2003–2004-es UEFA-bajnokok ligája (csoportkör)

A 2003–2004-es UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2003. szeptember 16. és december 10. között játszották le.

A csoportkörben 32 csapat vett részt, a sorsoláskor nyolc darab négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba jutott. A harmadik helyezettek az UEFA-kupa harmadik fordulójába kerültek. A negyedik helyezettek kiestek.

SorsolásSzerkesztés

A sorsolás előtt a csapatokat négy kalapba sorolták az UEFA-együtthatójuk sorrendjében. A címvédő AC Milan automatikusan az 1. kalapba került, az első sorszámú kiemeltként. Minden kalapból minden csoportba egy-egy csapatot sorsoltak. Egy csoportba nem kerülhetett két azonos nemzetiségű csapat.[1]

Csapat Együttható Kalap
  AC Milan (címvédő) 97,155 1
  Real Madrd 151,769
  Manchester United 136,170
  Bayern München 124,566
  Lazio 106,155
  Arsenal 105,170
  Juventus 100,155
  Deportivo La Coruña 98,769
  Internazionale 93,155 2
  FC Porto 86,791
  Celta Vigo 86,769
  Galatasaray SK 78,495
  Olympique Lyonnais 76,734
  Panathinaikósz 72,391
  Chelsea 70,170
  PSV Eindhoven 60,749
Csapat Együttható Kalap
  Celtic 57,187 3
  AÉK 56,391
  Dinamo Kijiv 55,291
  Ajax 54,749
  Olimbiakósz 54,391
  Rangers 50,187
  Sparta Praha 49,975
  Olympique de Marseille 49,734
  Stuttgart 49,566 3
  Lokomotyiv Moszkva 49,520
  Anderlecht 49,250
  Real Sociedad 47,769
  AS Monaco 45,734
  Club Brugge 44,250
  Beşiktaş JK 33,495
  Partizan 20,915

CsoportokSzerkesztés

Sorrend meghatározásaSzerkesztés

Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:

  1. az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
  2. az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
  3. az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
  4. az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
  5. az összes mérkőzésen szerzett több gól
  6. az azonosan álló csapatok és nemzeti szövetségük jobb UEFA-együtthatója az előző öt évben
Színmagyarázat
Bejutott az egyenes kieséses szakaszba.
Az UEFA-kupa harmadik fordulójába került.
Kiesett.

Az időpontok közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint értendők.

A csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Olympique Lyonnais 6 3 1 2 7 7 0 10
  Bayern München 6 2 3 1 6 5 +1 9
  Celtic 6 2 1 3 8 7 +1 7
  Anderlecht 6 2 1 3 4 6 −2 7
  BM OL CEL AND
  Bayern München   1–2 2–1 1–0
  Olympique Lyonnais 1–1   3–2 1–0
  Celtic 0–0 2–0   3–1
  Anderlecht 1–1 1–0 1–0  
2003. szeptember 17.
20:45
Olympique Lyonnais   1–0   Anderlecht
Juninho   25' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv

2003. szeptember 17.
20:45
Bayern München   2–1   Celtic
Makaay   73'   86' (0–0)
Jegyzőkönyv
Thompson   56'


2003. szeptember 30.
20:45
Celtic   2–0   Olympique Lyonnais
Miller   70'
Sutton   78'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2003. október 21.
20:45
Anderlecht   1–0   Celtic
Dindane   72' (0–0)
Jegyzőkönyv

2003. október 21.
20:45
Olympique Lyonnais   1–1   Bayern München
Luyindula   88' (0–1)
Jegyzőkönyv
Makaay   25'


2003. november 5.
20:45
Celtic   3–1   Anderlecht
Larsson   12'
Miller   17'
Sutton   29'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Dindane   77'

2003. november 5.
20:45
Bayern München   1–2   Olympique Lyonnais
Makaay   14' (1–1)
Jegyzőkönyv
Juninho   6'
Élber   53'


2003. november 25.
20:45
Celtic   0–0   Bayern München
Jegyzőkönyv


2003. december 10.
20:45
Olympique Lyonnais   3–2   Celtic
Élber   6'
Juninho   52'   86' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Hartson   24'
Sutton   75'

2003. december 10.
20:45
Bayern München   1–0   Anderlecht
Makaay   42' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv

B csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Arsenal 6 3 1 2 9 6 +3 10
  Lokomotyiv Moszkva 6 2 2 2 7 7 0 8
  Internazionale 6 2 2 2 8 11 −3 8
  Dinamo Kijiv 6 2 1 3 8 8 0 7
  ARS INT DK LM
  Arsenal   0–3 1–0 2–0
  Internazionale 1–5   2–1 1–1
  Dinamo Kijiv 2–1 1–1   2–0
  Lokomotyiv Moszkva 0–0 3–0 3–2  
2003. szeptember 16.
20:45
Dinamo Kijiv   2–0   Lokomotyiv Moszkva
Rincón   83'   90' (0–0)
Jegyzőkönyv
Olimpiyskiy NSC, Kijev
Nézőszám: 79 500
Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)

2003. szeptember 16.
20:45
Arsenal   0–3   Internazionale
(0–3)
Jegyzőkönyv
Cruz   22'
van der Meyde   24'
Martins   41'
Highbury, London
Nézőszám: 34 393
Játékvezető: Manuel Mejuto González (spanyol)


2003. október 1.
18:30
Lokomotyiv Moszkva   0–0   Arsenal
Jegyzőkönyv
Lokomotiv Stadion, Moszkva
Nézőszám: 24 000
Játékvezető: Jan Wegereef (holland)

2003. október 1.
20:45
Internazionale   2–1   Dinamo Kijiv
Adani   23'
Vieri   90'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Fedorov   34'
San Siro, Milánó
Nézőszám: 70 882
Játékvezető: Stéphane Bré (francia)


2003. október 21.
18:30
Lokomotyiv Moszkva   3–0   Internazionale
Loskov   2'
Ashvetia   50'
Khokhlov   57'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Lokomotiv Stadion, Moszkva
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Franz-Xaver Wack (német)

2003. október 21.
20:45
Dinamo Kijiv   2–1   Arsenal
Shatskikh   27'
Belkevich   64'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Henry   80'
Olimpiyskiy NSC, Kijev
Nézőszám: 80 000
Játékvezető: Konrad Plautz (osztrák)


2003. november 5.
20:45
Internazionale   1–1   Lokomotyiv Moszkva
Recoba   14' (1–0)
Jegyzőkönyv
Loskov   54'
San Siro, Milánó
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga)

2003. november 5.
20:45
Arsenal   1–0   Dinamo Kijiv
Cole   88' (0–0)
Jegyzőkönyv
Highbury, London
Nézőszám: 34 419
Játékvezető: Lucílio Batista (portugál)


2003. november 25.
18:30
Lokomotyiv Moszkva   3–2   Dinamo Kijiv
Buznikin   28'
Ignashevitch   45' (11-esből)
Parks   89'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Belkevich   37'
Shatskikh   65'
Lokomotiv Stadion, Moszkva
Nézőszám: 24 000
Játékvezető: Arturo Daudén Ibáñez (spanyol)

2003. november 25.
20:45
Internazionale   1–5   Arsenal
Vieri   32' (1–1)
Jegyzőkönyv
Henry   25'   85'
Ljungberg   49'
Edu   87'
Pirès   89'
San Siro, Milánó
Nézőszám: 85 400
Játékvezető: Wolfgang Stark (német)


2003. december 10.
20:45
Dinamo Kijiv   1–1   Internazionale
Rincón   85' (0–0)
Jegyzőkönyv
Adani   68'
Olimpiyskiy NSC, Kijev
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Gilles Veissière (francia)

2003. december 10.
20:45
Arsenal   2–0   Lokomotyiv Moszkva
Pirès   12'
Ljungberg   67'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Highbury, London
Nézőszám: 35 343
Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)

C csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  AS Monaco 6 3 2 1 15 6 +9 11
  Deportivo La Coruña 6 3 1 2 12 12 0 10
  PSV Eindhoven 6 3 1 2 8 7 +1 10
  AÉK 6 0 2 4 1 11 −10 2
  DEP PSV AÉK ASM
  Deportivo La Coruña   2–0 3–0 1–0
  PSV Eindhoven 3–2   2–0 1–2
  AÉK 1–1 0–1   0–0
  AS Monaco 8–3 1–1 4–0  
2003. szeptember 17.
20:45
AÉK   1–1   Deportivo La Coruña
Tsiartas   86' (0–1)
Jegyzőkönyv
Pandiani   12'

2003. szeptember 17.
20:45
PSV Eindhoven   1–2   AS Monaco
Bouma   65' (0–1)
Jegyzőkönyv
Morientes   31'
Cissé   56'


2003. szeptember 30.
20:45
AS Monaco   4–0   AÉK
Giuly   23'
Morientes   25'   56'
Pršo   86'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2003. szeptember 30.
20:45
Deportivo La Coruña   2–0   PSV Eindhoven
Sergio   20'
Pandiani   51' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv


