Főmenü megnyitása

Az 1951-es Formula–1-es szezon volt a második Formula–1-es világbajnoki versenysorozat. 1951. május 27-én kezdődött, és nyolc verseny után, október 28-án véget ért.

1951-es FIA
Formula–1 világbajnokság
Alfa Romeo 159-es
Alfa Romeo 159-es
Egyéni világbajnok
Argentína Juan Manuel Fangio31

 ← 1950
1952 → 

Kikerült a versenynaptárból a monacói nagydíj, bekerült viszont a német és a spanyol, így ebben az évben – az indianapolisi 500-ast is beleszámolva – már nyolc futamot rendeztek, eggyel többet, mint az előző szezonban. Ebben az évben az Formula–1 szabályai szerinti további 14 olyan versenyt is rendeztek, amelyek eredményei nem számítottak bele a világbajnokságba. A futamokon az első öt célba érő kapott pontot (8, 6, 4, 3, 2), és 1 pontot adtak a leggyorsabb körért, de csak a legjobb négy pontszám számított a világbajnokság végelszámolásánál. A megosztott autókért kapott pontokat megosztották a pilóták között, arra való tekintet nélkül, hogy ki vezetett többet.

Tartalomjegyzék

A szezon meneteSzerkesztés

Az Alfa Romeók nem sokat fejlődtek az előző szezon óta, és az évad közben sem tudtak intenzív fejlesztést folytatni, így bár a csapat az élmezőnyben maradt, a Scuderia Ferrari feljött rá, sőt az év végére már a Scuderia tartott előrébb a fejlesztésekben. Ennek ellenére az Alfa Romeo versenyzője, Juan Manuel Fangio nyerte meg a bajnokságot. Viszont az Alfa Romeo fejlesztési potenciálja a végére jutott, miközben a Ferrari lankadatlanul képes volt továbbfejlődni. Ez már előre mutatta az erőviszonyok megváltozását. A brit BRM csapat Silverstone-ban V16-os motorral állt rajthoz, és könnyedén verte az addigi legjobb brit istállónak tartott Talbotot.

A világbajnokság évadnyitó futamát, a svájci nagydíjat 1951. május 27-én rendezték meg Bremgartenben. Az előző évadnak megfelelően az Alfa Romeók uralták az időmérőt: az első öt rajtkockából négyet megszereztek, csak Luigi Villoresi ékelődött be Ferrarijával az Alfák közé, a 3. rajtkocka megszerzésével. Fangio rajtolt a pole-pozícióból, majd a verseny leggyorsabb körét megfutva az első helyen végzett. Mögötte, majd egy perc hátránnyal, Piero Taruffi futott be Ferrarival, aztán a három Alfa Romeo következett: Giuseppe Farina több mint egy perc hátránnyal, Consalvo Sanesi egy kör hátrányban és Toulo de Graffenried két kör hátrányban. Alberto Ascari a hatodik lett, így nem szerzett pontot, Villoresi kiesett.

 
Ferrari 375F1

A harmadik Formula–1-es futam a belga nagydíj volt, Spa-Francorchampsban. Ismét Fangio szerezte meg a pole-pozíciót, ismét Farina indult másodiknak, és ismét a Luigi Villoresi szerezte meg a harmadik rajtkockát Ferrarival, ám ezúttal már a csapattársa, Alberto Ascari indult mögüle a negyedik helyről. Fangio jól versenyzett, vezette a versenyt, és a futam leggyorsabb körét is ő futotta, de a 36 körös verseny 32. körében kiesett, így a győzelem Farina ölébe hullott. Mögötte az időmérőn is jól szerepelő Ferrari-pilóták futottak be, a kvalifikációhoz képest fordított, Ascari–Villoresi sorrendben.

