedót lőtt ki, ami a tatunk alatt haladt el, jobb oldali kormánylapát-állással lett kikerülve.

A mi hátulsó baloladali 6 hüvelykesünk első lövedéke az ellenség hátulsó ágyújának lőszerét találta el és harcképtelenné tette.

A német foglyok azt állítják, hogy a harmadik sortüzünk minden lövedéke eltalálta az ellenséget. 10.15-kor az ellenség erősen lángokban állt a hídjánál, 5500 yard távolságra. Nyilvánvalóan megállt.

10.22-kor csónakok váltak láthatóvá amint elhagyták a füstfelhőbe burkolózott ellenséges hajót.

A tüzelés beszüntetésére adtam utasítást, Őfelsége hajója kezdett megdőlni a jobb oldalára, majd hirtelen a bal oldalára dőlt.

Az ellenség körüli füst eloszlott és még leadott még egy lövést.

Ekkor tűparancsot adtam ki, de 10.35-kor Őfelsége Hajója erősen megdőlt a bal oldalára és süllyedni kezdett. Ezért utasítást adtam a tüzelés beszüntetésére, a csónakoknál való gyülekezésre [boat stations], a hajtóművek leállítására. A hajtóművek leállítására felszólító parancs már nem ért célba, de azok nyilvánvalóan maguktól leálltak a vízbetörés miatt.

Minden erőfeszítés meg lett téve a csónakok leengedéséhez és a sebesültek megmentéséhez, de számos csigasor [falls] át lett lőve és emberek estek a vízbe. – Őfelsége Hajója nagyjából 3 csomóval haladt láthatóan erősen jobbra állított kormánylapáttal, de [?] a hajó jobbra kanyarodott.

11.2.-kor Őfelsége Hajója elsüllyedt.

Legalább 15 csónak és egy nagy tutaj távolodott el tőle.

Őfelsége Hajói a “Comus” és a “Munster” gyorsan közeledtek, a “Munster” az emberéletek kimentésébe kezdett, míg a “Comus” az “Andes” felé tartott, mely látszólag egész idő alatt nagyjából 8000 yarddal távolabb helyezkedett és újra tüzet nyitott a még mindig hevesen lángoló ellenségre.

Az a véleményem, hogy az ellenséges hajót 10.30-ra teljesen elhagyták és az ezután eldördült lövést egy túlhevült ágyú adta le. A foglyok állításai ezt alátámasztják.

A “Comus”-ról rádióüzenet érkezett, de a dekódolt üzenet nem érte el már a parancsnoki hidat és én emiatt nem voltam tisztában azzal, hogy a segítség már úton van.

Az a megtiszteltetés ért, hogy jelenthetem, Őfelsége Hajójának tisztjei és legénysége nagy bátorsággal harcoltak és senki nem hagyta el a helyét míg erre parancsot nem kapott és én személyesen voltam tanúja olyan eseteknek, mikor egyesek nagy veszélyek közepette segítették sebesült bajtársaikat.

Egy teljes jelentés később kerül benyújtásra.

A pontos időpontokat valószínűleg módosítja majd a kivizsgálás. Az itt megadottak a navigációs tiszt [Navigating Lieutenant] visszaemlékezései alapján szerepelnek, aki stopperórát használt, de a jegyzetfüzetét elveszítette míg a vízben volt.

A H. M. S. “COMUS” fedélzetén lévő túlélők listája mellékelve megtalálható.

Megtiszteltetés számomra, Uram, hogy alás szolgád lehetek,

Captain

Őfelsége Hajóinak főparancsnoka. Grand Fleet. ”