2003. október 21.
20:45
Deportivo La Coruña   1–0   AS Monaco
Tristán   83' (0–0)
Jegyzőkönyv

2003. október 21.
20:45
AÉK   0–1   PSV Eindhoven
(0–1)
Jegyzőkönyv
Lucius   37'


2003. november 5.
20:45
AS Monaco   8–3   Deportivo La Coruña
Rothen   2'
Giuly   11'
Pršo   26'   30'   45+2'   49'
Plašil   47'
Cissé   67'
(5–2)
Jegyzőkönyv
Tristán   39'   52'
Scaloni   45'

2003. november 5.
20:45
PSV Eindhoven   2–0   AÉK
Bouma   51'
Robben   63'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2003. november 25.
20:45
Deportivo La Coruña   3–0   AÉK
Héctor   22'
Valerón   51'
Luque   71'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2003. november 25.
20:45
AS Monaco   1–1   PSV Eindhoven
Morientes   34' (1–0)
Jegyzőkönyv
Vennegoor of Hesselink   84'


2003. december 10.
20:45
AÉK   0–0   AS Monaco
Jegyzőkönyv

2003. december 10.
20:45
PSV Eindhoven   3–2   Deportivo La Coruña
De Jong   14'   90+4'
Robben   48'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Luque   59'
Pandiani   83'

D csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Juventus 6 4 1 1 15 6 +9 13
  Real Sociedad 6 2 3 1 8 8 0 9
  Galatasaray 6 2 1 3 6 8 −2 7
  Olimbiakósz 6 1 1 4 6 13 −7 4
  JUV GAL OLI RSO
  Juventus   2–1 7–0 4–2
  Galatasaray 2–0   1–0 1–2
  Olimbiakósz 1–2 3–0   2–2
  Real Sociedad 0–0 1–1 1–0  
2003. szeptember 17.
20:45
Juventus   2–1   Galatasaray
Del Piero   5'   73' (1–1)
Jegyzőkönyv
Şükür   19'

2003. szeptember 17.
20:45
Real Sociedad   1–0   Olimbiakósz
Kovačević   80' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv


2003. szeptember 30.
20:45
Olimbiakósz   1–2   Juventus
Stoltidis   11' (1–1)
Jegyzőkönyv
Nedvěd   21'   79'

2003. szeptember 30.
20:45
Galatasaray   1–2   Real Sociedad
Şükür   61' (0–1)
Jegyzőkönyv
Kovačević   3'
Alonso   72'
Atatürk Olimpiai Stadion, Isztambul
Nézőszám: 58 617
Játékvezető: Herbert Fandel (német)


2003. október 21.
20:45
Galatasaray   1–0   Olimbiakósz
Cihan   9' (1–0)
Jegyzőkönyv
Atatürk Olimpiai Stadion, Isztambul
Nézőszám: 41 125
Játékvezető: Urs Meier (svájci)

2003. október 21.
20:45
Juventus   4–2   Real Sociedad
Trezeguet   3'   63'
Di Vaio   7'   45+1'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Tudor   67' (öngól)
De Pedro   80'


2003. november 5.
20:45
Real Sociedad   0–0   Juventus
Jegyzőkönyv


2003. december 2.
20:45
Galatasaray   2–0   Juventus
Şükür   47'   90+4' (0–0)
Jegyzőkönyv
Westfalenstadion, Dortmund
Nézőszám: 44 045
Játékvezető: Kim Milton Nielsen (dán)

A mérkőzést eredetileg november 25-én játszották volna, de a 2003 novemberi isztambuli merényletsorozat miatt elhalasztották.


2003. december 10.
20:45
Juventus   7–0   Olimbiakósz
Trezeguet   14'   25'
Miccoli   19'
Maresca   28'
Di Vaio   62'
Del Piero   67'
Zalayeta   79'
(4–0)
Jegyzőkönyv

2003. december 10.
20:45
Real Sociedad   1–1   Galatasaray
De Paula   51' (0–1)
Jegyzőkönyv
Şükür   26'

E csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Manchester United 6 5 0 1 13 2 +11 15
  VfB Stuttgart 6 4 0 2 9 6 +3 12
  Panathinaikósz 6 1 1 4 5 13 −8 4
  Rangers 6 1 1 4 4 10 −6 4
  MU PAN RAN STU
  Manchester United   5–0 3–0 2–0
  Panathinaikósz 0–1   1–1 1–3
  Rangers 0–1 1–3   2–1
  VfB Stuttgart 2–1 2–0 1–0  
2003. szeptember 16.
20:45
Rangers   2–1   VfB Stuttgart
Nerlinger   74'
Løvenkrands   78'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kurányi   45'