A negyedik futam a Formula–1 francia nagydíj volt, Reimsben. A rajtrács élén a szokásos Alfa Romeo-páros állt, a szokásos Fangio-Farina sorrendben, mögöttük pedig a szokásos Ferrari-páros, ezúttal Ascari–Villoresi sorrendben. Ascari már a 10. körben kiesett, de átvette a harmadik számú Ferrari-pilóta, az argentin José Froilán González kocsiját, Fangio pedig az 55. körben esett ki, de átvette az Alfa harmadik számú pilótájának, Luigi Fagiolinak a kocsiját. A 77 körös futam végén Fangio majd egy perc előnnyel Ascari előtt ért célba. A harmadik helyen Villoresi három kör hátrányban futott be, a negyedik Ferrarit vezető angol Reg Parnell pedig négy kör hátránnyal lett negyedik. Farinának meg kellett elégednie az utolsó pontszerző hellyel, ötödik lett. A verseny leggyorsabb körét Fangio futotta.

A Ferrarik versenyről versenyre fejlődtek, és az ötödik futamon, a Silvertone-ban rendezett brit nagydíjon megtörtént az áttörés. José Froilán González megszerezte a pole-pozíciót Fangio elől, és megnyerte versenyt is, majd egy perccel Fangio előtt. Ez volt az első eset, hogy a bajnokság egyik európai versenyét nem Alfa Romeo nyerte. Villoresi ismét harmadik lett két kör hátránnyal, majd az alfás Felice Bonetto következett, és az utolsó pontszerző helyen az angol Reg Parnell ért célba, aki ezúttal egy BRM-et vezetett. A verseny leggyorsabb körét a harmadik helyről induló, de a versenyt a 75. körben feladó Farina futotta.

A hatodik futamnak egy, az előző szezonhoz képest új pálya adott otthont. A német nagydíj helyszíne a majdnem 23 kilométer hosszú Nürburgring volt. Az időmérőt ezúttal a Ferrarik uralták, az első hat rajtkockából négyet a négy Ferrari szerezte meg. A pole-pozíciót megszerző Ascari mögött csapattársa, González, mögöttük két Alfa Romeo, Fangio és Farina, majd újra két Ferrari, Luigi Villoresi és Piero Taruffi állt. Mivel Farina a húszkörös verseny 8. körében kiesett, a pontszerző helyeken erős Ferrari-dominancia alakult ki. Az öt pontszerző – Ascari, Fangio, González, Villoresi és Taruffi – mögött már mindenki körhátrányban volt. Ez azért is érdekes, mert a Nürburgringen egy kör megtétele 10 percbe került. A leggyorsabb kör egyébként ezúttal is Fangio nevéhez fűződik.

 
Guy Mairesse a francia nagydíjon

A hetedik verseny az olasz nagydíj volt Monzában. Az időmérőn ismét a két Alfás remekelt, Fangio-Farina sorrendben. Mögöttük sorakozott fel a négy Ferrari, Ascari, González, Villoresi, Taruffi sorrendben. Farina már a 80 körös verseny 6. körében kiesett motormeghibásodás miatt, de aztán átült Felice Bonetto Alfájába. Fangio nem volt ennyire szerencsés, mert amikor a 39. körben szintén motorproblémák miatt kiállásra kényszerült, már nem volt kivel cserélnie. Így végül az 1951-es olasz nagydíjon, Monzában, olasz közönség előtt a Ferrari megünnepelhette első kettős győzelmét, melyet az Ascari–González befutó hozott. Bár Farina végül harmadik lett, nem kapta meg a teljes négy pontot, mert meg kellett osztania Bonettóval, ennek ellenére mégis három ponttal lett gazdagabb, mivel a versenyben ő futotta a leggyorsabb kört.

