1998-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező (CONCACAF)

16. labdarúgó-világbajnokság selejtezője (amerikai zóna)

Az Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderációjának 30 tagja nevezett az 1998-as labdarúgó-világbajnokság selejtezőire és versengett a zónának kiosztott három világbajnoki részvételt jelentő helyért.

A Bahama-szigetek valamint Bermuda csapatai visszaléptek a selejtezők megkezdése előtt. A selejtezők három fordulóban zajlottak le, a továbbjutó hat csapat mellé csatlakozott az aktuális FIFA ranglista alapján kiemelt másik hat együttes is. A 12 válogatottat három négyes csoportba sorsolták, mindegyik csoport első két helyezettje jutott a döntőbe. Itt a hat együttes egyetlen csoportot alkotott, az élen végző három együttes jutott ki a világbajnokságra.

A továbbjutó válogatottak: az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó és Jamaica.

1. forduló szerkesztés

A Bahama-szigetek válogatottja visszalépett a selejtezők megkezdése előtt, ellenfele, Saint Kitts és Nevis játék nélkül jutott a második fordulóba.

1. csapat Össz. 2. csapat 1. meccs 2. meccs
Dominikai Köztársaság   6 – 3   Aruba 3–2 3–1
Guyana   1 – 8   Grenada 1–2 0–6
Dominikai Közösség   6 – 4   Antigua és Barbuda 3–3 3–1
Bahama-szigetek     Saint Kitts és Nevis - -

Aruba   1–3   Dominikai Köztársaság
Develaar   37' (11-esből) (1–1)
Jiménez   8' (11-esből)
Rodríguez   75'
Pérez   82'
Oranjestad, Aruba
Játékvezető: Pineda (mexikói)

A Dominikai Köztársaság jutott a második fordulóba 6-3-as összesítéssel.


Guyana   1–2   Grenada
Joseph   13' (1–0)
Charles   52'
Roberts   62'
Georgetown, Guyana
Játékvezető: Elloof (surinamei)

Grenada   6–0   Guyana
Charles   32'
Francois   39'   46'
Fletcher   50'   73'   82'
(2–0)
St. Georges, Grenada
Játékvezető: Doctrove (Dominikai köztársasági)

Grenada jutott a második fordulóba 8-1-es összesítéssel.


A Dominikai Közösség jutott a második fordulóba 6-4-es összesítéssel.

2. forduló szerkesztés

Bermuda válogatottja visszalépett a selejtezők megkezdése előtt, ellenfele, Trinidad és Tobago játék nélkül jutott a harmadik fordulóba.

1. csapat Össz. 2. csapat 1. meccs 2. meccs
Suriname   0 – 2   Jamaica 0–1 0–1
Dominikai Köztársaság   2 – 1   Antigua és Barbuda 2–1 0–0
Puerto Rico   1 – 9   Saint Vincent és a Grenadine-szigetek 1–2 0–7
Kajmán-szigetek   0 – 6   Kuba 0–1 0–5
Saint Kitts és Nevis   6 – 1   Saint Lucia 5–1 1–0
Haiti   7 – 1   Grenada 6–1 1–0
Dominikai Közösség   0 – 2   Barbados 0–1 0–1
Bermuda     Trinidad és Tobago - -

Suriname   0–1   Jamaica
(0–0)
Whitmore   56'
Paramaribo, Suriname
Játékvezető: Burnes (Antigua és Barbuda-i)

Jamaica   1–0   Suriname
P.Davis   75' (0–0)
Kingston, Jamaica
Játékvezető: Castro (Costa Rica-i)

Jamaica jutott a harmadik fordulóba 2-0-s összesítéssel.


A Dominikai Köztársaság jutott a harmadik fordulóba 2-1-es összesítéssel.

Puerto Rico   1–2   Saint Vincent és a Grenadine-szigetek
Lugris   80' (11-esből) (1–1)
Huggins   19'
Hinds   55'
Bayamon, Puerto Rico
Játékvezető: Villar-Polo (arubai)

Saint Vincent és a Grenadine-szigetek   7–0   Puerto Rico
Jack   3'   23'   34'
Hinds   15'   59'
José   40'
Charles   64'
(5–0)
Kingstown, Saint Vincent
Játékvezető: Livingston (jamaicai)

Saint Vincent jutott a harmadik fordulóba 9-1-es összesítéssel.