2003. szeptember 16.
20:45
Manchester United   5–0   Panathinaikósz
Silvestre   13'
Fortune   14'
Solskjær   33'
Butt   40'
Djemba-Djemba   83'
(4–0)
Jegyzőkönyv



2003. október 22.
20:45
VfB Stuttgart   2–0   Panathinaikósz
Szabics   13'
Soldo   25'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2003. október 22.
20:45
Rangers   0–1   Manchester United
(0–1)
Jegyzőkönyv
P. Neville   31'


2003. november 4.
20:45
Panathinaikósz   1–3   VfB Stuttgart
Konstantinou   60' (0–0)
Jegyzőkönyv
Fyssas   68' (öngól)
Kurányi   75'
Hinkel   77'
Apostolos Nikolaidis Stadium, Athén
Nézőszám: 6000
Játékvezető: Massimo De Santis (olasz)

2003. november 4.
20:45
Manchester United   3–0   Rangers
Forlán   6'
van Nistelrooy   43'   60'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 66 500
Játékvezető: Pierluigi Collina (olasz)


2003. november 26.
20:45
VfB Stuttgart   1–0   Rangers
Wenzel   45' (1–0)
Jegyzőkönyv
Gottlieb-Daimler-Stadion, Stuttgart
Nézőszám: 50 350
Játékvezető: Manuel Mejuto González (spanyol)

2003. november 26.
20:45
Panathinaikósz   0–1   Manchester United
(0–0)
Jegyzőkönyv
Forlán   85'
Apostolos Nikolaidis Stadium, Athén
Nézőszám: 23 000
Játékvezető: Jan Wegereef (holland)


2003. december 9.
20:45
Rangers   1–3   Panathinaikósz
Mols   28' (1–1)
Jegyzőkönyv
Žutautas   32'
Basinas   62'
Konstantinou   80'
Ibrox Stadium, Glasgow
Nézőszám: 52 000
Játékvezető: Herbert Fandel (német)

2003. december 9.
20:45
Manchester United   2–0   VfB Stuttgart
van Nistelrooy   45'
Giggs   58'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 60 000
Játékvezető: Éric Poulat (francia)

F csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Real Madrid 6 4 2 0 11 5 +6 14
  FC Porto 6 3 2 1 9 8 +1 11
  Olympique de Marseille 6 1 1 4 9 11 −2 4
  Partizan 6 0 3 3 3 8 −5 3
  RM OM POR PAR
  Real Madrid   4–2 1–1 1–0
  Olympique de Marseille 1–2   2–3 3–0
  FC Porto 1–3 1–0   2–1
  Partizan 0–0 1–1 1–1  
2003. szeptember 16.
20:45
Partizan   1–1   FC Porto
Delibašić   54' (0–1)
Jegyzőkönyv
Costinha   22'


2003. október 1.
20:45
FC Porto   1–3   Real Madrid
Costinha   7' (1–2)
Jegyzőkönyv
Helguera   28'
Solari   37'
Zidane   67'

2003. október 1.
20:45
Olympique de Marseille   3–0   Partizan
Drogba   62'   68'   85' (0–0)
Jegyzőkönyv


2003. október 22.
20:45
Olympique de Marseille   2–3   FC Porto
Drogba   24'
Marlet   84'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Maniche   31'
Derlei   35'
Alenyicsev   81'

2003. október 22.
20:45
Real Madrid   1–0   Partizan
Raúl   38' (1–0)
Jegyzőkönyv


2003. november 4.
20:45
FC Porto   1–0   Olympique de Marseille
Alenyicsev   21' (1–0)
Jegyzőkönyv

2003. november 4.
20:45
Partizan   0–0   Real Madrid
Jegyzőkönyv


2003. november 26.
20:45
Olympique de Marseille   1–2   Real Madrid
Mido   63' (0–1)
Jegyzőkönyv
Beckham   35'
Ronaldo   73'

2003. november 26.
20:45
FC Porto   2–1   Partizan
McCarthy   25'   50' (1–0)
Jegyzőkönyv
Delibašić   90+2'


2003. december 9.
20:45
Real Madrid   1–1   FC Porto
Solari   9' (1–1)
Jegyzőkönyv
Derlei   35' (11-esből)

G csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  Chelsea 6 4 1 1 9 3 +6 13
  Sparta Praha 6 2 2 2 5 5 0 8
  Beşiktaş 6 2 1 3 5 7 −2 7
  Lazio 6 1 2 3 6 10 −4 5
  LAZ CHE SP BJK
  Lazio   0–4 2–2 1–1
  Chelsea 2–1   0–0 0–2
  Sparta Praha 1–0 0–1   2–1
  Beşiktaş 0–2 0–2 1–0  
2003. szeptember 16.
20:45
Sparta Praha   0–1   Chelsea
(0–0)
Jegyzőkönyv
Gallas   85'

2003. szeptember 16.
20:45
Beşiktaş JK   0–2   Lazio
(0–1)
Jegyzőkönyv
Stam   37'
Fiore   77'


2003. október 1.
20:45
Lazio   2–2   Sparta Praha
Inzaghi   46'   61' (11-esből) (0–2)
Jegyzőkönyv
Sionko   27'
Poborský   35'

2003. október 1.
20:45
Chelsea   0–2   Beşiktaş JK
(0–2)
Jegyzőkönyv
Sergen   24'   29'


2003. október 22.
20:45
Chelsea   2–1   Lazio
Lampard   57'
Mutu   65'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Inzaghi   38'

2003. október 22.
20:45
Sparta Praha   2–1   Beşiktaş JK
Zelenka   58'
Poborský   84'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pancu   60' (11-esből)


2003. november 4.
20:45
Lazio   0–4   Chelsea
(0–1)
Jegyzőkönyv
Crespo   15'
Guðjohnsen   70'
Duff   75'
Lampard   80'


2003. november 26.
20:45
Chelsea   0–0   Sparta Praha
Jegyzőkönyv

2003. november 26.
20:45
Lazio   1–1   Beşiktaş JK
Muzzi   56' (0–1)
Jegyzőkönyv
Pancu   45+2' (11-esből)


2003. december 9.
20:45
Sparta Praha   1–0   Lazio
Kincl   90+3' (0–0)
Jegyzőkönyv

2003. december 9.
20:45
Beşiktaş JK   0–2   Chelsea
(0–0)
Jegyzőkönyv
Hasselbaink   77'
Bridge   85'

H csoportSzerkesztés

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
  AC Milan 6 3 1 2 4 3 +1 10
  Celta Vigo 6 2 3 1 7 6 +1 9
  Club Brugge 6 2 2 2 5 6 −1 8
  Ajax 6 2 0 4 6 7 −1 6
  MIL CEL AJA BRU
  AC Milan   1–2 1–0 0–1
  Celta Vigo 0–0   3–2 1–1
  Ajax 0–1 1–0   2–0
  Club Brugge 0–1 1–1 2–1  
2003. szeptember 16.
20:45
AC Milan   1–0   Ajax
Inzaghi   67' (0–0)
Jegyzőkönyv

2003. szeptember 16.
20:45
Club Brugge   1–1   Celta Vigo
Juanfran   84' (öngól) (0–0)
Jegyzőkönyv
Juanfran   50'


2003. október 1.
20:45
Celta Vigo   0–0   AC Milan
Jegyzőkönyv
Balaídos, Vigo
Játékvezető: Mike Riley (angol)

2003. október 1.
20:45
Ajax   2–0   Club Brugge
Sonck   11'   54' (1–0)
Jegyzőkönyv


2003. október 22.
20:45
Ajax   1–0   Celta Vigo
Ibrahimović   53' (0–0)
Jegyzőkönyv

2003. október 22.
20:45
AC Milan   0–1   Club Brugge
(0–1)
Jegyzőkönyv
Mendoza   33'


2003. november 4.
20:45
Celta Vigo   3–2   Ajax
Luccin   25' (11-esből)
Milošević   39'
Vágner   63'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Sonck   53'
Van der Vaart   82'

2003. november 4.
20:45
Club Brugge   0–1   AC Milan
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kaká   86'


2003. november 26.
20:45
Ajax   0–1   AC Milan
(0–0)
Jegyzőkönyv
Shevchenko   52'

2003. november 26.
20:45
Celta Vigo   1–1   Club Brugge
Mostovoi   74' (0–0)
Jegyzőkönyv
Lange   90+2'
Vigo
Játékvezető: Éric Poulat (francia)


2003. december 9.
20:45
AC Milan   1–2   Celta Vigo
Kaká   40' (1–1)
Jegyzőkönyv
Jesuli   42'
Ignacio   71'

2003. december 9.
20:45
Club Brugge   2–1   Ajax
Lange   27'
Sæternes   84'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Sonck   42' (11-esből)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Seeding in the Champions League 2002/2003”, kassiesa.home.xs4all.nl. [2016. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. szeptember 26.) 

ForrásokSzerkesztés