Főmenü megnyitása

Az 1966-os Formula–1-es szezon volt a 17. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1966. május 22-étől október 23-áig tartott. Ebben a szezonban mutatkozott be az új 3 literes formula, amelynek értelmében a motorok maximális hengerűrtartalma a tavalyi 1,5 literről a duplájára emelkedett. Az évad Jack Brabham sikerét hozta, aki a Formula–1 történetében egyetlen alkalommal lett világbajnok saját csapattal, a Brabhammel. A brit csapatok a Climax kilépése után más motorokkal indultak (Repco, Cosworth, Weslake, BRM). Bruce McLaren (McLaren) és Dan Gurney (Eagle) saját csapatot alapítottak. A BRM és a Lotus a szezon nagy részében 2 literes motorokat használt, a BRM H16-os motorja sikertelennek bizonyult, Clark Watkins Glenben aratott győzelme ellenére. Új szabályt vezettek be, amelynek értelmében nem klasszifikálják azon versenyzőket, akik nem teljesítették a versenytáv 90%-át.

1966-os FIA
Formula–1 világbajnokság
Jack Brabham BT20-asa, amellyel Watkins Glenben és Mexikóvárosban állt rajthoz
Jack Brabham BT20-asa, amellyel Watkins Glenben és Mexikóvárosban állt rajthoz
Egyéni világbajnok
Ausztrál Jack Brabham42
Konstruktőri világbajnok
UK Brabham42

 ← 1965
1967 → 

Tartalomjegyzék

A szezon meneteSzerkesztés

 
Jack Brabham az 1966-os német nagydíjon

Az élcsapatoknál nem történt jelentősebb versenyzőváltozás 1965-höz képest. Bruce McLaren elhagyta a Coopert, és Gurneyhez hasonlóan saját csapatot alapított. A Lotusnál Peter Arundell lett Clark csapattársa.

A szezonnyitó monacói nagydíjon Clark szerezte meg a pole-t az 1965-ös Lotus-Climaxszal Surtees, Stewart és Hill előtt. Clark váltóhibával küszködött, ezért hátraesett a mezőnyben. A vezető Surtees a 15. körben differenciálműve meghibásodása után kiállt. Később Hulme és Brabham is kiesett, majd Rindt motorhibája után Clark már a negyedik volt, de a 60. körben felfüggesztési hiba miatt ő is kiállni kényszerült. Hill győzelmi esélyei megcsúszásával elszálltak, és harmadik lett. Jackie Stewart nyerte a futamot 40 másodperccel Lorenzo Bandini előtt. Bob Bondurant negyedik lett egy privát BRM-mel, 5 kör hátrányban.

A belga nagydíjon a pole-t Surtees szerezte meg a V12-es Ferrari 312-vel Rindt, Stewart, Brabham és Bandini előtt. Az első kör közepén hevesen elkezdett esni, aminek következtében a fél mezőny kiesett, beleértve Bonniert, Spence-t, Siffertet és Hulme-ot. Rindtnek ezután hatalmas megpördülése volt a Masta Kink kanyarban, de nem ütközött semminek, és folytatni tudta a versenyt. Stewart, Hill és Bondurant szintén elvesztette uralmát itt. Bondurant kisebb sérülésekkel megúszta, Hill autója sértetlen maradt, de megállt és segíteni próbált Stewartnak, aki megcsúszott és felborult BRM-jével, amelyből szivárgott az üzemanyag. Egy kis szikra is hatalmas tragédiát okozhatott volna. Stewartot előbb kimentették az autóból, mielőtt az lángra robbant volna. Ennek ellenére Stewart kénytelen volt kihagyni a következő versenyt. Az első kör után hét autó maradt versenyben, a futam elején harc volt az első helyért, amelyet Rindt szerzett meg, de később lelassult, majd a 24. körben Surtees visszavette a vezetést, és végül nagy előnnyel győzött Rindt, Bandini, Brabham és Ginther előtt.

 
A BRM P83-as

A francia nagydíjon Surtees már a Cooper csapattal állt rajthoz, miután kapcsolata megromlott a Ferrari csapatvezetőjével, Eugenio Dragonival. Az időmérő edzésen Jim Clark egy madárral ütközött, emiatt megsérült a szeme, és nem tudott részt venni a versenyen. A Lotus Pedro Rodríguezt ültette be a skót helyére. Az időmérést a világbajnokságot vezető Bandini nyerte a cooperes Surtees és az ő helyére beültetett ferraris Mike Parkes előtt. A rajt után Surtees vette át a vezetést, de az üzemanyagpumpa meghibásodása miatt az 5. körben kiesett. Ezután Bandini vezetett Brabham és Parkes előtt. Bandini folyamatosan növelte előnyét, de a 32. körben technikai probléma miatt lelassult, így Jack Brabham megszerezte a Repco motor első győzelmét. Parkes második lett debütáló versenyén, míg a dobogó legalsó fokára Denny Hulme állhatott fel.

