1965-ös Formula–1 világbajnokság

16. Formula–1-es szezon
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. május 28.

Az 1965-ös Formula–1-es szezon volt a 16. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1965. január 1-jétől október 24-éig tartott, ezalatt 10 világbajnoki és számos nem világbajnoki versenyt rendeztek. Jim Clark és a Lotus dominálva szerezte meg második világbajnoki címét. Clark csak 9 versenyen indult el, ebből háromszor esett ki, de a többin győzött, amelyen célba ért. 54 pontot szerzett, ami az akkor elérhető maximális pontszám volt.

1965-ös FIA
Formula–1 világbajnokság
Gerhard Mitter a Lotusszal a német nagydíjon
Gerhard Mitter a Lotusszal a német nagydíjon
Egyéni világbajnok
UK Jim Clark54
Konstruktőri világbajnok
UK Team Lotus54

 ← 1964
1966 → 

A szezon menete

szerkesztés

A szezonnyitó versenyt 1965 első napján, január 1-jén rendezték Dél-afrikában. Jim Clark az első helyről indulva végig vezette a versenyt. A futamot túl korán, egy körrel előbb intették le, de Clark ment még egy kört és győzött John Surtees, Graham Hill és csapattársa, Mike Spence előtt. Ez volt Jackie Stewart első versenye, amelyen 1 pontot szerzett. Itt debütált a Goodyear gumimárka a sportágban a Brabham csapattal.

 
Jim Clark (balra, 1966-ban)

Hosszú szünet után, a május végén rendezett monacói nagydíjon nem vett részt Dan Gurney és Clark sem, mivel az ekkor megrendezésre kerülő indianapolisi 500-on indultak (Clark meg is nyerte a futamot). A verseny korai szakaszában két BRM, (Graham Hill és Jackie Stewart) autózott az élen. A 25. körben Hill, majd Stewart is visszaesett az 5. és a 4. helyre. Brabham ekkor átvette a vezetést, de motorhiba miatt kiesett. Hill az elsőre, Stewart a harmadik helyre ért fel a verseny végéig. Lorenzo Bandini második lett. A versenyen Paul Hawkins Lotuszával beesett a tengerbe, de a versenyző sérülés nélkül megúszta a balesetet.

A belga nagydíjon az első sorból Hill, Clark és Stewart indult. Hill megtartotta a rajt után a vezetést, de Clark szorosan mögött maradt és az első körben a Masta Kink szekcióban átvette a vezetést. Hillt később Stewart és Surtees is megelőzte, de ő csak egy rövid ideig, mivel az 5. körben motorhibával kiesett. A 18. körben Bruce McLaren is megelőzte és feljött a harmadik helyre, majd az utolsó körökben Jack Brabham is elment a brit mellett, így Hill végül ötödik lett. Clark az élre kerülése után végig vezetve győzött.

A francia nagydíjat először rendezték a Circuit Charade pályán. A pole-t Clark érte el Stewart és Lorenzo Bandini előtt. Graham Hill nagyot balesetezett, csak a 13. helyet szerezte meg. Clark rajt-cél győzelmet aratott, míg Stewart üldözni próbálta, de csak második lett. Gurney és Surtees hamar megelőzte Bandinit, majd Surtees Gurneyt is maga mögé utasította a harmadik helyen, de Clark és Stewart már messze voltak. Ez a sorrend a 14. körig maradt meg, amikor a 4. Gurney a boxba hajtott gyertyacserére, majd később kiesett. Így Denny Hulme jött fel a negyedik, Hill az ötödik helyre.

 
Paul Hawkins egy Lotus-Climaxszal

A Silverstone-ban rendezett brit nagydíjon Clark indult az élről, Hill, Richie Ginther és Stewart előtt. A rajtnál Ginther állt az élre a Hondával, de a második körre már Clark, Hill és Surtees is elment mellette, végül motorhibával kiesett. A futam végén Clark autója motorprobléma miatt drasztikusan lassulni kezdett, de előnyét még meg tudta tartani, 3 másodperccel győzött Hill előtt. Surtees harmadik, Spence negyedik és Stewart ötödik helyével az első öt helyezett versenyző mind brit volt.