Kajmán-szigetek   0–1   Kuba
(0–1)
Dalcourt   10'
George Town, Kajmán-szigetek
Játékvezető: Dacourt (hondurasi)

Kuba   5–0   Kajmán-szigetek
Dalcourt   15'   60'
Rodríguez   50'
Henninghon   55'
Rojas   80'
(1–0)
George Town, Kajmán-szigetek
Játékvezető: Cardeñas (mexikói)

Kuba jutott a harmadik fordulóba 6-0-s összesítéssel.


Saint Kitts és Nevis   5–1   Saint Lucia
Allers   5'   88'
Sergeant   20'   40'
Cumbs   37'
(4–0)
Jean   53'

Saint Lucia   0–1   Saint Kitts és Nevis
(0–0)
Allers   50'
Castries, Saint Lucia
Játékvezető: Develaar (arubai)

Saint Kitts és Nevis jutott a harmadik fordulóba 6-1-es összesítéssel.


Haiti   6–1   Grenada
Chevalier   13'
Goldman   26'   54'
Chauvet   63'   65'   78'
(2–0)
Charles   88'
Port-au-Prince, Haiti
Játékvezető: Murray (amerikai)

Grenada   0–1   Haiti
(0–0)
Goldman   51'
St. George’s, Grenada
Játékvezető: Moore (barbadosi)

Haiti jutott a harmadik fordulóba 7-1-es összesítéssel.


Dominikai Közösség   0–1   Barbados
(0–0)
Hunte   60'
Roseau, Dominikai Közösség
Játékvezető: Barrett (jamaicai)

Barbados   1–0   Dominikai Közösség
Goodridge   75' (0–0)
Bridgetown, Barbados
Játékvezető: Harewood (Trinidad és Tobago-i)

Barbados jutott a harmadik fordulóba 2-0-s összesítéssel.

3. forduló szerkesztés

Karibi-zóna szerkesztés

A kubai válogatott mérkőzését semleges pályán rendezték, az ország politikai helyzete miatt.

1. csapat Össz. 2. csapat 1. meccs 2. meccs
Kuba   7 – 2   Haiti 6–1 1–1
Dominikai Köztársaság   1 – 12   Trinidad és Tobago 1–4 0–8
Barbados   0 – 3   Jamaica 0–1 0–2
Saint Kitts és Nevis   2 – 2   Saint Vincent és a Grenadine-szigetek 2–2 0–0

Kuba   6–1   Haiti
Rodriguez   18'
Pedrosa   44'
Martinez   61'   70'   71'
Henninghon   84'
(2–0)
Rosemond   84'

Haiti   1–1   Kuba
Chauvet   31' (1–1)
Armando   35' (11-esből)
Cap Haïtien, Haiti
Játékvezető: Méndez Vega (Costa Rica-i)

Kuba jutott a középdöntőbe 7-2-es összesítéssel.


Dominikai Köztársaság   1–4   Trinidad és Tobago
Serraza   60' (0–2)
Latapy   15'   69'
Gómez   43' (öngól)
Yorke   80'
Santo Domingo, Dominikai Köztársaság
Játékvezető: Brizio Carter (mexikói)

Trinidad és Tobago   8–0   Dominikai Köztársaság
John   1'   24'   78'
Yorke   8'
Marcelle   14'
Rougier   19'
Eve   42'
Latapy   89'
(6–0)
Port of Spain, Trinidad és Tobago
Játékvezető: Badilla Sequeira (Costa Rica-i)

Trinidad és Tobago jutott a középdöntőbe 12-1-es összesítéssel.


Barbados   0–1   Jamaica
(0–0)
Boyd   89'
Bridgetown, Barbados
Játékvezető: Angeles (amerikai)

Jamaica   2–0   Barbados
Whitmore   23'
Boyd   79'
(1–0)

Jamaica jutott a középdöntőbe 3-0-s összesítéssel.


