Főmenü megnyitása

Az 1956-os Formula–1-es szezon volt a 7. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1956. január 22-étől szeptember 2-áig tartott. 1 éves kihagyás után visszakerült a versenynaptárba a francia és a német nagydíj, kikerült a holland nagydíj. 1951 és 1952 után harmadszor volt 8 futamos a szezon.

1956-os FIA
Formula–1 világbajnokság
Juan Manuel Fangio 1957-es Maserati 250F-es autója
Juan Manuel Fangio 1957-es Maserati 250F-es autója
Egyéni világbajnok
Argentin Juan Manuel Fangio30

 ← 1955
1957 → 

Fangio a Mercedestől a Ferrarihoz igazolt, Giuseppe Farina visszavonult. Moss és González a Ferraritól a Maseratihoz szerződött, utóbbi azonban csak 5 futam erejéig, a szezon utolsó 3 futamára átült a Vanwallba.

SzabályokSzerkesztés

Az első öt célba érkezőnek járt világbajnoki pont (8, 6, 4, 3, 2). 1 pontot adtak a leggyorsabb körért. A nyolcból csak a legjobb öt pontszám számított bele a világbajnokság végeredményébe. A pontokat megosztott autókért egyformán megosztották a versenyzők között, tekintet nélkül arra, hogy ki vezette többet az autót. Amennyiben egy pilóta több autóban is ült egy verseny folyamán, csak a legjobb helyezésért járó pontokat kapta meg, kivéve, ha úgy ítélték meg, hogy valamelyik pilóta nem tett meg elegendő számú kört.

A szezon meneteSzerkesztés

A Mercedes-Benz visszavonulásával összesen öt csapat indult a versenyeken, a korai argentin nagydíjra csupán a Ferrari és a Maserati utazott el, tizenhárom versenyzővel. A legjobb edzésidőt Fangio futotta, a versenyben a 23. körig vezetett, ekkor az üzemanyagszivattyú hibája miatt kellett kiállnia, a pályáról azonnal kihívott Musso kocsijával folytatta a versenyt. Az élen ekkor Stirling Moss haladt a győzelem felé, de a 83. körben bekövetkezett dugattyútörés miatt azonban kiállni kényszerült. Fangio így megnyerte a versenyt, de csak öt pontot szerzett, a többit Musso kapta, mivel közösen szerezték a győzelmet. Ezzel a második helyen végző Jean Behra vezette a pontversenyt.

A monacói versenyen a győzelmet a Maserati 250F volánjánál ülő Stirling Moss szerezte meg, aki az első körtől a verseny végéig vezette a versenyt. Fangio Lancia-Ferrarijának hátsó kereke a 32. körben a Sainte-Devote kanyarban nekiütközött a falnak és megsérült. Az argentin autójával Eugenio Castellotti folytatta a versenyt, ő még a 20. körben esett ki kuplungmeghibásodás miatt. Fangio Peter Collins D50-es versenyautójával folytatta a versenyt és végül második lett.

Az 1956-os indianapolisi 500-on Pat Flaherty az első rajthelyről indulva, 123 körön át vezetve Watson-Offenhauser kocsijával nyerte meg a versenyt.

A belga nagydíjon összesen tizenöt versenyző indult. Juan Manuel Fangio részére egy új Ferrari érkezett, de miután kipróbálta átadta Peter Collinsnak aki ezzel megnyerte a versenyt. Fangio autójának hátsóhídja és differenciálműve a 23. körben tönkrement. Stirling Moss vezetett a tizedik körig ekkor bal hátsó kereke elszabadult, csak lélekjelenléte mentette meg egy tragikus bukástól. Átült Perdisa autójába és a harmadik helyen ért célba, Paul Frère mögött.

A francia nagydíjon Fangio szerezte meg az első helyet az időmérőn, a rajtól Collins jött el elsőnek, a második körben már Castelloti volt az élen, Fangio csak a negyedik körben vette vissza vezető helyét. Maurice Trintignant egy új kék színű Bugatti 251-es versenyautóval indult, a francia gép a 18. körben hagyta cserben vezetőjét. Fangio Ferrarija a 39. körben gyertya probléma miatt állt a boxba, az elhúzódó javítás miatt Peter Collins már behozhatatlan előnnyel nyerte a futamot és a pontversenyben is átvette a vezetést.

Silverstone-ban a Moss, Fangio, Hawthorn rajtsorrend hamar felborult, Hawthorn állt az élre és 15 körön át vezetett. Ekkor tudta utolérni Moss, innentől kezdve a hatvankilencedik körig ő vezetett. González Vanwalljával már az első száz méteren erőátviteli probléma miatt kiesett. Fangio elrontott rajtja miatt a hatodik helyre esett vissza, de fokozatosan küzdötte magát előre. A huszadik körben negyedik, a harmincadikban harmadik a verseny felénél már második volt. Moss gyújtáshiba miatt javításra állt ki, innentől kezdve Fangio az élre állt és nyert.

A Nürburgringen Juan Manuel Fangio az élről indulva végig vezetve nyerte a futamot. A húsz indulóból csak öten értek célba, Peter Collins gépének benzintankja szakadt le, Moss pedig gyújtásproblémákkal küzdött, de még így is második helyen ért célba.