A holland nagydíjon Hill érte el a pole-t Clark és Ginther előtt. A rajt után Ginther-Hill-Clark volt az első három sorrendje. Hill a 2. kör, Clark 4. kör végén előzte meg a Hondát, majd az 5. körben Hill megelőzésével az élre állt. Amíg Clark egyre növelte előnyét az élen, Ginther folyamatosan esett vissza, előbb Gurney, majd Stewart, végül Hulme is megelőzte. Hill tehetetlen volt Clarkkal szemben, a verseny közepén Gurney és Stewart is megelőzte. Stewart később megelőzte Gurneyt és feljött a második helyre, de Clarkkal nem tudta felvenni a versenyt és a futam végéig ez maradt az élen állók sorrendje.

A német nagydíj időmérésén Clark több, mint 3 másodperccel gyorsabb volt legközelebbi üldözőjétől, Stewarttól. A két skótot Hill és Surtees követte a rajtrácson. A rajt után Clark állt az élre, míg Hill és Stewart követte őt. Hill tartani próbálta Clark tempóját, míg Stewart túl keményen nyomta, és a Wippermann kanyarban kicsúszott, majd a sérült felfüggesztés miatt kiesett. Ekkor Gurney jött fel a harmadik helyre és az első három sorrendje megmaradt a leintésig. Hulme, McLaren és Spence kiesése után Jochen Rindt negyedik lett, első Formula–1-es pontjait szerezve. Jim Clark és a Lotus hatodik győzelmével bebiztosította 1965-ös egyéni és a Lotus konstruktőri világbajnoki címét.

 
Az 1965-ös Honda, az RA272

Az olasz nagydíjon Clark szerezte meg az első rajtkockát két tizeddel Surtees és Stewart előtt. A rajt után Clark átvette a vezetést Stewart, Hill és Bandini előtt, mivel Surtees rosszul rajtolt és hátraesett, később kuplunghiba miatt kiesett. Clark versenye a 63. körben ért véget az üzemanyagpumpa meghibásodása miatt. Ezután a két BRM állt az élre. Úgy tűnt Hill nyeri a versenyt, de az utolsó előtti körben, a Parabolicában hibázott, így Stewart élete 8. versenyén első győzelmét aratta le. Hill második, Gurney harmadik lett.

Watkins Glenben John Surtees nem indult a hétvégén, mivel korábban balesetet szenvedett egy CanAm versenyen, a Mosport Parkban. Hill szerezte meg a pole-t Clark és Ginther előtt. Stewart az első kör végére a 3. helyre jött fel, de később technikai probléma miatt kiesett. Hill az egyik kanyart túl szélesre vette, ekkor Clark megelőzte és az élre állt, de a BRM az 5. körben visszaelőzte, majd a 11. körben Clark ki is esett motorhiba miatt. Hill a 38. körben hibázott, bár emiatt elveszítette előnye jelentős részét, de megtartotta pozícióját és végül győzött a két Brabham: Gurney és Jack Brabham valamint a két Ferrari: Bandini és Pedro Rodríguez előtt.

Az utolsó futamon, Mexikóvárosban is Clarké lett a pole Gurney és Ginther előtt. Ginther kapta el a legjobban a rajtot, és hibátlanul, végig vezetve a verseny győzött. Clark a 8. körben motorhiba, Stewart a 35. körben kuplunghiba, Hill az 56. körben motorhiba miatt esett ki. Dan Gurney másodikként, Mike Spence harmadikként végzett az évad utolsó futamán.

# Futam Időpont Helyszín Pályarajz Győztes versenyző Konstruktőr Összefoglaló
132   Formula–1 dél-afrikai nagydíj Január 1. Prince George     Jim Clark   Lotus-Climax Összefoglaló
133   Formula–1 monacói nagydíj Május 30. Monaco     Graham Hill   BRM Összefoglaló
134   Formula–1 belga nagydíj Június 13. Spa-Francorchamps     Jim Clark   Lotus-Climax Összefoglaló
135   Formula–1 francia nagydíj Június 27. Charade     Jim Clark   Lotus-Climax Összefoglaló
136   Formula–1 brit nagydíj Július 10. Silverstone     Jim Clark   Lotus-Climax Összefoglaló
137   Formula–1 holland nagydíj Július 18. Zandvoort     Jim Clark   Lotus-Climax Összefoglaló
138   Formula–1 német nagydíj Augusztus 1. Nürburgring     Jim Clark   Lotus-Climax Összefoglaló
139   Formula–1 olasz nagydíj Szeptember 12. Monza     Jackie Stewart   BRM Összefoglaló
140   Formula–1 amerikai nagydíj Október 3. Watkins Glen     Graham Hill   BRM Összefoglaló
141   Formula–1 mexikói nagydíj Október 24. Hermanos Rodríguez     Richie Ginther   Honda Összefoglaló