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A Tietze fregattkapitánynak átnyújtott parancsok rövidített ismertetése megtalálható: Krieg zur See 212-213. o.
  2. Raeder megjegyzése szerint ennek a lépésnek az is az oka volt, hogy a britek tartottak attól, az újabb német segédcirkáló a Meteorhoz hasonlóan aknamezőket létesíthet. Krieg zur See 220. o.
  3. Egersund és az összecsapás helyszíne között a távolság 500 km. 13 csomós maximális sebességgel haladva a Greif 215 km-t tehetett volna meg.
  4. Itt nyilvánvalóan egy – a brit fegyveres erőkre oly jellemző – kommunikációs hibáról van szó. Az Andes a tömör üzenetében az északkelet (north-east) az ellenséges hajó menetirányát volt hivatott megadni, az égtájat viszont Wardle a helyzetének meghatározásaként értelmezte. Mivel az Andes a hajójától északabbra (északnyugatra) volt, kizártnak vélte, hogy a saját hajójától délnyugati irányban észlelt hajó lehessen a jelzett ellenség. Egyik forrás sem tér ki arra, hogy az Andes vétett-e hibát a leadott jelzésben, vagy az Alcantara annak dekódolása során. A hajók elhelyezkedésének térképvázlatát lásd: Krieg zur See 217. o.
  5. Corbett szerint az Alcantara az Andes jelzésére fordult az azonosítatlan hajó irányába, míg Raedernél az szerepel, hogy a kéményfüstjének megpillantásakor és az Andes rádióüzenetét csak ezután kapta meg pár perccel.
  6. A német leírások szerint az Alcantara legnagyobb meglepetésére a Greifon is felvonták az „Ez a gyanús hajó.” zászlójelzést, majd rögtön ezután – a német leírás szerint 10:28-kor (09:28-kor) – vonták fel a hadilobogókat és nyitottak tüzet. – Krieg zur See 215. o.
  7. Wardle a jelentésében azt írta, a német hajó bevonta norvég zászlót és látható volt, ahogy a taton lévő zászlórúdja a vízbe esett, de szerinte ezután lobogó nélkül harcolt.
  8. Wardle jelentése szerint az Alcantara ezután csökkentette a távolságot a Greifhoz, míg a németek szerint az folyamatosan növekedett 1100 méterről 3000 méterig. Ha volt is némi távolságcsökkenés közöttük, az vélhetőleg a tűzharc elején és csak rövid ideig tarthatott.
  9. A britek szerint a németek már 10:18-kor felhagytak a tüzeléssel és percekkel később már elő is bukkantak az első mentőcsónakok a füstből.. Wardle szerint 10:30-ra már nem tartózkodhatott senki a német hajó fedélzetén, de 10:35-kor leadott még egy lövést, amit egy a lövegcsőben maradt, de a forróságtól működésbe lépő lövedéknek tudott be. Erre válaszul tűzparancsot adott ki, de a hajója olyannyira megdőlt balra, hogy parancsba kellett adnia az elhagyását. (Lásd: Függelék); A brit verzió szerint a két segédcirkáló tűzharca mindössze negyed órán át tartott. A leírások alapján mindkét fél úgy adja elő a történéseket, hogy az ellenség hajója vált előbb harcképtelenné és kényszerült legénysége előbb az elhagyására.
  10. Egy másik leírás szerint, Tietze fregattkapitány egy kötélen ereszkedett le az egyik mentőcsónakhoz, mikor egy becsapódó gránát kioltotta életét. (Lásd: DeWiki SMS Greif (1914) – forrásmegjelölés nélküli információ)
  11. Raedernél az szerepel, hogy a Comus könnyűcirkáló szánta rá magát, hogy a hajótörötteket kimentse a vízből.
  12. Az Onlineprojekt Gefallenendenkmäler oldalon 192 elhunytat említenek. Öten talán a kimentettek közül később hunytak el.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Krieg zur See 213. o.
  2. Marder 1965, 371. o.
  3. Corbett 2009, 272. o.
  4. a b Nicol 2001, 113. o.
  5. Poole 1975, 52–57. o.
  6. Smith 2014.
  7. a b c Krieg zur See 214. o.
  8. OU6337 1940, 16. o.
  9. a b c d Corbett 2009, 270. o.
  10. Wardle kapitány jelentése (Lásd: Függelék)
  11. a b Krieg zur See 221. o.
  12. a b Krieg zur See 220. o.
  13. Corbett 2009, 270–271. o.
  14. Corbett 2009, 271. o.
  15. a b Krieg zur See 216. o.
  16. a b Krieg zur See 218. o.
  17. Corbett 2009, 271–272. o.
  18. a b Krieg zur See 219. o.
  19. Corbett 272. o.
  20. Corbett 2009, 272–273. o.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Action of 29 February 1916 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

ForrásokSzerkesztés

További olvasmányokSzerkesztés

  • Chalmers, Rear Admiral W. S.. The Life and Letters of David Earl Beatty. London: Hodder and Stoughton (1951). OCLC 220020793 
  • Massie, R. K.. Castles of Steel: Britain, Germany and the Winning of the Great War at Sea, Pimlico, London: Jonathan Cape (2004). ISBN 1-8441-3411-3