Saint Vincent jutott a középdöntőbe 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.

Közép-amerikai-zóna szerkesztés

1. csapat Össz. 2. csapat 1. meccs 2. meccs
Nicaragua   1 – 3   Guatemala 0–1 1–2
Belize   2 – 6   Panama 1–2 1–4

Nicaragua   0–1   Guatemala
Plata   30' (0–1)
Diriamba, Nicaragua
Játékvezető: Weyland (amerikai)

Guatemala   2–1   Nicaragua
Plata   62'   66' (0–0)
Orellana   86'
Guatemalaváros, Guatemala
Játékvezető: Bucci (kanadai)

Guatemala jutott a középdöntőbe 3-1-es összesítéssel.


Belize   1–2   Panama
McCallen   29' (1–1)
Guevara   13'
Dely Valdes   62'
Belizeváros, Belize
Játékvezető: Medina (salvadori)

Panama   4–1   Belize
Dely Valdes   15'   46'   62'
Mendieta   88'
(1–0)
Casey   60'
Panamaváros, Panama
Játékvezető: Guido (nicaraguai)

Panama jutott a középdöntőbe 6-2-es összesítéssel.

Középdöntő szerkesztés

A. csoport szerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Egyesült Államok 6 4 1 1 10 5 +5 13
2.   Costa Rica 6 4 0 2 9 5 +4 12
3.   Guatemala 6 2 2 2 6 9 -3 8
4.   Trinidad és Tobago 6 0 1 5 3 9 -6 1
         
  Costa Rica 2–1 3–0 2–1
  Egyesült Államok 2–1 2–0 2–0
  Guatemala 1–0 2–2 2–1
  Trinidad és Tobago 0–1 0–1 1–1
Trinidad és Tobago   0–1   Costa Rica
(0–1)
Gómez   34'
Port of Spain, Trinidad és Tobago
Nézőszám: 25,000
Játékvezető: Chaves (hondurasi)


Trinidad és Tobago   1–1   Guatemala
Dixon   39' (1–1)
Ramirez   24'
Port of Spain, Trinidad és Tobago
Játékvezető: Forde (barbadosi)


Egyesült Államok   2–0   Guatemala
Wynalda   53'
McBride   89'
(0–0)
Washington, USA
Játékvezető: Barrett (jamaicai)


Egyesült Államok   2–0   Trinidad és Tobago
Dooley   53'
Wynalda   84'
(0–0)
Richmond, USA
Játékvezető: Carter (mexikói)


Costa Rica   3–0   Guatemala
Delgado   51'
Medford   75'
Gómez   77'
(0–0)
San José, Costa Rica
Nézőszám: 25,000
Játékvezető: Sabillon (hondurasi)



Guatemala   1–0   Costa Rica
Plata   34' (11-esből) (1–0)
Los Angeles, USA
Nézőszám: 22.697
Játékvezető: Medina (salvadori)


Costa Rica   2–1   Egyesült Államok
Wanchope   38'
López   83'
(1–0)
Jones   90'
San José, Costa Rica
Nézőszám: 30.000
Játékvezető: Prendergast (jamaicai)


Guatemala   2–1   Trinidad és Tobago
Rodas   27'   60' (1–1)
Eve   30'
Los Angeles, USA
Játékvezető: Laidlaw (kanadai)


Egyesült Államok   2–1   Costa Rica
McBride   17'
Lassiter   60'
(1–0)
Gómez   75'
Palo Alto, USA
Nézőszám: 40.527
Játékvezető: Borja (mexikói)


Costa Rica   2–1   Trinidad és Tobago
Wanchope   49'   56' (0–1)
Eve   7'
San José, Costa Rica
Nézőszám: 25,000
Játékvezető: Cardenes (mexikói)


Guatemala   2–2   Egyesült Államok
Funes   9'
Plata   43'
(2–1)
Radosavljević   7'
Hejduk   49'
San Salvador, Salvador
Játékvezető: Seifert (kanadai)


B. csoport szerkesztés

A kubai válogatott mérkőzéseit semleges pályán rendezték, az ország politikai helyzete miatt.