A bajnokság végeredménye

szerkesztés

Versenyzők

szerkesztés

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.-20.
Pont 9 6 4 3 2 1 0

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Helyezés Versenyző RSA
 
MON
 
BEL
 
FRA
 
GBR
 
NED
 
GER
 
ITA
 
USA
 
MEX
 
Pontszám
1   Jim Clark 1 1 1 1 1 1 10 Ki Ki 54
2   Graham Hill 3 1 5 5 2 4 2 2 1 Ki 40 (47)
3   Jackie Stewart 6 3 2 2 5 2 Ki 1 Ki Ki 33 (34)
4   Dan Gurney Ki 10 Ki 6 3 3 3 2 2 25
5   John Surtees 2 4 Ki 3 3 7 Ki Ki 17
6   Lorenzo Bandini 15 2 9 8 Ki 9 6 4 4 8 13
7   Richie Ginther Ki 6 Ki Ki 6 14 7 1 11
8   Mike Spence 4 7 7 4 8 Ki 11 Ki 3 10
9   Bruce McLaren 5 5 3 Ki 10 Ki Ki 5 Ki Ki 10
10   Jack Brabham 8 Ki 4 NI 5 3 Ki 9
11   Denny Hulme 8 4 Ki 5 Ki Ki 5
12   Jo Siffert 7 6 8 6 9 13 Ki Ki 11 4 5
13   Jochen Rindt Ki NK 11 Ki 14 Ki 4 8 6 Ki 4
14   Pedro Rodríguez 5 7 2
15   Ronnie Bucknum Ki Ki Ki Ki 13 5 2
16   Richard Attwood Ki 14 13 12 Ki 6 10 6 2
17   Jo Bonnier Ki 7 Ki Ki 7 Ki 7 7 8 Ki 0
18   Frank Gardner 12 Ki Ki 8 11 Ki Ki 0
19   Masten Gregory Ki 12 8 Ki 0
20   Bob Anderson HN 9 NI 9 Ki Ki NI 0
21   Innes Ireland 13 Ki Ki 10 9 Ki 0
22   Paul Hawkins 9 10 Ki 0
23   Bob Bondurant 9 Ki 0
24   Peter de Klerk 10 0
25   Tony Maggs 11 0
26   Ian Raby 11 NK 0
27   Moises Solana 12 Ki 0
28   Lucien Bianchi 12 0
29   Nino Vaccarella 12 0
30   Sam Tingle 13 0
31   Roberto Bussinello NK 13 0
32   David Prophet 14 0
  Chris Amon Ki NI Ki 0
  John Love Ki 0
  Mike Hailwood Ki 0
  John Rhodes Ki 0
  Gerhard Mitter Ki 0
  Giancarlo Baghetti Ki 0
  Geki Ki 0
  Giorgio Bassi Ki 0
  Trevor Blokdyk NK 0
  Doug Serrurier NK 0
  Neville Lederle NK 0
  Brausch Niemann NK 0
  Ernie Pieterse NK 0
  Alan Rollinson NK 0
  Brian Gubby NK 0
  Jackie Pretorius NeK 0
  Clive Puzey NeK 0
  Dave Charlton NeK 0
Helyezés Versenyző RSA
 
MON
 
BEL
 
FRA
 
GBR
 
NED
 
GER
 
ITA
 
USA
 
MEX
 
Pontszám

Konstruktőrök

szerkesztés
Helyezés Konstruktőr Gumi Győzelmek Dobogó Első rh. Leggy. kör Pont
1   Lotus-Climax D 6 7 6 6 54 (58)
2   BRM D 3 11 4 3 45 (61)
3   Brabham-Climax G 0 6 0 1 27 (31)
4   Ferrari D 0 4 0 0 26 (27)
5   Cooper-Climax D 0 1 0 0 14
6   Honda G 1 1 0 0 11
7   Brabham-BRM D 0 0 0 0 5
8   Lotus-BRM D 0 0 0 0 2
  LDS-Alfa Romeo D 0 0 0 0 0
  LDS-Climax D 0 0 0 0 0
  Cooper-Ford D 0 0 0 0 0
  Alfa Romeo D 0 0 0 0 0
  Brabham-Ford D 0 0 0 0 0
  Lotus-Ford D 0 0 0 0 0

További információk

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz 1965-ös Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.