Az utolsó, olasz nagydíj előtt még négy versenyző lehetett világbajnok, Fangiónak 30, Collinsnak és Behrának 22, Mossnak 19 pontja volt. Behra reményei a huszonharmadik körben szálltak el elektromos hiba miatt. Fangio vezetett Moss Maseratija előtt, a Ferrari kormányműve eltört, de Fangiónak nagy szerencsével sikerült elkerülnie a bukást. Collins a harmadik helyen haladt ekkor és a világbajnoki esélye neki volt a legjobb. A Ferrari ekkor Mussót akarta kihívni a pályáról, ő azonban nem akarta észrevenni a jelzést, inkább gyorsított és Moss tankolása alatt az élre is került. Közben Collins is a boxba állt kerékcserére, látva Fangio szorult helyzetét angol úriemberi nagyvonalúsággal átadta neki autóját. Fangio a második helyen célba érkezve nyerte meg negyedik világbajnoki címét.

FutamokSzerkesztés

A bajnokság végeredményeSzerkesztés

VersenyzőkSzerkesztés

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. Lk. 6.-20.
Pont 8 6 4 3 2 1 0
Helyezés Versenyző ARG
 
MON
 
500
 
BEL
 
FRA
 
GBR
 
GER
 
ITA
 
Pontszám
1   Juan Manuel Fangio 1*† / Ki 2*† / 4† Ki 4* 1 1* 2† / 8† 30 (33)
2   Stirling Moss Ki 1 3*† / Ki 5† / Ki Ki* 2 1* 27 (28)
3   Peter Collins Ki 2† 1 1 2† / Ki Ki† / Ki 2† 25
4   Jean Behra 2 3 7 3 3 3 Ki† / Ki 22
5   Pat Flaherty 1 8
6   Eugenio Castellotti Ki 4† / Ki Ki 2 10† Ki† / Ki 8† / Ki 7,5
7   Sam Hanks 2 6
8   Paul Frère 2 6
9   Paco Godia Ki 7 8 4 4 6
10   Jack Fairman 4 5 5
11   Luigi Musso 1† Ki Ki† Ki 4
12   Mike Hawthorn 3 10† Ki 4
13   Ron Flockhart Ki 3 4
14   Don Freeland 3 4
15   Alfonso de Portago Ki 2† / 10† Ki† Ki 3
16   Cesare Perdisa 7 3† 5† 7 Ki 3
17   Harry Schell Ki 4 10† / Ki Ki Ki Ki 3
18   Johnnie Parsons 4 3
19   Louis Rosier Ki 8 6 Ki 5 2
20   Luigi Villoresi 5 Ki 6 Ki Ki 2
21   Hernando da Silva Ramos 5 8 Ki Ki 2
22   Horace Gould 8 Ki 5 Ki 2
23   Olivier Gendebien 5 Ki 2
24   Dick Rathmann 5 2
25   Gerino Gerini 4† 10 1,5
26   Chico Landi 4† 1,5
27   Paul Russo Ki* 1
28   André Pilette 6† 6 11 Ki 0
29   Luigi Piotti Ki 6 0
30   Bob Sweikert 6 0
31   Oscar Gonzalez 6† 0
32   Alberto Uria 6† 0
33   Élie Bayol 6† 0
34   Bob Veith 7 0
35   Toulo de Graffenried 7 0
36   Rodger Ward 8 0
37   Robert Manzon Ki 9 9 Ki Ki 0
38   André Simon Ki 9 0
39   Jimmy Reece 9 0
40   Cliff Griffith 10 0
41   Roy Salvadori Ki Ki 11 0
42   Gene Hartley 11 0
43   Bob Gerard 11 0
44   Fred Agabashian 12 0
45   Bob Christie 13 0
46   Al Keller 14 0
47   Eddie Johnson 15 0
48   Billy Garrett 16 0
49   Duke Dinsmore 17 0
50   Pat O'Connor 18 0
51   Jimmy Bryan 19 0
  Ottorino Volonterio HN 0
  Maurice Trintignant Ki Ki Ki Ki Ki 0
  Umberto Maglioli Ki Ki Ki† 0
  Bruce Halford Ki KIZ Ki 0
  José Froilán González Ki Ki 0
  Piero Taruffi Ki Ki 0
  Giorgio Scarlatti NK Ki 0
  Carlos Menditéguy Ki 0
  Jim Rathmann Ki 0
  Johnnie Tolan Ki 0
  Tony Bettenhausen Ki 0
  Jimmy Daywalt Ki 0
  Jack Turner Ki 0
  Keith Andrews Ki 0
  Andy Linden Ki 0
  Al Herman Ki 0
  Ray Crawford Ki 0
  Johnny Boyd Ki 0
  Troy Ruttman Ki 0
  Johnny Thomson Ki 0
  Piero Scotti Ki 0
  Desmond Titterington Ki 0
  Tony Brooks Ki 0
  Archie Scott-Brown Ki 0
  Paul Emery Ki 0
  Jack Brabham Ki 0
  André Milhoux Ki 0
  Les Leston Ki 0
  Ed Elisian Ki† 0
  Eddie Russo Ki† 0
  Colin Chapman NI 0
Helyezés Versenyző ARG
 
MON
 
500
 
BEL
 
FRA
 
GBR
 
GER
 
ITA
 
Pontszám
  • * Leggyorsabb kör (1 pont)
  • ** Több versenyző futott ugyan olyan gyors leggyorsabb kört (megosztott 1 pont).
  • † A helyezés ugyan annak az autónak két pilótája között megosztott

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 1956-os Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.