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Kanada 6 5 1 0 10 1 +9 16
2.   Salvador 6 3 1 2 12 6 +6 10
3.   Panama 6 1 2 3 8 11 -3 5
4.   Kuba 6 1 0 5 4 16 -12 3
         
  Kanada 2–0 3–1 1–0
  Kuba 0–2 3–1 0–5
  Panama 0–0 3–1 1–1
  Salvador 0–2 3–0 3–2
Kanada   3–1   Panama
Aunger   40'
Peschisolido   42'
Corrazin   87'
(2–0)
Dely Valdes   50'
Edmonton, Kanada
Játékvezető: Suazo (hondurasi)


Kuba   0–5   Salvador
(0–1)
Rivera   22'   80'
Díaz Arce   49'   81'
Cienfuegos   83'
San Salvador, Salvador
Játékvezető: Centeno (hondurasi)


Kuba   3–1   Panama
Cebrango   43'   73'
Bobadilla   88'
(1–0)
Dely Valdes   60'
Panamaváros, Panama
Játékvezető: Ovares (Costa Rica-i)


Panama   1–1   Salvador
Cubillas   44' (1–0)
Diaz Arce   51'
Panamaváros, Panama
Játékvezető: Burnes (Antigua és Barbuda-i)


Kanada   2–0   Kuba
Bunbury   29'
Peschisolido   54'
(1–0)
Edmonton, Kanada
Játékvezető: Ramdhan (Trinidad és Tobagó-i)


Kuba   0–2   Kanada
(0–1)
Peschisolido   19'
Dasovic   79'
Edmonton, Kanada
Játékvezető: Euceda (guatemalai)


Panama   0–0   Kanada
(0–0)
Panamaváros, Panama
Játékvezető: González (guatemalai)


Kanada   1–0   Salvador
Bunbury   65' (11-esből) (0–0)
Vancouver, Kanada
Játékvezető: Castro (Costa Rica-i)


Salvador   3–2   Panama
Diaz Arce   43'
Irañeta   70'
Trigueros   89'
(1–1)
Dely Valdes   12'   87'
San Salvador, Salvador
Játékvezető: Boulos (amerikai)


Salvador   3–0   Kuba
Renderos   30'
Diaz Arce   31'
Rodriguez   49'
(2–0)
San Salvador, Salvador
Játékvezető: Angeles (amerikai)


Panama   3–1   Kuba
Mendieta   15'
Guevara   56'
Dely Valdés   59'
(2–0)
More   67'
Panamaváros, Panama
Játékvezető: Casear (Trinidad és Tobagó-i)


Salvador   0–2   Kanada
(0–0)
Watson   62'
Bunbury   78'
San Salvador, Salvador
Játékvezető: Carter (Mexikói)


C. csoport szerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Jamaica 6 4 1 1 12 3 +9 13
2.   Mexikó 6 4 0 2 14 6 +8 12
3.   Honduras 6 3 1 2 18 11 +7 10
4.   Saint Vincent és a Grenadine-szigetek 6 0 0 6 6 30 -24 0
       
  Honduras 0–0 2–1 11–3
  Jamaica 3–0 1–0 5–0
  Mexikó 3–1 2–1 5–1
  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek 1–4 1–2 0–3
Jamaica   3–0   Honduras
Boyd   15',   51'
Whitmore   41'
(2–0)
Kingston, Jamaica
Játékvezető: Vega (Costa Rica-i)



Honduras   2–1   Mexikó
Pavón   50'
Benneth   82' (11-esből)
(0–0)
Ramirez   84'
San Pedro Sula, Honduras
Játékvezető: Dominguez (amerikai)



Saint Vincent és a Grenadine-szigetek   1–4   Honduras
Chewin   61' (0–3)
Suazo   6'   61'
Santamaria   22'   43'
Kingstown, Saint Vincent
Játékvezető: Martinez (kanadai)


Mexikó   2–1   Jamaica
Zague   41'
Hermosillo   53'
(1–0)
Boyd   73'
Mexikóváros, Mexikó
Játékvezető: Ramdhan (Trinidad és tobagoi)