Brands Hatchben a Ferrari az olaszországi nehézipari dolgozók sztrájkja miatt nem tudott részt venni. A két Brabham indult az első két helyről Gurney Eagle-Climaxa előtt. A verseny előtt esett, de a rajtnál már száradóban volt a pálya. A mezőny nagy része normál gumival, a két Cooper, Rindt és Surtees azonban esőgumival indult. A rajt után Jack Brabham állt az élre Rindt és Surtees előtt, azonban ahogy száradt a pálya, Hill és Clark is elkezdte támadni őket. Amint a két Cooper egyre lassult, Hulme is csatlakozott az üldözőkhöz, majd a 40. körben feljött a 2. helyre. Clark technikai problémák miatt kiállni kényszerült a boxba, de visszaállása után az utolsó körökben utolérte Surteest és Rindtet is. A skót végül negyedik lett Brabham, Hulme és Hill mögött. Gurney a 10. körben motorhibával esett ki.

 
Lorenzo Bandini a Ferrari 312-vel

Zandvoortban ismét a két Brabhamé lett az első két rajthely Clark és Gurney előtt. Bruce McLaren nem tudott elindulni a versenyen, mert V8-as Serenissima motorja elromlott. Clark a rajtnál a második helyre jött fel, Hulme viszont közel maradt hozzá, míg az új-zélandinak gyújtásprobléma miatt kiállnia nem kellett. Brabhamet a 27. körben a lekörözendőkhöz érve feltartották, így Clark állt az élre és előnyét folyamatosan mindaddig növelte, míg motorproblémája nem adódott. Brabham a 76. körben így ismét az élre állt, és mindenkit lekörözve győzött Hill és a harmadik helyre visszaeső Clark előtt.

A Nürburgringen Clarké lett a pole Surtees és Stewart előtt. Az esős verseny első körében John Taylor privát Brabhamjével ütközött Jacky Ickx Matrájával. Mindkét autó kicsúszott, Taylor autója lángba borult, a versenyző egy hónappal később belehalt égési sérüléseibe egy koblenzi kórházban. Az első kör végén Brabham vezetett Surtees, Rindt és Bandini előtt. Clark és Stewart is jelentősen visszaesett a rajtnál. Hulme gyorsan jött fel a 15. helyről, de gyújtáshiba miatt kiállni kényszerült. Clark a 13. körben vezetői hiba miatt kiesett. A futam végéig megmaradt az első három sorrendje: Brabham nyert Surtees és Rindt előtt. A negyedik Gurneyt az utolsó körben motorprobléma hátráltatta, Hill, Stewart és Bandini is megelőzte.

Monzában a ferraris Parkes és Scarfiotti indult az élről Clark és Surtees előtt. Az első kör végén Bandini vezetett, Scarfiotti a hetedik, Clark a tizedik helyre esett vissza. Bandini a 2. körben üzemanyagcsöve meghibásodása miatt a boxba hajtott, ekkor Parkes vette át a vezetést, de Surtees megelőzte, majd ezután Brabham vezetett, amíg olajszivárgás miatt ki nem állt. Scarfiotti eközben egyre előrébb küzdötte magát, majd átvette a vezetést. A 17. körben Richie Ginther Hondájával a Curva Grandében kicsúszott, és a pályát övező fáknak ütközött. Az amerikai meglepő módon sértetlen maradt, de új autója tönkrement. A 32. körben Surtees a boxba hajtott, majd kiesett üzemanyagszivárgás miatt. Ő volt az egyetlen versenyző, aki ekkor még világbajnok lehetett volna Jack Brabham mellett (aki szintén kiesett), így az ausztrál bebiztosította egyéni címét. A versenyt Scarfiotti nyerte 6 másodperccel a második helyért szoros küzdelmet vívó Parkes és Hulme előtt. Rindt negyedik lett körhátrányban.

 
Honda RA273-as

Az Egyesült Államokban a már háromszoros világbajnok Brabham indult az élről, Clark és Bandini előtt. A rajt után Bandini állt az élre, Ginther a nyolcadik rajtkockából a harmadik helyre lépett fel. Clark az első pozícióért folyó harcban a negyedik helyre esett vissza. Amikor 17. körben az élen állók Peter Arundell Lotusát körözték le, Surtees megcsúszott a lassabb lekörözendő autóval együtt. Surtees boxkiállása után a tizenharmadik helyre tért vissza. Bandini motorhiba miatt a 35. körben kiesett, ezután Brabham vezette a futamot Cark előtt, miközben előnyét egyre növelte. Az 56. körben azonban az ausztrál is motorhiba miatt kiállni kényszerült, így (végérvényesen) Clark állt az élre 30 másodperccel Rindt Cooper-Maseratija előtt. Rindt üzemanyaga az utolsó körben elfogyott, de így is a 2. helyen rangsorolták, míg Surtees a harmadik helyre jött fel megcsúszása és boxkiállása után. Clark saját maga és a H16-os BRM-motor egyetlen győzelmét szerezte a szezonban.