Az 1951-es Formula–1-es évad zárófutamára új helyszínen került sor. A Formula–1 spanyol nagydíjat Barcelonában rendezték meg. Fangio hárompontos előnnyel Ascari előtt érkezett Barcelonába, González pedig további négy ponttal volt csapattársa mögött. Fangio az előző évben megtapasztalhatta, milyen pontelőnyből elveszíteni a világbajnoki címet, az utolsó futamon. Fangio félelmei felerősödtek, mikor az előző évi évadzáróval ellentétben, már az időmérőn kikapott. Ascari szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Fangio, aki mögött másik riválisa, González várhatta a rajtot. Érdekes módon a rajtrácson Ferrari, Alfa, Ferrari, Alfa, Ferrari, Alfa, Ferrari, Alfa sorminta alakult ki. Fangio végül magabiztosan nyerte a futamot, ráadásul megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, esélyt sem adva a riválisainak. Mögötte González és Farina volt a befutó. Ascari körhátrányban lett negyedik. Fangio ezzel nemcsak megőrizte, hanem növelte is előnyét, és végül magabiztosan megnyerte a világbajnoki címet.

FutamokSzerkesztés

Futam Időpont Helyszín Pályakép Győztes versenyző Konstruktőr Összefoglaló
8.   Svájci nagydíj május 27. Bremgarten     Juan Manuel Fangio   Alfa Romeo Összefoglaló
9.   Indianapolisi 500 május 30. Indianapolis     Lee Wallard   Kurtis Kraft-Offenhauser Összefoglaló
10.   Belga nagydíj június 17. Spa-Francorchamps     Giuseppe Farina   Alfa Romeo Összefoglaló
11.   Francia nagydíj július 1. Reims     Juan Manuel Fangio   Alfa Romeo Összefoglaló
12.   Brit nagydíj július 14. Silverstone     José Froilán González   Ferrari Összefoglaló
13.   Német nagydíj július 29. Nürburgring     Alberto Ascari   Ferrari Összefoglaló
14.   Olasz nagydíj szeptember 16. Monza     Alberto Ascari   Ferrari Összefoglaló
15.   Spanyol nagydíj október 28. Pedralbes     Juan Manuel Fangio   Alfa Romeo Összefoglaló
A végeredménybe be nem számító versenyek:
Verseny Helyszín Időpont Győztes versenyző Győztes konstruktőr Összefoglaló
  I. Gran Premio di Siracusa Siracusa március 11.   Luigi Villoresi   Ferrari Összefoglaló
  XII. Grand Prix de Pau Pau március 26.   Luigi Villoresi   Ferrari Összefoglaló
  III. Richmond Trophy Goodwood március 26.   B. Bira   Maserati Összefoglaló
  VI. Gran Premio di Sanremo Ospedaletti április 22.   Alberto Ascari   Ferrari Összefoglaló
  I. Grand Prix de Bordeaux Bordeaux április 29.   Louis Rosier   Talbot-Lago Összefoglaló
  III. BRDC International Trophy Silverstone május 5.   Reg Parnell   Ferrari Összefoglaló
  V. Grand Prix de Paris Bois de Boulogne május 20.   Giuseppe Farina   Maserati Összefoglaló
  V. Ulster Trophy Dundrod június 2.   Giuseppe Farina   Alfa Romeo Összefoglaló
  I. Scottish Grand Prix Winfield július 21.   Philip Fotheringham-Parker   Maserati Összefoglaló
  II. Grote Prijs van Nederland Zandvoort július 22.   Louis Rosier   Talbot-Lago Összefoglaló
  XIII. Grand Prix de l’Albigeois Albi augusztus 5.   Maurice Trintignant   Simca-Gordini Összefoglaló
  XX. Circuito di Pescara Pescara augusztus 15.   José Froilán González   Ferrari Összefoglaló
  V. Gran Premio di Bari Bari szeptember 2.   Juan Manuel Fangio   Alfa Romeo Összefoglaló
  IV. Goodwood Trophy Goodwood szeptember 29.   Giuseppe Farina   Alfa Romeo Összefoglaló

Az 1951-es Formula 1-es bajnokság végeredményeSzerkesztés

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. Lk. 6–20.
Pont 8 6 4 3 2 1 0

(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található.)