Honduras   0–0   Jamaica
(0–0)
Tegucigalpa, Honduras
Játékvezető: Dominguez (amerikai)



Mexikó   3–1   Honduras
Galindo   31'
Hermosillo   35'
Zague   45'
(3–0)
Renau   70'
Mexikóváros, Mexikó
Játékvezető: Sequiera (Costa Rica-i)


Jamaica   5–0   Saint Vincent és a Grenadine-szigetek
Whitmore   10'   13'
Young   64'
Cargill   66'
Malcolm   85'
(2–0)
Kingston, Jamaica
Játékvezető: Weyland (amerikai)


Honduras   11–3   Saint Vincent és a Grenadine-szigetek
Zapata   2'
Suazo   11'   30'   51'
Cruz   20'
Membreno   37'
Núñez   47'   67'   89'
Benneth   63'
Renau   76'
(5–1)
Jack   37'
Guy   71'
Sam   74'
Kingston, Jamaica
Játékvezető: Ugalde (Costa Rica-i)


Jamaica   1–0   Mexikó
Goodison   82' (0–0)
Kingston, Jamaica
Játékvezető: López (guatemalai)

Döntő szerkesztés

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1.   Mexikó 10 4 6 0 23 7 +16 18
2.   Egyesült Államok 10 4 5 1 17 9 +8 17
3.   Jamaica 10 3 5 2 7 12 -5 14
4.   Costa Rica 10 3 3 4 13 12 +1 12
5.   Salvador 10 2 4 4 11 16 -5 10
6.   Kanada 10 1 3 6 5 20 -15 6
             
  Costa Rica 3–2 3–1 3–1 0–0 0–0
  Egyesült Államok 1–0 1–1 3–0 2–2 4–2
  Jamaica 1–0 0–0 1–0 0–0 1–0
  Kanada 1–0 0–3 0–0 2–2 0–0
  Mexikó 3–3 0–0 6–0 4–0 5–0
  Salvador 2–1 1–1 2–2 4–1 0–1
Mexikó   4–0   Kanada
Hermosillo   50',   80'
Galindo   59' (11-esből)
Zague   87'
(0–0)
Mexikóváros, Mexikó
Játékvezető: Sabillon (hondurasi)


Jamaica   0–0   Egyesült Államok
(0–0)
Kingston, Jamaica
Nézőszám: 35,246
Játékvezető: Suazo (hondurasi)


Costa Rica   0–0   Mexikó
(0–0)
San José, Costa Rica
Nézőszám: 28,000
Játékvezető: Noriega (perui)


Egyesült Államok   3–0   Kanada
Wynalda   8'
Pope   14' (11-esből)
Stewart   89'
(2–0)
Palo Alto, USA
Nézőszám: 28,898
Játékvezető: Oliveto (argentin)


Costa Rica   3–2   Egyesült Államok
Medford   10'
Solis   32'
Gómez   78'
(2–1)
Wynalda   32'
Lassiter   68'
San José, Costa Rica
Nézőszám: 22,000
Játékvezető: López (guatemalai)


Kanada   0–0   Salvador
(0–0)
Vancouver, Kanada
Nézőszám: 8,312
Játékvezető: Sánchez (chilei)


Mexikó   6–0   Jamaica
Galindo   10' (11-esből)
Hermosillo   17'   39'   46'
del Olmo   57'
Hernández   85'
(3–0)
Mexikóváros, Mexikó
Nézőszám: 115,100
Játékvezető: da Silva (brazil)


Egyesült Államok   2–2   Mexikó
Pope   35'
N.Ramirez   74' (öngól)
(1–1)
Hermosillo   1'
Hernández   54'
Foxboro, USA
Nézőszám: 57,877
Játékvezető: Ramdhan (Trinidad és Tobagó-i)


Kanada   0–0   Jamaica
(0–0)
Vancouver, Kanada
Nézőszám: 7,634
Játékvezető: Valenzano (paraguayi)