Az utolsó nagydíjon, Mexikóvárosban Surteesé lett a pole Clark és Ginther előtt. Ginther a rajt után átvette a vezetést, ahogy az előző évi mexikói nagydíjon is tette. Az amerikait Rindt, Brabham, Hulme, Surtees és Clark követte. A 2. körben visszaesett Rindt, Surtees és Hulme mögé, míg Brabhamé lett a vezetés. Surtees megelőzte Rindtet, majd a vezető Brabhamet kezdte üldözni, egy kör múlva már a élen autózott és dominálva megnyerte a versenyt. Rindt a 32. körben felfüggesztési hiba miatt a harmadik helyről kiesett. Pozícióját a mexikói Pedro Rodríguez örökölte, aki a 49. körben váltóhiba miatt feladni kényszerült a futamot. Ekkor Gintheré lett a harmadik pozíció, de Hulme az utolsó előtti körben megelőzte.

Az egyéni világbajnokság élén Brabham, Surtees, Rindt, Hulme, Hill, Clark és Stewart zárt. A konstruktőri világbajnokságot a Brabham nyerte a Ferrari és a Cooper előtt.

FutamokSzerkesztés

Bajnokság végeredményeSzerkesztés

VersenyzőkSzerkesztés

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.-20.
Pont 9 6 4 3 2 1 0

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Helyezés Versenyző MON
 
BEL
 
FRA
 
GBR
 
NED
 
GER
 
ITA
 
USA
 
MEX
 
Pontszám
1   Jack Brabham Ki 4 1 1 1 1 Ki Ki 2 42 (45)
2   John Surtees Ki 1 Ki Ki Ki 2 Ki 3 1 28
3   Jochen Rindt Ki 2 4 5 Ki 3 4 2 Ki 22 (24)
4   Denny Hulme Ki Ki 3 2 Ki Ki 3 Ki 3 18
5   Graham Hill 3 Ki Ki 3 2 4 Ki Ki Ki 17
6   Jim Clark Ki Ki NI 4 3 Ki Ki 1 Ki 16
7   Jackie Stewart 1 Ki Ki 4 5 Ki Ki Ki 14
8   Mike Parkes 2 Ki Ki 2 12
9   Lorenzo Bandini 2 3 HN 6 6 Ki Ki 12
10   Ludovico Scarfiotti Ki 1 9
11   Richie Ginther Ki 5 Ki HN 4 5
12   Dan Gurney HN 5 Ki Ki 7 Ki Ki 5 4
13   Mike Spence Ki Ki Ki Ki 5 Ki 5 Ki NI 4
14   Bob Bondurant 4 Ki 9 Ki 7 Kiz Ki 3
15   Jo Siffert Ki Ki Ki HN Ki Ki 4 Ki 3
16   Bruce McLaren Ki NI 6 NI 5 Ki 3
17   Peter Arundell NI Ki Ki Ki 8 8 6 7 1
18   Jo Bonnier HN Ki HN Ki 7 Ki Ki HN 6 1
19   Bob Anderson Ki 7 HN Ki Ki 6 1
20   John Taylor 6 8 8 Ki 1
21   Chris Irwin 7 0
22   Ronnie Bucknum Ki 8 0
23   Chris Amon 8 NK 0
24   Guy Ligier HN HN HN 10 9 NI 0
25   Geki 9 0
26   Chris Lawrence 11 Ki 0
  Giancarlo Baghetti HN 0
  Pedro Rodríguez Ki Ki Ki 0
  Innes Ireland Ki Ki 0
  Trevor Taylor Ki 0
  Moises Solana Ki 0
  Phil Hill NK 0
Helyezés Versenyző MON
 
BEL
 
FRA
 
GBR
 
NED
 
GER
 
ITA
 
USA
 
MEX
 
Pontszám

KonstruktőrökSzerkesztés

Helyezés Konstruktőr Gumi Győzelmek Dobogó Első rh. Leggy. kör Pont
1   Brabham-Repco G 4 9 3 2 42 (49)
2   Ferrari F 2 6 4 3 31 (32)
3   Cooper-Maserati D 1 6 1 2 30 (35)
4   BRM F
D
1 4 0 0 22
5   Lotus-BRM F
D
1 1 0 0 13
6   Lotus-Climax F 0 1 1 1 8
7   Eagle-Climax G 0 0 0 0 4
8   Honda G 0 0 0 1 3
9   McLaren-Ford F 0 0 0 0 2
10   Brabham-Climax D 0 0 0 0 1
11   McLaren-Serenissima D 0 0 0 0 1
12   Brabham-BRM G 0 0 0 0 1
-   Eagle-Weslake F 0 0 0 0 0
-   Shannon-Climax D 0 0 0 0 0
-   Cooper-Ferrari D 0 0 0 0 0

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 1966-os Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.