Helyezés Versenyző SUI
 
500
 
BEL
 
FRA
 
GBR
 
GER
 
ITA
 
ESP
 
Pont
1.   Juan Manuel Fangio 1 9 1‡ / 11‡ 2 2 Ki 1 31 (37)
2.   Alberto Ascari 6 2 2‡ Ki 1 1 4 25 (28)
3.   José Froilán González Ki 2‡ 1 3 2 2 24 (27)
4.   Nino Farina 3 1 5 Ki Ki 3‡ / Ki 3 19 (22)
5.   Luigi Villoresi Ki 3 3 3 4 4 Ki 15 (18)
6.   Piero Taruffi 2 Ki 5 5 Ki 10
7.   Lee Wallard 1 9
8.   Felice Bonetto 4 Ki 3‡ 5 7
9.   Mike Nazaruk 2 6
10.   Reg Parnell 4 5 NI 5
11.   Luigi Fagioli 1‡ / 11‡ 4
12.   Consalvo Sanesi 4 Ki 10 6 3
13.   Louis Rosier 9 4 Ki 10 8 7 7 3
14.   Andy Linden 4 3
15.   Manny Ayulo 3‡ 2
16.   Jack McGrath 3‡ 2
17.   Toulo de Graffenried 5 Ki Ki Ki 6 2
18.   Yves Giraud-Cabantous Ki 5 7 Ki 8 Ki 2
19.   Bobby Ball 5 2
20.   Louis Chiron 7 Ki 6 Ki Ki Ki Ki 0
21.   Rudi Fischer 11 6 0
22.   André Simon Ki Ki 6 Ki 0
23.   Henry Banks 6 0
24.   André Pilette 6 0
25.   Robert Manzon Ki 7 Ki 9 0
26.   Johnny Claes 13 7 Ki 13 11 Ki Ki 0
27.   Carl Forberg 7 0
28.   Peter Walker 7 0
29.   Pierre Levegh 8 9 Ki 0
30.   Philippe Étancelin 10 Ki Ki Ki 8 0
31.   Stirling Moss 8 0
32.   Duane Carter 8 0
33.   Eugène Chaboud 8 0
34.   Brian Shawe Taylor 8 0
35.   Guy Mairesse 14 9 0
36.   Peter Whitehead Ki Ki 9 Ki 0
37.   Franco Rol 9 0
38.   Jacques Swaters 10 Ki 0
39.   Paco Godia 10 0
40.   Bob Gerard 11 0
41.   Harry Schell 12 Ki 0
42.   Duncan Hamilton 12 Ki 0
  Maurice Trintignant Ki Ki Ki Ki 0
  Henri Louveau Ki 0
  George Abecassis Ki 0
  Peter Hirt Ki 0
  Tony Bettenhausen Ki 0
  Duke Nalon Ki 0
  Gene Force Ki 0
  Sam Hanks Ki 0
  Bill Schindler Ki 0
  Mauri Rose Ki 0
  Walt Faulkner Ki 0
  Jimmy Davies Ki 0
  Fred Agabashian Ki 0
  Carl Scarborough Ki 0
  Bill Mackey Ki 0
  Chuck Stevenson Ki 0
  Johnnie Parsons Ki 0
  Cecil Green Ki 0
  Troy Ruttman Ki 0
  Duke Dinsmore Ki 0
  Chet Miller Ki 0
  Walt Brown Ki 0
  Rodger Ward Ki 0
  Cliff Griffith Ki 0
  Bill Vukovich Ki 0
  George Connor Ki 0
  Mack Hellings Ki 0
  Joe James Ki 0
  Johnny McDowell Ki 0
  Aldo Gordini Ki 0
  Onofre Marimón Ki 0
  Joe Kelly Ki 0
  Philip Fotheringham-Parker Ki 0
  David Murray Ki 0
  John James Ki 0
  Paul Pietsch Ki 0
  Toni Branca Ki 0
  Chico Landi Ki 0
  Georges Grignard Ki 0
  Prince Bira Ki 0
  Ken Richardson NI 0
Helyezés Versenyző SUI
 
500
 
BEL
 
FRA
 
GBR
 
GER
 
ITA
 
ESP
 
Pont
  • * Leggyorsabb kör (1 pont)
  • ‡ A pozíció ugyan annak az autónak a két vezetője között megosztott

FordításSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 1951-es Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.