Salvador   2–1   Costa Rica
Díaz Arce   19'
Montes   53'
(1–0)
Arnáez   57'
San Salvador, Salvador
Nézőszám: 35,611
Játékvezető: Ruiz Acosta (kolumbiai)


Costa Rica   3–1   Jamaica
Wanchope   32'   70'
Oviedo   89'
(1–0)
Williams   60'
San José, Costa Rica
Nézőszám: 20,500
Játékvezető: Varela (uruguayi)


Jamaica   1–0   Salvador
Williams   23' (1–0)
Kingston, Jamaica
Játékvezető: de Freitas (brazil)


Kanada   1–0   Costa Rica
Berduscio   68' (0–0)
Edmonton, Kanada
Nézőszám: 10,150
Játékvezető: Calix (hondurasi)


Salvador   0–1   Mexikó
(0–0)
L. Garcia   64'
San Salvador, Salvador
Játékvezető: Cordero (argentin)


Salvador   1–1   Egyesült Államok
Díaz Arce   60' (0–0)
Lassiter   51'
San Salvador, Salvador
Játékvezető: Betancourt (bolíviai)


Costa Rica   0–0   Salvador
(0–0)
San José, Costa Rica
Nézőszám: 18,316
Játékvezető: Calix (hondurasi)


Jamaica   1–0   Kanada
Burton   52' (0–0)
Kingston, Jamaica
Játékvezető: Acosta (kolumbiai)


Egyesült Államok   1–0   Costa Rica
Ramos   79' (0–0)
Portland, USA
Nézőszám: 27,396
Játékvezető: Nieves (uruguayi)


Jamaica   1–0   Costa Rica
Burton   55' (0–0)
Kingston, Jamaica
Nézőszám: 30,000
Játékvezető: Ramdhan (Trinidad és Tobagó-i)


Salvador   4–1   Kanada
de Melo   15'
Renderos   53'
Cienfuegos   56'
Díaz Arce   87'
(1–1)
Bunbury   30'


Egyesült Államok   1–1   Jamaica
Wynalda   49' (11-esből) (0–0)
Burton   50'
Washington, USA
Játékvezető: Vanten (chilei)


Mexikó   5–0   Salvador
Galindo   30'   38'
García Aspe   35'
Zague   47'
L. Garcia   82'
(3–0)
Mexikóváros, Mexikó
Játékvezető: Martinez (chilei)


Kanada   2–2   Mexikó
Corazzin   56'
Bunbury   65'
(0–1)
Alfaro   8'
Ramirez   85'
Edmonton, Kanada
Játékvezető: Euceda (guatemalai)


Mexikó   0–0   Egyesült Államok
(0–0)
Mexikóváros, Mexikó
Játékvezető: Castrilli (argentin)


Kanada   0–3   Egyesült Államok
(0–1)
Reyna   5'
Wegerle   81'   89'
Vancouver, Kanada
Játékvezető: Rendón (kolumbiai)


Mexikó   3–3   Costa Rica
Chávez   1'
Galindo   41'
Hermosillo   68'
(2–0)
Medford   52'
Soto   71'
Wanchope   86'
Mexikóváros, Mexikó
Nézőszám: 60,000
Játékvezető: Ali Búdzsszajm (Egyesült Arab Emírségek)


Salvador   2–2   Jamaica
de Mello   47'
Guerra   88'
(0–0)
Burton   51'
Stewart   78'
San Salvador, Salvador
Játékvezető: Cerdeira (brazil)


Costa Rica   3–1   Kanada
Smith   8'
Ilhama   16'
Marín   16' (11-esből)
(2–0)
Fletcher   47'
San José, Costa Rica
Nézőszám: 4,200
Játékvezető: da Silva (brazil)


Jamaica   0–0   Mexikó
(0–0)
Kingston, Jamaica
Játékvezető: Villamonte (perui)


Egyesült Államok   4–2   Salvador
McBride   21'   28'
Henderson   49'
Radosavljević   82'
(2–0)
de Mello   60'
Díaz Arce   63'
Foxboro, USA
Játékvezető: Collina (olasz)

További információk szerkesztés

Lásd még szerkesztés